Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1974-04-30 / 100. szám
I Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Nagy Miklós elvtárs, művelődésügyi miniszter hosszan tartó súlyos betegség után április 29-én, életének 42. esztendejében tragikus körülmények között elhunyt. Nagy Miklós elvtárs temetése május 6-án 14 órakor lesz a Mező Imre úti temetőben. Elhunyt elvtársunk munkatársai, barátai és tisztelői 13 óra 30 perctől róhatják le kegyeletüket a fedett díszravatalozóban. Budapest, 1974. április 29. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa, a Művelődésügyi Minisztérium, a Művelődésügyi Minisztérium Pártbizottsága Meghalt Nagy Miklós majális Az, hogy az idén majus elsején felvonulunk., hogy idén nem kapcsolódik vasárnaphoz a májusi ünnep, változtat családi programokon. Változtat a város programján. A Hősök terén már díszítik a tribünt, hiszen ezúttal itt zajlik az ünnep. És az annyi kedves ünnep emlékét őrző Csanyik-völgy? Képeink tegnap készültek, akik ma járnak arra, azokat nyüzsgőbb kép fogadja majd. Tegnap csend volt, de aki figyelt erre a csendre, az rájött, hogy készülődik a Csanyik-völgy, hiszen nagyon sok miskolci van, akinek a felvonulás után ide vezet majd az útja. * Még nem épültek a pavilonok, de az előzetes tájékoztatás szerint szerdára lesz kint sör, lacipecsenye, páros kolbász ... Csodó Béla, a Miskolci Köztisztasági Vállalat ellenőre harsány szavakkal vezényelte a völgyben dolgozókat : — Péntek óta vagyunk kint — mondotta —. egyszer már felgereblyéztük az egész területet, felsepertünk minden utat. Most még egyszer végigmegyünk. Szerencsére sem locsolni, sem utat mosni nem kell. Segített az eső... — Béla bácsi hol ünnepel? — Pesten. Van egy doktorált fiam és két unokám. Megnézem egyszer a pesti ünnepet... * — Jöttek volna szombaton ! Akkor négyvenen-ötve- nen dolgoztunk reggeltől estig. Már csak az aprója van ... Az ÉMÁSZ szocialista brigádjai 300 méter hosszú állandó vezetéket építettek — társadalmi munkában. Kiss Miklós mondta el: — Este 7-ig tartott a kommunista szombat... Valaki kajavitotta: — Csak hatig! — Hat órától hét óráig mar csak egy pettyeslabda pattogott a jókedvű előmajálison. A felvonulás után? — Akik itt voltunk, mind kijövünk. * A csanyiki majális nem is lenne majális a Diósgyőri Gépgyár dolgozói nélkül: — Kedden hajnalban kezdünk — hallottuk Urban Barna, gondnoksági osztályvezetőtől. — Zászlókat hozunk a koszorúzás! ünnepséghez, mi is takarítunk még egy kicsit, és mert arra számítunk. hogy sokan jönnek ki elsején, feldíszítjük az idén is a főkaput. * Gépkocsik érkeztek, gépkocsik fordultak. Az erdészet ★ Az új villanyvezeték kész. A szerelőknek már csak a levágott gallyakat kell eltakarí- laniok. (Agotha Tibor felvételei) ..A találkozót me« se beszéljük... Csanyiki Nagy Miklós 1932-ben, a Hajdú megyei Kábán, tanító családban született. Középiskoláit Debrecenben végezte. 1950 óta a párt tagja. 1954-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen gépészmérnöki diplomát szerzett. Egyetemi éveiben az ifjúsági mozgalom közszeretetnek örvendő helyi vezetője volt. 1954-től 1963-ig oktatóként dolgozott a miskolci egyetemen, s ez alatt különböző felelős pártfunkciókat töltött be. 1963-ban felkészültsége és rátermettsége alapján az MSZMP Központi Bizottságának apparátusába került. 1970—1973 között az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetőjeként dolgozott. Tevékenységét államunk a Munka Érdemrend arany fokozatával ismerte el. 1973. augusztus 3-tól művelődésügyi miniszter, októbertől az Állami és Kossuth- díj Bizottság, valamint az Országos Közművelődési Tanács alelnöke. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács elnöki tisztét is ellátta. Fiatalon, ígéretes életpálya kezdetén távozott sorainkból egy kommunista harcos, népünk tehetséges fia. Halálával súlyos veszteség ért bennünket. Emlékét híven megőrizzük. A vasutasok a sínekre feküdtek Magam elé fektetem a negyedíves meghivót — ez hozott ide. Az előadás címe: 70 éve történt. Vajon meddig élhet egy mozdony? Nagyon szeretném, hayalahol a fűtőházak labirintusában még fújtatnának azok az öreg mozdonyok, „akik” tanúi voltak az 1904-es sztrájknak. Mert erről hallunk most, s van közöttünk, aki először. Pedig .. . Most is csak azt ismételhetjük, amit annyiszor mondtunk: jobban kell őrizni munkásmozgalmi hagyományainkat. Hetven év távlatából már nehéz találni érzelmi kapaszkodókat. Kell valaki (vagy legalább valami, azért gondoltam a kivénhedt mozdonyokra is), aki, ami felforró- sítja a történelem rideg tényeit. Gadanecz Béla tudományos kutató ilyen ember. Végig a szemtanú hitelességével idézi az eseményeket. Valahogy ilyenformán: 1904. április 19-én este 8.14 órakor Rákosrendezőn megállították az Érsekújvárról menetrend szerint érkező személyvonatot... Kik állították meg? Rákosrendező vasutasai. S nemcsak megállították, hanem a sínekre is ráfeküdtek, hogy megakadályozzák a közlekedést. A harangberendezések pedig állomásról állomásra továbbították a 9-es számú jelzést: „Minden vonat megállítandó!” Ilyesmire még nem volt példa a MÁV történetében. Az államvasút a monarchia büszkesége. Fejlesztésére az előző években százmilliókat szavaztak meg a kormányok. Nehéziparunk legnagyobb megrendelője a MÁV, melynek vonalai bámulatos gyorsasággal hálózzák be az országot. (Míg 1867-ben csak kétezer kilométeres va3útunk van. addig a 80-as évekre már 17 ezer kilométerre növekszik a vonalhossz. Ami pedig a vonalak sűrűségét illeti, e tekintetben is elérjük a középeurópai átlagot.) De legendás szerelvényeink pontossága is; az alkalmazottakat szinte katonai jellegű fegyelem köti. A vasút élén Ludvigh Gyula — a legszebben dekorált kormányfőhivatalnok, az Udvar kegyeltje, a főrendiház örökös tagja — áll. Vajon hallotta-e az elnökigazgató is azt a bizonyos kilences jelzést? Merték-e neki jelenteni, hogy Rákosrendezőn a mindig pontos és szolgálatkész vasutasok ott fekszenek a síneken. A hírt nem lehetett még órákig sem titokban tartani. „Minden vonat megállítandó” — kopogták a kis harangok kalapácsai Fiúmétól Kolozsvárig, s megy a hír a határokon túlra is, aminek hallatán forradalmat remél Párizsban Ady és haza készülődik. A sztrájkra Veres Péter is emlékszik. A paraszt úrfélének tartotta a vasutast; ha a vasútiak is megtagadják az engedelmességet — okoskodtak a falusiak —, akkor bizton mehetünk az urakra. S bámulatos, hogy ez a főispánoknak is eszébe jutott. Egyre-másra küldik üzeneteiket Tisza Istvánhoz: mi történt voltaképpen, igaz-e, hogy a kormány is megbukott? Tényleg mi történt? A rövidség kedvéért idézzük egy hiteles forrásból: „A MÁV dolgozói, kivált a forgalom és a fenntartás legsúlyosabb terheit viselő »szolgák« és munkások évek óta kérvényeztek emberibb szolgálati szabályzatért, fizetésjavításért. 1904 elején memorandumban foglalták össze kívánságaikat. Az elutasítás után országos vasutasgyűlést készítettek elő április 20-ra. A tervezett gyűlést a vezérigazgató is, a budapesti rendőr-főkapitány is betiltotta.” Erre volt válasz a sztrájk. A vasutasok ezrei hagyták ott szolgálati helyüket, s utaztak a fővárosba. A kormány csak a sztrájkolok katonai behívásával tudta letörni a megmozdulást. A „kötelesség megtagadását” aztán szigorúan büntetik. Ezerhatszáz vasutas ellen indul eljárás. De ennek az öt napnak az emlékét már nem lehet eltörölni. A monarchia tekintélyét vitathatatlanul csökkentette a sztrájk. ■ ■ De hát ki gondol ma már a monarchiára? Arra a 158 vasutasra azonban gondolni kell, akik a Miskolci Üzletigazgatóság területén perbe fogattak a sztrájk után. Nem voltak, nem is lehettek szervezett dolgozók, csak kisemberek, akik sokallták a drillt és kevesellték a bért. Emléküket fel kellene deríteni. Rájuk éppen úgy büszkék lehetünk, mint azokra, akik a németek által felszántott pályát a felszabadulás utáni első órákban egyengetni kezdték ... Meg aztán — ezt tanultam én az öreg mozdonyvezetőtől — minden állomást számon kell tartani, mert különben nem tudjuk, mennyi utat tettünk meg. GYARMATI BÉLA * Árvák új édesanyja Negyvennyolc gyermeket nevelt fel Március végén égőpiros szegfücsokrot helyeztek egy obeliszk lábához, amelyen a következő , szavak olvashatók: „Te vagy a mi lelkiismeretűnk. anyánk.” Az emlékmű Ronini ultrán város központjában áll. tetején csillag — akár egy katona emlékművén. Es a csillagtól a virágokig 48 név sorakozik. Azoké, akik most eljöttek, hogy tisztelegjenek az asszony előtt, akit anyjuknak neveztek. Annyira nem hasonlítanak egymáshoz, hogy megszokták az efféle kérdést: Maguk névrokonok? Nem, rokonok vagyunk. Egy anyánk volt: Alekszandra Gyerevszkaja. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának rendelete a „Hős Anya” kitüntető címmel ruházta fel. Az itt jelenlevők nem édesgyermekei. Nem sokkal a háború előtt születtek, Leningrádban, Kijevben, Minszkben. A kicsinyek első otthonukra, melyet szétromboltak a fasiszták, nem emlékezhettek. Apjuk a fronton esett el, anyjuk éhségtől, betegségtől pusztult el. Az apró árvákat, akik gyakran még a nevüket sem tudták megmondani, Sztavropolba vitték. 1942-t írtak. A túlzsúfolt gyermekotthonok nem tudtak mindenkit befogadni. Sok asszony családjába fogadott néhány gyereket. így került Gyerevszkaja házába is, aki csak nemrég búcsúzott el a frontra induló két fiútól a kilenc közül, akiket a háború előtt adoptált. Az ő fogadott gyermekeinek száma hamarosan harmincra nőtt — Gyerevszkaja felkutatta újdonsült kis lakóinak fivéreit és nővéreit is. A alacsony termetű, törékeny asszony a nagy család ellátására fordította minden megtakarított pénzét, valamennyi értéktárgyát. Mások is segítettek — kenyeret, ruhaneműt hoztak. Az állaim havonta pénzsegélyt folyósított. Az idősebb gyerekek még a háborús években iskolába kerültek. 1945-ben Gyerevszkaja, az ukrajnai Romniba költözött. A városi tanács házat utalt ki a 30-tagú családnak. Akkor még senki sem gondolt arra, hogy ' ez a család hamarosan másfélszeresére nő. De éppen itt találtak otthonra Gyerevszkaja új fiai és leányai — különböző nemzetiségű, a háború után árvaságra jutott gyerekek, akik között egy német antifasiszta fia is volt. A gyerekek azóta felnőttek. Munkások és mérnökök, tanítók és parasztok lettek, szerteszéledtek az országban. De a Gyerevszkij-család minden évben összegyűlik Romniban. Az orosz anya valamennyi neveltje ezt a nevet viseli. És a lányok férjhezmenésük után sem változtatják meg nevüket, az emlékezés és a hála jegyéül A »asüti vágányoktól csak egy kerítés választ el bennünket. Mellettünk — akik itt állunk a vasutasok kul- türotthonának udvarán — tolató mozdonyok prüszkölnek, pörögnek, utasítások hangjait hozza felénk a szél. A vasutat. ahol tévedni, mulasztani még véletlenül sem szabad, mindig tisztelettel néztem. De. észreveszl-e a magunkfajta civil a vasút változásait? Legfeljebb csak a nagyon nagy dolgokat. A múltkor egy nyugdíjas mozdonyvezetővel utaztam Pestre, s akkor sikerült felfedeznem azt a vonalat, amelyen eddig ügy robogtam végig, hogy alig láttam meg valamit. Ctitársam évtizedeken át „vitte” itt a vonatokat. Akkor még gőzössel. A vasúti földrajz (szakiskolákban tanítják) felszívódott az idegeibe. Régen a pálya hullámzásáról megállapította, hol járnak; most csak az időérzékére hagyatkozik, de így sem téved. — Minden állomás ismerős, és mindegyik új — magyarázza. A régi kis in- dóházakat lebontották, új épületek magasodnak a helyükön, s az idős ember elégedetten állapítja meg, kinézve a gyorsból: nálunk nincsenek távolságok. Persze neki már mindegy lehetne hogy mennyi a menetidő, milyen a pálya — csak ritkán utazik. De természetesen nem mindegy! Az öreg mozdonyvezető büszke a vasútra. Ezt a büszkeségét is tisztelem a vasutasoknak ... Szuhár Ferenc csak szétnézni jött. Rendben a játék az unokának. dolgozói kiemelték a feleslegessé vált régi villanyoszlopokat ... Ketten viszont gyalog jöttek fel: — Félig kirándulók vagyunk, de inkább körülnézni jöttünk. Szuhár Ferenc, a Diósgyőri Gépgyár nyugdíjasa minden május elseje előtt körülnéz a Csanyikban: — Amióta itt tartják az ünnepet, családostól mindig itt vagyunk. Most még az unokám is eljön Egerből .. . — A Csanvik tehát visz- szatérő program? — Amióta itt rendezik. Tudja, valaha a felszabadulás előtt május elsején, mi néhányan mindig kimentünk a „Kőmázsához”. Volt ott egy forrás. Ott ünnepeltünk, ha másutt nem lehetett. Mos meg sose beszéljük meg, de mindig itt találkozunk régiek, iszunk egy kis sört, eszünk egy kis lacipe- csenyét, idézzük a múltat... * Délelőtt felvonulunk. Délután majálisozókat vár a Csanyik. BARTHA GÁBOR Hetven éve történt %
