Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-05 / 4. szám
Kielégítő a zöldségkínálat A háziasszonyok szokás szerint felkészültek az óév utolsó napjainak megünneplésére. A pezsgő mellé „magyaros” ételeink sora is felvonult, s bizony az új esztendő első napjain sem a piacon, sem pedig a szakboltokban nem sok zöldségvásárlót láthattunk. Az Agrokonzum Vállalat hét végére emelkedő forgalmat vár, ezért a csonka hét három szállítási napján a tervezett árukiszállítás: burgonyából 200 mázsa, vöröshagymából 50, fejes káposztából 50, kelkáposztából 45, zellerből és karalábéból 40, almából mintegy 130, körtéből 30, import szőllőből pedig 40 mázsa. Savanyú káposztából jelenleg bőséges készlettel rendelkezik a vállalat. Hét végére 120—150 mázsát küldenek a boltokba. + Valószínűleg néhány héten belül csökkennek a tasakostej csomagolását kifogásoló panaszod. Mint Czingler Dávid, a Tejipari Vállalat igazgatója elmondotta, miskolci üzemegységükbe e hónapban érkeznek meg várhatóan az új csomagológépek, öt darab csehszlovák gyártmányú automatát helyeznek majd itt üzembe. Ezek teljesítménye összesen 11 ezer tasak lesz óránként. A jelenlegi két svájci gyártmányú gép sajnos már kiöregedett, gyakori meghibásodásuk sok gondot okoz az alkatrész-utánpótlás nehézsége miatt. Ezeket a gépeket kiselejtezik. (Képünkön a régi géppel dolgoznak még a Tejipari Vállalat miskolci üzemegységében.) (Ágotha Tibor felvétele) Túlóráznak a könyvelők Ezekben a napokban — akárcsak az óesztendő utolsó heteiben — túlóráznak a könyvelők. Ez az ő idejük; az egész évben korholt-szidott „irodisták” most egycsapásra népszerűek lettek. Mert tőlük lehet tudakolni, vajon sejtik-e már: mennyi lesz? Mármint a nyereség! Kemény munka az egy esztendei gazdálkodás produktumának számviteli rendbetétele, értékelése. S ilyenkor sok minden kiderül. A lazaságok a bizonylati fegyelem betartá- sábarr, az anyagokkal, eszközökkel való pazarlás, az állóalapok kihasználtsága, a termelő apparátus működésének rejtett zavarai. Találó megfogalmazás: a számviteli ember ilyenkor „csontig” lát. Csak az a kérdés: elég-e, ha esztendőnként egyszer adatik meg erre a lehetőség? Jó lenne, ha egész évben több becsülete, nagyobb hitele lenne a számviteli dolgozók észrevételeinek, ha őket — meg az üzemgazdasággal, a költségelemzéssel foglalkozókat — annak tartanák, amik: nélkülözhetetlen jelzőrendszer alkotóelemeinek. Jó, hogy ilyenkor, évzárás, mérlegkészítés idején megnő a számviteli dolgozók respektje. Összesűrűsödö munkájuk azonban ne födje el a lényeget. Azt, hogy a gazdálkodás — a szó szűk és tág értelmében egyaránt — nem esztendőnként egyszer igényli, követeli meg az összegző elemzést, a ráfordítás és az eredmény összehasonlítását, az anyagfölhasználás és a késztermék-kibocsátás egybevetését. Közhelynek számít a mondás: minden termékből végül is számla lesz a pénzügyi osztályon. S nemcsak termékből, hanem anyagból, energiából, bérből úgyszintén számlaoszlopok kerekednek. Ezek összeadása, szorzása, kivonása, osztása a pénzügyiek kötelezettsége. Az adatok sugallta tanulságok levonása, sikerek és kudarcok értékelése azonban az egész közösségé! Kedvezményes vasúti igazolvány Kérelem 10 ezer iolgezó nő nevében Rendszeres mozgás Hogyan kerüljük el a reumát? Most majd kiderül: itt meg amott mennyi lesz a nyereség, hogyan gazdálkodott a gyár, vállalat, szövetkezet. Ott cselekednek helyesen, ahol nem ragadnak meg a bűvös számnál, annál, hogy mennyi a részesedési alap, a még ki nem fizetett kiegészítő részesedés. Tekintsenek távolabbra is, kutassák az összefüggéseket, lássák a termelés, az értékesítés, a jövedelmek alakulásának egész folyamatát. Mert nem a főhatóságnak benyújtandó mérlegért, a bevételi főigazgatóság revizorainak elégedettségéért túlóráznak most a könyvelők. Hanem elsősorban azért, hogy vezetők és beosztottak, műhelyek és irodák dolgozói okuljanak abból, ami jobb lehetett volna. Együtt örüljenek a sikernek, a népgazdaság, a vállalat és az egyes dolgozó pénztárcájába kerülő összegnek, s együtt alakítsák a terveket, amelyekből majd megint, esztendő múltán, számoszlopok állnak össze. S e számoszlopok végeredménye nem a könyvelőkön, legalábbis jórészt nem rajtuk múlik. M. O. Tanulmány a szocialista munkaversenyről A Magyar Államvasutakkal szoros kapcsolatot tartó néhány gyár (Ganz-MAVAG, LKM, DIGÉP. Győri Vagon- és Gépgyár) több tízezernyi dolgozójának évtizedekre visszanyúló juttatása, a kedvezményes MÁVAG arcképes vasúti igazolvány. A MÄV részére vasúti síneket, vasúti kerékpárokat gyártó két diósgyőri nagyüzem 30 ezernyi dolgozója közül is a legtöbben évről évre igénybe veszik. A 400 forint ellenértékeként olyan kedvezményekben részesülnek (szabadjegyek, önköltségi jegyek, korlátlan 66 százalékos kedvezmény), amelyek révén bőven megtérül ez a pénz. Az úgynevezett MÁVAG- gyárak dolgozóinak — különösen nődolgozóinak — évekre visszanyúló panasza azonban, hogy a kedvezményt a nők egyenjogúságát bizonyos mértékig megcsorbítva adja a MÁV. Arról van szó, hogy az LKM-ben. vagy a DIGÉP- ben dolgozó férj után a feleség és a gyerekek is minden további nélkül megkapják a kedvezményt, míg a dolgozó nő után csak a gyerekek, vagyis: a férj nem. Ezt a korlátozást a MÁV saját nődolgozóival szemben már 1970-ben, a közalkalmazottaknál foglalkoztatott nődolgozókkal szemben (ahol 50 százalékos kedvezményt „ad” a vasúti igazolvány) 1974. január 1-től feloldotta. A diósgyőri nagyüzemekben (s minden bizonnyal Győrben és a Ganz-MÁVAG- ban is), alig volt olyan szak- szervezeti taggyűlés, ahol ne került volna szóba a tiltó rendelkezés feloldása. Ezekben a napokban is sok ezernyi diósgyőri nődolgozót foglalkoztat: vajon a közalkalmazottak után velük szemben is megértő lesz-e a MÁV? Megtudtuk: a Lenin Kohászati Művekben — az összes MÁVAG-gyárak hozzájárulásával és nevében — egy kérvényt készítettek, amelyet január 7-én. hétfőn véleményez a vállalat párt-, szakszervezeti, KISZ- és gazdasági vezetése. A jóváhagyott kérvénnyel január 9-én utaznak fel az illetékesek a MÁV vezérigazgatójához Budapestre. Ott dől majd el a kérelem sorsa. Diósgyőrben, Győrben és Budapesten egyaránt abban reménykednek az érintettek, hogy a vezérigazgató-miniszterhelyettes végül is aláírja a kérelmet, s ezzel mintegy 10 ezer nődolgozó és családja újabb kiteljesedését láthatja majd a nők és a családok érdekében a közelmúltban hozott intézkedéseknek, rendelkezéseknek. NY. I. Sokan a saját bőrükön tapasztalják, hogy a bújkáló fájdalmak az időjárás változásakor, főleg akkor jelentkeznek, ha hidegebbre, hűvösebbre, nedvesebbre fordul az idő. Sok beteg a télies és mégis esős időben arra panaszkodik, hogy kiújult a reumája. Az orvosok is úgy vélekednek, hogy a nedves hideg, fájdalmasabbá teszi, fellobbantja a reumás és mozgásszervi betegségeket. Milyen betegség is a reuma, s hogyan tudunk ellene védekezni? A reuma néven emlegetett betegségcsoportba többféle kór tartozik. A mai értelemben vett reuma, tulajdonképpen az úgynevezett reumás láz. amelybe a szív-, az ízületi és vesepanaszok sorolhatók. Ma már élesen elválaszthatjuk a reumás láztól az ízületek és a gerincoszlop elváltozásait. A reumás láz fertőzés következménye. Okozói valamelyik gennyes gócban, például a mandula- idült gyulladásában, vagy*a foggyökér körüli tályogban meghúzódó gennykeltő kórokozók. Ezek persze nem mindig idéznek elő heveny reumatikus lázat, csak akkor, ha a szervezet az elhatalmasodó fertőzés következtében túlérzékennyé vált. A betegség keletkezését nem határozza meg önmagában a kívülről jövő behatás (nedvesség, hideg), döntő szerepe van a szervezet reagálási módjának is. A reumás betegnek azt ajánlhatjuk, hogy óvakodjék a megfázástól. A másik fontos feladat a rendszeres mozgás. A mozgásszervi beteg rendszeresen mozgassa ízületeit, izomzatát, kerülje a tétlenséget. A kellően nem mozgatott ízület merevvé válik, „berozsdásodik”. Ezt különben is minden beteg önmagán tapasztalhatja. Az orvosok a reumás embereknek azt tanácsolják, hogy ne vigyék túlzásba az óvatossági rendszabályokat. Például ne öltözzenek túl melegen. Ha a beteg okosan, rendszeresen él, és az átmeneti időben elkerüli a hőmérsékleti ártalmakat, csökkenteni tudja fájdalmait. B. S. Érdekes tanulmányt írt dr. Sass Tibor, a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatási osztályvezetője. Feldolgozta a vállalatnál folyó szocialista munkaverseny és szocialista brigádmozgalom történetét, a vállalat életében betöltött szerepét, fejlődését, feladatát. A szocialista brigádok száma 1965-ben 70, 1972-ben pedig már 91 volt a vállalatnál. Nekik is köszönhető, hogy az áruforgalom ezekben az esztendőkben 628 millió forintról több mint 1 milliárd forintra nőtt. A szocialista munkaverseny legjobbjai közül ugyanebben az időszakban 903-an nyerték el a „Kiváló dolgozó” kitüntetést, míg a „Kiváló bolt” címmel 447-szer tüntettek ki egységeket. Még egy érdekes adat: a szocialista munkaversenyben és brigádmozgalomban részt vevők legjobbjai számára a nyolc év során 1,7 millió forint jutalmat fizetett ki a vállalat. A tanulmány részletesen ismerteti a versenyző kollektívák és egyének előtt álló idei esztendei feladatokat is. A szocialista munka- verseny legfontosabb célkitűzései: az áruellátás javítása, a hatékonyság emelése, a munka- és üzemszervezés korszerűsítése, a takarékosság és költségcsökkentés, a szocialista munkaerkölcs megszilárdítása, a fogyasztók érdekvédelme, a műveltség fokozása, az üzemi demokrácia érvényesítése, az újítómozgalom továbbfejlesztése. s a beruházások segítése, ellenőrzése. Végül a tanulmány közli a vállalat párt-, szakszervezeti- és KlSZ-szervezeté- nek, valamint gazdasági vezetésének felhívását az 1974. évi szocialista munkaversenyre. Ennek középpontjában az MSZMP XI. kongresszusa és a hazánk felszabadulása 30. évfordulója tiszteletére tett vállalások állnak majd. PÓTÁGY Azt hiszem olvasóinknak nem kell külön megmagyarázni a pótágy jelentését. A jogalom összetett minőségében az előtag azt fejezi ki, amit mondjuk a családi pótlékban az utótag képvisel. A formális logika önkénye persze mihamar egybejátszatja a két, nagyon is távoleső dolog varázsát, valójában azonban, hogy az egyikről miért a másik jutott az eszembe, arra a későbbiekben még szót kell kerítenem. A dolog úgy kezdődött, hogy beutalót kaptunk Lillafüredre, a Palotaszállóba Családosat. Csakhogy: négyőnk közül hármónknak jutott egy szoba. A negyediknek külön szobában kellett volna el- töltenie a két hetet. Mert ugyebár, amikor még mi családterveztünk, akkor az egy gyerek volt a családi modell, s az üdülök is ilyenformán alkalmazkodtak a társadalmi valósághoz. Szóval: épp a kényszerű különélés mikéntjén töprengtünk, amikor segítségünkre jött az igazgató. „Egy pótággyal lehet a dolgon segíteni” — mondta, s minket — nagy esetekben ez mindig így történik — az első pillanatra szót- lanná nyűgözött a nem remélt megoldás kézenfekvő egyszerűsége. — Hálásan köszönjük — rebegtük mindannyian s míg a lift a második emeletre röptetett bennünket, nagy mondások emlékezete mozdult bennem. Ilyenek: Céterum cenzeo, meg Alea iacta est..., de többre nem tellett, mert már meg is érkeztünk s bepakoltunk a szobába. Ebéd után pedig meghozták a pótágyat. Itt van — állított be két asz- szonyka, s a dolog elég gyanús volt, mert az egész fekvő alkalmasság elfért az egyik hóna alatt. Pillanatok alatt felállították, lepedő, paplan, takaró s már távoztak is. — Nem rossz — próbáltam elűzni a hirtelen döbbenetét, de a család makacs hallgatása azt sejtette: itt még megpróbáltatások következnek. — Akkor most — kockáztattam meg — abban kellene döntenünk, hogy ki aludjék ezen az alumínium emlékművön —, azonban valahogy most ez a megjegyzés sem érte el a remélt hatást. A baljós csendből arra következtettem: a továbbiakban is nekem kell vállalnom a kockázatot. — Megvan — csaptam a homlokomra — Ki után kapunk még családi pótlékot? — kérdeztem s erre meg úgy néztek rám, mintha valami történt volna a fejemben. — A családi pótlék ugyebár — kezdtem valamiféle zavaros magyarázatba — azt is jelenti, hogy aki arra jogosult, az a pótágyra is igényt tarthat, de itt a fiam némi fintort sem sajnálva közbevágott: — És ez neked demokratikus alternatíva? — Ajánljatok jobbat — adtam a sértődöttet, mire a feleségem: Helyes, remek az összefüggés. A pótágy a tiéd! — Hogy-hogy? — néztem rá értelmetlenül. — Emlékezz csak vissza — folytatta zavartalanul —, ősszel, amikor igazolást kértek családi pótlék ügyben s én írtam alá az űrlapot, mivel küldte vissza az SZTK. Azzal, hogy az én aláírásom nem érvényes. Szóval... — Szóval rendben, enyém a pótágy — vágtam végét az érveknek. Nem akarlak elkeseríteni benneteket, de fogtok ti még irigykedni. Feküdjünk csak le. Hát lefeküdtünk. S akkor hajnalban arra riadok, hogy a pótágy egyszer csak összecsapódik alattam. „Vé” betűbe rándul, a két vége kimagasodik s én úgy vagyok benne, mint kutya a hurokban. Nyöszörgők, a feleségem villanyi gyújt, s mikor látja, hogy tápászkodva próbálom magam kiszabadítani, az< mondja csendesen: — Miért kell mindig hülyéskedni Még felébreszted a gyerekeket... Boda István
