Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-19 / 16. szám

I A Viharsarok íia * Schaár Erzsébet szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállí­tás tegnap este a Miskolci Galériában. A mai magyar szob­rászművészet egyik legjelentősebb mestere egy korszak mun­kájáról ad számot. Hosszabb hallgatás után mintegy tíz évvel ezelőtt választotta a művészi gondolat szoborba örökítésének azt a stílusában, anyagában, kifejezőeszközeiben újszerű, szokatlan, de lenyűgöző formáját, amelyet most harminckét kis- és nagyalakú kompozícióval mutat meg a kiállítás kö­zönségének. A tárlat február 10-ig tart nyitva. A képünkön látható mű címe: Petőfi. A Rádióban hallottuk Munkás a társadalomban Jó szolgálatot tesz a Rádió, amikor Körmikrofon című vitaműsorában alapvető társadalmi kérdéseket vitat meg. Olyan témák ezek — esetünkben a munkásság helyzete —, amelyekről mindennap szó esik, amelyek valóban nagy fórum elé kívánkoznak. A vita részvevői (dr. Rózsa Imre, Bor Ambrus, dr. Pozsgay Imre, Katona Éva, Vértes Csaba, Mester Ákos) rögtön a vita elején a legizgalmasabb kérdést tették fél: ki számít ma munkásnak? A fővárosban teret irodal­mi színpadot, ifjúkori lakó­helyén — Békéscsabán — kö­zépiskolát. munkásőr zászló­aljat. több más városban ut­cát neveztek el róla. A har­mincas évek második fele kommunista mozgalmának résztvevői így emlegetik: ..Harcos nemzedékének egyik legfényesebb reménységeként tartották számon/ Ki is folt Kulich Gyula? * Békéscsabáról származó szü­lei — Kuiich Mihály szegény szabósegéd es a felesége — a század második évtizedé­nek elején Bécsben, a mo­narchia fővárosában próbál­tak szerencsét, s Gyula első gyermekük ott született 1914. január 20-án. Az apát azonban elvitték a még az év-, nyarán kitört világháború frontjaira, s az anya féléves kisfiával visz- szatért Békéscsabára. A há­ború végére Kulich Mihály súlyos betegséget szerzett, s öt év múlva, 1923-ban meg­halt. A mindössze 29 eszten­dős özvegy, hogy az immár négy kisgyermekével elten­gődhessen. kora reggeltől ké­ső estig mosni járt gazdag családokhoz. A lélekben egyik napról a másikra felnőtté vált Gyula mindenben segítette: rend­ben tartotta a szegényes al­bérleti lakást, gondját visel­te kistestvéreinek. Kitűnően tanult az elemi iskolában, s ennek ötödik osztálya után beiratkozott a négyosztályos polgári iskolá­ba, amelyben szintén emi­nens diák volt. Bármennyire is szeretett volna, nem tanul­hatott tovább a reálgimnázi­umban, — kitanulta hát a női szabászatot. Inaskodása alatt önerejé­ből megtanult németül, s a munkások eszperantó tanfo­lyamán elsajátította a mes­terséges nyelvet is. Ezen már 17 éves korában levelezett osztrák, cseh, román, norvég, angol munkásfiatalokkal, s két japán diákkal is. Gyak­ran megfordult a munkás- otthonban. ahol a Viharsarok nem egy forradalmára nevel­te, fejlesztette munkástuda­tát. Segéddé válása után — a gazdasági válság negyedik évében — nem kapott mun­kát. Húsz és fél évesen. 1934 nyarán elgyalogolt szülőváro­sába — ahol néhány hónap­pal előbb a fasiszta Heim­wehr vérbe fojtotta a mun­kások fegyveres felkelését —, s alkalmi munkákkal tartva fenn magát, három hónap alatt végigbarangolta Auszt­riát. Az év őszén Budapesten, egy előkelő Váci utcai szalon alkalmazta a rendkívül mű­velt, jó megjelenésű, s szak­mailag kitűnően képzett kosz­tümszabászt. Egy szervezett munkás idő- ?ebb társa csakhamar bekap- :solta az illegális mozgalom­ra. * A kommunisták rejtett he- yeken tartott szemináriú- naira 'járt, s két és fél év latt az ifjúmunkások között legképzettebb marxistává evelődött. Hogy nyílt fórumhoz jut­asson az Illegális Kommu- Isták Magyarországi Párt­eszméinek terjesztéséhez. nevelőinek tanácsára 1936 nyarán belépett a szabómun­kások szakszervezetébe, egy­szersmind a legális szociál­demokrata pártba is. Az utóbbiban megrendezett gyű­léseken. előadásokon figyel­met keltett felszólalásaival, amelyeket a fasizmus térhó­dítása. háborús készülődése ellen mozgósított. * Már 23 éves korában, 1937 tavaszán ő volt a három kommunista csoport egyiké­nek vezetője, amely a KMP Prágában működő Külföldi Bizottsága utasításainak meg­felelően az itthoni mazgalmi munkát irányította. Minderről a szociáldemok­rata párt jobboldali vezetői természetesen semmit sem tudtak, s ezért nem gördítet­tek akadályt az elé, hogy 1938-tól Kulich Gyula legyen pártjuk egyik szervezetének, az Országos Ifjúsági Bizott­ságnak a titkára. Az OIB — amely mindig a kommunisták irányításá­val tevékenykedett — ettől kezdve egyik fasisztaellenes akciót a másik után szervez­te. Kulich Gyula közvetlen munkatársa volt többek kö­zött Ságvári Endre, Braun Éva, Fock Jenő és Orbán László. Az ifjúmunkások szá­mára három brosúrát is írt a marxizmus—leninizmus alapjainak kérdéseiről, s szá­mos béketüntetést szervezett. Közvetlen irányításával sike­rült botrányba fullasztania félszázezer fővárosi levente seregszemléjét. 1938. augusztus 20-án mun­kás-paraszt ifjúsági találkozót szervezett Kulich Gyula a fővárosban (ezen három mis­kolci ifjúmunkás is részt vett), majd kéthetes szemi­náriumot hozott létre vidéki fiatalok számára. (Nyírő Sándor, városunk III. kerü­lete tanácsának nyugdíjas el­nöke, akkor mint kőműves­segéd is hallgatója volt az OIB titkára előadásainak.) * A fasiszták elől Prágából Párizsba emigrált Külföldi Bizottság Kuláteh Gyulát 1939 februárjában rejtett úton Zü­richbe hívta, ahol megbeszél­ték vele további teendőit. Ezt követően kapcsolatot te­remtett Schönherz Zoltánnal, a párt itthoni vezetőjével és a Rózsa Ferenc által irányí­tott kommunista szervezetek­kel. Felszólalt a szociálde­mokraták kongresszusán, s az OIB nevében tulajdon­képpen a kommunista párt programját hangoztatta. * . 1940 tavaszán a Horthy- rendszer nyomozószervei haj­tóvadászatot indítottak az if­jú kommunisták ellen, s né­hány év alatt több mint ki- lencszázan kerültek a kezük­be. Április 9-én Kulich Gyu­lát is letartóztatták. Hat hé­ten át vandál módon kínoz­ták, de a kommunista párt­ra vonatkozóan semmit sem tudtak meg tőle. Miután rab­kórházba is került, a vész­bíróság nyolcévi fegyházra ítélte. — Urak, az önök rendszere nem tart már ad­dig — vágta oda bíráinak az utolsó szó jogán. A szegedi hírhedt Csillag­börtönben, majd a váci és a komáromi fegyházban ra­boskodott, s 1944 végén a da- chaui koncentrációs táborba deportálták. A következő év elején mintegy harminc do­rogi kommunista bányásszal együtt az SS-ek meggyilkol­ták. * Ha élne, holnap lenne hat­vanéves. TARJÁN ISTVÁN Sanzonest lesz január 21-én, hétfőn este hat órakor a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházban. Az irodalmi A legegyszerűbb válasz: munkás az, aki dolgozik. Ké­sőbb finomították a képletet, mondván, hogy az a munkás, aki fizikai munkát végez. Anyagi javakat állít elő, s eközben társadalmi szükség­letet elégít ki. A tulajdonhoz fűződő viszony ma már nem annyira meghatározó jelle­gű, hiszen állami üzemekben dolgoznak, s ez egységessé teszi a munkásságot. A dif­ferenciálódás más tényezők miatt jelentkezik. Az egyik meghatározó komponens: a származás. Ki honnan került az üzembe? A bejáró, a fa­luról bekerült munkás anya­gi körülményei, s ebből kö­vetkezően a tudata is más, mint a városban élőé, a munkáscsaládból származóé. Az előbbiek többnyire szak­képzetlenek, segédmunkások, míg a második-harmadik munkásgeneráció már a kva­lifikáltabb szakmákat vá­lasztja. Lényeges a tanulás, a tudás léte vagy nem léte az üzemen belül is. de a munkások gyerekei szem­pontjából is, A közvélemény szerint is, de a tények alap­ján is azt mondhatjuk, hogy a „felemelkedés” útja a ta­nulás. A tudat állapota és tartalma meghatározó a mun­kához való viszonyban is. de az életmód-szemlélet kiala­kításában is. Társadalmunk mindenképpen támogatja a tanuló munkást és tovább­tanuló gyerekeit. A vita éppen ennél a kér­désnél vált a leghevesebbé. „Ha a munkásosztály hatal­mon van, akkor miért kell még külön támogatni a mun­kásgyermekeket?” Ez a kér­fogantatású dalokat Löte Attila, Benkő Péter és Sab- j an Éva szólaltatja meg. Zongorán kísér Dénes Mar­git. dés valóban sokszor elhang­zik (értelmiségi körökben). A válasz kézenfekvő. 1. Érvényesíteni kell a munkásosztály érdekeit. Ez az egész társadalom érdeke. Nem engedhetjük meg (el­veinkkel ellenkezve), hogy csak egy 6zűk értelmiségi ré­teg „termelje újra önmagái”. 2. A tanulás terén a mun­kásszármazású gyerekek ténylegesen hátrányosabb helyzetben vannak az értel­miségiekével szemben. Ezt a pedagógusok tudják a leg­jobban. Innen a „kivétele­zés”. Társadalmunkban — Pozs­gay Imre szólt erről — egy­re inkább elmosódnak az osztályhatárok. Ez cél is, eredmény is. Torzulás vi­szont, hogy — szociológiai felmérések tanúsítják — a munkások tudatában élő tár­sadalmi hierarchiában a munkás kerül az utolsó hely­re. Nem is annyira az értel­miségi munka tényleges ér­tékelése, mint inkább a kül­sődleges jelei és vélt előnyei miatt. „A fehér köpeny, az íróasztal többet ér, mint a kék köpeny, a szerszám”. A munkások nagy része a gyerekéből már nem akar munkást nevelni. Máskor meg éppen az áldozatot nem vállalja a taníttatásukért. Szó esett még az üzemi demokráciáról és a politika szerepéről is. El kell érni, hogy a munkásoknak tényle­ges beleszólásuk legyen a gyár dolgaiba, hogy a vá­lasztott vezetők, értelmiségi­ek közülük nőjenek ki, az ő érdekeiket képviseljék. Ez meg is valósul — általában. Befejezésül Romain Rol­land szép mondatát idézte Pozsgay Imre: „A munkás­ság a legintellektuálisabb osztály, mert minden igaz­ság neki szolgál.” A vita szépséghibája ép­pen az. hogy egyetlen tény­leges munkást se hívtak meg rá. Az ő véleményüket is szeretnénk hallani! HORPÁCSI SÁNDOR Ilii! W’l J SZOMBAT Kossuth rádió. 12.0«: Déli kró­nika. — 12.2«: Zenei anyanyel­vűnk. — 12.30: Magyarán szól­va. .. — 12.45: Melódiákoktól. — 14.05: Kóruspódium. A László Kórház énekkara énekel. —14.15: Közösségtörténet. Faragó Vilmos jegyzete. — 14.25: Üj Zenei Üj- ság, — 15.00: Hírek, — 15.05: Kis magyar néprajz. — 15.10: Nóta­csokor. — 16.00: 168 óra. — 17.00: Hírek. — 17.3«: Kék könyv. — 18.10: Csajkovszkij-művek. — 19.00: Esti krónika. — 19.25: öt perc sport. — 19.30: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 20.20: Történetek az Ezeregyéj- , szakából. — 21.20: Az ellentetek szimfóniája . . . Zenés képek Ja- ' pánról. — 22.00: Hírek. — 22.15: öt perc sport. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Hoíímann meséi. — 24.00: Hirek. — 0.10: Melódiákoktól. — 0.55: Hirek. Petőfi rádió. 12.00: Az élő nép­dal. — 12.10: Jelképek erdején at.. . — 12.20: Waldemar Kmenít operaáriákat enekel. — 12.45: Emlékek Juhász Gyuláról. — 13.00: Hirek. — 13.03: Kamara­zene. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Mesterségünk címere. — 14.50: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Orvosi tanácsok. — 15.05: Wagner: Az istenek alkonya — a III. felvo­nás zarójelenete. — 15.27: Szo­ciális és kulturális alap a ter­melőszövetkezetekben. — 16.00: Hírek. — 16.03; Népzenei Maga­zin. — 16.45: A XX. század gon­dolatai. A harmonikus eletideál. — 17.00: Üj magyar zene a Rá­dióban — a közönség és a kri­tikusok 1973. évi díjáért. —18.00: Hírek. — 18.10: Öt perc sport. — 18,15: Kiváncsiak klubja. —19.12: Bach-müvek, — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.Ó0: Hirek. — 20.15: üj könyvek. — 20.18: Üj leme­zeinkből. — 2! 14: Lakatos Sán­dor' népi zenekara játszik. — 22.00: Hangiemezgvuj tőknek. — 23.00: Hirek. — 23.15: Slágertur­mix. — 24.00: Hirek. Miskolci rádió. Hétvégi króni­ka. — Fúvóspolkák. — Műte­remben, tárlaton ... — E heti vendégünk. — Akit már régen hallottunk! — Könnyedén — ko­moly dolgokról... jegyzet. — Zenés hétvege. Televízió. 14.28: Műsorismerte­tés. — 14.30: Snoopy a jégrevű- ben. Zenés amerikai film. — 15.15:A női teremlabdarúgó kupa és a Budapest—Vidék öregfiúk labdarúgó-mérkőzés közvetítése Miskolcról. — 16.55: Hirek. — 17.00: VIII. Henrik hat felesége. Angol tévéfilmsorozat, Hl. rész. — 18.35: Képes Krónika. A kép- " zőművészeti osztály magazinja. — 19.15: Cicavízió. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Miaigret felügye­lő. A hentes halála. — 20.50: Ez is operett: az is operett.. s — 21.40: Tv-híradó 2. kiadás. — 21.50: Aki szelet vet. Amerikai film. '. Bratislavai televízió. 15.00: Hí­rek. — 15.10: Egy póniló törté­nete. Francia filmsorozat. — 15.40: Lőtér A néphadsereg mű­sora. — 16:25: VZKG Ostrava— Skoda Pizen jégkorong-mérkő­zés. — 19.00: Híradó, sport. — 20.00: Szórakoztató - műsor. — 22.15: Híradó. — 22.30: Sport. — 22.45: Mlácena úr hangjai. Mik- rokomédia. Miskolci Nemzeti Színház (S): Siratófal. József Attila ifjúsági bérlet. — (7): Levendula. Bérlet­szünet. Kiállítások. Libresszó: Reinec- ker János festőművész, gouache- . sorozata (nyitva 13-tól 20 óráig). — Miskolci Képtár: Magyar fes­tészet a XX. században (nyitva 10-töl 18 óráig). — József Attila Klubkönyvtár: Naptártörténeti kiállítás (nyitva 10-től 18 óráig). — Kossuth Művelődési Ház: Csokonai-emlékkiállítás (nyitva 10-től 18 óráig). — Miskolci Ga­léria: Schaár Erzsébet szobrai (nyitva ll-től 19 óráig). Filmszínházak. Béke (f4, 7): Volt egyszer egy vadnyugat I— II. (színes amerikai, feleme.it és dupla helyár!). — Kossuth (f3, f5, f7): Jelszó: A puszták angya­la (mb. színes szovjet). — He- vesy Iván Filmklub (15, f7): Szenvedély (színes svéd). — Fák­lya (f5): En nem látok, te nem beszélsz, ö nem hall! (mb. szí­nes olasz). — Petőfi (f7): Álom, luxuskivitelben (mb. színes ame­rikai). — Szikra (5): Csendesek a hajnalok I—II. (mb. színes szovjet, másfélszeres helyár!).— Táncsics (4, 6): Nines idő! (szí­nes magyar). VASÁRNAP Kossuth rádió. 8 00: Hírek. — 8.05: öt kontinens hét napja. — 8.20: Hang-kép magazin. V. év­folyam, 1. szám. — 10.00: Hírek. — 10.03: A boldog királyfi. Me­sejáték. — 10.48: Hindemith: Hat kórusdal Rainer Maria Rilke ver­seire. — 10.57: Zenés reklámtur­mix. — 11.03: Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió zenekarának Haydn-matinéja. — 11.50: Asz- szonyok dicsérete. — Közben 12.00: Hírek. — 12.45: Édesanya- nyelvünk. — 12.50: Tiszta szív­vel. — 13.00: Népdalok. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Az ellen­tétek szimfóniája. Zenés képek Japánról. II. rész. — 14.40: Pil­lantás a nagyvilágba. Téli ara­tás. — 15.00: Hírek. — 15.08: Mikrofonközeiben Brenda Lee. — 15.47: Patachich Iván: Miniatű­rök. — 15.58: Búcsú‘Illés Bélá­tól. — 17.00: Hírek. — 17.05: Nótakedvelőknek. — 17.50: Világ­líra. Dante és kortársai. — 18.05: Zenekari muzsika. — 19.00: Hí­rek. — 19.10: Sporthírek. —19.13: Közvetítés a Pesti Színházból. A holtak hallgatása. — 21.23; Fél­óra sanzon. — 21.53: Bartók. Illyés Gyula verse. — 22.00: Hi­rek. — 22.10: Sporthírek. —22.15: Népszerű énekesek és együtte­sek műsorából. — 23.08: Johann Strauss-keringők, zongoraátirat­ban. — 23.30: Könnyűzene JéV Ervin szerzeményeiből, — 24.C Hírek. — 0.10: Hassler-kóruso Petőfi rádió. 8.00: Miska bác lemezesládája. — 8.30: A Magy: Rádió és Televízió gyermekki rusa énekel. — 8.49: A Rád: Dalszínháza. Igazolatlan éjszak — .10.04; Mit hallunk? Érdekei ségek a jövő hét műsorából. - 10.40: Vasárnapi koktél. — 12.1( Jo ebédhez szól a nóta. — 12.58 A karcsú tornyú vár. — 13.4E Időjárás. — 14.00: Táskarádió. - 13.00; Neszesszer. Lengyel Józse elbeszélése. — 15.09: Schumann Gyermekjelenetek. — 15.29: Je lenidőben, A komlói bányászé rencsétlenség körülményeiről. - 16.00: Hitek. — 16.05: A vasáma) sportja. — 16.40: Vonószenekar muzsika. — 17.29: Ének a város­ról. — 18.00: Hírek. — 18.05. Sporthírek. — 18.10: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 18.20: sárdy János felvételeiből. — 18.35: Könyvek és századok. — 19.00: Színes népi muzsika. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hirek. — 20.10: Sporthírek. — 20.15: Koktél ötösben. — 21.15: Szomáliái ábécé. G. Tímár György írása. — 21.27: D’Albert: Hegyek alján. Kétfelvonásos opera — előjátékkal. — 23.00: Hírek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió. Vasárnapi kró­nika. — Fiatalok zenés találko­zója. — A sportrovat jelenti. Televízió. 9.00: Iskolatévé. — 9,55: Zsebtévé. — 10.25; Ki ját­szik Ilyet? — 10.45: Leonard Bernstein a muzsikáról. —11.35: A gímszarvas életmódi ár ól. — 13.38: Műsorismertetés. — 13.40: pedagógusok fóruma. ,,A soka­ság fia.” — .4.15: Ütirajzíilm Japánról. — 14.45: La Fontaine meséi. Az öszvér és a tolvajok. — 15.00: Korok, versek. Berzse­nyi: A közelítő tél. — 13.50: Rek- lámmüsor. — 15.55: A női te­remlabdarúgó kupa és a Vidék —Budapest öregfiúk labdarúgó­mérkőzés közvetítése Miskolcról. — 17.40: Reklámműsor. — 17.45: Műsorainkat ajánljuk. — 18 10: nélta. — 18.40: Az MRT közön­ségszolgálatának tájékoztatója. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A hét. — 20.00: Hirek. 20.05: A far­kasok. Tv-játék. — 21.10: Kap­csoljuk az Állami Operaházat. Puccini; Bohémélet. Az opera TV, felvonása. — 21.55: Hirek, sporthírek. Bratislavai televízió. 9.00: Gyer­mekeknek. — 9.30: A gyanús szünidő. Tv-játék. — 10.45: Salut Germain. NDK filmsorozat. — 14.00: Mezőgazdasági magazin. — 14.26: Művelődési házak vetél­kedője. — 15.20: Tévével Cseh­szlovákia országútjain. — 15.4a: Sportiskola. — 16.00: Gyermek- tv-játék. — 17.05: Hírek. — 17.10: Dokumentumfilmek. — 19.00: Híradó és spórteredmények. — 19.50: A vasárnap verse. —20.00: Lenin. Filmösszeállltás. — 20.30: Az újságíró. Szovjet film, 2. rész. — 21.45: Híradó. — 22.05: A mai Lengyelország. — 22.30: Bizal­mas levelek. — 23.00: Sajtód szemle. Miskolci Nemzeti Színház (3): Levendula. Bérletszünet. — (7): Levendula. Szigligeti bérlet. Kiállítások. Miskolci Galéria: Schaár Erzsébet szobrai (nyitva ll-től 19 óráig). — Miskolci Kép­tár: Magyar festészet a XX. szá­zadban (nyitva 10-től 18 óráig). — József Attila Klubkönyvtár: Naptártörténeti kiállítás (nyitva 10-től 18 óráig). — Kossuth Mű­velődési Ház: Csokonai-emlékki- állítás (nyitva 10-től 18 óráig). Filmszínházak. Béke (14, 7): Volt egyszer egy vadnyugat I— II. (színes amerikai, felemelt és dupla helyár!). Matiné (nlO, nl2): Őfelsége herceg elvtárs (színes NDK). — Kossuth (10): Volt egy­szer egy vadnyugat I—n. (szí­nes amerikai, felemelt és dupla helyár!). (f3, f5, £7): Jelszó: A puszták angyala (mb. színes szovjet). — Hevesy Iván Film­klub (f5, Í7): Szenvedély (színes svéd). Matiné (10): Csizmás kan­dúr (50 százalékos helyár!). — Fáklya (f4, 16): En nem látok, te nem beszélsz, ő nem hall! (mb. szines olasz), Matiné (fii): Ludas Matyi (színes magyar). — Petőfi (Í5, Í7): Bartleby (szines angol). Matiné (10): A kétarcú felderítő (mb. szovjet). — Szik­ra (5): Csendesek a hajnalok I— n. (mb. szovjet, másfélszeres helyár!). Matiné (9, 11): Vidé­kiek New Yorkban (amerikai). — Táncsics (4, 6): Nincs idő! (szines magyar). Matiné (fii): A Tenkes kapitánya I—II. (magyar, dupla helyár!).. — Tapolca — Ady (7): Az Ezüst-tó kincse (mb. szines NSZK). — Hámor (6): Áldd meg az állatokat és a gyer­mekeket ! (mb, amerikai). HÉTFŐ Kossuth rádió. 8.00: Hirek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.15: A lonju- meau-i postakocsis. Részletek Adam operájából. — 8.59: Fele­let. — 9.26: Rádióbörze. — 9.30: A hét zeneműve. Gershwin: Egy amerikai Párizsban. — 19.00: Hí­rek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Zenekari muzsika. Petőfi rádió, 8.00: Hírek. — 8.05: Nótacsokor. — 9.00: Hírek. — 9.03: Ezeregy délelőtt. —10.90: A zene hullámhosszán. — 10.30: Néhány szó zene közben. — 11.00: Hírek. — 11.45: Otthont teremtő állatok. A fakunyhótól a földvárig. Széesi Katalin írása, n. rész. Sanzonok

Next

/
Thumbnails
Contents