Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1974-05-13 / 110. szám
a miskolciaké a szó Szegény nagy iábon élők Sajnos, nagy lábon élek. Nem abban az értelemben, ahogy sokan gondolhatják, hogy tudniillik sok pénzem van, „nagy házat viszek”, s vidám cimborák társaságában minden este ott mulatok a Polóniá- ban, vagy az Avas valamelyik maszek rejtek-pincéjében. A szó valódi értelmében élek nagy lábon, mivel az alsó végtagom feje oly nagy, hogy csak 47-es számú cipőt lehet ráhúzni. Ez persze nem lenne baj, csakhogy igen ritkán árusítanak ekkora lábbelit. így aztán nem akkor vásárolok cipőt, amikor már szükségem van rá, hanem akkor, ha van. Tavaly például azért vettem az Adam cipőboltban egy-egy pár barna, illetve fekete félcipőt, mert éppen volt a 47-es számúból is. Az idén azonban nincs. Kissé megirigyelve kisebb lábú férfi kollégáim divatos topánkáit, gondoltam, én is veszek egy párat. Elsősorban azonban nem is irigységem eloszlatása végett, hanem — tartaléknak. Am az említett boltban a legnagyobb számú cipő „csak” 46-os. Az egyik nagyon készséges férfieladó ebből a számból összesen tizenegy párat hordott össze a különböző polcokról, s még a raktárból is, velem együtt remélve, hogy tán akad közöttük a számomra megfelelő. Hiába minden igyekezete, a próbáimat már szánakozva szemlélő többi vásárló gyűrűjében meg kellett állapítanom, hogy mindegyik cipő úgy szorítja a lábam, ahogy annak idején a kínai leánykákét nyomhatta az a bizonyos lábzsugorító. Ha olyan természetű volnék, most kétségbeesnék. Remélem azonban, hogy az őszig még kielégíthetem cipővásárlási igényemet. (Haj, de hányszor kell ezért érdeklődnöm a boltban!) Addig pedig gyakrabban járok nyitott elejű és sarkú szandálban, amelyből elől- hátul kilóghat a lábam fejének egy-egy darabkája. t Szerényen megkérdem azonban: a cipőgyárak nem készíthetnének több 47-es lábbelit? * Hiszen tudom, vannak még néhányan, akik hozzám hasonlóan nagy lábon élnek. A szegények. T. L Olyan drága az a doboz? Nem éppen esztétikus látvány jfc Ügy illenék, hogy a környezet védelme esztétikumának a védelmét is jelentse. Nem ezt szolgálja a képünkön látható ütött-kopott kuka, amely hetek óta a Kiliánban két fenyő- csemete között „díszeleg”. Csak nem azért hagyta ott a Köz- tisztasági Vállalat, hogy gyökeret eresszen? (Pócs Imre felvétele) Ezt mondja a jogszabály MENNYI A GÉPJÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM DIJA? Május 9-én a Széchenyi utca 64. sz. alatti óra-ékszer- boltban vásároltam egy 1200 forint értékű, svájci márkájú karórát. Kértem, hogy ízlésesen csomagolják be, mert ajándéknak szántam. Közölték velem,' hogy sajnos, csak a szokványos selyemzacskóba tudják beletenni. Beszéltem az üzlet vezetőjével is, A Déli Hírlap április 22-i számában az ünnepi csúcs- forgalommal kapcsolatban jelent meg panasz. A bejelentést a Volán 3. sz. Vállalata kivizsgálta, s annak eredményéről az alábbiakban tájékoztatta szerkesztőségünket: „A húsvéti ünnepi forga-j aki nagyon udvariasan közölte, hogy az olcsó — 200 Ft-os — órákat szép dobozzal kapják, de az általam kiválasztott „csupaszon” érkezik. Gondolom, nem 1 jelentene nagy többletköltséget a vállalatnak, ha ízléses dobozban árusítanák — tette szóvá T. Z.-né olvasónk. lomban a vállalat 177 kisegítő járatot közlekedtetett, amellyel 8300 utast szállítottunk el. Ennek ellenére ’— különösen ünnep után — előfordult, hogy lemaradtak az utasok. Az okozott kellemetlenségért ezúton kérjük az utazóközönség szives elnézését.” Kis híján megbírságoltak Február 12-én délután a Széchenyi utcai kölcsönzőboltból írógépet kölcsönöztem, egy hétre. Ezt 19-én vissza is szállítottam. Az értéke miatt kezesre volt szükségem. Április 29-én a kezesem telefonon kérdezte: mi van az írógéppel, mert 450 forintról pénzbírságot kapott, amit 3 napon belül rendeznie kell. Kérte, hogy az írógépet haladéktalanul szállítsam vissza. A szombati nagytakarítások alkalmával a papírokat is „szortírozni” szoktam, de szerencsémre nem dobtam el az elismervényt, amellyel később igazoltam az írógép visszaadását. Mi a garajicia arra, hogy esetleg bíróság útján is nem hajtják be rajtam az írógép órának ösz- szegét, ha nem tudtam volna igazolni annak visszaadását? Javaslom a vállalatnak, hogy az elismervény hátára bélyegezzék rá a „megőrizendő” oecsétet, azaz a visszaadás idejét, a hasonló problémák elkerülése végett. BONCSÉR KAROLYNÉ Miskolc A nagyszériás lakásépítés első éveiben egy emlékezetes tv-műsor keretében az Iparművészeti Vállalat tervezői, vezetői, jó képzettségű szakemberei több, könnyen variálható, házgyári lakásokba való praktikus bútort mutattak be. Csakhogy az akkor még nyolcvan-százezer forintot érő kisebb házgyári otthonok iparművészeti bútoraiért ötven-hatvanezer forintot kértek. Nyilvánvaló volt már akkor, hogy az ilyen otthonok belső enteriőrjét csak igen kevesen oldhatták meg az Iparművészeti Vállalat ötletei alapján. A nappali- és hálószoba-bútorok stílusa, értéke kétségkiZarándoklás — biztosítékért Ha jól olvasom a talapzaton levő kisbetűket, akkor 6/500-as a jelzése annak a biztosítéknak, amely a villanyórámba kell. Miután kiégett, újat akartam venni, és — Tnint belvárosi lakos — a Széchenyi utcán próbálkoztam A villanylámpát árusító legtöbb boltban azonban azt mondták: náluk nincs, csak az ugyancsak a Széchenyi utcában, az IBUSZ-házzal szemben levő villamosipari szaküzletben. Ebben a boltban azonban — legnagyobb meglepetésemre — azt mondták: régen nincs már ilyen biztosítékuk. — Jó vicc — gondoltam. — A villanyórámat mégsem szerelhetem át. I)e milyen biztosítékot tegyek a kiégett helyébe? Azzal még nyugtatgattak, hogy talán a Kiliánban levő boltban lesz, — ha lesz. És ha nem lesz? És egyáltalán miért kell belvárosi lakosnak a Kiliánba zarándokolni biztosítékért, amely közszükségleti cikk? M. I. vül sokat változott az utóbbi években, ennek ellenére igaz, hogy a nagy szériában gyártott bútorok közül igen kevésre lehetne ráfogni, hogy kimondottan házgyári lakásba való. Pedig érthetetlen, miért nem számolnak, különösen a nagy bútorgyárak egy ilyen, még hosszú ideig kielégíthetetlennek látszó piaccal. Az ötödik ötéves terv ideje alatt például Miskolcon tizennégy-tizenhat ezer lakás épül fel. A nagyobb konyhához, a szerencsésebb elrendezésű szobákhoz vajon . lesz-e majd igazán praktikus bútor, vagy továbbra is a különböző garnitúrák szerencsésebb daA közlekedés- és postaügyi miniszter múlt év február 25-i hatállyal kiadta a gépjárművezető-képző tanfolyamok és a gépjárművezetői vizsgák díjára vonatkozó 1/1973. számú rendeletét. A tanfolyamok díjai aszerint változnak, hogy a vezetési gyakorlathoz a gépjárművet és az üzemanyagot a tanfolyamot rendező szerv adja-e. vagy a tanuló. Ennek megfelelően például az előbbi esetben az „A” járműkategóriába tartozó gépjárművek vezetőinek tanfolyama esetén 450 forint, az utóbbi esetben 250 forintot kell fizetni. A „B” járműkategóriába tartozó gépjárművek vezetőinél 2100 forint, illetve 1200 forint a tanfolyam díja. Abban az esetben, ha a gépjárművet és az üzemanyagot a tanfolyamot szervező szerv adja. a meghatározott díj a gépjármű — kö+riező vezetési ovakorlati óraszámának megfelelő — használati díját, továbbá a vénjárműnek a aén jármű vezetői vizsgán való használati díját is magában f.nglaiia. A ballvRtó kérésére a kötelező vn-’täsj wpkorlati órac-ámon fo’-'M adott további vezetési gyakorlati óra díja. ba ahhoz a gépjárművet és az üzemanyagot a tanfolyamot szervező szerv adja, a gépiárműka- tegóriának megfelelően 45, 60, 75 vagv 175 forint lehet. TTvyanezt az összeget lehet felszámítani akkor is. rabjainak összeválogatására kényszerülünk? Jóllehet az új tervcsalád alapján készülő lakások közül az elsőket már a jövő év elejére átadják, konkrét bútortervekkel, elképzelésekkel még sehol sem találkoztunk. A Tisza Bútoripari Vállalat sátoraljaújhelyi gyárában továbbra is a hagyományos — egyébként dicséretesen alacsony áron kapható — konyhagarnitúrákat készítik. Beszéltünk a vállalat szolnoki központjával is, ahol közölték, hogy a tervek között szerepel egy, a most kapható asztaloknál szerencsésebb típus kialakítása. A nagy konyha ellenére arra ^törekszenek, hogy használaton kívül az asztal minél kisebb helyen elférjen, tehát ne fixtetős, hanem összehajtható kivitelben készüljön. A miskolci Avas Bútorgyár az őszi helyiipari kiállításon két szekrénysort is bemutat, amelyeket házgyári lakásokba terveztek. Konyhabútort még sohasem gyártottak a miskolci gyárban. Ennek ellenére elképzelhető, hogy egy ilyen tömeges igénnyel számolva gyártanak majd szép kivitelű praktikus étkezőasztalokat is. NAGY JÖZSEF ha javítóvizsga miatt kell a gépjárművet használatba adni. Ha a vezetési gyakorlathoz a gépjárművet és az üzemanyagot a tanuló adja, a hallgató kérésére a kötelező vezetési gyakorlati óraszámon félti! adott további vezetési gyakorlati óra díja bármely tanfolyam esetén 35 forint A gépjárművezetői tanfolyam díja 800 forint, a gépjárművezetői továbbképző tanfolyam díja 550 forint. A, gépjárművezetői vizsgák díjai a járműkategóriának megfelelően 300, 400, 550 vagy 700 forint. A javítóvizsgák díja az elméleti javítóvizsgák esetében a kategóriáknak megfelelően vizsgatárgyanként ötven forint. Az ,.A” járműkategóriába tartozó gépjárművek vezetőinél a gyakorlati vezetési javító- vizsga díja 200 forint, az egyéb gépjárművezetői vizsga esetében 300 forint. A gépjárművezetői és a gépjárműkezelői továbbképző vizsga díja 100 forint, az elméleti és gyakorlati javítóvizsga díja vizsgatárgyanként 50 forint; Ka a jelölt a vizsgán nem jelenik meg és távolmaradását alapos okkal nem menti ki, a vizsgadíj befizetése után bocsátható újból vizseára. DR. SASS TIBOR Alaptalan gyanúsítás 1974. május 4-én vásároltam egy teher szandált a Centrum \ Áruház női cipöos/.i. yán. jf»5 forint értékben. Május S-án ismét betértem az áruházba, s egy fehér körömeipőt vettem. Amikor a pénztárnál ki akartam fizetni a kiválasztott ripőt, az eladó nem engedte leb’.okkoltatni. p«ak abban az esetben, ha a lábamon levő szandál vásárlási blokkját is felmutatom. Ez. sajnos, nem volt nálam, és nem is tudtam pontosan, hogy otthon megvan-e. Megnézték a cipóm talpát, s tisztának, újnak találták. Hihetetlennek tartották, hogy ezt is nem most vettem le a polcról. Ha egy cipő háromnapos. természetes, hogy újnak tűnik. Ez azonban nem ie- lentheti azt, hogv a gyanúsításnak még a gondolata is felmerülhessen. Megkérdeztem, hogy mit gondolnak, tulajdonképpen, miben jöttem be az áruházba? A sok herce-hurca miatt az óvodából is elkéstem A szandálról a blokkot végül is otthon megtaláltam, s el is vittem bemutatni. de ne gondollak, hogv egv bocsánatkéréssel el tudják feledtetni a vásárlókkal az »Íven sérelmet * JESZENSZKY AVMJLNE Miskolc I " ................................................ Szlovák-magyar áruházi hetek A MEZŐKÖVESD ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ rendezésében 1974. május 15-től a Matyóföldi áruházban Az áruházi hetek alkalmával kedves vásárlóink a szlovák ipar kiváló termékeit kedvező áron vásárolhatják meg. A MATYÓFÖLDI ÁRUHÁZ SZLOVÁK ÁRUINAK AJÁNLATA: férfi-, női, gyermekcipők szandálok, plédek, takarók frottírtörülközők konyhagarnitúrák hálóingek, baby-dollok kombinék tréningruhák tornacipők bébi teddybeer bundák csecsemő-ruházat, pelenkák stb. és még sok cikket vásárolhat áruházunkban Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat a szlovák- magyar áruházi hetek kiállítással egybekötött árusítására MEZŐKÖVESD ÉS VIDÉKE ÁFÉSü. IGAZGATÓSÁGA pvc-csövek gumicsövek permetezők kerti szerszámok üvegáruk gyermekkocsik camningáruk játékok kerékpárok A kisegítő járat is kevésnek bizonyult Gőzzel együtt jön a víz Az elmúlt napokban többször is meglepetten tapasztaltuk, hogy a melegvíz-szolgáltatás nem egyenletes — nem mintha ez máskor nem fordult volna elő —, csakhogy most alkalmanként gőzzel együtt csap ki a forró víz. Mi, akik megszoktuk, hogy többnyire 50—60 fokos víznél melegebbet nem kapunk, gyakran bosszankodhatunk, ha megégetjük a kezünket vagy netán... — panaszolja levelében K. l.-né Győri kapui olvasónk. Szerkesszen velünk! ■ ■ f, ) ‘ Hat év alatt, 1968, az alsózsolcai házgyár átadása óta nem kevesebb, mint tizenkét ezer házgyári lakást adtak át beköltözésre készen az építők Miskolcon 1974 első negyedévének végéig. így a megyeszékhelyen körülbelül 30—33 000 ember él már távfűtéses, korszerű otthonokban. Most, hogy az új tervcsaicd kidolgozása után megjelennek például a nagyméretű étkezőkonyhák, okkal kérdezi Juhász Elemérné diósgyőri olvasónk, hogy vojon hol lehet majd megfelelő bútort kapni ezekbe? Egyáltalán van-e házgyári lakásokba j való bútor?