Déli Hírlap, 1974. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1974-02-22 / 45. szám

belföld A loltó 8 heti nyerőszámai: 50 56 67 78 82 BIZTONSÁG-TECHNIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉS. Együtt­működési szerződést kötöttek a Magyar Gyógyszeripari Egyesülés tagvállalatai. A szerződéshez csatlakozott a Nehézipari Műszaki Egyetem vegyipari gépek tanszéke is. a szerződő felek vállalták, hogy összehangolják a mun­kavédelmet, egészségügyi és tűzvédelmi kutatásokat és eredményeiket, tapasztalatai­kat átadják egymásnak. UTAZIK A ZENEKAR. Március—áprilisban Japánba. Ausztráliába és Singapore-ba utazik az Állami Hangver­senyzenekar. A 39 napig tar­tó, 50 ezer kilométeres úton 28 koncertet adnak. A leg­főbb cél: Bartók és Kodály műveinek tolmácsolása. SOMOGYBÁN CSÖKKENT A áZESZFOGYASZTÁS. A Somogy megyei Vendéglátóipari Vállalat jó üzletpolitikája következtében a vállalatnál a töményszi»'.-fo­gyasztás 19"3-ban az előző évihez képest hét százalékkal csökkent, az üdítőital-forgalom pedig 15 százalékkal nőtt. Az alkoholiz­mus elleni küzdelem fontossá­gának megértése különösen az üzletvezetők körében — nem ment könnyen. Közülük kettőt — mivel a figyelmeztetés ellenére sem hagyott fel a kora reggeli pálinkaárusitással — fcgyelmileg vontak felelősségre és eltaná­csoltak. DIÉTÁS ÉTELEK. A buda­pesti FÜSZÉRT Dohány utcai művelődési termében diabe­tikus és diétás áruk bemuta­tója nyílt. Összesen több mint 93-féle konzervet mutattak be, köztük diabetikus befőt­teket, dzsemeket, szörpöket. A bemutatón szerepelnek azok az új készítmények is, amelyek csak ezt követően kerülnek forgalomba. EGYMILLIÓ KÉVE NÁD. Hazánk legnagyobb össze­függő nádterülete a Fertő-tó magyar szakaszán található. Hétezer hold az a terület, amelyről jó minőségű nád aratható. Az aratásnak az idei tél nem kedvezett, ennek ellenére túlvannak az egy- milliomodik kévén. Jelenleg több mint húsz traktor-von- tatta aratógép dolgozik 30— 40 centiméteres iszapban és 10—30 centiméteres vízben. KÖRHÁZAK A FŐVÁROSBAN A budapesti egészségügy fejlesztésének legfontosabb feladata 1974-ben is a fekvő­beteg ellátás javítása — dön­tött a közelmúltban a Fővá­rosi Tanács. A határozat ér­telmében az idén nagyobb kóirházbővítő beruházások kezdődnek, megindulnak pél­dául a 300—300 ágyas Mar- git-kórházi és Gyáli úti pa­vilonok kivitelezési munkáit, s elkészülnek a Dél-pesti kórház kiviteli tervei. Javul a járóbeteg ellátás is. Szo­ciális és egészségügyi kiadá­sokra a költségvetés valami­vel több mint 2.128 millió forintot szán. a teljes buda­pesti előirányzat 35,9 száza­lékát. Ez az összeg — nagy­ságát tekintve — a szociális és egészségügyet az ágazatok között az első helyre sorolja. ^ Ez még csak a makett; de Jereván közelében már épül az örmény atomerőmű Eszméletlen férfit szállítottak a mentők tavaly április­ban a Tiszai pályaudvar autóbusz-megállója elől a kórházba. Ittasnak tűnt, ám a detoxikálóban kiderült, hogy tulajdon­képpen nem részegség okozta eszméletvesztését. Fején sú­lyosan sérült, s megállapították: koponyaalapi törést, agy- roncsolódást szenvedett. Az idegsebészeten azonnali orvosi beavatkozásra került sor, de életét megmenteni nem lehe­tett. Három nappal később — anélkül, hogy eszméletét visz- szanyerte volna — meghalt. Hosszú időn kérésziül kü­lönböző mende-mondák ke­ringtek városszerte a férfi halálának okáról. Legkivált azért, mivel bal arcfelén is nagy erejű ütésre utaló el­színeződést találtak. Hóna­pok teltek el, míg végre ki­derült: egy felelőtlen ember bűntettének lett áldozata. A „bátor Púpos” A 20 éves Fehér Sándor miskolci lakos, az MVSC ökölvívója barátaival beszél­getett azon az áprilisi napon a Tiszai előtt, a buszmeg­állónál. Az aluljáróból egy ismerős lányf látott közeled­ni. Barátait otthagyta, a lányhoz lépett, s szót váltott vele. A közelben egy ittas férfi figyelt fel rájuk. Fehér Sándor — akit egyébként „Púpos” néven emlegetnek baráti körben — így vallott a következő jelenetről, miu­tán rendőrkézre került: — Az idegen férfi odajött hozzánk és gorombásikodoít. „Ismeri maga ezt a lányt? Hagyjon neki békét!” — mondta. „Púpos” rövid válasza egy hatalmas jobbegyenes volt, amit a férfi bal arcára mért. Ám a „bátor” ex-ökölvívó — látva, hogy a nagy erejű po­fontól az idegen hanyatt zu­hant. s feje nagyot csattant a járda aszfaltján — meg­ijedt a következményektől, s futásnak eredt a Szinva felé. — Utánam jött az egyik haver és ő mondta: még ek­kora pofont az életben nem látott! — „dicsekedett” telje­sítményével Fehér Sándor. Rövidesen a bíróság elolt A halálos erejű pofon ál­dozata K. György 43 éves miskolci lakos volt. A halá­lát okozó Fehér Sándor el­len vádirat készült, bűntet­tét a Megyei Bíróság dr. Ko- harek József büntetőtanácsa tárgyalja a közeli napokban. Az ex-ökölvívónak halált okozó testi sértés bűntette miatt kell felelnie. A négy általános iskolai osztályt végzett fiatalember­ről az orvosszakértők a töb­bi között megállapították: közömbös érzelmi élet, az érdeklődés beszűkülése, hangulati labilitás jellemzi. Indulatai könnyen váltódnak ki, s nem mindig rendelke­zik kellő önuralommal. Ez utóbbi miatt jutott a vádlottak padjáig! R. É. Jelentkezés az egyeteraekr (Folytatás az 1. oldalról) A második szakmai tan­tárgy illetve a kötelező ide­gen nyelv (a közgazda- sági szakközépiskolák gép­gyorsíró idegen nyelvi és külkereskedelmi ügyintéző tagozatán) írásbelije május 23-án délelőtt lesz. Május 23-án, 24-én és 25-én a je­lentkezésektől függően a to­vábbi tantárgyak írásbeli érettségijére kerül sor. A felsőfokú továbbtanulás­ra pályázók matematika és fizika közös írásbeli, vala­mint a szakközépiskolai kö­zös érettségi-felvételi vizsgá­ját külön rendelkezés szerint kell lefolytatni. A rendtartás­ban megfogalmazottaktól el­térően az idei tanévben a gimnáziumok és szakközép- iskolák IV. osztályaiban a ta­nítás május 11-én fejeződik be. Módosult a felsőoktatási intézményekbe történő jelent­kezések határideje is, a kö­zépiskolák február 1-től 15-ig fogadták el a jelentkezési la­pokat, a felsőoktatási intéz­ményekbe március 30-ig le­het beadni. Kivételt képez a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, továbbá a tanító­képző és óvónőképző intéze­tek, ahol a felvételi kérelmek elfogadásának határideje már­cius 25-e. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a művészeti főiskolákra, a jelentkezések határidejéről külön tájékoz­tatják az érdekelteket. ANYAKÖNYVI HÍREK HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Mező Károly László és Király Zsuzsanna, Oszlányi István és Mező Éva, Orsós István és Kúszó Julianna, Farkas István és Reich Mária; Mailát István és Máté Vilma Anna. SZÜLETETT Gyöngyösi Sándornak és Gyön­gyösi Katalinnak Tibor; Kerék­gyártó László Andrásnak és Ju­hász Piroskának László; Lekner Józsefnek és Moszkál Julianná­nak Mónika; Asztalos Bélának és Füzes Máriának Gábor; Greutter Istvánnak és Bártfai Ágnes Juditnak Viktor; Gazdof Lászlónak és Tóth Katalinnak Vencel László; Kerekes Barná­nak és Parti Ilonának Gábor Barnabás; Prókaj Istvánnak és Horváth Zsuzsannának Zsuzsan­na; Fürjes Józsefnek és Ambris Erzsébetnek József; Tasnádi Lászlónak és Zádori Ilonának Ilona; Bara Andrásnak és Gaj­dos Erzsébetnek András; Laczkó Barnabásnak és Torkos Annának Zoltán; Szatmári Zoltánnak és Béres Erzsébetnek Emília; Vis- kolcz Józsefnek és Frigyik Elzá­nak Enikő; Várföldi Károlynak és Orosz Reginának Andrea Ve­ronika; Juhász Andornak és Horváth Annának Dezső, Kerék- jártó Jánosnak és Dankó Margit­nak Zoltán; Kővári László karé­nek és Cserpák Margitnak Zsolt István; Kozák Jánosnak és Holló Katalinnak Mónika; Reményik Zoltánnak és Leimer Julianná­nak Magdolna, Beáta; Iróczki Ferencnek és Gyurán Rozáliá­nak Ferenc; Földi Andrásnak és Macz Ilonának Judit; Veres Jó­zsefnek és Rugós Bertának Beá­ta; Gaburi Lászlónak és Nóta Klárának Tünde; Szalai András Álmosnak és Tátrai Máriának Levente; Oláh Györgynek és Szőllősi Ibolyának Mónika nevű gyermeke. MEGHALT Bodolóczki Béláné (Tóth Ilona) 42 éves korában; Erkel Gyula Emilné (Kula Etelka Sarolta) 77 éves korában; Nchézi Lajos 80 éves korában; Rusznák János 60 éves korában; Szabó János 50 éves korában; Fiile Jánosné (Lu­ter Erzsébet) ~9 éves korában; Tóth István 82 éves korában. Ötös névadó Holnap délután nem min­dennapos esemény színhelye lesz a Lenin Kohászati Mű­vek ifjúsági klubja: egyszer­re öt csecsemő névadóját ren­dezik meg. Szüleik mindany- nyian a vállalat hengerművé­nek dolgozói. Az ünnepséget a hengermű gyáregység KISZ- csúcsszervezete szervezi. Kissinger le nem avatknzást ígért Tavasz Sooron környékén Az Alpok hazánkra átnyú­ló keleti lejtői, a soproni hegyvidék, valamint a város üdülőnegyedének kertjei ta­vaszi virágdíszbe öltöztek. A Répce völgyében tömegesen nyílik a tavaszi tőzike. A kertekben virágzik a télte­mető. kinyíltak a lila és a sárga sáfrányok, pompázik a lila színű májvirág. (Folytatás az 1. oldalról) A csúcsértekezlet elé ke­rülő dokumentum hasonló javaslatokat tartalmaz a Közel-Keletre vonatkozó­an, mint amiket a szov­jet—olasz közlemény szö­gez le. Honeoker havannai beje­lentésének jelentőségét az NSZK-n.ak átnyújtandó új NDK-ja vasiatokról aláhúzza, hogy Bonn közelében éppen a bejelentés idejében ült össze tanácskozásra Nier, a? NDK külügyminiszter-he­lyettese és Gauss, az NSZK kancellári államtitkára. A javaslatok tartalmát eddig nem közölték. Kissinger és a latin-ameri­kai külügyminiszterek mexi­kóvárosi találkozóján nem­csak az az érdekes, hogy az USA külügyminisztere be nem avatkozást ígért a jövő­ben, hanem az is, hogy be­ismerte : az USA magánvállalatai­nak külföldi tevékenységé­vel kapcsolatban „jelentős problémák merültek fel”. Ezeket meg kell oldani, az így keletkezett ellentéteket el kell simítani. Az USA kormánya — Kis­singer szerint — kész is erre. j|e VI. Pál pápa a Vatikánban fogadja Gromikót OELi HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat felelős kiadó: VERBS MTHALY — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc Baicsy-Zs1- llnszkv u 15 postacím: 3501 Miskolc Telefonközpont: 36-132. l«-«72. 3-, 330 Szerkesztőségi telefonok: titkárság: 18-223 Del- és város- ooltttkai rovar: 18-221, kulturális rovat: 18-226 soortrovat: 18-222 levelezés: 18-228. — a kiadóhivatal telefonszáma 86-UO - Hirdetés, felvétel: 3525 Miskolc Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213 — Törleszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. A lap ára 8f fillér hétfőn i forint. — Index: 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld VARSÓ. A lengyelországi látogatáson tartózkodó Nyers Rezső, az MSZMP tagja, a KB titkára gdanski és kato- wicei vidéki körútjáról visz- szaérkezett Varsóba. A ka- towicei vajdaságban megte­kintette az új Polski-Fiat kisautógyár építését. Néme­ti József, hazánk varsói nagykövete este fogadást adott Nyers Rezső tiszteleté­re. WASHINGTON. Bejelen­tették, hogy Kenneth Rush amerikai külügyminiszter­helyettes szombaton kéthetes látogatókörútra indul a Tá­vol-Keletre. Az Egyesült Ál­lamokat képviseli az ANZUS kedden és szerdán Welling- tonban tartandó miniszteri tanácsülésén, majd ellátogat Ausztráliába, Indonéziába, Thaiföldre, Dél-Vietnamba és a Fülöp-szigetekre. RÓMA. Magyarországon tett látogatásának befejezté­vel az olasz fővárosba érke­zett Abduszalam Dzsallud líbiai miniszterelnök. Dzsal- lud Rómában — ahol most első ízben tesz hivatalos lá­togatást — tárgyal majd Le­one köztársasági elnökkel és Rumor miniszterelnökkel. KAIRO. Márciusban Szá­dat egyiptomi és Kadhafi lí­biai elnök megbeszéléseket tart a két ország egyetlen államban való egyesítéséről — jelenti az A1 Ahram mai számában. Egy másik jelen­tésében azt írja, hogy Ka­dhafi felvetette egy arab csúcsértekezlet gondolatát április 20-ra Tripoliba. Szadat támogatja a gondola­tot — írja a kairói lap. MOSZKVA. A Kínai Nép- köztársaság külügyminiszté­riuma megtagadta annak en­gedélyezését, hogy a Szovjet­unió kínai nagykövetségének képviselői ellátogathassanak öt vidéki városba és a szov­jet hadsereg és hadiflotta megalakulásának 56. évfordu­lója alkalmával koszorút he­lyezzenek el az imperializmus és a reakció ellen, Kína fel­szabadításáért vívott harcok­ban elesett szovjet katonák sírjaira — közölték Moszkvá­ban. BECS. Még ebben az év­ben sor kerülhet az európai biztonsági és együttműködési értekezlet harmadik, záró­szakaszának megtartására — jelentette ki Becsben rende­zett sajtótájékoztatóján Wal­ter Scheel nyugatnémet kül­ügyminiszter. Scheel pozití­van értékelte az európai enyhülési folyamatot, hang­súlyozva, hogy ennek során az Atlanti Szövetség tagjai­nak mindenkor figyelembe kell venniük biztonsági ér­dekeiket. Nyíltan beszélt az európai integráció ismert gondjairól, az USA és Nyu- gat-Európa között fennálló véleménykülönbségekről, az energiaválság okozta gazda­sági-politikai problémákról, de bizakodóan nyilatkozott a nézeteltérések rendezésének kilátásairól. NEW YORK. Nixon ratifi­kálásra az amerikai szenátus elé terjesztette az 1973. július 9-ón Prágában aláírt ameri­kai—csehszlovák konzuli egyezményt. Az egyezmény — az elnök szerint — fontos lé­pés a két ország kapcsolatai­nak rendezésében. Nixon fel­szólította a szenátust, hogy minél hamarabb ratifikálja a konzuli eevezményt. TOKIO. Az este (magyar idő szerint hajnalban) köze­pes erejű földrengés reszket- tette meg Japán nagy részei. A földrengés intenzitása a hetes beosztású japán skála szerint harmadik fokozatú volt. Károkat eddig még nem jelentettek. Az ökölvívó ütött és eimsnekült A pofon halálos volt

Next

/
Thumbnails
Contents