Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-11 / 109. szám

ífitoreia vagy „viccfesztivál" ? Ismét játszanak a labdarúgó ifjúsági csapatok számára kiírt Vasas Kupáért. Irtuk, hogy a rangadón, a Vasas— DVTK mérkőzésen 1:1 volt az eredmény. Tudtuk, hogy a csoport másik két tagja gyengébb. Ezt igazolja, hogy e hé­ten, Egerben a Berva ellen a Diósgyőr 6:0-ra nyert. De azt nem gondoltuk volna, hogy a Vasas ugyanezen időben 24:0 (!!!) arányban győzi le a csoport negyedik tagját, a MOM együttesét. 24:0, azaz hárompercenként egy gól! És ezek után csak kérdezünk. Reális-e a kupa azon szabálya, hogy a gólkü­lönbség dönt a továbbjutás szempontjából? Van-e értelme ilyen erőkülönbségű együtteseket összehozni? A játékvezető netán elfelejtette a „komolytalan játék” szabályát? Milyen sportpolitikai célokat szogálhat az ilyen „versengés”? II. K. Holnap reggel szavaz Olaszország. A szavazás közeledtével' megélénkült a fasiszta csoportok tevékenysége: a képen lát­ható helyiséget, a milánói regionális kormányzat egyik hiva­talát bomba rombolta le. anyakönyvi hírek SZÜLETETT: Csizmadiák és paszományosok emlékei Múzeumi . és műemléki hónap belföld EZER DARU. A Magyar Hajó- és Darugyár balaton­füredi gyáregységében, amely az utóbbi években emelőbe­rendezések gyártásával is foglalkozik, elkészült az ez­redik daru. A többségét kül­földre szállították. A legna­gyobb megrendelő a Szovjet­unió, Kuba, Csehszlovákia és Jugoszlávia. Az úgyneve­zett csereszabatos alkatré­szekből álló darukat rendel­tetési helyükön szerelik össze. POSTUMUS MŰ. A Gon­dolat Kiadónál most je­lent meg Erdei Ferenc akadémikus postumus műve, az Emberül élni. A több mint 600 oldalas mű Erdei Ferenc utolsó megkezdett munkája. A kötet részletes kidolgozá­sára, befejezésére hátraha­gyott írásai révén nyílt lehe­tőség. A válogatást Be.rend T. Iván és Szuhay Miklós végezte, az életrajzi anyag Erdei Sándornak, a szerző testvérének munkája. .4 3000 példányban kiadott kötet lé­nyegében végigkíséri a szer­ző egész írói, tudományos és közéleti tevékenységét. VÖRÖSKERESZT csoportot alakítottak tegnap a városi tanács III. kerületi hivatalá­nak dolgozói. A mintegy 30 főt számláló kollektíva szer­vezi majd a véradómozgal­mat, gyermeknevelési taná­csokkal segíti a fiatal anyá­kat, és önkéntes segélynyúj- tó tanfolyamot is indítanak. HELIKOPTER GYOMTALA- NÍT. A Balatonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság fiatal er­deit helikopterről gyomtalanít- ják. Az idén alkalmazták elő­ször ezt a korszerű növényvé­delmi módszert. A hazánkban használt traktoros permetezők csak korlátozottan mozoghattak a sziklás, hegyes terepen. A helikopter ugyanakkor akadály­talanul végzi a munkáját a gaz­daság mintegy 600 hektár új te­lepítésű erdője felett. AUTÓT SORSOLNAK. Az Országos Takarékpénztár két hét múlva, május 27-én és 28-án Münnich Ferenc utcai Székházában rendezi a gép­kocsinyeremény-betétköny­vek idei második, sorrend­ben 52. sorsolását. A húzá­son a január 31-ig váltott és április 30-án még érvényben volt 5000 és 10 000 forin­tos gépkocsinyeremény-betét- könyvek vesznek részt. A kétnapos sorsoláson mintegy 650 nyereményautó talál gazdára. JÁRMŰJAVÍTÓ KOLLOK­VIUM. Országos járműjavító kollokvium kezdődött tegnap Székesfehérvárott. Napirend­jén a járműjavító üzemek fejlesztési problémái, a pót­alkatrész-gyártás szakszolgá­lati szintű megszervezése, valamint az alkatrészgyártás profilozása szerepel. KÖZPONT. A siófoki ipartelepe­ken felépült az első olyan mű­szaki központ, amely a balatoni idegenforgalmi egységek fenn­tartását szolgálja. A Siótur 6 mil­lió forintos költséggel felépített telepén, a garázsokon és raktá­rakon kívül, helyet kaptak mind­azok a műhelyek, amelyekben a kempingek, nyaralótelepek fel­szereléseit és a vízi járműveket javíthatják. AZ NDK barátsági és kul­turális napok programjának keretében a Heves megyei Noszvaj és Tárnáméra köz­ségekben magyar—NDK ba­ráti találkozókat rendeztek. A győri Xantus János Mú­zeum képtárában megnyílt Ulrich Haohulla NDK-beli festőművész tárlata, Sopron­ban pedig fellépett a Hallei Állami Színház együttese. NINCS ÖTÖS. A Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság közlése szerint — 19. játék­héten öttalálalos szelvény nem volt. Négy találatot 27 fogadó ért el, nyereményük egyenként 188 480 forint. Há­rom találata 3636 fogadónak volt, nyereményük egyenként 700 forint. A kéttalálatos szelvények száma 149 342 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek, Varga Jánosnak és Radóczi Valériának Gábor; Pál Imrének és Rózsák Etelkának Szilvia; Balogh Bélának és Erdős Lí­diának Attila; Csupák Róbert- nek és Baranai Katalinnak Ró­bert; Farkas István Mátyásnak és Buli öli Éva Katalinnak Zsolt; Bossenvei Bertalannak és Ko­vács Erzsébetnek Zoltán; Nagy Istvánnak és Matkó Ilonának Andrea; Nagy Sándor Józsefnek és dr. Somossy Juditnak Zsu­zsanna Eszter; Kovács János Bertalannak és Tóth Máriának János; Stempek Lászlónak és Kiss Máriának Edgár; Spisák Lászlónak és Lipcsei Julianna Margitnak Erika; Stark Gyulá­nak és Toplenszky Gizellának Gabriella; Magyar Károly Sán­dornak és Fejes Annának Anna; Tóth Imre Józsefnek és Csóka Annának Anikó; Csillik Gyula Lajosnak és Lalik Erzsébetnek Erika; Rostás Gyulának és Vá­Városunk művészei Az Ady Endre Művelődési Házban a Városunk művé­szei című hangversenysoro­zat következő előadása má­jus 13-án hétfőn este 3 óra­kor lesz. Műsoron Mozart és Dávid művei szerepelnek. Az est szólistái Hossza Mária (hegedű), Papp Gábor (zon­gora), Czakó István (brácsa) és Hegedűs Gyula (fuvola). Közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar; az együttest Mura Péter ve­zényli. radi Évának Gyula; Sompoly Ti- bornak és Balázs Andrea Eszter­nek Krisztina nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Kabay György és Fekete Irén; Appel-Baru?h István és Bara­nyai Klára. MEGHALT: Kocsis Sándor 31 éves; Kondás Gusztáv 70 éves; Kiss Gergely Györgyné (Farkas Mária) 80 éves; Lévai István 7G éves; Raj­na Jánosné (Sztefán Mária) 84 éves; Orbán János 65 éves; és Cseh Gergely 79 éves korában. A múzeumi és műemléki hónap idei országos megnyi­tójára az idén Miskolcon kerül sor. A fennállásának hetvenöiödik évfordulóját ünneplő Herman Ottó Mú­zeum műemléki épületében ez alkalomból nyitják meg az új állandó kiállítást. A múzeum termeiben megren­dezendő állandó kiállításon a borsodi mesterségek kiala­kulását, emlékeit mutatják be. A bükki ősember kőkor- szakbeli „műhelyétől” kezd­ve nyomon követi a külön­böző mesterségek — többek között a fémművesség — ki­alakulását napjaink korszerű vasgyártásáig. Gazdag anyag­gal szemléltetik a kismester­Szeszes italtól befolyásolt állapotban, halálos közúti baleset gondatlan okozásának bűntettében találta bűnös­nek a Járásbíróság dr. Mar- cz'sák Zoltánt, és ezért 3 évi, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és öt esztendőre eltiltotta a gépjárművezetéstől. v Január 13-án a szendrői fogorvos, Marczisák doktor a 37-es számú úton Miskolc felé haladt, Polski Fiat típu­sú kocsijával. A sűrű köd­ben, a látástávolság csupán 20—25 méter volt. Ilyen kö­rülmények között mintegy 80—100 kilométeres sebes­séggel előzött. Nem vette észre a vele szemben szabá­lyosan közlekedő kivilágított Skodát. A két jármű egy­másnak ütközött, és kigyul­ladt. A baleset következté­ben a helyszínen meghalt dr. Marczisák Zoltánná, és a Skoda gépkocsivezetője, Vá­rosi József. Városi Józsefné, Nyüsti Károlyné és dr. Mar­ségek tevékenységét is. Bor­sod megyében, illetve Mis­kolcon az elmúlt századok­ban több mint száz különbö­ző céhes ipar virágzott. A kiállításon szerepelnek majd a híres miskolci csizmadiák, kordovánosok, csiszárok, puskaművesek, gombkötők és paszományosok eszközei, szerszámai, készítményei. Először kerülnek a közönség elé a tizenhatodik században működött „korcsolyás” céh emlékei. Ennek tagjai nem a jégen tevékenykedtek, ha­nem feladatuk az akkor még virágzó Miskolc-környéki szőlőkulturával függött ösz- sze. ök szállították a gaz­dák és kocsmárosok boros- hordóit a pincékbe. czisák Zoltán 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenve­dett, amely Városi József né- nál maradandó testi fogya­tékosságot okozott. A bíróság megállapította, hogy a vádlott közepes fokú alkoholos befolyásoltság ál­lapotában vezette járművét, és megszegte a KRESZ azon alapvető szabályát, mely szerint mindig az út- és lá­tási viszonyoknak megfelelő sebességgel kell vezeti a gépjárművet. A Járásbíró­ság emellett súlyosbító kö­rülményként értékelte a baleset súlyos kimenetelét, a vádlott cselekményének nagy társadalmi veszélyességét. Enyhítő körülmény, hogy a vádlott büntetlen előéletű, munkáját kiválóan látta el, három ember eltartásáról kell gondoskodnia, feleségét vesztette el a baleset követ­keztében, és saját maga is súlyosan megsérült. (Jelen­leg is kórházi kezelés alatt ] áll.) A Járásbíróság ítéletének kihirdetése után az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védő­je pedig enyhítésért felleb­bezett. A büntetőtanács a Megyei Bíróság jogerős ítéle­tének megszületéséig lak­hely elhagyási tilalmat ren­delt el. E. A. Rendőrségi felhívás Nyomozást folytatunk H. T. gyúrói lakos ellen, lopás és egyén büncselekmenyek elkövetése miatt. Nevezett 1974. május l-én a késő éjszakai órákban Mis­kolc-Tapolcán levő parkban le­ütötte az Anna Étteremből tá­vozó kb. 50 év körüli, testes őszes hajú férfit és belső zsebéből 6— 700 Ft körüli összeget tulajdoní­tott el. Két, eddig ismeretlen férfi a sértettet később felsegí­tette és a közeli autóbusz-meg­állóhoz kísérte. Kérjük, a Miskolc Városi és Járási Rendőrkapitányság Bűn­ügyi Osztályán jelentkezzen a bűncselekmény sértette, vala­mint az a két személy, akik őt segítségben részesítették, illetve aki a ügyről érdemleges adatot tud szolgáltatni. (Telefon: Rendőrségi segélyké­rő — 07. 36-142/382 mellék.) külföld LONDON. Lunykov, a Szovjetunió londoni nagykö­vete, egyórás megbeszélést folytatott James Callaghan angol külügyminiszterrel — közölte a Foreign Office. Egy szóvivő szerint Callag­han meghívta Andrej Gro- miko szovjet külügyminisz­tert londoni látogatásra. Ha­rold Wilson a hét elején je­lentette be, hogy moszkvai meghívást kapott. JERUZSÁLEM. Az ez idő szerint Jeruzsálemben tar­tózkodó Kissinger amerikai külügyminiszter a mai izrae­li munkaszüneti nap miatt csak este folytatja tárgyalá­sait izraeli vezetőkkel. A na­pot pihenéssel és felesége kí­séretében történelmi neveze­tességek megtekintésével töl­ti. NEW YORK. Az amerikai földrengésjelző intézetek ké­szülékei a Richter-skála sze­rint hetes fokozatú földren­gést jeleztek az este a kínai Szecsuan tartomány térségé­ből — közük nyugati hír- ügynökségek. PÁRIZS. Legalább húsz­millió tv-néző volt a tanúja az este' Mitterrand és Gis- card d’Estaing vitájának, melyet a francia tv rendezett az elnöki választási kam­pány keretében. Tekintve, hogy a nyilvános vitát a rá­dió is közvetítette, a válasz­tási párharcot sokkal töb­ben hallgatták végig. Az AFP ez alkalommal újabb közvélemény-kutatásról szá­mol be, amely szerint a két jelölt párharcáról a nézők és hallgatók millióinak be­nyomása döntetlent eredmé­nyezett. CHICAGO. A chicagói ma­gasvasút két zsúfolt szerel­vénye este, csúcsforgalmi időben, egymásba futott. A szerencsétlenségnek halálos áldozata nem volt, de 130 utas megsebesült. Megkez­dődött a vizsgálat. BONN. Eredményesen zá­rult a magyar—nyugatnémet vegyesbizottsági tárgyalások első fordulója egy gazdasá­gi, ipari és műszaki kooperá­ciós megállapodás előkészíté­séről. A hétfőtől péntekig tartó tárgyalásokon a felek­nek sikerült megegyezniük a megkötendő egyezmény több lényeges faltjában — közöl­te a bonni sajtóértekezleten Rüdiger von Pachelbel kül­ügyi szóvivő. LISSZABON. Bejelentet­ték, hogy a portugál junta a dolgozók törvényes képvise­lőinek ismerte el a szakszer­vezeteket és jóváhagyta a munkáltatókkal kötött vala­mennyi megállapodásukat. A junta felfüggesztette az Epoca című volt kormánylap tevékenységét. Mario Soares, a portugál szocialista párt főtitkára a Newsweek című amerikai magazinnak adott interjújában újból hangsú­lyozta annak szükségességét, hogy a portugál gyarmatok­nak teljes függetlenséget ad­janak, s kezdjenek tárgyalá­sokat a felszabadító mozgal­mak vezetőivel. Soares új­ságírók előtt kijelentette, hogy pártja csak akkor lép be az ideiglenes kormányba, ha a kommunista párt is részt vállal a kormányzás­ban. ÚJVIDÉK. Péntek délelőtt Újvidéken Dzsemal Bijedics jugoszláv kormányfő nyitot­ta meg a 41. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt, ame­lyen számos jugoszláv és kül­földi kiállító mellett magyar vállalatok is bemutatják ter­mékeiket. Az ünnepélyes megnyitó után a jugoszláv kormányfő megtekintette a vásárt, s hosszabban időzött a magyar pavilonban is, ahol dr. Soós Gábor mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi minisz­tériumi * államtitkár üdvö­zölte. Mai kommentárunk: Bocsánatos csendkáhorítás■ Az ország és a város valamennyi középiskolájában ma tartják az utolsó tanórákat. Utána a végzős diákok vállukra veszik a jel­képes tarisznyát és vidáman vagy könnyes szemmel utoljára végig­járják az iskola tantermeit. Énekszó mellett, gondolatban újra fel­idézik az elmúlt négy esztendő örömet és bánatát. Búcsúznak a falaktól, de a búcsúnál erősebb a várakozás. Az ország 52 ezer végzőse közül minden harmadik fiatal egye­temen és főiskolán folytatja majd tanulmányait, a többiek pedig a munkapadok mellett, az íróasztalnál kezdik meg a felnőttkort. Ma este még egyszer összegyűlnek az osztályok. Lovaskocsikon járják majd a várost, énekszóval köszöntik volt tanáraikat, nevelői­ket. Szép diákhagyomány ez, de melynek nem mindenki örül. Van, akit nehéz álmából ébreszt a búcsúdal, másokat emlékeztet. Kérjük a bosszankodókat, bocsássanak meg ezért a csendháborításért. A nagy próbatétel, a május 20-án kezdődő érettségik előtt ez az utolsó lehetőségük a 18 éveseknek, hogy gondtalan derűvel, igazi diákos vidámsággal tölthessék idejüket. Holnap azután kialudva az élményeket, a legtöbben bizonyosan már tankönyvet, tételfüzetet vesznek a kezükbe. Azt is reméljük, hogy a fiatalok sem lépik át a jókedv határát. Az elmúlt esztendőben sajnos látni lehetett részeg gyerekeket, ki­rakatot is törtek be az éjjelizenét adók és egy baleset is szomorú emléke maradt a tavalyi ballagásnak. Mi megbocsátjuk a csend- háborítást, de cserébe azt kérjük, hogy a felnőttkorba lépés küszö­bén, az italozásban ne próbáljanak „felnőttként” viselkedni. (erdős) I DÉLI HÍRLAP ■— A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf. 39. Telefonközpont: 36-132, 16-672. 35-380. Titkár­ság: 18-223: bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat. 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Elidetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft, — index: 25 951. — Készült a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. Óránként száz kilométerrel — ködben Ivott az úrvezető Két halott, három sérült

Next

/
Thumbnails
Contents