Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1974-05-10 / 108. szám
1 Tisztelettel jelentjük: még együtt vagvuuk Az utolsó magyaréra + Ma este premier. Az évad utolsó előtti bemutatója minden bizonnyal élénk visszhangot vált majd ki. Vörösmarty Mihály művei alapján Görgey Gábor irta a kétrészes komédiát, mely — szándéka szerint — egyszerre vall a magyar dráma kezdeteiről, s szól korunkhoz. A mű zenéjét Stark Tibor szerezte, a rendező Illés István. Képünkön Hangai, a hösszerelmes (Ábrahám István), Katica, a veterán nyelvújító (Demeter Hedvig), Vilma (Péva Ibolya), Lidi, Vilma szobalánya (Héczey Éva). (Kerényi László felvételei) Balázs Anna nyitott könyve Hétvégi kalauz Hallgatom őket és hallgatják egymást, mié elmondják, ami a szemnek láthatatlan. Amit virágcsokrok között, ünneplőben magukkal visznek. Miről szól hát a mese a IV/5-ben? — Órákon is történtek dolgok. amit soha nem lehet elfelejteni. Iskolai kirándulásokon és a négy év alatt sok barátság született. — József Attila önéletrajza a legkedvesebb emlékem a magyarórákról. Úgy érzem, nekem szól, amit ír: az irodalom tett gondolkodóvá. — Az irodalmi művek formálják az embert; esztétikai, erkölcsi normákat nyújtanak. — Olvasni tarnt meg az irodalomóra. Azt tetszik mondani: barátság. A szólás jut róla eszembe, hogy a könyv a legjobb barát. Régen voltam órán érettségi előtt álló negyedik osztályban. Amikor nem a feleleteivel, hanem a saját gondolataival ad számot a diák arról, hogy mit végzett a pedagógus. Pontosan fogalmaznak, tudják, hogy mit akarnak mondani, és van mondanivalójuk. Barbha Lászlóné három év munkáját (másodiktól tanítja őket) mérheti le rajta. — Kevés volt a magyaróra. Nem azért, mert én szerettem, szívesen tanulom ezt a tantárgyat, hanem mert sok mindent nem mondhattunk el, nem ismerhettünk meg eléggé. A szöveggyűjteményben kevés a mai magyar irodalom. — Jövőre új szöveggyűjtemény jelenik meg, de hát titeket ez már nem érint. És lesz pénteken este egy előadás is a TIT-ben, Déry Tiborról, a Képzelt riportról... * Ki csengetnek, és nem mozdul, csendben ül az osztály. (makai) péntek Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika, — 12.20: Ki nyer ma? — Tánczenei koktél. — 13.20: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. — 13.45: Raktárak. — 14.00: Tudod-e? — 14.25: „Nyit- nikék’’. — 15.00: Hírek. — 15.10: Magyarán szólva... — 15.25: Jancsó Adrienne népdalokat enekel. — 15.40: Kósa György: Dalok Po Csü-Ji verseire. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Nézőpont. — ahogyan kultúránkat látjuk. —■ 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Beniamino Gigli énekel. — 17.40: Mikrolórum. A modernség. — 18.00: A Csehszlovák kultúra hete. Prágái beszélgetés Josek Suk hegedűművésszel. — 19.00: Esti Krónika. — lD.SU: Sporthíradó. — 19.40: Kaleidoszkóp a vöröskakasról. — 20.50: Hírek. — 20.53: Színes népi muzsika. — 21.29: A csehszlovák kultúra hete. — 22.00: Hírek. — 22.20: Zenés játékokból. — 22.50: Meditáció az igények konfliktusáról. — 23.00: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Viragéne- kek. Petőfi rádió: 13.00 Hírek. — 13.03: Zenekari muzsika. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Hírek/ — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Szovjet katonazenekarok játszanak. — 18.32: Katedra. — 18.52: Üj könyvek. — 18.55: Jó estét, gyerekek! — 19.00: Kapcsoljuk a Debreceni Csokonai Színházat. Verdi: Az álarcosbál. — Közben: Esti Krónika II — 20.25: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 22.00: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara muzsikál. — 22 22: Két szonáta. — 23.00: Hírek. — 23.15: Könnyűzene Tamássy Zdenkó műveiből. — 24.OC: Hírek. Miskolci rádió: 17.30—13.00: Kulturális krónika. — művelődéspolitikai műsor. — Lemez- bemutató. — 18.00—18.15: Borsodi Tükör. (Mezőcsáti határszemle; Szocialista városok KISZ-vezetői Kazincbarcikán). — 18.15—19.00: Könnyűzene. — Rokonszenves írónővel találkozhatott kedd este a néző a tévé képernyőjén. Balázs Anna azok közé az írók közé tartozik, akit jobban ismer a széles olvasóközönség, s kevesebbet emlegeti a „szakma”. Gyertyán Ervinnel folytatott beszélgetésében fogalmazta meg ars poeticáját (sikerének titkát): írásaival jobbá akarja tenni az embert, szebbé az életet. Bízvást vállalhatja ezt a programot minden művész, értelmiségi is. Az élet „kis” és „nagy” dolgai az emberektől függnek, éppen ezért nem közömbös, hogy az emberek egymáshoz fűződő kapcsolata hogyan alakul. Az Hol tartanait a miskolci Győri Kapu átépítésével? — Hol töltsük a hét végét? — A dzsessz kedvelőinek. Televízió: 17.13: Műsorismertetés. — 17.15: Hírek. — 17.20: A 'nő — három szerepben... A tanulásról. — 17.30: Csengőbúcsú Patakon. Dokumentumaim. — 18.00: A Magyar Televízió nemzetközi karmesterversenye. — 18.20: öt perc meteorológia. — 18.25: A szervezés nem „külön” íeladat. Divat, vagy szükségszerűség? — 19.05: Reklámmüsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Angyal a földön. — 21.30: Nevező. — 22.15: Tv-hiradó — 2. kiadás. Szlovák televízió: 15.40: Kerékpáros békeversenv- XII. szakasz. — 18.10: Vetélkedő. — 19.00: Híradó. — 20.00: Publicisztikai vetélkedő. — 21.20: Híradó. — 21.40: £n. a krlminalista (szovjet film). Miskolci Nemzeti Színház (7): Handabasa avagy A fátyol titkai. Bemutató bérlet. Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19): Rajzok — Szőnyi István Terem (9.00—18): Tamás Ervin festőművész kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18): Magyar festészet a XX. században. — A grafikai gyűjtemény uj szerzeményei. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális orogramjából. — 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Az élő népdal. — 8.50: A Rádió Kabarészínháza. Májusi műsor a 6-os stúdióból. — 10.00: Hirek. — 10.05: örökzöld dallamok. — 10.43: A Párizsi Rádió zenekarának Beethoven-hengversenye. Petőfi rádió: 8.00: Hirek. — 8.05: Balettzene. — 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.00: Hírek. — 9.03: Az Állami Néoi Együttes felvételedből. — 9.50: ..Jelképek erdején át ...” — 10.00: Szomb^f délelőtt... — Közben: 11.00: Hírek. — 11.59: Felejthetetlen operaestek. írónő, aki maga is munikás volt húsz éven keresztül, jól látja és érzékeny tollal ábrázolja is a harmonikus együttélést zavaró torz tüneteket. Balázs Anna beszélt a magukra hagyott öregekről, akiket jó módban élő, jelentős társadalmi funkciót betöltő gyerekeik megtagadnak. Tény, hogy a szülőtartási perek nem válnak korunk dicsőségére. Az idős emberek problémájáról szól az egyik bemutatott novella is (Az új lakás). Nemcsak arról van szó, hogy az idős emberek nehezebben viselik el a városkép szinte robbanásszerű változását. A kis emberi közösségek, mondjuk ki: megtartó közösségek széthullásáról van szó. Gobbi Hilda és Bulla Elma alakítása emlékezetes marad. (Méltányos, de kötelességünk is, hogy a magukra maradó öregek gondját a társadalom, a fiatalabb nemzedék vállalja magára. Sitt nem csupán az anyagiak fontosak (azok is), hanem új emberi közösségeket kell kialakítani, amelyekbe az idősebbek is be tudnak illeszkedni. A „száz lottószelvény” című írás is érdekes, valós problémát jár körül. Bizony sokan várják a péntek delet, vagy a vasárnap estét, amikor egy csapásra megszűnhetnek anyagi gondjaik. Vannak persze, akik a mellényzsebből kifizetnek egy négytalálatos ‘lottószelvényt (honnan?!, miből?!), Kóber bácsiéknak — a munkásembernek — azonban nem kell a hamisan szerzett pénz... (horpácsi) Emlék^yűrűk A Vígszínházban Várkonyi Zoltán igazgató tegnap adta át a Hegedűs Gyula és Varsányi Irén-emlékgyűrűket a színház két fiatal színészének, Lukács Sándornak és Halász Juditnak. Az emlékgyűrűt évenként ítéli oda a társulat — titkos szavazással — az évad legsikeresebb, legígéretesebb fiatal művészeinek. Remélhetőleg mostani hétvégénk már kevésbé lesz „fagyos” hangulatú, mint az elmúlt heti. A MIK ígérete alapján számíthatunk arra, hogy a távfűtéses lakásokban élvezhető hőmérséklet fog uralkodni. Amennyiben nem, hát fogékonyabbak leszünk szabad időnk eltöltésének lakáson kívüli lehetőségei iránt. * A Girdonyi Géza Művelődési Házban szombaton délután 2 órakor lesz a Ki tud többet Gárdonyiról? című vetélkedő döntője. Este 7 órakor pedig a fiatal házasok klubjának tagjait látja vendégül diavetítéses előadással a művelődési ház, * A Miskolci Galéria rajzkiállítását már csak május 19-ig láthatják a miskolci érdeklődők. A kiállításon az észak-magyarországi festő- és grafikusművészek rajzai mellett budapesti művészek (Csohány Kálmán, Gacs Gábor és Reich Károly munkái is szerepelnek. * A május elsején megnyílt ifjúsági park másodszor fogadja a fiatalokat vasirnap délután, 5 órakor. Talán az idő is kegyesebb lesz ezen a napon, mint az első alkalommal és a Kőtörő együttes zenéjére megindulhat a tánc. * E heti könyvajánlatunk a minikönyvek kedvelőinek és gyűjtőinek szól. A napokban jelent meg Engels: Magyarország 1848—49 című írásának miniatűr kiadványa. A másik minikönyv a Képzőművészeti Alap Kiadó- vállalatának gondozásában jelent meg Magyar festészet a XX. században címmel. A 48 színes reprodukcióval díszített kiadvány francia, orosz, angol és német nyelven is forgalomban van. Bevezetőjét dr. Pogány Ödön Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója írta. A bőrkötéses kis könyvecske dr. Pogány Ödön Gábor és dr. D. Fehér Zsuzsa A XX. század magyar festészete című albumának kicsinyített képeit tartalmazza. (tamás) A szervezés ..diadala*' A színház és az irodalom barátai (akik általában ugyanazok Miskolcon) igazán nem panaszkodhatnak. Ha kíváncsiak egyre-másra, akkor délután fél hatkor meghallgathatják a Művészklubban Hegedűs Gézát, aki színházi problémákról beszél, aztán fél hétre átszaladhatnak a Kazinczy Klubba (legalább nincs messze), ahol Kabdebó Lóránt tart előadást Déry Tibor színpadi változatban is kitűnő Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című művéről. Hét órára pedig átmehetnek a színházi bemutatóra („szerencsére ez sincs mesz- sze ), ha premierbérletük van. Felettébb valószínűtlen persze, hogy mindezt le lehet bonyolítani ilyen g^iorsan eyimás után. Akinek például premierbérlete van, az Hegedűs Gézát is csak akkor hallgathatja meg, ha már reggel premieröltözékben megy dolgozni (tízet teszek egy ellen, nem cselekszik így) és Kabdebó előadását mindenképpení ki kell hagynia. De aki nem megy színházba, az sem igen vállalja a kengyelfutást Heqedüs előadásáról a Kabdebóéra. Nem lehetne jobban összehangolni a rendezvényeket? (máté) MEGHOSSZABBÍTJA AZ ÜDÜLÉSÉT, HA A MALÉV TENGERPARTI IDÉNYJARATAIN UTAZIK Idényjáratok május 20-a és szeptember 30-a között 1 Egyszeri út Menettérti út Burgasz heti 3 járat 691 Ft 1382 Ft Konstanca heti 3 járat 397 Ft 794 Ft Várna heti 3 járat 673 Ft 1346 F' Dubrovnik (egy hónapon belüli kedvezményes menettérti díjtétel) heti 3 járat 1576 Ft 2224 Ft OTP-hitellehetöségek, kedvezményes díjtételek! Részletes felvilágosítás, helyfoglalás, jegyeladás: MALÉV Magyar Légiközlekedési Vállalat Budapest V., Váci u. 1. és Dorottya u. 2. Telefon: 186-805, valamint a megyei Idegenforgalmi Hivatalnál —————— — Tanárnőnek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma huszonnyolc, nem hiányzik senki. — Köszönöm, üljetek le! Hányszor mondtuk, hányszor mondták négy esztendő alatt a mondatot, amit ha álmából felköltik, akkor is pontosan idéz, aki diák volt. Mindenki emlékszik a csendre is, amikor kinyílt a napló. Most nem nyílt ki és ez, hogy az osztály létszáma huszonnyolc, most csak órájuk jellemző. A Herman Ottó Gimnázium IV/5-ös osztályára. — Szombaton még lesz egy nyelvtanóráink, de az a ballagás miatt már rövidített — mondja Bartha Lászlóné —, tulajdonképpen ez az utolsó magyaróránk. Szeretném, ha beszélgetnénk, de előbb felolvasok egy részletet a gyerekeknek, felnőtteknek szóló legszebb meséből. Ki 6egít? Mi lesz ez? — A kis herceg. Saint Exupery-től. Könyv, füzet csak elvétve van a padokon, nem írnak a táblára. Nem a napló nyílik, csak egy mappa, és hallgatjuk a mesét. Hogyan tanítja a kis herceget a róka. — „Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” És tovább : „ ... egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél”. Szép példabeszéd negyedikben, az utolsó magyarórán. Értik vajon? — Annyira értik, hogy kevés lesz a negyvenöt perc. — Úgy hiszem, a barátságról szól a mese. Négy év alatt olyan sok barátságot kötöttetek. Egymással, az iskolával, az irodalommal. Megszelídítettétek... Értesítés! Értesítjük Felsözsolca község keleti részében és Al- sózsolca községben lakó fogyasztóinkat, hogy karbantartási munkálatok miatt 1974. május 13—14-én és 15-én 7—17 óráig az áramszolgáltatást szüneteltetjük. ÉMASZ 2. SZ. KIRENDELTSÉG