Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1974-04-07 / 81. szám
beiföld ELHUNYT LAKOS FERENC. Lakos Ferenc, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemérem kitüntetettje 90 éves korában elhunyt. Hamvasztása előtti búcsúztatására április 7-én 17 órakor kerül sor a diósgyőri katolikus temetőben. MSZMP Miskolc városi Bizottsága TANÁCSKOZÓ KISZ-TIT- KÁROK. Tegnap Kazincbarcikán megkezdődött a főiskolák párt- és KISZ-titkárainak országos tanácskozása. A KISZ-szervezetek helyzetének. munkájának, valamint a hallgatók tanulmányainak és eszmei-politikai nevelésének segítségével kapcsolatos feladatok megvitatása szerepel napirenden. MAZSAROFF-KÉPEIC 30RS0DNÁDASDON. A Bor- sodnádasdi Lemezgyár Műszaki Klubjában Mazsaroff Miklós festőművész képeiből nyílt kiállítás tegnap este fél hatkor. CSAVARGÓ ANGOLNÁK. A Balatonban meghonosodott, talán legízletesebb húsú és egyik legdrágább fajta halunk szívesen vándorol. A Zalában már a folyótorkolattól 25—30 kilométernyire fogtak a horgászok szép példányokat. Több angolna hosz- sza meghaladta az egy métert. A FEKETEGÖLYÁK IS MEGÉRKEZTEK. Megérkeztek távoli vándorútjukról a gemenci erdő legritkább gázlómadarai, a feketególyák. Szálfák tetejében, a Duna árterének emberektől kevésbé háborított vadonjában, vizektől övezett, erdős szigeten fészkelnek. vf.vöszoi.gai.ati állomás. Az AFIT III. számú Autójavító Vállalatának Zsiguli személygépkocsi szervizében a Xiv. kerületi Miskolci úton kedden korszerű vevőszolgálati állomást adtak át. A vevőszolgálati állomás — a KPM Autőfelügye- lettel megállapodva — vállalkozik a Zsiguli típusú személygépkocsik időszakos hatósági vizsgára való előkészítésére, s megrendelés alapján az esetleges hibákat kijavítja a kocsi levizsgáztatására is. A megrendelő érvényes forgalmi euge- déllyel veheti át autóját. TÁRSALGÓ MAGÁNYOSOKNAK. 280 személyes garzonházba költözhettek be Győrben. A fürdőszobával, konyhával fölszerelt garzonokban, főleg a város egészségügyi dolgozói kaptak helyet. A lakásokhoz közös társalgó és klubterem is épült. NEM KÉSTEK EL. Az Alföld legfiatalabb üdülőtelepén, Lakitelepen kész parkerdővel fogadták a kétnapos ünnep kirándulóit. ERDŐTÜZEK. A kétnapos munkaszünet alatt sokhelyütt volt az országban erdőtűz. Tizenhét hektárnyi több éves erdő. 40 hektárnyi avar és aljnövényzet pusztult el. A kár megközelíti az egymilíió forintot. VfZISZÍNPAD. Jelentősen bővítik és korszerűsítik a népművelési intézményeket Baján. Az ifjúság szigetének — a Petőfi-szigetnek — a rendezését az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság segítségével végzik el, csakúgy, mint a nagy befogadóképességű víziszínpad nézőterének a kiépítését a bajai nyári játékok színhelyén, a romantikus szépségű Sugovica-parton. KARAMBOL. A Somogyi Béla és a Nefelejcs utca sarkán tegnap reggel egy motorkerékpár és egy gépkocsi ütközött egymásnak. Az OP 88-25 rendszámú motor vezetője, T. Sándor 19 éves szerelő zúzódásokat szenvedett a jpbb lábszárán. A francia protokoll szerint a gyászszertartáson úgy ültették a vendégeket, amilyen régen töltik be tisztségüket. így adódott azután, hogy Losonczi Pál — mint képünkön látható — Nixon mellett foglalt helyet. A képünkön elöl látható Losonczi és Nixon mögött Leburton belga kormányfő és Brandt kancellár, ő mögöttük pedig Dzsallud líbiai kormányfő látható. — A csoportkép melletti felvétel ábrázolja Pompidou virágokkal elborított koporsóját, amikor előző nap — szűk családi körben — eltemették Orvilliers-ben. Javult az élelmiszerek Podgoniij—Messtner tárgyalás (Folytatás az 1. oldalról) Tegnap — az előre elképzelhető két partneren, Brandt-on és Wilsonon kívül — Härtling dán miniszterelnökkel és Leone olasz államfővel tárgyalt Nixon, ma viszont — többek között — Tanaka japán kormányfővel. Hírek szerint tegnapi tanácskozó partnereivel főleg a NATO-ról, a SALT-ról és a bécsi csapatcsökkentési megbeszélésekről tárgyalt. — Tanaka japán kormányfővel folytatandó megbeszéléseinek érdekes előzménye, hogy Tanaka — útban Párizs felé — megállt Moszkvában és találkozott rövid időre Koszigin szovjet kormányfővel. Podgornij szovjet államfő Messmer francia miniszterelnökkel tárgyalt. A téma elsősorban és nyilvánvalóan annak a szovjet— francia jó viszonynak a folytatása volt, amelyet még De Gaulle kezdett meg és Pompidou folytatott tovább. Felrobban az olafkáivba minősége A megyei (fővárosi) élel- miszereílenőrző és vegyvizsgáló intézetek az elmúlt hetekben egész sor élelmiszer- iparágban vizsgálták meg a minőség alakulását és megállapították: az elmúlt év azonos időszakához képest kevesebb volt a kifogásolni való. Egész sor üzemben a korábbi ellenőrzések nyomán műszaki módosítást hajtottak végre. Egyebek között például a debreceni intézet kezdeményezésére a debreceni dohánygyárban korszerűsítették a cigaretta ragasztását. A sárvári tejüzemben befejeződött a felújítási munka, korszerű berendezéseket szereltek fel, amelyekkel már kifogástalan minőségű tehéntúrót állítanak elő, ezt a terméküket korábban bírálták a minőségellen- őrök és kötelezték az üzemet a szabványelőírósok betartására. A Hajdú megyei Tejipari Vállalat segítségével korszerűsítették az egyik termelőszövetkezet tejüzemét, ezzel nemcsak a termékek minőségét javították meg, hanem kiegyensúlyozottabbá tették a környék ellátását. Egyes esetekben azonban a gyakori szankciók sem vezettek eredményre. Visszatérő panasz például, hogy az egyik szövetkezeti- vállalat által palackozott borok egy része üledékes, emiatt a for- galombahozatalt megtiltották, a SZÖVOSZ-t felkérték a szükséges intézkedések megtételére, és a vétkesek felelősségre vonására. Általában javult a sütőipari termékék minősége, de még mindig előfordul, hogy elmarasztalnak olyan pékárut, amely korszerű gépekkel készült, de a gépekre előírt technológiát nem tartották be a sütödékben. külföld KASSA. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára Kassán részt vett a Kelet-Szlovákiai Vasmű új acélöntődé jenek ünnepélyes felavatásán. Az objektum nagy jelentőségű az egész csehszlovák népgazdaság szempontjából mert üzembe helyezésével a fémkohászati kombinát évi termelése az eddigi két és fel millió tonnáról fokozatosan négymillióra emelkedik. Az ünnepségen Husák beszédet mondott. Hangoztatta: Csehszlovákia rövid idő alatt olyan eredményeket ért el a politikai, társadalmi és gazdasági életben. amelyeket négy vagy öt évvel ezelőtt sokan még illúziónak, jámbor óhajnak tartottak. KAIRÖ. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter 45 perces megbeszélést folytatott Szaid Kamallal, a Palesztin Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának tagjával. A felek, az egyiptomi külügyminisztérium közlése szerint „a jövőben követendő politikájukat hangolták össze”. Kamal közölte a sajtóval, hogy hamarosan megkezdi munkáját az a palesztin—egyiptomi vegyes bizottság, amely a genfi tárgyalásokon követendő egységes arab stratégiát hivatott kidolgozni. MOSZKVA. Napokon belül vízre bocsátják Novorosz- szijszkban a Krim nevű szovjet szupertankhajót, a legnagyobb tengeri szállítóeszközt, amely valaha is épült a Szovjetunióban. Az olajszállító óriás tartályhajó tizenkét tartály-egységében összesen 150 ezer tonna olaj fér el. Ezzel a hatalmas teANYAKÖNYVI HÍREK Tegnap délután, B. János tiszakeszi lakásán, eddig még tisztázatlan körülmények között, felrobbant az olajkályha. A 40 éves kőműves másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenA nyugdíjas korral együtt, az ember akaratlan is a magányra, az elhagyatottságra gondol. Hogy ezekben az években mit jelenthet egy szeretett háziállat, akár egy' korcs kutya is, az tudja csak, aki sokat volt magában. Az országos lapokban most jelent meg az Állatvédő Egyesület felhívása. Azok a nyugdíjasok, akiknek 500 forintos ebadót kellett eddig fizetniük, a lakóhelyük szerint illetékes tanács vb pénzügyi osztályához fordulhatnak adómérséklési kérelemmel. A kérvényben ismertetni kell a szociális körülményeiket és csatolni kell a nyugdíjszelvényt. Az Állatvédő Egyesület javasolja a nyugdíjasoknak, hogy a kivetett adó feRúdőlt a villanyoózna Vasbeton villanyoszlopokat állítottak fel tegnap délután a miskolci Előhegy utcában. Az egyik pózna eldőlt és rázuhant K. István 27 éves villanyszerelőre. A fiatalembert medencecsonttöréssel és belső zúzódásokkal vitték kórházba a mentők. vedett az arcán, a nyakán- a mellkasán és a kezén. A szerencsétlenül járt embert a mentők ellátás után a miskolci Szentpéteri kapui kórház baieseti sebészetének égési részlegére vitték. lét mindenképpen fizessék be. Néhány forintnyi segítség? Ennél többet jelent a törődés, a szándék. Orgován Tamás 37 éves miskolci lakos iszákos, munkakerülő ember. Korábban lopás és garázdaság miatt is elítélték már, s kilenc esetben bírságolták meg különböző szabálysértésekért. 1972-ben házasságát felbontották, s az ítéletben kötelezték, hogy a volt feleségével addig közösen használt lakást is elhagyja. Orgován a jogerős ítélet ellenére is ott maradt, s a Jakás konyháját használta, míg az asszony hat gyermekével a szobában húzódott meg. Ha elmentek, mindig kulcsra zárták a helyiséget. Tavaly júliusban azonban amikor senki nem tartózkodott otthon, Orgován felfeszítette az ajtót, a SZÜLETETT: Vladár Csabának és Ilugli Margitnak Péter; úr. Szitás Benedeknek és Kocsárai Ágnesnek Krisztina Zsuzsanna; Mezei Kifolynak és Friedcl Ilonának Judit; Szászfái Lászlónak es Simon Piroskának László; Krabák Lászlónak és Budák Máriának Tibor; ülés Lajosnak és Gancz Zsuzsannának Zsuzsanna; Szinai Istvánnak és Anderkó Etelkának Attila; Várai Károlynak és Csorna Margitnak Péter; Kovács Józsefnek és Kis Juliannának Zoltán; Kovács Jánosnak és Lukács Máriának Enikő; Mata Józsefnek és Galyas Magdolnának József; Jászai Istvánnak és Laczkó Kaszobából csaknem 2000 forint érléket képviselő, 600 forintról szóló zálogcédulákat lopott el, s azokat még aznap egy italbolt, előtt darabonként 20 forintért eladta. A Miskolci Járásbíróság Orgován Tamást visszaesőként jogtalan behatolás útján elkövetett lopásért vonta felelősségre. A büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményként minősítette a vádlott italozó, munkakerülő életmódját, s azt. hogy a cselekményt családja sérelmére követte el. Ezért Or- govánt hathónapi szigorított börtönre ítélte, s kötelezte a korábban próbaidőre felfüggesztett héthónapi szabadságvesztés végrehajtására is. M. A. talinnak Levente; Tóth Károlynak és Kostyó Erzsébetnek Beáta; Esztián Jánosnak és Seres Máriának Tibor; Dargai Bertalannak és Juhász Irénnek Bertalan Szabolcs; Fenyvesi Lajosnak és Takács Annának Szilvia; Szadai Ottó Dezsőnek és Hazafi Erzsébetnek Ottó; Malecz Jánosnak és Szobonya Ilona Mártának Róbert; Thcisz Gézának és Girhiny Lídiának Attila; Csorba Andrásnak és Magán Eszternek Richárd; Molnár Lászlónak és Orbán Erzsébetnek Erika; Paró- czal Andrásnak és Dud is Teréziának Csaba; Kocsis Bertalannak és Tóth Erzsébetnfek Norbert; Sasvári Gyulának és Da- nyi Katalinnak Tamás; szászfái István Gyulának és Kozák Anna Máriának Judit nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Várdai Lajos és Zámborszky Erzsébet; Szabó István és Nagy Margit; Pap-Tóth István és Szed- mák Gizella; Bodnár Gyula és Katyina Erzsébet; Szarka József és Szepcssi Piroska; Teknős József és Pisák Márta; Takács Eászló és Gombos Magdolna; Kóta István és Horváth Mária; Sashalmi Béla és Horváth Ilona; Nagy Kálmán és Eperjessy Mária; Gergely László és Vincze Agnes Erika; Rákosi László és Muntyán Ilona Erika; Zsarnai Barnabás Eászló és Spisák Erzsébet; Scnsi Bertalan és Szabó Mária; Kürti Gergely és Tőrök Mária; Peleit Sándor László és Fülek! Erzsébet: Ba'ogh Gusztáv József és Vincze Katalin: Misi Kálmán és Pál Mária; Berta Zoltán István és Sass ®va; Hegyaljai László és Feszt Mária; Kmeczkó Gyula és K-'d'tr smw. Honvéd Sándor József és PMás Mária- Strázsz JOzse* és Kerá- csik Agnes Mária: o>kács Gábor és Varga Erzsébet. MEGHALT: Taksár Lajos 85 éves; Bodolai Imre 44 éves; Novak Andrea 1 éves; Kigvóssy Dezső 69 éves; Szarka Géza 41 éves; Tergatof Evangelosz 79 éves korában; Bi- hary Sándor Mihály 45 éves; Lakos Ferenc .90 éves; Kocsis Andrásné (Bredács Borbála) 89 éves; Gúla Istvánné (Csontófalvi Etelka) 88 éves; Kaveczki Istvánné (Sztaniszlay Anna Klára) 74 éves; Kovács József 63 éves korában. herrel a Krím egy 30 ezer lóerős hajtómű segítségével 17 tengeri csomó sebességet képes elérni. TOKIÓ. A japán külügyminisztérium meghívására ma egyhetes látogatásra Tokióba érkezett Sven An- dersson svéd külügyminiszter. Látogatása során a svéd külügyminisztert fogadja Hi- rohito császár, s tárgyalásokat folytat Tanaka miniszter- elnökkel, valamint japán kollégájával, Ohirával. BEJRŰT. Hírek szerint a Kőolajexportáló Arab Országok Szervezete tagországainak képviselői a Hollandia elleni kőolajembargó feloldásáról tárgyalnak. Több tagország szakminiszterének véleménye szerint az Egyesült Államok elleni embargó feloldása után nem indokolt többé a Hollandia ellen életbe léptetett intézkedés érvényét fenntartani. Megbízható értesülések szerint ugyanakkor néhány radikális irányzatú kőolajexportáló ország részéről hevesen ellenzik az embargó megszüntetését. AMMAN. Husszein, jordá- niai király az Al Aliram című félhivatalos kairói lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a Szadat elnökkel folytatott megbeszélésein teljes egyetértésre jutottak a genfi béketárgyalásokon folytatandó közös politikát illetően. Husszein azt mondotta, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet képviselői egy későbbi szakaszban csatlakoznak a genfi tárgyalásokhoz, s ott a „palesztin nép jogairól fognak majd beszélni, amelyek kívül esnek a mi közvetlen felelősségünkön.” A jordá- niai uralkodó tagadta, hogy valaha is ellenszegült volna a paleszlinai képviseletnek, s azt állította: „sohasem gondoltunk arra, hogy egy bizonyos álláspontot rákény- szerítsfink a palesztin népre. Miután visszanyerjük elvesztett országrészünket, a palesztin népnek jogában áll majd, hogy döntsön saját jövőjéről.” DELI HÍRLAP - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc város) Bizottságénak politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALJ LÁSZLÓ - Kiadja a Borsod negyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó' VERES MIHÁLY - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc 6a)csy-Zsi- ilnszkv u ti Postacím: 1501 Miskolc Telefonközpont: 36-132 16-672 Sv-380 Szerkesztőség! telefonok: t1tkár9ae: 18-223 bel- és várospolitikai rovat: 18-221 kulturális rovat: 18-226 soortrovat: 18-222 levelezés: 18-224. — a kiadóhivatal telefonszáma: 36-13) - Hirdetés- felvétel- 3325 Miskolc Széchenyi u. 15—17, Telefon: 16-213 — Terte sztl: a Magvar posta Kapható a hírlapárusoknál A lap ára 8r fillér hétfőn t forint. - Index: 25 »51 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipart Vállalatnál — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Nyugdíjasoknak mérsékelt adó Betört & lakásba Eüepta a zálspéiiát