Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1974-05-31 / 126. szám
Lesen äiitunk... • Kevés volt a vezeti • „Jucinak’ hittek csak „Üdvözlünk, jeniről érkező!”... mutatják a magasba tartott kezek. Pál Árpád, a Meteor átlövője pedig nem az űrből érkezik, csupán „rugóit” használja, hogy az ellenfelek fölött kapura lője a labdát. (Szabó István felvétele) Tcnisztanfolyam A DH tippjei Péntek 13 óra. A személy- pályaudvar várócsarnokában 160 középiskolás atléta három(!) tanárkísérővel készülődött, hogy együttesen a debreceni területi bajnokságra utazzanak. Az utóbbiaknak igencsak remény- kedniök kellett, hogy az indulás idejére mindenki a helyén legyen. Három vezető?! Joggal csodálkozhatnak e létszámon azok, akik a csoportos diákutaztatás szabályait ismerik, s bizonyára felteszik a kérdést: „A tanárok közül nem akadt több kísérő?” Bizony, akadt volna, ha — lehetett volna! Még saját költségen is! A területi bajnokság rendezője azonban a megyei vezetőket illetően szigorúan kötött létszámot határozott meg — Borsodból például hármat —, s a szervezési tájékoztatón azt is közölte, hogy a saját költségen utazók számára sem szállást, sem étkeztetést nem ..garantál”. így aztán ki vállalkozik a bizonytalan útra az „önkéntesek” közül? Majdnem elfelejtettük megírni, hogy a területi bajnokságot nem a megyei atlétikai szövetség rendezi és szervezi, hanem a Hajdú megyei Művelődésügyi Osztály. És az iskolai Rendtartás ott is érvényes! Angliában a labdarúgóidény legjelentősebb eseménye a londoni Wembley-stadionban évről évre lejátszásra kerülő kupadöntő. Ezúttal azonban az események már jóval az első sípszó előtt zajlani kezdtek. Miközben 100 ezer ember sereglett a stadion felé, a rendőrség és a rendezők rádión és tévén át felszólították a szurkolókat, hogy ellenőrizzék jegyeiket, mert ezerszám kerültek forgalomba hamisított belépők. A hamisított jegyeket alig lehetett megkülönböztetni az eredetitől. Mindössze a vízjel és egy fémfestékkcl nyomott csík hiányzott róluk. A döntő két csapatának városából, Liverpoolból és Newcastle-ból sokan felutaztak Londonba, bár még hamisított Jegyük sem volt. A bejáratnál az üzérek 100 fontot is Az Országos Szakipari Vállalat felvételre keres miskolci munkahelyre kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkásszállást biztosítunk. Felvétel: Miskolc, József Attila u. 55., dr. Kasza Józsefné irodavezető. Vöcsi rakodógépre gépkezelőt felvesz a kistokaji Ü.i Élet Tsz. Kistokaj, Széchenyi 36. szám. Felvételre keresünk nehézgépkezelő-vizsgával rendelkező dolgozókat MTZ-kotróra, úthengerre. Jelentkezés a Dél-borsodi TÖVÁLL gépészetén, Miskolc, Hadirokkantak útja 62. sz. inggcBSian Háromszobás családi ház eladó. Sajószentpéter, Bem J. u. 1. Az 1. sz. iskolával szemben levő utca. Hétvégi ház a nyéki öreg-tónál eladó. Érdeklődni: Miskolc, III., Vászonfehérítő u. 28., fszt. 2. Gáztűzhellyel rendelkező fiatal házaspár részére kisméretű, külön bejáratú szoba-konyha, éléskamra kiadó. II. kér., Déli u. 17. sz. Háromszoba-Iiallos, összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó. Miskolc, III., Gagarin u. 24. IV. 1. I Nem sokkal a befejezés előtt — 20:9-es Meteor vezetésnél — történt az eset. Gyors lerohanás után a szarvasiak jobbszélsője kapura lőtt. A labda a 6-os és az oldalvonal közé pattant. A Meteor kapusa gyorsan megkaparintotta, majd visz- szalépett a 6-os vonal mögé és indította egyik klubtársát. A bíró azonban éleset fütyült és — büntetőt ítélt! Azonnal parázs vita, tülekedés támadt körülötte, s a hazai kézilabdások — élükön a cserepadról berohanó kapitánnyal és a kapussal — „esküvel” bizonygatták, hogy a labda a külső hálótartó vasról, s nem a kapufáról pattant vissza, a büntető tehát jogtalan. A játékvezető hajthatatlan maradt. „Bosszúból” aztán még a hazaiak is lőttek egy gólt, de a hármas sípsó után is dohogva vitatták igazukat. A purparlénak végül is Nemes „Juci” vetett véget. — A kapu mögött álltam — intette nyugalomra hajdani társait —, s higgyétek el, a kapufáról jött vissza a labda. A 7-es jogos volt! És neki — elhitték. Pedig a megfellebbezhetetlen ítélet a játékvezetőé! (monostori) kértek egy-egy jegyért! Volt olyan szurkoló, aki tízet vett, darabonként 18 fontért, és a rendőrség felszólítása után tudta csak meg, hogy ez eredetileg 1 fontos belépő, s mindegyike hamis. A stadiont 2500 rendőr biztosította. Ilyen Őrség még sohasem állt a Wemblcy-ben: Liverpool és Newcastle valósággal elnéptelenedett szombat délutánra; a két városból 40 különvonat s autóbuszok serege szállította Londonba a szerencsés jegytulajdonosokat. New- castle-ban fekete-fehér ruhás szurkoló hölgyek vonultak az utcára, ezt dalolva: „Hogyan veszíthetnénk? ...” Városszerte ünnepeltek egy eredetileg vörös- hajú fiatalembert, aki a kupadöntőbe jutott csapat színére, fekete-fehérre festette a haját. Idős nénit vagy bácsit házáért eltartanék. „Mindketten , nyugalomra vágyunk” jeligére a miskolci hirdetőbe, Pf.: 13. Férfi szobatársat keresek. Cím: Kossuth u. 17. 3. ajtó. cas8«ss-w@VeB Konyhabútor eladó. Bercsényi u. 6. sz. Eladók: barokk, antik szép ebédlő-, dióháló, konyhaszekrény, csillár, ovális asz» il, tájképek (kisebb-nagyobb), parázs- tűzhely, kályha, ruhásszekrény, boroshordók, permetezőgép és több apróság. Cím: Miskolc, Szepesi u. 15. 1 ;i Jó állapotban levő kombinált- szekrény és könyvszekrény eladó. József A. 6. I./l. Németh. U-rendszámú Trabantot vennék Eperjessy, sportcsarnok. De. 7—12-ig. 2 db 8 hónapos süldő eladó. Diósgyőr, Köztársaság út 50. sz. Érdeklődni bármikor. Skoda S—100, IL-es rendszámú eladó. Megtekinthető: szombat-vasárnap, Kazincbarcika, Szabó Lajos u. 12., egész nap. 3 db négyhónapos süldő eladó. Hejőcsaba, Bónis-telep, Acs J. u. 10. Kőműves, épületburkoló kisiparos közületek, magánosok részére munkát vállal. Molnár Miklós, Miskolc, III. kér., Csillag út 35. sz. A DVTK tenisz-szakosztálya tanfolyamot rendez az 1960—66-ban született lányok és fiúk számára. A tanfolyam célja a sportág megismertetése és megszerettetése, valamint a szakosztály számára versenyző-utánpótlás nevelése. A július 1- től szeptember 30-ig tartó tanfolyamra hétköznaponként 9—11, illetve 14—18 óra között a sportklub tenisztelepén (Sétány utca 1.) Szu- rovszky Sándor szakosztály- vezetőnél lehet jelentkezni. A tanfolyam dija 245 forint, a személyi felszerelést a résztvevők szerzik be. Nehéz feladat elé állítja a to- tózókat a 22. hét tippszelvénye. Alig van egy-két olyan mérkőzés, amelyre fix tippet lehet adni. Mindenesetre az NB I. B-s mérkőzéseken a hazaiak, a harmadik vonal találkozóin pedig a vendégek felé billen az „esély-mérleg”. 1. Komló—-Békéscsaba 2. Debreceni VSC—Eger 1 3. Szekszárd—Kecskemét l 4. Budafok—Kossuth KFSE Ki 5. Ganz-MAVÁG—Pénzügyőr 1 6. Győri MAV-DAC—D.-újváros 1 7. Oroszlány—Szolnoki MTE x 8. S.-tarjám Kohász—Özd 2 9. Leninváros—Kazincbarcika 2 10. Dunakeszi—BVSC x 11. Nagybátony—Miskolci VSC 2 12. Körmend—Fűzfő 2 13. Pécsi VSK—BKV Előre x PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Rudabánya—Vasas Izzó I 15. ni. kér. TTVE—Szabó L. SE 2 16. Kecskeméti TE—Kiskunhalas 1 A VOLÁN 3. sz. Vállalat Miskolcon autóbuszvezetői „D” kategóriás tanfolyamot indít 1974. JÚNIUS 3-ÁN 8 ÓRAI KEZDETTEL FELVÉTELI KÖVETELMÉNY: — betöltött 21 éves életkor, — legalább 2 éves tehergépjárművezetői gyakorlat, — 8 általános iskolai végzettség. Tanfolyam- és vizsgadíj 4100 Ft. A tanfolyam időtartama: 1 hónap. A VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedők részére a tanfolyam díjmentes. A tanfolyam idejére 1800 Ft havi keresetet biztosít a vállalat. JELENTKEZÉS HELYE: VOLÁN 3. sz. Vállalat (Miskolc, József A. u. 20.) Irodaház, földszint 13. sz. szoba, Személyforgalmi Üzem (bejárat a Szondi utcai személykapu felől). Azok, akik nem kívánnak a VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedni, az oktatási osztályon jelentkezzenek (Irodaház, III. em. 310. szoba) Jelentkezéseket a tanfolyam megkezdéséig fogadunk el. VOLÁN 3. sz. VÁLLALAT Kupadöntő, némi cirkusszal „Világító” szarvasok A finnországi Lappföld jeges pusztaságain az északi szarvas nem csupán élelem, szállítóeszköz és a lappok jó barátja. Igen gyakran a gépkocsik áldozata is. A sötét téli nappalokon, mikor a napfény igen ritka vendég, a gépkocsik mintegy 1700 rénszarvast ütnek el évente. A rénszarvaspásztorok egyesülete tavaly megpróbált megoldást találni a problémára. Sok rénszarvas agancsát foszforeszkáló festékkel mázolták be. A kísérlet valóban sikeresnek mondható, mert a „világító” szarvasok közül egy sem pusztult el. Egy megoldatlan probléma maradt: a szarvas minden uuévben elhullatja agancsát. Az idén az egyesület hatásosabb és tartósabb megoldást talált. Már nem az agancsot festik be, hanem fényvisszaverő nyakörveket szerelnek szarvasaik nyakára, amelyek csillognak, ha a kocsi reflektorának fénye rájuk vetődik. Szépen fejlődik a szigetbébi A csendes-óceáni Ogasa- wara szigetcsoport közelében öt hónapijai ezelőtt vulkáni, kus sziget emelkedett ki a tengerből. Néhány hónap alatt területe majdnem a kétszeresére nőtt. Repülőgépről végzett mérések alapján múlt év decemberében területét 130 000 négyzetméterben állapították meg. A napokban újabb méréseket végeztek és területét most már 220 000 négyzetméterre becsülik. A tengerfenékről kiemelkedő vulkán még ma is működik, és a sziget egyre jobban kimagaslik a tengerből. A szigetbébit immár csak 30 méter választja el a szóm. szédos Nishinomiva szigettől, amely rövidesen valószínűleg- „örökbe fogadja’,!. „Rongyos” divat sznoboknak A ^rongyos” divat úttörője Sibilla Me- lega, Fettrinelli kiadó felesége volt. Milánóban kis üzletet nyitott, amelyben sznob, antikon- formista vásárlók számára megsárgúlt batiszt ingeket, kifényesedett bársonyszoknyákat árusított. Ez volt a, használt ruhák divatjának első kísérlete. Követői nemigen akadtak. Csak az utóbbi időben nőtt meg a régi divatú, használt holmik ázsiója. Ez a „legfiatalabbak” legújabb hóbortja. A „divatos” holmikkal szemben mindössze egyetlen követelményt támasztanak: használtnak, mégpedig láthatólag használtnak kell lennie — mondja Gherardo Frassa, milánói kereskedő. Milánóban mintegy 15 használt ruhaneműt árusító üzlet nyílt meg az utóbbi időben. Rómában három. A vidéki városokban is egyre- másra nyílnak az új divatőrület cikkeit árusító üzletek. „A viseltes ruhák divatja nem a sznobok igényeit hivatott kielégíteni — mondja a legnagyobb használtruhakereskedő, Elio Fiorucci, aki valóságos üzlethálózatot szervezett Olaszországban. — Sok fiatal belefáradt és beleúnt az egyforma konfekcióárukba. Valami újat keresett. Márpedig a mt tfcfe» tőinkben minden da~ rab más, kombinálásuk a legnagyobb- fokú lehetőségeket biztosítja.” „A használt ruha divatjával lezárult az a korszak, amelyben az ember rabszolgája a divatnak” — jelentette ki Anna Maria Orizio, milánói kereskedő, aki legmulatságosabb és legkeresettebb ruhadarabjait a nyugalomba vonult örömlányoktól szerzi be. Az új divatnak nemcsak a fiatalság hódolt be, hanem olyan neves személyiségek is, mint Ot- tavia Piccolo színésznő, Katy Bar- berian operaénekes« fotómodell ek, reklámszakemberek stb. Pecsenyekacsa y A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalatnál megkezdődött a külföldön nagyon keresett pecsenyekacsa feldolgozási idénye. Az idén több mint másfél millió mélyhűtött pecsenyekacsát szállítanak a Szovjetunióba, az NSZK-ba és Ausztriába. (Képünkön: a korszerű gépsor, amelyen naponta 18— 20 ezer pecsenyekacsát dolgoznak fel.) (Medgyasszay Béla felvétele) Illatozó autó kerestetik A Washington állambeli Oak Harbour rendőrsége olyan autó után kutat, amelynek kipufogógáza kölniillatot áraszt. A bejelentés szerint a gépkocsi tulajdonosa néhány nappal ezelőtt kereken 300 liter üzemanyagot emelt el az Oak Harbour-i haditengerészeti támaszpontról. A katonai hatóságok azonban — számítva arra, hogy a benzin esetleg illetéktelen kezekbe kerül — az egész benzintartalékukat „illatosították, hogy könnyebben lefülelhessék a tolvajokat.