Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1974-06-22 / 145. szám

Tartalékosak a Csaqian Ma reggel fél nyolckor a bányász fúvószenekar in­dulóit hallhatták a diósgyőri városközpont otthon tartóz­kodó lakói. Nem valami ün­nepség, de mégis jelentős esemény nyitánya volt a „koncert”: városunk és a miskolci járás tartalékos MHSZ-klubjainak a tagjai 45, illetve hét csapatban in­nen indultak a Csanyikba, hogy összetett honvédelmi versenyen mérjék össze ké­pességeiket. A rendezvény a mártírok emlékművének megkoszorú­zásával folytatódott, majd megkezdődött a küzdelem, aminek során mindegyik tar­talékosnak 14 különböző hon­védelmi jellegű feladatot kell megoldania. A verseny folytatása annak az éleslövészettel egybekö­tött egész napos gyakorlat­nak, amelyet egymást napon­ként váltó csoportokban a Bükkben nemrég egy héten át hajtottak végre a miskolci tartalékosok. A mai — dél­után záruló — verseny egy­szersmind befejezését is je­lenti a kiképzés egyik sza­kaszának, ami után a meg­érdemelt nyári pihenő kö­vetkezik. 1 hé! vége sporteseményei A legtöbb sportágban befeje­ződtek a bajnoki küzdelmek, s a hét végén — a lőterek Kivéte­lével — városunk valamennyi sportlétesítménye zárva tartja kapuit. A Miskolcon is űzött sportágak versenyzői közül azo­kat, akik még „idényben van­nak”, a versenynaptár szeszé­lye más küzdőtérre szólítja. A MÄLYI-TAVON ma 9 órától folytatják a tegnap délután megkezdett Mályi-tó vi­torlásbajnokság küzdelmeit, me­lyeket a holnap 9 órától indí­tandó futamokkal fejeznek be. AZ MHSZ LÖTEREIN a Nyírfa úton, a Csanyikban, s az LKM-ben ma reggel meg­kezdték és holnap folytatják a mindkét nembeli serdülő, #/ala- mint ifjúsági korosztályú lövé­szek megyei bajnokságának ver­senyeit. IDEGENBEN hat sportágban is szerepelnek miskolci klub színeiben verseny­zők. A fővárosban az utánpótlás korú atlétáink az országos baj­nokság küzdelmeiben vesznek részt. Az MVSC labdarúgócsapa­ta Cegléden játszik Vasutas Ku­pa mérkőzést. Birkózóink a Bu­dapesten megrendezésre kerülő országos II. osztálvú szabad- és kötöttfogású bajnokságon lépnek szőnyegre, ökölvívóink Egerben, a Bornemisza-emlékversenyen vesznek részt. Salakmotorozóink Szolnokon az OB II. első for­dulóján versenyeznek. Vívóink két fronton is pástra lépnek: a felnőtt versenyzők Veszprémben, a Tiszántúl—Dunántúl országré­szek közötti válogatott viadalon, serdülő vívóink pedig Egerben, az Egri Dózsa országos verse­nyén. Feledésbe merült „hagyomány” Labdarúgásunk hőskorában úgy tartotta a szólásmondás, hogy: a szöglet fél gól. Persze, ha a támadók fejelni is tudtak! Később némiképp módosítani kellett e mondást. Először a „há­rom Korner egy 11-es” elvet kezdték emlegetni, majd ahogy teltek- múltak az évek, úgy lett a szögletből negyed, nyolcad, tizenhatod gól — és így tovább. Napjainkban a szólásmondás — mármint hogy a szöglet fél gól — teljesen „kiment a divatból”. A gólszerzéssel együtt! A tíz nappal ezelőtti „borsodi rangadón” például 13 szögletet rúgtak a zöld-fehérek, mégsem szereztek egy „fél” gólt sem. Pedig nem babonásak! És most a „testvércsata” sem szűkölködött sarokrúgásokban. Mindkét együttes javára jó néhányat ítélt a játékvezető, de azokból egy fia gól sem született. Pedig a nézők — különösen a miskolcia­kért szurkolók — szívesen vették volna a szép „hagyomány” fel­elevenítését. Az Ilyesmit ápolgatni kellene. De inkább jóval többet gyakorolni! M. Gy. apróhirdetés ingatlan Földterület, 540 négyszögöl, a városhoz közel, olcsón eladó. Szemere u. 9. 1/3. Vállalatnak bútorozott szoba (két személy részére), fürdőszo­ba-használattal kiadó. Érdeklőd­ni du. 18 órától. Huszár László, IH., Irinyi János u. 29. VHI/3. Zója utcában 208 négyszögöl telek, építési engedéllyel eladó. Tel.: 71-220. Másfél szobás, gázfűtéses szö­vetkezeti lakás eladó, vágy be­építhető telekre is elcserélném. Érdeklődni: Miskolc Hl., Kiss tá­bornok 2. fszt. 2. Eladó kettőszobás, konyhás, nagykertes ház, beköltözhető. Felsőzsolca, Szabadság u. 11. Kis-Avas, Arnóti-sor 136. szám alatti pince eladó. Érdeklődni: munkanapokon a 16-210-es tele­fonon. Beköltözhetően kétszobás, alá­pincézett, kertes ház, 100 nég5'- szögöl telken, plusz szoba, kony­ha és kamrák eladó. III., Schön- herz u. 33. Érdeklődni: 34-206, IS óra után. Kétszobás családi ház azonnali beköltözéssel eladó, önöd, Deák Ferenc u. 6. Ugyanott nagykere- kű Wartburg sürgősen eladó. Üdülőtelek, 242 négyszögöl, víz partján, eladó. Érdeklődni a 36-822-es telefonon. alias Raktári segédmunkára fiatal fiút, valamint számlázó, és ára- zói munkakörbe érettségizett lá­nyokat felveszünk. Jelentkezés: KM RÖVIKÖT, Miskolc, Szentpé- teri kapu 80. Repülőtéri elága­zás. Büfébe kiszolgálólányt keresek. Balogh Ádám 6. Érd.: du. 5 órától. Raktáros és bérelszámoló mun­kakörbe férfi vagy női munka­erőt azonnal alkalmazunk. Fize­tés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet mindennap reggel 7 órától délután 4 óráig a Görömbölyi Téglagyárban. A vám- és pénzügyőri testü­letbe felvételre pályázhatnak azok a középiskolai végzettsé­gűek, akik sorkatonai kötele­zettségüknek eleget tettek és a 26. életévüket még nem töltötték be. Az érdeklődők részletes fel­világosítást a vám- és pénzügy­őri szervek parancsnokaitól, Miskolcon a vám- és pénzügy- őrség megyei parancsnokságán kaphatnak. Taurus Abronésgyár felvesz 18. életévüket betöltött férfi- és női dolgozókat. Kereseti lehetőségek munkaköröktől függően. Három­műszakos üzemek. Jelentkezés a gyár munkaügyi főosztályán, Budapest, VIII., Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mellett. A Cement- és Mészművek He- jőcsabai Gyára felvételre keres autóvillamossági szerelőt és te­lepkezelői vizsgával rendelkező elektrikusokat. Jelentkezni a munkaügyi osztályon 7—15 órá­ig lehet. A Miskolci Mélyépítő Vállalat azonnali belépéssel felvesz ácso­kat. építőipari gépszerelőt, köny- nyű- és nehézgépkezelőt, teher­gépkocsi-jogosítvánnyal rendel­kező autó-motorszerelőt, kubiko­sokat és segédmunkásokat. Je­lentkezés: a munkaerőgazdálko­dáson, Miskolc I., Partizán u. 2. sz. Asztalos szakmunkást azonnali belépéssel felveszek. Majoros, Szőnyi Márton 7. A VOLÁN 3. sz. Vállalat al­kalmaz azonnali belépéssel gya­korlattal rendelkező gyors- és gépírókat, autóbuszvezetőket, te­hergépkocsi-vezetőket, autóbusz- kalauzokat, raktári segédmunká­sokat, szállítómunkásokat és se­gédmunkásokat. Jelentkezés: Miskolc, József A. u. 70. szám alatt (bejárat a Tüzér utca fe­lől), a munkaügyi osztályon. A TIGÁZ miskolci üzemegység miskolci kirendeltsége díjbesze­dőket alkalmaz. Jelentkezés a kirendeltség József A. u. 20. sz. alatti ügyviteli csoportjánál. Kétféle stílus A kézilabda „városi rang­adója” címen emlegetett já­tékban nem sok örömünk tellett, s ha a perecesiek ve­terán kapusa nem nyújt bá­mulatra méltó teljesítményt, sajnálhattuk volna, hogy nem kerestünk magunknak jobb szórakozást. Mert Keresztes Pali a fénykorát meghazudtolóan „villogott”, pedig ahogy tré­fásan mondják: „a strum- mája erősen lecsúszott már”. Ám enyhe pocakja sem za­varta abban, hogy mint a fecske röpködjön a „ketrec” előtt, s a biztos gólnak tűnő lövések egész sorozatát te­gye ártalmatlanná. Élmény­számba menő védéseivel je­lentősen hozzájárult csapata sikeréhez. — Én most is az ilyen ré­gi stílusban védő, „dobálós” kapus mellett teszem le a voksot — mondta Szederké­nyi Béla, az MVSC szakosz­tályvezetője —. mert a „sze­mafor” kapuvédők megfog­ják ugyan a ziccereket, de az átlövésekkel tehetetlenek. — Igaz — mondott félig ellent Vadas Béla edző —, de ha jól zár a védőfal, a „szemaforozók” vannak előnyben. A kezek, lábak és a törzs X-alakja gyorsabban fedi a részt, mint a repülő test. Bár az a fontos, hogy jól csinálják mind a kettőt! Azt hiszem, ez az Igazság. M. Gy. Döntetlen az Egyesült Államok ellen Nizzában a 21. sakkolimpián lejátszották a 16-os döntő hato­dik fordulóját. Magyarország válogatottja ezúttal az Egyesült Államokkal ült asztalhoz, s a találkozó döntetlen eredménnyel végződött. így a magyarok je­lenleg az 5. helyen állnak. Ma­gyarország—Egyesült Államok 2:2. Az állás: Szovjetunió 19 pont, 2. Bulgária 16 pont, 3. Ju­goszlávia 15,5 pont, 4. Egyesült Államok 15 pont, 5. Magyaror­szág 14,5 pont. IMindentóh A Mályi-tavon e (Kerényi László felvj Chamberlain, a milliomos Forgatás Elzával A világ egyik leg­gazdagabb sportolója, Wilt Chamberlain, az Egyesült Államok pro­fi kosárlabdázója. A San Diego-i Lakers játékos-edzője 1973- ban 600 ezer dollárt keresett! A 214 ern­es kosárlabdázó 50 lakás tulajdonosa Los Angelesben és New Yorkbap, több éjsza­kai klubja van Har­lemben, sok ezer dol­lárt keres a képét, illetve a nevét fel­használó reklámokon. Népszerűsége az Egyesült Államokban nagyobb, mint Dave Wottle-é, a „ sap­kás” olimpiai bajno­ké, de többek sze­rint túlszárnyalja a dél-amerikai konti­nens labdarúgó csil­lagáét, a brazil Pe- léét is. Chamberlain 1936. augusztus 21-én szü­letett egy philadel­phiai néger gettóban; 1956-ban került a kansasi egyetemre. Sportpályafutását at­létaként kezdte, s nem is akárhogyan! A 880 yardos síkfu­tásban szinte edzés nélkül 1;58 percet „tudott”, míg a ma­gasugrásban 2,06 mé­terig vitte. A súlylö­kő Bill Nieder és a diszkoszvető A1 Oer­ter tanácsára még a római olimpiát is megpályázta, de má­sok tanácsára felha­gyott ezzel a tervé­vel. Rájött, hogy az Egyesült Államokban a színes bőrű olim­piai bajnokoknak nincs nagy sikere. Hiszen Jesse Owens után Wilma Rudolph- nak is el kellett ad­nia az aranyérmeit, hogy megélhessen. (Nem úgy, mint Mark Spitznek 1973-ban, akinek müncheni ér­meit — mind a hét aranyat — 5—5 mil­lió dollárért akarták megvenni!) Chamberlain 15 éve állapodott meg a ko­Azomiali belépéssel felveszünk érettségizett lányt szerződéssel, október 1-ig. Expressz, Miskolc, Széchenyi 105. Gépikötő munkakörbe betaní­tott munkásként női dolgozókat, szakképzett varrónőket, vala­mint egy fő gyors- és gépírót felvesz a Miskolci Háziipari Szövetkezet. Jelentkezni lehet: Miskolc, Széchenyi u. 19. szám alatt, a központi irodában (Weidlich-udvar). Miskolci Cipész Szövetkezet felvesz 1 fő takarítónőt. Jelent­kezés: Miskolc I., Rákóczi u. 20. Takarításra keresek komoly nőt, hetente 3—4 napra (4 órás elfoglaltsággal). „Lépcsőház” jel­igére a hirdetőbe. Pf. 13. Bejárónőt keresek háztartásom vezetésére és 8 éves fiam fel­ügyeletére július 1-től. Jelent­kezni: mindennap du. 4 órától; tel.: 31-982. Ugyanott fotelágy, új, kisipari, eladó. Dr. Gaál Csaba, Katowice u. 8. II, 2. ae£á@-wéf@B UH rendszámú Moszkvics 412- es személygépkocsi eladó. Érdek­lődni: Bekecs, Honvéd u. 43. Munkácsy televízió, újszerű ál­lapotban, kifogástalan hang- és képminőséggel eladó. Kuruc u. 51. vm/1. Czehelnik. Eladó 240 db szilikátblokk. Ér­deklődni: III., Oprendek S. 56, a, vasárnap. Pianínó eladó. Bender Schöne, fekete, berlini gyártmányú. Ki- lián-dél, Kandó K. u. 30. II/2. Tel.: 72-704, esti órákban. sárlabdánál. Egy ki­sebb csapat után a világhírű Harlem Glo- betrottershez szerző­dött. Fejlődését min­denki fantasztikus­nak találta. Az 1982- es bajnokságban át­lagban 50,4 pontot szerzett csapatának! Ugyanebben az év­ben a philadelphiai Warriors—Kincks New York mérkőzé­sen nem hivatalos „világcsúcsot” állí­tott fel: 100 pontot dobott! Néhány éve vissza­tetszéssel fogadták szurkolói, hogy ki­hívta Cassius Clayt, a nehézsúlyú ökölví­vás akkori profi vi­lágbajnokát. A 214 centiméter magas, 123 kilogramm súlyú kosárlabdázó találko­zója Clay-jel csupán azér hiúsult meg, mert a két fél nem tudott megegyezni a bevétel elosztásában. Zsiguli, 2 éves, 34 000 km-rel eladó. Érdeklődni lehet: Kun Bé­la u. 102. Menyasszonyi ruha fátyollal ‘ eladó. Érd.: 34-206, 18 óra után. \ Eladó alig használt Tihany ke- t rékpár. Kinizsi 8. fszt. 2. Permetező, magas nyomású és kis mázsa eladó. Bocskai 40. ' UI-s Trabant Limousine és ka- l zettás magnó eladó. Du. 5—7. Széchenyi 64. II. 17. Sztár televízió, üzemképes ál­lapotban eladó. Megtekinthető délután 4—7-ig. Benedek u. 25. 1/3*. Diógyökér háló és sezlon igé­nyesnek eladó. Győri kapu 5. Most ellett tehén — 4 éves és vemhes üsző — 8 hónapos, el­adó. Kaczur Ferencné, Sajóke- resztúr, Szabadság 26. Jó állapotban levő 250-es MZ eladó, 7500 Ft-ért. Miskolc, Le­hár u. 19. Egy db vitrines konyhaszek­rény, két db hokedli, egy db kétajtós előszobaszekrény, egy db vízlóca, egy db asztaltűzhely és cső, alkatrésznek megfelelő tv, nagy rádió alkatrésznek. Cím: Miskolc I., Nagyavas, Kö­zép-sor 633. sz. wegyes Nyugdíj előtt álló, egyedül élő, 170 magas értelmiségi asszony férfi levelezőpartnert keres. „Sze­mélyes ismeretség, házasság le­hetséges 12495” jeligére a kiadó­Tévésztárrá válik Elza, a nőstényoroszlán az Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában. Két te­levíziós filmet készítenek róla („Szabadnak születni”, Szabadon élni”). Könyvet is írtak róla: az „Oroszlánhű­séget”, amely eddig 20 mil­lió példányban kelt el. Az Afrikában készített helyszíni felvételeken Arus­ha, egy másik nőstényorosz­lán játszotta Elza szerepét. A; színészek számára sem mindennapos élmény, ha partnerük egy oroszlán. „Amikor - először léptem a kamerák elé Arushával, tar­tottam tőle, hogy égnek áll majd a hajam. Végül is megúsztam anélkül” — mondta Peter Lawford, az egyik szereplő művész. Hoz­zátette azonban: „Ha az em­ber megpróbál emlékezni a dialógusokra, miközben egyik szemét az oroszlánon is rajta tartja, olyan, mint­ha egyik kezével a hasán körözve, a másikkal a fejét ütögetné...” A felvételek Kenyában folynak, ahol a Mima és a táj is rendkívül kedvez a forgatásnak. Esernyő ölebeknek Japánban, ahol csaknem egy­millió ember részesül létfenn­tartási segélyben, egyre jobb életük van a kutyáknak. Egy tokiói nagyáruházban most kezd­tek meg a kizárólag ölebek ré­szére készített esőkabátok, ka- locsnik és esernyők árusítását. A garantáltan vízálló kutyakabát ára tízezer jen, azaz ezer fo­rint. Valamivel olcsóbb, de nem ke­vésbé bizarr ötlet, hogy Tokió Shibuya kerületében kutyaven­déglőt nyitottak, ötszáz jenért, vagy ötven forintért lehet kap­ni egy marhaszeletet. S külön diétás kosztot kaphatnak a fo­gyókúrát igénylő ebek. Mind­ezeken is túltesz a japán állat- központ, amely bevezette a ku­tyák egészségügyi biztosításának rendszerét és két kutyakórházat tart fenn. A ..kutyaélet” tehát nem rossz Japánban, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a legújabb szakszervezeti statisz­tika szerint egy japán munkás naponta kevesebb mint három­száz jent fordíthat élelmezési célra. Mesterséges drágakő Nagy jövőt jósolnak a ju- vakril-nak, egy új műanyag­nak, mert a szó minden ér­telmében káprázatos tulaj­donságokkal rendelkezik. A megszólalásig utánozza a jás­piskő és a malachit különfé­le változatait. A csecsebecse és ékszeripar valószínűleg „lecsap” majd az új polimer­re, de a belsőépítészek is szá­míthatnak rá. Színe, csillogá­sa a fényreklámok szakem­bereit csábítja. Lökés és rez­gésálló gépalkatrészek is ké­szülhetnek belőle, mert ösz- szetételének enyhe megvál­toztatásától a juvakril a leg­különbözőbb erényekre tesz szert. Ha kell, szilárd, ha kell, képlékeny — ha kell, a hideget, vagy a meleget tűri. A zenész szíve Amíg a Bécsi Filharmonikusok 24 muzsikusa játszott, a fejük­re, a fülükre és a mellkasukra erősített miniatűr mérőkészülé­kek a kulisszák mögött felállított műszerekhez továbbították az adatokat. E kísérlet eredményeként az osztrák munkaegészségügyi inté­zetnek sikerült megállapítania, hogy a zenész tevékenysége úgy- annyira igénybe veszi a szívet, mint a rakodómunkásé vagy a kőművesé. így például Brahms egyik szimfóniájának tolmácsolá­sakor a zenészek pulzusa elérte a percenkénti 130-at, a normális 70—80 helyett. A legérdekesebb felfedezés azonban az volt, hogy a muzsikusok munkájának bizo­nyos körülményei szinte egj'alta- lán nem különböznek a vegy­ipari és a kohászati üzemekben dolgozó munkások munkakörül­ményeitől. Amikor tele van né­zővel a hangversenyterem, a zenekari részben a széndioxid- tartalom a megszokottnak a tíz­szeresére növekszik, s á zene­karban a hangerő időnként el­éri a 120 decibelt. Üzemképes Warszawa szgk ol­csón eladó. Kun B. u. 81. Gázpalackkal (22 kg) működő fürdőszobabojler, falifűtő és kö­zéphosszú náncéltőkés zongora eladó. III., Örs u. 16/a. Kiss. Magas kerekű gyermek sport­kocsi eladó. Érdeklődni: du. 5 órától, I., Feszty Á. 35. Három darabból álló szekrény­sor, egy rekamié és két fotel eladó. Érdeklődni a délutáni órákban. Smid András, Tizes- honvéd u. 9. 1/1. Figyelem! A Magyar Ebte­nyésztők Országos Egyesülete miskolci szervezete 1974. június 23-án, vasárnap a népkerti MÉMTE-sportpályán, országos kutyakiállitást rendez. Délután 4 órakor látványos őrző-védő bemutatót. A több mint 40 fajta — csaknem 500 kutya — szép­ségversenyére várjuk Miskolc kutyaszerető lakosságát. Veze­tőség. Időnként Ron Galella, a világ egyik leghíresebb fotóriportere, a közeljövőben több mint 300 fényképet tartalmazó albu­mot jelentet meg Jacqueline Onassziszról. „Amint megje­lenik a könyvem — jelentet­te ki —, Jacqueline ismét pert indít ellenem, én pedig megverik e reklám révén egymillió dol­lárt fogok keresi.” Galella került már kórházba Marion Brando és Onasszisz egyik testőre miatt. Félő volt, hogy meglincselik azokért a fény­képeiért, amelyek a Burton házaspárt meglehetősen pi­káns helyzetben ábrázolták.

Next

/
Thumbnails
Contents