Déli Hírlap, 1974. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1974-02-21 / 44. szám

belföld A FÁKLYA LEGÚJABB SZAMÁBÓL. • Fidel Castro Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának Kubában tett lá­togatása után nyilatkozott a Fáklya tudósítóinak. A Szov­jet—Magyar Baráti Társaság lapja Örömök és győzelmek hete címmel közli most meg­jelent számában Castro nyi­latkozatát. FENYŰFÜRDETES után ZÁSZLÓRÚD. A Parlament két oldalszárnyának padlásteréből ki­nyúló zászlók rudját az idő tönk­retette. Az új zászlórudak fenyő­fából készülnek. E célból a sop­roni hegyekben két 120 éves fe­nyőfát vágtak ki. A 40 méter magas faóriások törzséből 20 mé­tert vágtak le: a zászlórudak pontosan 19 méteresek lesznek. A fákat lekérgezték és azokat je­lenleg a Hidegvíz-völgyben pi­hentetik. Ezután szállítják majd a soproni Szolgáltatóipari Szö­vetkezet egyik telepére, ahol megkapják végleges formájukat a Parlament új zászlórúdjai. ALAGUTAT TATAROZ­NAK. A Déli pályaudvarhoz tartozó alagút több mint 100 évig jól szolgálta a vasutat, most azonban elkerülhetetlen a tatarozása. Az 1861-ben épült alagútban a mennye­zet mészkőburkolatát a szi­várgó víz, a „beázás” sok he­lyen veszélyesen megrongál­ta. A 400 méter hosszú alagút tatarozását a Bányászati Ak. rtamélyítő Vállalat megkezd­te. HAJNALMADÁR A BE- NEDEK-HEGYEN. Hazánk­ban rendkívül ritka madár­ra figyelt fel Bankovics At­tila, a Zirci Természettudo­mányos Múzeum munkatársa. A veszprémi vár melletti Be- nedek-hegy szikláin rövid időre megtelepedett a Kár­pátokban honos, kárminpiros színű hajnalmadár. ALGALÉBEN FÜRÖDNEK. Sajátos „gyógyfürdőben” részesítik ívás előtt a Fővá­rosi Állatkert értékes te- nyészhalait. Ősi japán recept szerint a pávafarkú és te­leszkópszemű aranyhalfajtá­kat híg algalében, úgyneve­zett „zöld vízben” tartják, fürdetik. A tapasztalatok sze­rint az algák között fürdetett halak háromszor olyan gyor­san fejlődnek, mint a mindig csak kristálytiszta vízben úszkáló társaik. alBcäs Encsi, szikszói, tiszalúci, le- ninvárosi és miskolci kirendelt­ségeinkhez villanyszerelőket, segéd- és betanítót.1 munkáso­kat, Miskolcon gépkocsivezető­ket, gyors- és gépírókat alkal­mazunk. Jelentkezés: ÉMASZ üzemigazgatóság. munkaügyi csoport, Miskolc, Patak u. 7. sz. alatt. A PTM Angyalföldi Szövőgyár felvesz 16. életévüket betöltött lányokat szövő és csévélő be- tanulónak. Betanulási idő alatt 1460 Ft alapbért plusz pótlékot fizetünk, napi 1 forintért ebédet biztosítunk. Betanulás utáni ke­reseti lehetőség 2000—2500 Ft. A jelentkezést írásban kérjük az üzemgazdasági osztályra. 113? Budapest, Fáy u. 81—83. Gyermekgondozást vállalok egy­évestől. III., Győri kapu 67. sz. IX/3. Varghánc, adas-uéteB Négy személy es rekamié és két szék eladó. Érdeklődni: reggel 9 órától. Marsekné, Széchenyi u. 105. II. em. Értesítjük kedves megren­delőinket, hogy a Széche­nyi u. 68. sz. alatti Gyors­tisztító szalonunkat felújítás után ismét megnyitottuk. Szolgáltatásunk továbbra is gyors, pontos, kényel­mes! MISKOLCI PATYOLAT VÁLLALAT • Yóí-.-U ★ Kínában — akárcsak a kulturális forradalom idején — ismét megjelentek a házak fa­lain a tacebauk, a nagyméretű faliújságok. Ezúttal Lin Piaot és Konfuciust támadják. (Tele fotó) Jogászbál A megyei Jogászszövetség február 23-án, szombaton este fél kilenc órai kezdettel az Avas-szálló Fehértermé­ben rendezi meg a hagyomá­nyos jogászbált (Asztalfog­lalás mindennap 15 óra után a Megyei Bíróság épületének II. emelet 78-as szobájában, illetve a bíróság telefonján.) Városi tanácstagi beszámoló 1974. februlr 22.: Szuhai JÓZ32C, Borsod megyei Vízművek kultúrterme, Tömösi u. 2., 17 órától. Neoyedszázados az ú|íiémozgalom Az újítómozgalom 25 éves jubileuma, valamint az ápri­lisban megrendezésre kerülő országos tanácskozás adta az aktualitását annak a sajtó- tájékoztatónak, amelyet teg­nap a MŰOSZ székházában Méhes Lajos, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dol­gozók Szakszervezetének fő­titkára tartott. Hallhattunk arról, hogy az elmúlt negyedszázad alatt több mint ötmillió újítási ja­vaslatot adtak be, s a beve­zetett újítások a népgazda­ság számára 34 milliárd fo­rint értékű megtakarítást, il­letve termelési többletet ered­ményeztek. Érdekessége ezek­nek a számadatoknak, hogy 1968 óta — bár a résztvevők száma meredeken zuhanó tendenciát mutat — az újí­tások jobb eredményeket hoztak. 1967-ben 176 ezer volt a beadott újítások száma, míg 1972-ben mindössze 80 ezer. A csökkenés okát abban lát­ta a vasasszakszervezet fő­titkára, hogy az 1967-ben megjelent újítási rendelet két kérdése — a díjazás forrása a részesedési alap; az A és B kategória felállítása az újítóknál — nem ösztönöz megfelelően. Elborult tudatta! „Megöltem a feleségem!” — Akasszanak fel, mert megöltem a feleségem! — mea culpázott a bírósági tárgyaláson több ízben is a vádlott, a negyven esztendős Négyesi Tibor alsóberecki lakos. Nem először tartott ily látványos bűnbánatot, hiszen áldozata mel­lől — aki két évtizede felesége, négy gyermekének anyja volt — szinte erőszakkal kellett elhurcolni. A huszonkét bal­tacsapástól vérző holttestre borulva kiáltozta; — Itt akarok megdögleni a feleségem mellett! A rendőrségen több alka­lommal is beismerte bűnét, részletes vallomást tett, ám emlékezőképessége sokat csappant, mire a bíróság elé került. Tagadta, hogy emlé­keznék arra: hányszor és ho­gyan csapott le a balta élé- vel-fokával 38 esztendős asz- szonyóra. A börtöntársak hatása Az 1973. november 19-én éjszaka történteket a Megyei Bíróság dr. Koharek József 0 csatorna nyugati partja ismét Egyiptomé Miközben Izraelben Golda Meir csak kisebbségi kor­mányt tudott alakítani és bizonytalan, Dajant ráveszi-e mégis a maradásra, a szuezi fronton az izraeli csapatok utolsó egységei is elhagyják ma a csatorna nyugati part­ját. Az ENSZ-erők rövid időre átveszik majd az ellenőrzést a kiürített területeken, de még ma egyiptomi csapatok szállják meg azt. A Washingtonban tartóz­kodó Fahmi egyiptomi kül­ügyminiszter kijelentette: Kairóban helyeslik, hogy Kissinger a jövő héten ismét a Közel-Keletre utazik. U írmagy órásat: Az izraeli kormányalakítás hí­réhez néhány sort fűznénk/tozzá. A választás után a több mandá­tumot vesztett kormánypárt csak a nemzeti vallási párttal együtt tudott \Tolna többséget kapni, ez a párt azonban túlságosan nagy árat követelt azért, ha a kor­mánypártot kisegíti. Ezenkívül ebben az esetben is szükség lett volna a független liberálisok tá­mogatására, ezek viszont a val­lási párt túlzottan bigott állás­pontját elvetik. Az alkudozás vé­gül is azzal végződött, hogy az amúgy is frakciókra bomlott val-» lási párt visszalépett és Golda Meir új kormánya — a liberáli­sokkal koalíciót alkotva — ki­sebbségi kormány lesz. A 120 parlamenti helyből ugyanis a koalíció csak 58-at mondhat ma­gáénak. MÁTÉ IVAN ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Fejes Mihálynak és Gazsó Évá­nak Viktor, Porkoláb Lajosnak és Ivancsó Erzsébetnek Lajos, Novek Gáspárnak és Riczu Er­zsébetnek Ildikó, Kiss Józsefnek és Kozma Margitnak Gabriella, Kádas Jánosnak és Lőrincz Ju­ditnak Krisztina, Karetka László­nak és Kocsis Évának Márta Éva, Kiss Bertalannak és Kocsis An­nának Gábor, Kerekes Elemér­nek és Nyekse Katalinnak Kata­lin, Frőrieh Istvánnak és Czina Zsuzsannának Virág, Boros Lászlónak és Veres Ilonának Edina nevű gyermeke. MEGHALT: Valykó Lászlóné (Oláh Etelka) 61 eves Korában. Fügedi József- né (Dudás Terézia) 59 éves ko­rában, Mohácsi Lajosné (Simon Irén) 46 éves korában. büntetőtanácsa Négyesi Tibor bűntettének tényállásában így rekonstruálta. Éjfél után érkezett haza kassai munkahelyéről alsóbe. recki otthonába Négyes; Ti­bor; Zörgetésére a felesége nyitott ajtót, kedvesen kö­szöntötték egymást, az asz- szony ételt melegített, pálin­kát adott férjének. Már nyu­govóra tért a házaspár, ami­kor Négyesi — az ágyban — megsértette az asszonyt, aki mérgében felkapta a fekvő­hely mellől a kisbaltát, s — a férj elmondása szerint — az­zal vett elégtételt a sértés miatt. Két alkalommal — nem nagy erővel — fejen ütötte a baltával a férjét, aki nyolc napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. Né- gyesit kihozta a sodrából fe­lesége „lázadása”. Hiszen az együtt töltött évtizedek alatt mindig az asszony volt az, aki az ütlegeket tűrte. Né­gyesi a gyilkos szerszámot ki­csavarta felesége kezéből, el­kapta a menekülni akarót, és újra meg újra lesújtott rá. — Nem emlékszem! — hangoztatta Négyesi a tár­gyaláson, amikor a halálos ütésekről kellett számot ad­nia. A bíróság úgy ítélte meg: a börtöntársak hatására tört rá a „feledékenység”. „Erős (elindulásban...” A büntetötanács — az or­vosszakértők véleményére alapozva — erős felindulás­ban elkövetett emberölés bűntette miatt hozott ítéletet Négyesi Tibor bűnperében. Megállapították, hogy a 40 éves férfi primitív, durva lei­hű, kórosan pszichopata sze­mélyiség. Iszákos életmódot folytatott. Bűntettét indulat- kitöréses, erősen beszűkült és elborult tudatállapotban kö­vette el, cselekménye társa­dalmi veszélyességének fel­ismerésében súlyos fokban korlátozott volt, indulatossá­ga menthető okból szárma­zott, ám tudata nem vált ki­zárttá. A bíróság az enyhítő kö­rülményeket figyelembe véve Négyesi Tibort hatévi szigorí­tott börtönre ítélte, mellék- büntetésként a közügyek gya­korlásától négy évre eltiltot­ta, ugyanakkor kényszer-al- koholelvonó kezelésre köte­lezte. Az ítélet kihirdetése után a vádlott fellebbezést jelentett be. Bűnéért most már sokall­ja a hat esztendőt. Enyhíté­sért folyamodik. R. É. Városi tanácstagok fogadóórái 1974. február 21.: Dr. Farkas József, vízügyi igazgatóság, Vörösmarty u. 77., 17 órától. 1374. február 23.: Rózsavölgyi Károly, n„ Nagy Ilona u. 2., 16 órától. 1974. február 25.: Bárkái Miklós és Barna Anó- rásné, 21. sz. Általános Iskola, Diósgyőr, városközpont, 17 órá­tól; Budai József és Tóth Lajos, 1/2. sz. pártalapszervezet, Baross Gábor u. 18., 17 órától; Kovács György, Hoffmann Ottó a. 13., 17 órától; Kovács Vilmosné, III/l. sz. pártalapszervezet, Marx K. u. 49., 17 órától; Majoros Fe­renc, 1/6. sz. pártalapszervezet, Tanácsház tér 17 órától; ifj. Orosz Jánosáé, ifjúsági ház, Győri kapu 27., 17 órától; Sugár Andor, Kazinczy u. 15., 18 órá­tól; Szabó János, József Attila klubkönyvtár, Szentpéteri kapu 95., 18 órától; Szolga István, 40. sz. Általános Iskola, Győri ka­pu, 17 órától; Tóth István, Bar­tók Béla u. 77., 18 órától. 1974. február 26.: Faragó Erzsébet és László Vil­mosné, m/1. sz. pártalapszerve­zet, Marx K. u. 49., 17 órától; Nagy János, Vargahegy, mun­kásklub, 17 órától. 1974. február 27.: Adám Jánosné. II., 48-as u. 13-, 17 órától; dr. Arokszállásy Zol­tán és Varga -Zoltán 1/8. sz. pártalapszervezet, Csabai kapu 8., 17 órától; Kalló István 1/2. sz. pártalapszervezet, Baross G. u. 18., 17 órától; dr. Terplán Zé­nó, Egyetemváros, A/III. gép­elemek tanszéke, 1/10., 16 órától. • DELI H1BLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ - Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó vállalat. Felelős ktaoó: VER US MIHÁLY - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc. Bajcsy-Zsi­linszky u ii postacím: .1501 Miskolc. Telefonközpont: 36-1S2. 16-672. S5-S80. Szerkesztőségi telefonok: titkárság; 18-223. bel- ée város­politikai rovat- 18-221. kulturális rovat: 18-226 «portrovat: 19-22». levelezés: 18-224. — A kiadóhivatal telefonszáma: 38-131 — Hirdetés­felvétel1 3525 Miskolc Széchenyi n 15—17 Telefon: 18-213 — Terjeszti: a Magyar Posta Kapható a hírlapárusoknál. A Up Ara M fillér, hétfőn 1 forint. — Index; 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari VáilaiatnáL — Feleld* vezető: szemes ISTVÁN külföld GENF. Rekordösszeget, 450 ezer dollárt irányzott elő az Egyházak Világtanácsa 29 felszabadító mozgalom tá­mogatására. Az összeget az Egyházak Világtanácsának 83 országban működő tag- szervezetei által négy évvel ezelőtt létesített különalap- ból folyósítják, amely a faj­üldözés elleni harcot hiva­tott támogatni. HAVANNA. Erich Honeck- kernek, az NSZEP KB első titkárának vezetésével Ha­vannába érkezett az NDK párt- és kormányküldöttsé­ge. Az NDK párt- és kor­mányküldöttségét a havannai repülőtéren Fidel Castro, to­vábbá a kubai párt- és ál­lami vezetés más tagjai s a főváros dolgozói köszöntöt­ték. WASHINGTON. Közel-ke­leti sajtójeientések szerint Kissinger amerikai külügy­miniszter közel-keleti láto­gató körútját hétfőn algériai útmegszakítással kezdi, hogy tárgyaljon Bumedien köztár­sasági elnökkel. Onnan Szí­riába, Izraelbe, Egyiptomba és Szaúd-Arábiába látogat el. Szadat egyiptomi, Kadhafi líbiai és Fej szál király, szaúd-arábiai uralkodó Ri- jadból ma együtt utazik La- horeba. NEW YORK. A Biztonsági Tanács újból foglalkozott az iraki—iráni konfliktussal. Ezen az ülésen is, mint műit pénteken. mindkét fél köl­csönösen vádolta egymást a legutóbbi határincidensek provokálásaival. Ezúttal Irak előre írásban nyújtotta be panaszát, de a tanács most sem hozott határozatot, ha­nem a vitát elnapolta újabb időpont kitűzése nélkül. PÁRIZS. A francia kor­mány ülése után Lecat tá­jékoztatásügyi miniszter be­jelentette, hogy az izraeli és a francia külügyminiszter kölcsönösen látogatást tesz majd egymás országában. E látogatások időpontját még nem állapították meg, s azt sem tudni, hogy milyen sor­rendben kerül sor a látoga­tásokra. A mostani helyzet­ben — hangsúlyozta a szó­vivő —, amikor a fegyverek hallgatnak, minden bizor'y- nyal hasznosak lehetnek ezek a látogatások. Az eredeti tervektől elté­rően Gromiko ma is tárgyal olasz kollégájával, Moroval, mert bizonyos témák megvi­tatása még hátramaradt. így a közös közleményt is csak ma délután teszik közzé. Gromiko egyébként ma láto­gatást tesz VI. Pál pápánál. Ez már a harmadik találko­zása lesz a szovjet külügy­miniszternek a katolikus egy­ház fejével. (Képünkön: Gro­miko a híres orvietói kátéd* ralisban.)

Next

/
Thumbnails
Contents