Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1974-05-22 / 118. szám
L&sen äHtunk... • Labdával játszották • Csere a kisasztalnál Az NB III. városi rangadóján hiába kerestük az ilyenkor szokásos izzó hangulatot. A cserepadon Marton Zoltán és Szamosi Ferenc, a két edző szorosan egymás mellé ült, s a 90 perc alatt, — nem túl erős hangon — szünet nélkül biz. tatták játékosaikat, vagy — nagy egyetértésben — megbeszélték a történteket. A pályán a játék lassacskán — időnként határozottan unalmasan — folydogált. A fiúk legtöbbje csak imitálta a futballt, s hogy néha valamit cselekedjen is — fel- fe'.rúgta ellenfelét. Gól sem igen lett volna, ha a két kapus „nem könyörül meg” a nézőkön. Előbb Vitányi „engedte át” előzékenyen a labdát Miklánnak, hogy „ugyan, pajtás, zörrentsd már meg a háiót!” majd Kócsák „hátal- ta” be saját kapujába a felső lécről kipattanó pettyest — hogy az eredményben is meglegyen az „egység”! Mert a Volán már úgyis feljebb lépett, a piros-fehér fiúknak meg — egy osztállyal lejjebb is — gömbölyű a labda. A pályáról kifelé jövet egyik volt élvonalbeli játékvezetőnk meg is jegyezte: — Ezt csak azért hívták futballmeccsnek, mert — labdával játszották. Egy röplabdamérkőzésen szabály adta lehetőség a gyengén „ügyködők” lecserélése, és ez nem is kelt különösebb feltűnést. Persze, ha a csere a pályán történik! Az MVSC—Bp. Építők női rangadón — mint ahogy tétmérkőzésen lenni szokott — túlfűtött volt a hangulat a játék- és a nézőtéren egyaránt. A háló két oldalán küzdőket sűrű cserékkel, biztató szavakkal, időkérésekkel nyugtatgatták az edzők, — a nézők idegeit pedig a végsőkig csigázta az a „purparlé”, ami a jegyzőkönyvvezetői asztal mellett folyt. A fővárosiak ellenőre és a miskolci „íródeák” az í első játszma közepétől kezd. | ve egyre gyakrabban szállt egymással éles vitába a jegpyzőkönyvvezetés mikéntje miatt. Az előbbi „hazaírással”, az utóbbi hatásköri túllépéssel vádolta a másikat. S mindezt a becsületsértés határát súroló hangnemben tették! Végül a játékvezető elégel, te meg az állandó veszekedést, és — mindkettőt „elta. nácsolta” a kisasztal mellől. A kedélyek megnyugodtak — annál is inkább, mert a hazaiak győztek. De nem lett volna jobb végig sportszerű légkört teremtve rangadót nyerni? Mert a listave. zetéshez a jó hírnév is illik! (monostori) Speedway Krumbaehból érkeztek Tegnap késő este befutott az utolsó világbajnoki „járat*’ is Miskolcra, a speedway, azaz a salakmotoros VB hétvégi középdöntőin részt vevő magyar versenyzők utolsó „csoportja” is. E7 a „csoport” a legtávolabbi, krumbachi (NSZK) középdöntő küzdelmeiben indult — Csató Sándor személyében. A lonigói győztest Kővári Kázmér, a B. Volán szakosztályvezetője kísérte cl, s ő számolt be az eredményről. Itt is nagy nevekből állt a lista. A sorrend a következő volt: 1. Glücklich (lengyel, a világbajnokot is legyőzve), 2. Szcza- kiel (lengyel, a tavalyi világbajnok). 3. Poschenrieder (NSZK, a hosszúpályás VB bronzérmese!), 4. Gordejev (SZU, egyéni 8., páros 4. tavaly), 5. Pavlov (SZU, bronzérmes csapattag), 6. Anger- müller (NSZK, hosszúpályás hatodik), 7. Dobroczky (lengv.), 8. Kuzmin (SZU, páros VB-n 4.). Ez a nyolc jutott tovább. A további sorrend: 9. Ondrasik (essz., páros VB-n 6.), 10. Bart (NSZK, jégmotoros VB-n 8.) — és ez után a mezőny után: 11. Csaló 5 ponttal. Sándor tovább juthatott volna — egy futamot nyert, egyben második volt (egy hosz- szal Szczakiel mögött) —, de egyszer bentragadt, egyszer pedig Ondrasik „kitolta”! h. k. MÉMTE—DEBRECENI MTE 5:3 (2571—2461) Tartott a Munkás ettől a mérkőzéstől, de mint később kiderült — alaptalanul. Legjobb játékosát nélkülözve is 110 fa különbséggel nyert a csapat, s így értékes győzelemmel zárta a tavaszi idényt. Zambó jó hajrával 39 fa elönj^t szerzett, ezután azonban Kuba- csek nagyon ráijesztett a szurkolókra. Pályacseréig nagyon gyengén játszott, utána viszont óriásit javulva, 23 fával ő is győzött. (A második 50 dobásban 53 (!) fát vert ellenfelére!) Benes bebizonyította, hogy az elmúlt fordulóbeli gyenge eredménye csupán kisiklás volt, ezúttal nagyon jól játszott. Szomorú jó tarolásával került 400 fölé, Han- zók a végén kissé kiengedve is-J >fc Jelenet a MEAFC—Szolnoki Olajbányász (80:66) mérkőzésről; még nem tudni, kihez kerül a labda. A legtöbb pontot szerző Béres• ugrása sikerült jobban és néhány pillanattal később újabb kosárral növelte a hazaiak előnyét. (Szabó István felvétele)' 43 fával győzött az ellenfél leggyengébb játékosa ellen. Samo- rtai a várakozásnak megfelelően szerepelt. Egyénileg: Zambó 462, Kuba- csck 416, Eenes 454, Szomorú 409, Hanzók 426, Samodai 404. ORMOSBÁNYA— MISKOLCI BÁNYÁSZ 6:2 (2605—2559) A listavezető perecesi csapat volt a bányászrangadó esélyese, a hazai csapat azonban önmagát múlta felül. Valamennyi perecesi játékos 400 fölött ütött, de ezzel is csupán szorossá tudták tenni a küzdelmet. Egyénileg Balázs 448, Kiss 444, Székely F. 436, Szecsődi J. 419, Szecsődi L. 410, Székely I. 402. N. Z. Fogadásból gyalogol A BEK-győztes Bayern München edzője, Udo Lattek betartja ígéretét: miután csapata elnyerte az Európa Kupát, Nürnbergből Műn. chenbe gyalogol. Mintegy 160 km-es útját vasárnap délelőtt 10 órakor kezdi, és Münchenig négy szakaszban gyalogol el. apróhirdetés Az Országos Szakipari Vállalat felvételre keres miskolci munkahelyre kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkás- szállást biztosítunk. Felvétel: Miskolc, József Attila u. 55., dr. Kasza Józsefné irodavezető. A Csőszerelőipari Vállalat le- ninvárosi munkahelyre felvételre keres gyors-gépírói gyakorlattal és középiskolai végzettséggel rendelkező titkárnőt. Fizetés megegyezés szerint, felvétel esetén munkásszálláson történő elhelyezést biztosítunk. Jelentkezés: levélben, 3581. Lenin- város, Pf. 52. címen. Az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Miskolci Minőségellenőrző Állomása egy fő férfi gépész- technikust keres radiológiai és gépészeti ellenőrzési feladatok ellátására. Jelentkezés: EMI, Miskolc, Zsigmondi u. 2/c. Alkalmazunk encsi, szikszói, leninvárosi és miskolci kirendeltségeinken villanyszerelőket, betanított segédmunkásokat, Fel- sődobszán elektrikust — ahol szolgálati lakást is biztosítunk —, Miskolcon gépkocsivezetőket, klgs. bejegyzésű jogosítvánnyal rendelkezők előnyben! Jelentkezés az EMASZ Üzemigazgatóság munkaügyi csoportjánál, Miskolc, Patak utca 7—9. szám alatt. Kisgyermekes orvosházaspár bejárónőt keres napi 8 órás elfoglaltsággal. Független, nyugdíjas nő előnyben. Érdeklődni a 17-884-es telefonon, délután 4—5 óra között. Felveszünk építész és általános mérnököt tervezői, magas- ■és mélyépítési technikusokat szerkesztői munkakörbe, valamint építész és mélyépítő műszaki ellenőröket. Jelentkezés: AGROBER B.-A.-Z. megyei ki- rendeltség, Miskolc, Szemere u. 15. sz. alatt. Borsod-A-Z. megye! Tanács VB Vezető Kórház Igazgatósága felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: villlanysze- relő, fűtésszerelő szakmunkás, takarítónő, segédnővér, műtős- segéd, gyors-gépírónö, segédmunkás, varrógépműszerész (nyugdíjas). Jelentkezés az Intézet Személyzeti Osztályán (Miskolc, Szentpéteri kapu). Felvételre keresünk érettségizett adminisztrátorokat, 1 fő gyors- gépírót, 1 fő asztalos, 1 fő tetőfedő, i fő kőműves szakmunkást, 2 fő segédmunkást és 1 fő kirakatrendezőt. Jelentkezés : Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Munkaügyi O. Miskolc, III., Győri kapu 149. Az Avas Bútorgyár felvételre keres nyugdíjas asztalosokat kiemelten fontos egyedi berendezések gyártásához. Bécezésmeg- egyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán Avas Bútorgyár, Miskolc, Tüzér «.-IS—*?, sz. Egyenruhás 39 éves férfi ürjes albérleti szobát keres sürgősen. Leveleket: „A Hét i2U8” jeligére a kiadóba kérem. Debreceni 2 szobás 2 félszobás étkezős háromerkéiyes luxuslakásomat elcserélném miskolci belvárosira. Minden csere érdekel. Cím: Bóne Lajos, 4i»29. Debrecen, Csapó u. 98. Kiadó gázfűtéses üres szute- rén szoba, főzőfülke — fürdőszoba-használattal egy-két lánynak. Egy lány lakótársat is keresek. Balogh A. 4. Kis bútorozott szoba, egy dolgozó szolid fiatalembernek ki- dó. I., Vásártéri u. 3. sz. Üj vikendházelemek szolid áron eladók. Érdeklődni 15-433 telefonon illéséknél. Eladó Miskolc I. kér. Melinda u. 5. számú 2 szoba-konyha, spajzos, udvaros, saját ház, 1 szoba összkomfortos tanácsi bérházi lakást beszámítok (I. emeletig). Lehet nem központi fütéses is. Érdeklődni 18 órától. Riadó Lenke utca 9. sz. ház beköltözéssel. 2 db kétéves üsző 7 hónapos vemhességgel eladó. Cím: Diósgyőr, Tokaji F. 14. Wartburg 353-as kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni lehet: 16-51,4-es telefonon. Konyhabútor, i db kétajtós világos festett szekrény, 1 tetőantenna, 1 ebédlőasztal politúros, 4 db székkel, 1 db mosdó- állvány, 1 db fehér nagy láda eladó. I. kér. László Jenő u. 20. Antik falióra és sport gyermekkocsi eladó. Miskolc, Katalin u. 2. m. 1. Pávát találtunk vasárnap reggel. Jogos tulajdonosa jelentkezzen a Szepesi u. 22. sz. alatt. A TfenWísaii iLttDlliiää a Teroson GmbH Heidelberg cég licence alapján gyártja Járműipari segédanyagok: Terotex P ecsetelhető alvázvédő massza Terotex 497 alvázvédő massza Terotex Extra alvázvédő anyag Terotex HV üregvédő anyag Terophon 11QK zajcsökkentő massza Terostat VII. profiiozott tömitőmassza Aurefa gumiabroncs festék r Építőipari segédanyagok: Terostat 20 (AC) tömitőmassza Terostat 4000 tömitőmassza Bemutatás, szaktanácsadás: BNV „B” pavilonban