Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1974-05-29 / 124. szám
A Centrum jó áruház Hogyan látja el feladatát a miskolci Centrum Áruház, az ország második legnagyobb áruháza — erre a kérdésre kereste a választ az a jelentés, amelyet a gazdaságpolitikai osztály — a tapasztalatokat több szervvel egyeztetve — a városi párt- vb elé terjesztett. Ha azt mondjuk, hogy ez az áruház a város kereskedelmi arculatának egyik meghatározója, s ismerjük a kereskedelempolitikai irányelveket — tüstént rádöbbenünk: egy nagyon fontos kereskedelmi egység vizsgálatánál többről van szó. A kereskedelem és a vásárlók viszonyáról, az ellátás és a fogyasztás ösz- szeíügigéseiről. Megkedvelték a vásárlók Az 1971-ben létrehozott Centrum Áruház 410 dolgozóval, ötezer négyzetméter elárusítói téren, a város kereskedelmének mintegy 10 százalékát forgalmazza. Jelentőségét és fejlődését csupán két adat összevetése is jól érzékelteti. 1971-ben 353 millió forint volt a forgalom terve, a teljesítés viszont 363 millió lett. Ebben az esztendőben már 430 millió forintot terveztek, de a tényszám várhatóan most is több lesz. Az összevetés — s a nem említett években elért folytonos növekedés — azonban igazolja azt, az ülésen elhangzott jogos elvárást, hogy az áruház vezetői még jobban, előrelátóbban tervezzenek a következő ötéves tervre. A város és a megye lakói kétségtelenül megkedvelték a Centrum Áruházat, amely — 50—52 napos készlettartás mellett — kielégíti az egyre növekvő keresletet. Üzletpolitikájának egyik jellemzője, hogy rendszeresen biztosítják az úgynevezett stop-áras cikkek választékát, s — közvetlen kapcsolatban állva a termelő iparágakkal — kielégítik a divatigényeket, s nenn hiányoznak az olcsó árufélék sem. Az áruháznak azonban vannak ellátási gondjai is (amelyek az országos problémák függvényei). Például kicsi a kínálat gyermekcipőből, egyes szintetikus textíliákból, 6—10 évesek részére olcsó szövet- ruhákból. Kereskedelmi elika A naponta 15—20 ezer — Centrum-hétfőkön még több — vásárlót fogadó áruliáz- ban jó a belső rend. a fegyelem. Tavaly egész évben 39 panaszkönyvi bejegyzés fordult elő, nagyobbrészt aí áruminőséggel kapcsolatban. Legtöbben a cipők (még mindig a cipők!) minőségét kifogásolták. Udvariatlan kiszolgálásért három vevő panaszkodott, viszont tizenhárom dicsérte az eladók magatartását., Mindezt azért érdemes mej egyezni, mert a nyílást követően hirtelen felduzzadt az eladói létszám, s amíg korábban százszázalékos volt a szakképzettség, az új áruházban szükségessé vált a szakképesítéssel nem rendelkező- eladók alkalmazása is. A hiányt természetesen igyekeztek pótolni.; A fiatalok — az eladók fele 30 éven aluli — szakmai nevelésében komoly hangsúlyt kap a kereskedelmi etika. Egyébként az áruház dolgozóinak — benne a vezetésnek, a párt- és ifjúsági szervezetnek, a szakszervezetnek a — jó együttműködését mi sem igazolja jobban, mint a tavaly kapott dicsérő oklevél, ebben az esztendőben pedig a Kiváló Áruház cím. És most, az ülésen elhangzott elismerés. Az áruház a következő évekre nem tervez komolyabb fejlesztést. Egy, az udvarán felépítendő raktár engedélyezését kéri a tanácstól. valamint — de ez csak a következő két-három év feladata lehet — az áruház melletti gépjárműparkoló kialakítását. Honvédelmi sportbizottsági ülés Ömassán ülésezett ma délelőtt 9 órától az MHSZ megyei vezetőségének 15 tagú lövész- és tömegsportbizottsága. Köpfner Lajos főelőadó ismertette a 3x8, hónapos kiképzési' időszak első ciklusában a sorkötelesek lőki- képzésében és a honvédelmi tömegsport különböző ágazataiban elért eredményeket. Többi közt — a megyei vezetőség értékelése alapján — megemlítette, hogy mind a minőséget, mind a mennyiséget véve figyelembe, az eredmények megfelelnek az előírt követelményeknek. Az ismertetéshez többen hozzászóltak, s javaslatokat tettek az új ciklus feladatainak mir°l jobb megoldására vonatkozóan. Végül a bizottság megvitatta a honvédelmi tömegsportágak versenyei megyei döntője megrendezésének tennivalóit. REFLEKTOP Ma Budapesten a Fáklya Klubban jubileumi ünnepséget rendeznek a Tankönyv- kiadó alapításának 25. évfordulója alkalmából, Dad községben (Komárom megye) falumúzeum nyílik, Egerben tanácskozik az országgyűlés építési és közlekedési állandó bizottsága. y. Győrben az Élelmezéstudományi Intézet országos ankétet rendez. Gyulán megkezdődik a fiatal gyógyszerészek országos Rozsnyai Mátyás-emlékversenye. + Pécsett a svéd Pulmax-oég bemutatja gyártmányait. y Szeghalmon együtt? ülést tart a Békés és a H;.ji megyei helytörténeti és honismereti bizottság. A Rádiótól kérdezték, a DH válaszol Egytálételek, ajándéktárgyak Komócsin Zoltán 1923-1974 Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy nagy türelemmel viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után május 28-án elhunyt Komócsin Zoltán elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a Népszabadság szerkesztő bizottságának vezetője, országgyűlési képviselő, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, pártunk és a magyar forradalmi munkásmozgalom régi, kiemelkedő harcosa, a nemzetközi kommunista mozgalom ismert személyisége. Komócsin Zoltán elvtárs temetése június 1-én. szombaton 14 órakor lesz a Mező Imre üti temető munkásmozgalmi panteonjában. Az elhunyt harcostársai, munkatársai, elvtársai és tisztelői 13 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. Budapest, 1974. május 28. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Népszabadság szerkesztő bizottsága A Magyar Népköztársaság országgyűlése 1923. április 18-án, Felsö- gallán született, munkáscsaládból. Életének nagy részét Szegeden töltötte, ott végezte iskoláit, tanult szakmát és kapcsolódott be a munkás- mozgalomba. 1944-ig mezőgazdasági napszámos, alkalmi munkás, inas, végül kereskedelmi alkalmazott volt. A jelszabadulástól halála napjáig különböző pártfunkciókat töltött be. 1938 óta volt tagja a pártnak; ugyanettől az évtől vett részt a munkásmozgalomban. 1944—194S között Szegeden tevékenykedett, mini pártfunkcionárius. Kiemelkedő szerepet játszott a kommunista ifjúsági mozgalom szervezésében. Szegeden már az illegalitás éveiben az ifjúsági mozgalomban tevékenykedett. Egyik alapítója volt Szegeden a Kommunista Ifjúmunkás Szövetségnek, majd a MADISZ-nak. 1948-ban rövid ideig a párt Központi Vezetősége titkárságának munkatársa volt, majd 1948—1949 közöli a Vas megyei Pártbizottság titkáraként tevékenykedett. 1949 és 1930 között ismét a Központi Vezetőség apparátusában dolgozott, mint az agi- tációs osztály helyettes vezetője. Közben a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága mellett működő főiskola hallgatója lett, újságírói képesítést szerzett; majd 1953-tol 1956 februárjáig ismét a Központi Vezetőségben. dolgozott, előbb az agitációs és propaganda- osztály helyettes vezetőjeként, majd vezetőjeként. 1956 februárjától 1957 márciusáig a Hajdú-Bihar megyei Pártbizottság első titkára volt. 1957 áprilisától a KISZ országos szervező bizottságának vezetője, majd Központi Bizottságának első titkára volt. Ugyanebben az évben beválasztották a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságába, s a párt Politikai Bizottságának póttagja lett. 1961— 1965 között a Népszabadság főszerkesztőjeként tevékenykedett. 1962-től a Politikai Bizottság tagja, 1965-től a Központi Bizottság titkára volt. A Központi Bizottság 1974. március 19—20-i ülésén bízta meg a Népszabadság szerkesztő bizottságának vezetésével. Több alkalommal választották meg országgyűlési képviselőnek. 1949-ben Vas megyében, 1953-ban Szabolcs megyében. 1958 és 1967 között három alkalommal Csongrád megyében választották képviselőnek, 1971- ben Borsod megye 5. sz. választókörzetében lett ország- gyűlési képviselő. 1958-tól az országgyűlés honvédelmi bizottságának tagja. 1967-től pedig külügyi bizottságának elnöke volt. Kitüntetései: Magyar Nép- köztársaság Érdemrend V. fokozat (1950): Munka Érdemrend (1962); Szocialista Hazáért Érdemrend (1967); Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970); Lenin- pmlékérem (1970). vapbiány a kavicsbányában Folytatjuk a válaszadást a Rádió héttői Fórum adásában feltett kérdésekre. Szamosfalvi Ernő, Martintelep: Zsúfoltak a miskolci vendéglátóhelyeik, s a belvárosi Avas kerthelyiségen kívül nincs szabadtéri vendéglátó egység. Miért? Tavaly Sopronban jártam; ott kapható az úgynevezett egytálétel — turistamenü. Miért nem lehet ezt kapni Miskolcon és Borsodban is? Lelik János, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője: A miskolci vendéglátóhelyeik főként a belvárosban, s mindenekelőtt ebédidőben vagy szombat esténként zsúfoltak. A belváros területén a vendéglátó üzletek számának növelése, vagy férőhelyeik bővítése már aligha lehetséges. E téren elsősorban a Polónia étterem rekonstrukciója hozott, illetve hozhat némi javulást. Ami a szabadtéri vendéglátóhelyeket illeti, az Avas kerthelyiségen kívül ide sorolható az Avasi KáVéház kerthelyisége, a Bortanya terasza, a Panoráma söröző, a Népkerti vendéglő, a Művész Bisztró terasza, a Tokaj étterem vagy az Avason levő Halásztanya terasza is. Egytálétel — a turistamenű-jelleg hangsúlyozása nélkül — Miskolcon is rendelkezésre áll. A kisadag-éte- lek, az egytálétel-menük valamennyi vendéglátóüzem étlapján szerepelnek. De ugyanez mondható el a megye területén működő vendéglátó üzletekről is. Tordai Károlyné, Zsolcai kapu: Ami miskolci aján- déktárgv a Souvenir boltban vagy a trafikokban kapható, az kevés. A Miskolcon jelenleg megvásárolható ajándéktárgyak a Balaton partján, vagy Budapesten is kaphatók, legfeljebb más felirattal. Mikor várható változás? Lelik János: Valóban kevés a kifejezetten miskolci ajándéktárgy, de azt sem mondhatjuk, hogy nincs. Általában minden városnak van egy jelképe, s a különböző ajándéktárgyak ennek képével készülnek. Miskolc szimbóluma — köztudott — az avasi kilátó. A miskolci ajándéktárgyakat (hamutartók, dohányzókészletek, li- kőrös- és boroskészletek, fából készült különböző ajándéktárgyak, selyemkendők) ezzel díszítik. Az ajándéktárgyak készítésére és forgalmazására vonatkozó rendeletek előírják, hogy egy-egy új terméket a Képzőművészeti Alappal kell zsüriztetni. Ez a rendelkezés azt szolgálja, hogy csak művészileg igényes termékek kerülhessenek forgalomba. Néhány évvel ezelőtt a Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal több ajándéktárgyat készíttetett és forgalmazott miskolci emblémával, ezek azonban — elsősorban a magas ár miatt — nem arattak közönségsikert. Ny. I. (Folytatjuk) Késtek a megrendelt anyagok, s emiatt a Diósgyőri Gépgyár F-gyáregységében az év elején akadozott a munka. így azután a második negyedévi terv teljesítéséhez megkésve foghattak hozzá. A végül megérkezett anyagokat azonban a lehető leggyorsabban munkálták meg, ami azt eredményezte, hogy áprilisban és májusban mintegy 1200 forgattyústenFrancia filmest A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kazinczy Klubjában pénteken este hét órai kezdettel francia nagykövetségi filmestet rendeznek. A Loire-völgy kastélyai, a Bretagne és a Párizs című filmeket a klub vezetője, Felici Lajos ismerteti. gelyt már el is szállítottak a megrendelőknek. Ezzel is segítették a MAN-motorok gyártását és közvetve a járműprogram sikeres megvalósítását. Hasonlóan gyors ütemben készítették a csepelieknek is a hatlöketű forgattyústen- gelyeket; ezekből a közelmúltban 520 darabot adtak át. Az elmúlt hetekben rendszeresen kevesebb vagont kapott a Nyékládházi Kavicsbánya, mint amennyit rendelt. Előfordult, hogy a kért 400 vasúti kocsi helyett csupán kilenc érkezett. Emiatt már többször leállították a bánya osztályozóját is. Sajnos, a vagonhiány olyan méreteket ölt, hogy emiatt még az országosan kiemelt nagyberuházásokhoz sem tudták folyamatosan szállítani a nélkülözhetetlen fontos építőanyagot. Akadozva tudja teljesíteni a bán>(a az exportmegrendeléseket is. Hidasnémetiből egyre ritkábban továbbítanak kaviccsal rakott vagonokat. A határon áthaladó szerelvények száma ugyanis kötött, és ezekből mind gyakrabban kimarad a kavicsszállítmány. Pedig a kassai magasépítők, aztán a kassai házgyár a nagy megrendelők közé tartozik. Tíz napja áll már Hidasnémetiben a Kassára irányított kavicsrakomány. A KPM képviselői úgy tájékoztatták a Kavicsbánya Vállalat vezetőit, hogy a közeljövőben aligha remélhető számottevő változás. A MÁV- nál arra hivatkoznak, hogy a szállítók sokhelyütt késlekednek a kirakodással. Ugyanakkor előfordul, hogy 18—20 órát is állnak a teli vagonok a bánya területén — tájékoztatta lapunkat Juhász György értékesítési és szállításvezető. Könnyített a kavicsbánya szállítási gondjain a csapadékos időjárás, ugyanis a mezőgazdaság kevesebb gépjárművet vesz igénybe a mélyen felázott mezei utak miatt és ezt a felszabadult szállítókapacitást átmenetileg jól lehetett hasznosítani. A vállalat vezetői számításba vették a Nyékládházán levő kavicskitermelő gépek átcsoportosításának lehetőségét is. olyan területekre, ahol jóllehet szegényebb a kavicsmező, de az építőanyag közelebb lesz a megrendelőkhöz. Ez pedig megoldhatja a szállítási gondok egy részét. A DIG ÉP F-gyáregységében Késett az anyag, növekedett a munkatempó