Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1974-04-09 / 83. szám
Örökség nélkül... Ilonka néni a közös bolt előtt... (Agotha Tibor felvétele) Az új büntetőeljárás tapasztalatai Beszélgetés a iárásbiróság elnökével Gyorsabbá vált az ítélkezési gyakorlat a kisebb jelentőségű ügyek esetében és alaposabb, mélyrehatóbb lett a bírói munka a társadalom alapvető érdekeit veszélyeztető, különösen súlyos bűncselekmények körében — így foglalta össze a büntetőeljárásról szóló új törvény alkalmazásának első negyedévi tapasztalatait dr. Farkas József, a Miskolci Járásbíróság elnöke. — Az új törvény fő célja a szocialista törvényesség erősítése és az állampolgári jogok fokozott védelme. Egyik fontos újítása a bfín- tetti és a vétségi eljárás különválasztása volt. Mit jelent ez konkrétan a bírói gyakorlatban? —. Általában azokat a bűncselekményeket sorolta a törvény a vétség kategóriájába, amelyekre a kiszabható szabadságvesztés időtartama nem haladja meg a három esztendőt. Ezek az ügyek teszik ki egyébként a bíróságok munkájának több mint a fele részét. A vétségi tárgyalások egyik alapvető újdonsága, az egyesbíráskodás bevezetése volt. Ez azt jelenti, hogy az ilyen ügyek tárgyalásánál néni ülnökök meghallgatása nélkül ítélkezik a bíró. Ez jelentősen meggyorsítja az eljárást. Így például jómagam is egy nap folyamán 10—15 közlekedési vagy egyéb vétségben hirdetek ítéletet. A vétségi eljárás bevezetése jelentősen meggyorsította a járásbíróság munkáját. Míg korábban gyakran fél év is eltelt a vádirat érkezésétől az ügy lezárásáig, ma már ez az idő rövidebb, mint három hónap. Az a célunk, hogy ezt a terminust 30 napra lerövidítsük. — Vajon a bírósági munka gyorsulása, a tárgyalások rö^ videbb időtartama nem szfil-e elsietett ítéleteket? ... — Erről szó sincs. Jól bizonyítja ezt, hogy ítéleteink nagy része azonnal jogerőre emelkedik ezekben a vétségi ügyekben. Ez azt jelenti, hogy mind az ügyész, mind a vádlott és védője megnyugszik a bírói döntésben; azaz nem kérnek sem súlyosbítást, sem enyhítést. Úgy gondolom, ez a tény egyértelműen azt mutatja, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény emelte az ítélkezési munka színvonalát. Űj- fajta bírói munkastílus van kialakulóban, amely gátat vet a bürokratikus elemek túlburjánzásának. Így a bíráknak több idejük marad a bonyolultabb, súlyosabb bűn- cselekmények okainak és körülményeinek mélyrehatóbb elemzésére, feltárására. — Dr. Markója Imre igazságügyi minisztériumi államtitkár egyik előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy az új büntető eljárás szellemének megfelelően az eddiginél bátrabban kell élni a pénzbüntetés és a vagyonelkobzás eszközével... — Az utóbbi időben bíróink egyre inkább felismerik, hogy a súlyos pénzbüntetésnek sok esetben nagyobb visszatartó ereje, jobb nevelőhatása lehet, mint esetleg egy kisebb időtartamú börtönbüntetésnek. Így a közlekedési bűncselekrrftnyek, a kisebb súlyú vagyon elleni cselekmények, a szokásos és alkalmi, házon belüli, utcai, kocsmai összetűzések megtorlására gyakran szabunk ki pénzbüntetést. Ma már nem ritka az ötezer forintot elérő vagy azt meghaladó pénzbüntetés sem. Az ittas, Az an kötelet, a lánya kosarat A szél megzörgeti az aprócska, Búza téri bolt kirakatát. Parányi üzlet, bár ketten is lakják: anya és lánya. — Jó társbérlet ez — mondotta Barinkai Dénesné, aki kosarakat árusít. És igazított a szél rendetlenítette kirakaton. — Meg aztán örökség. Iparos volt nekem az ükapám is. ■ ■ Miskolc ma már egyetlen kötélgyártó kisiparosa özvegy Cselé Fülöpné. Az édesanya. Hetvenhét éves elmúlt. — Gyerekkoromban benne éltem, benne maradok holtomig. Igaz, a kezem nem bírja már, de a szakmát még tudom, aztán ha segíteni jön néha valaki, elboldogulok... — Kihal a mesterség? — Kell még a jó kötél. Van egy nyíregyházi mester, aki ígérte, hogy eljön majd utánam, a halálom után, de nem tudom, mi lesz belőle, mert az is beteg... — Ki csinál kötelet akkor, Ilonka néni? — Majd csinál a gyár, no persze nem olyat... — És a tanítványok? — A fiútestvérem lett kötélgyártó. Meghalt. Több mint 10 éve. Ami fáj: tanítÜj, országosan is egyedülálló szolgáltatással jelentkezik a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat. Először, kísérletképpen, a Kilián lakótelepen csütörtökön és pénteken — azután pedig minden héten ugyanezeken a napokon — házhoz szállítják az üdítő italokat. Ez abból áll, hogy öt helyen kínálják a helyszínen a Colákat, a Traubisodát, a Márka üdítőket, a Vitist, az Oran- ge-ot. A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat alaposan felkészült arra, hogy ezt az új szolgáltatást megkedveltesse. Pepsi Colából és Orange-ból literes és negyedliteres palackokat is visznek a házhoz szállító helyekre. A Vitis, a Traubisoda, Coca-Cola és a Márka üdítő pedig a már ismert, hagyományos üvegekben kerül az egyes eladócsoportokhoz. A Kilián lakótelep északi részét ugyanis öt házhozszállítási körzetre osztották és a tíz vendéglátós KISZ-fiatal közül kettő-kettő látja el az új szolgáltatást ezekben a körzetekben. Az említett napokon a házhoz szállítással egyidőben a helyszínen visz- sza váltják az üvegeket is. Elképzelhető, hogy olyan családok, ahol kedvelik a colákat, üdítőket, egy hétre beszerzik a szükséges készleteket, mivel biztosan száványom 45-ben volt utoljára. Előtte volt sok, de egyről sem tudom, hogy mi lett belőlük. Ez az utolsó meg vasutasnak ment, vonat ütötte el, pedig olyan keze volt.. — Mit ér a szakma ma? — A lányom még árulhat abból, amit utánam hagyok, de aztán már nem csinál senki kötelet Miskolcon. így is sok már a gond. Csak a vevő hiszi, hogy én kérem a többet. Drágul a kender, uram. Van egy kicsi tartalékom. kitart a sírig, de ami 26 forint volt korábban, az manapság 56 forint... Ilona néni, a lánya mesélte: — Makacs az én anyám! Az orvoshoz még csak elment, de az orvosságot már nem szedi, azt mondja, nem hagyja megrontani a gyommíthatnak arra, hogy az adott időpontban a vendéglátó szolgálat ismét megjelenik. Mi adta az ötletet a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat vezetőinek, hogy az üdítők házhoz szállítására gondoljanak? Először is az, hogy a statisztikák szerint évről évre rohamosan emelkedik az üdítő italok iránti kereslet. Ez részben annak is köszönhető, hogy a választék az elmúlt nyolc-tíz év alatt számottevően bővült. Egy évtizeddel ezelőtt szinte alig volt néhány féle szom j at oltó, szeszmentes ital. Aztán először a fővárosban, majd a Balaton mellett és csaknem ezzel egyidőben Borsodban is megjelentek a világszerte kedvelt colók. Az üdítők sora, a hazai ipar szakmai technikai felkészültségének gyarapodásával párhuzamosan, ugyancsak bővült. A boltokban éppúgy, mint a vendéglátóhelyeken egyre nagyobb készleteket kellett felhalmozni ahhoz, hogy az igényeket folyamatosan kielégíthessék. Egyelőre kísérlet Vitathatatlanul hozzájárult az üdítők nagyobb mértékű fogyasztásához az is, hogy évről évre nő az autósok száma, akik — kénytelenrát. SzakajthatatLan, mint a kötél —, de hát egyszer ővele kivész az ipar... Megigazítja a szél összeborzolta kosarakat. Nyáron, az idegenforgalmi szezonban divat a kosár, divat az üzlet, jó üzlet a társbérlet is. — Ami kötelet anyám hagy, azt én még kiárulom, de hiába keresem, nincs aki árut adjon majd ezután ... Kivész az ipar?... Szeretném hinni, hogy sok-sok évig korai erre gondolni még, de tudom, hogy szá- montartani már kötelesség. Az elfogyó kézműipar ipar- történet is, amelynek, ha Ilona néni elfárad, ha nem dolgozik többé, meg kell menteni minden emlékét. B. G. kelletlen — csak coléval, üdítővel csillapíthatják szomjukat, ha hosszú útra indulnak. Az üdítők, colák, szénsavval dúsítva kerülnek forgalomba, amelyhez erős üveg kell, a palackok tömege, súlya is elég nagy ahhoz, hogy az esetleg távoli boltokból, áruházakból naponta cipeljük haza őket. Különösen így van ez a literes Coláknál. Nos, éppen ebből indultak ki a vendéglátóipar vezetői, amikor elhatározták, hogy megkönnyítik az üdítők bevásárlási gondját: helybe viszik ezeket a lakótelepre. Egyelőre csak kísérletképpen, a Kiliánban. Olyasféle szolgáltatás ez, mint a kihordásos ebéd, illetve vacsora, hiszen a vásárló ebben az esetben az étel, illetve az ital legalacsonyabb forgalmi árát fizeti. A házhoz szállított szeszmentes italokat ugyanis bolti áron adják el, vagyis a literes Pepsi Colát és az Orange-ot 12 forintért, amihez csak az üvegbetétet kell megfizetni. A többi két és fél, illetve kétdecis üdítőt és colát pedig egységesen három forintért kínálják, az ismert üvegbetétárral, plusz három forinttal. Első alkalommal a Kilián északi és déli lakótelepen április 11-én és 12-én délután jelennek meg a colás gépkocsik. Erről a vendéglátóipari vállalat csaknem minden családot értesített a lakótelepen. A hét elején nyomdai úton készült tájékoztató lapokat vittek ki minden egyes épület valamennyi lépcsőházába, minden egyes levélszekrényébe. Kétségtelen jó érzés, ha az ember hazatérve olyan értesítést vehet a kezébe, hogy ezt vagy azt a szolgáltatást hol, hogyan veheti igénybe. Az ilyen fajta figyelmesség szerencsére egyre gyakoribb Miskolcon. Éltek a figyelemfelkeltés ilyen eszközével a Győri kapui szolgáltatóházban levő intézmények, szolgáltató egységek is, mielőtt tevékenységüket a területen megkezdték. A vendéglátóipari vállalat tájékoztatóján szerepel az emlegetett körzetbeosztás is. Ennek ismerete fontos lehet, hiszen a házhoz szállítás az egyes helyeken menetrendhez igazodik. Öt órakor indulnak Amikor a házhozszállítók munkáját megtervezték, abból indultak ki, hogy a délutáni órákban, öt óra után már többnyire minden családból van otthon valaki. A szállítások időpontjait ehhez igazították. Az egyes számú házhoz szállítási hely a Gagarin utca, Lorántffy utca közötti területre esik, ahol a szolgálat 17 órától 17 óra 15 percig ad el colát és üdítőket. A második számú körzet a Könyves Kálmán és a Benedek utca környékét foglalja magába, ahová 17 óra 20 perctől 17 óra 35 percig szállítanak. A harmadik körzet az Iván utca, az Irinyi utca és az Otthon étterem környéke, ahol 17 óra 40 pertől 17 óra 55 percig áll a házhoz szállító szolgálat a lakók rendelkezésére. A negyedik körzetnek számít a Lányi Ernő és a Bertalan utca környéke, ahová a cola- és üdítőszállítmány 18 órakor érkezik és 18 óra 15 percig vehető igénybe. Az ötödik körzet a csillagvizsgáló és a tejipari vállalat környékére esik, ahol az „üdítőszolpálat” 18 óra 20 perctől 18 óra 35 percig tartózkodik. A szolgáltatás nyitányának megválasztása sem volt véletlen. Az enyhe tavaszi napokon ugyanis egyre nagyobb az üdítőital-forgalom és nemcsak a szórakozóhelyeken, hanem a kis bisztrókban is. Az akció kezdete előtt a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat szakemberei tárgyaltak a Borsodi Sör- és Malátagyár vezetőivel, hogy a feltehetőleg jelentős igényeket folyamatosan kielégíthessék. A bocsi gyár, ahol a colát palackozzák, szívesen támogatta a vendéglátóipar új szolgáltatását és egyúttal azt is garantálja, hogy az ötlet sikere nem múlik majd az ellátás minőségén. Jóllehet az üdítők házhoz szállítása nem tipikusan vendéglátóipari profil, mégis nagyon szerencsés elképzelésnek találják a belkereskedelmi vezető szervek is. Megvalósításával ugyanis ismét egy lépést lehet tenni a háziasszonyok otthoni munkájának, illetve vásárlási gondjainak könnyítése felé. A megnövekedett szabad időnek — mint ahogy az a világ különböző országaiban készült statisztikák mutatják — egyelőre a szolgáltatások színvonala szab érdemben határt. Ha a szabad idő egy részét a számlák befizetésével, a boltok pultjai előtt töltik az asszonyok, a kikapcsolódás nélkülözhetetlen óráit rövidítik meg. Ezért is üdvözölhető minden olyan törekvés, ami segíti a dolgozó asszonyokat abban, hogy munka után minél több idejük maradjon magukra, a családjukra. A vendéglátósok tudják, miért került sor a kihordásos ebéd, vacsora után most éppen az üdítő italok házhoz szállításának bevezetéséhez. Elsősorban nem nyereségkisebb balesetet okozó gépkocsivezetők nem egy esetben fizetnek 8—12 ezer forintot vétségükért. (Emellett természetesen a gépjárművezetéstől való eltiltást is hatásosan alkalmazzuk mellékbüntetésként. A vagyonelkobzásról annyit, hogy a társadalmi tulajdont megkárosítók gyakran csupán szabadságvesztéssel bűnhődtek, ám a jogtalanul megszerzett javakat kiszabadulásuk után élvezhették. Mai gyakorlaturikban, ha megállapítható a népgazdaságnak okozott kár mértéke, azt vagyonelkobzás formájában visszatéríttetjük az államnak. Nem járhatnak tehát jól a sikkasztok, a csalók, az orgazdák. — A járásbíróság elnökének véleménye szerint mi szükséges még ahhoz, hogy az eddiginél fokozottabban érvényre fusson az új törvény szelleme? — Növelni szeretnénk az olyan ítéletek számát, amelyek nem sújtják a vádlottakat a büntetett előélettel járó hátrányokat. Azokra az emberekre vonatkozik ez, akik munkahelyükön jól dolgoznak, nem követtek még el bűncselekményt; valóban csupán megtévedésről, gondatlanságról van szó esetükben. Hangsúlyozom, szó sincs itt valamiféle el- bágatellizálásról, mert a társadalom alapvető érdekeit sértő, konok, visszaeső bűnözőkkel szemben a törvény teljes szigorával lépünk fel továbbra is. Ám a bűncselekmények kategóriájától függően még differenciáltabban szeretnénk érvényesíteni a büntetések nevelő, visszatartó hatású jellegét. ERDŐS ÁKOS szerző szándékból. Hiszen ha egy család ebédet, vacsorát visz haza az étteremből — akár az első osztályú Tokaj étteremből is olcsón — az üdítőt pedig a helyébe hozzák, mint a régi szódá- sok a szikvizet, akkor máris megszabadulnak a legkellemetlenebb cipekedésektol. Nem kell emeletet járni a burgonyával teli szatyorral, az ebédhez, vacsorához vásárolt hússal, zöldségfélékkel, rizzsel, liszttel nap mint nap és az étkezés utáni üdítőt sem kell minden egyes vásárlás után hazacipelni. Legfeljebb a felvágott, a kenyér, a kifli marad, meg a tej, ami a másnapi reggelihez kell és még ez sem éppen kevés, ha a súlyát nézzük. Ha tehetjük, ne tetézzük ezt még újabb és újabb kilók hazahordásával. A colák, üdítők, frissítő hatása közismert. Nem ér fel velük — ezt a tulajdonságukat tekintve — egyetlen szeszes italféle sem. A kiliáni kísérlet után — ha beválna — a diósgyőri városközpont területén szervezné meg a vendéglátóipari vállalat az üdítők, colák házhoz szállítását. Azután pedig, ha már ott is kialakulna a szolgáltatás menetrendje, a Szentpéteri kapui lakótelepen viszik házhoz az olcsó üdítőket, s aztán a Győri kapuban. Mindehhez persze olyan vendéglátós fiatalok kellenek, akik ezt a szolgálatot a Kilián lakótelepen tervezett rövid idő alatt másutt is hasonlóképpen meg tudják oldani. A mostani kísérlet elé várakozással néz a vendéglátó- ipar. Bíznak abban, hogy a jónak ígérkező ötlet találkozik majd a lakosság, a vásárlók tetszésével. — o —» A Kilián lakótelepen Házhoz viszik az üdíti! italokat