Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-22 / 18. szám

I Munkavédelem a kohászatban ★ Kohász (Ágotha Tibor felvétele) Százmilliós szolgáltatás Szövetkezeti szocialista brigádok Panaszok a NEB asztalán Kétszáz cserép és a feíhiismeret hiányzott Miért névtelenül? Munkavédelmi konferenci­át tartottak tegnap a Lenin Kohászati Művekben. A ta­nácskozás jelentőségét alá­húzta, hogy városunk nagy- vállalatánál az elmúlt évben jelentősen nőtt a halálos ki­menetelű és súlvos balesetek száma. A beszámolót követő vi­tában több megszívlelendő javaslat hangzott el. Ezek­nek a figyelembevételével alakítják majd ki a tanács­kozás végleges határozatát. Az LKM az elmúlt évi balesetek miatt elveszítette a jogot, hogy pályázhasson a vállalatok közötti munka- verseny kitüntetéseinek va­lamelyikére. Célszerű lesz tehát a jövőben következe­tesen végrehajtani a munka- védelemmel kapcsolatos in­tézkedési tervet, nemcsak a fentiek miatt, de elsősorban a munkások védelme érde­kében. Tegnap délelőtt a KI8ZOV Borsod megjci Bizottságá­nak székhazában tanácskoz­tak a miskolci szövetkezetek szocialista brigádvezetői. A 13 miskolci szövetkezet 96 szocialista brigádjában több mint ezren dolgoznak. A szocialista címet elnyert es a címért küzdő kollektí­váknak is köszönhető, hogy 1973-ban megyénk szövetke­zetei 983 millió forint értékű terméket állítottak elő, il­letve szolgáltatást, építőipari munkát' végeztek. A szövet­kezetek ipari tevékenysége 15,1, építőipari tevékenysége pedig 14,3 százalékkal ha­ladja meg az előző évit. A belkereskedelmi értékesítés tavaly elérte a 220 milliós, míg a külkereskedelmi a 210 millió forintos értéket. A referátum előterjesztője kü­lön felhívta a figyelmet ar­ra. hogy szövetkezeteink 102 millió forint értékű szolgáltatást is végeztek, majdnem 5 százalékkal töb­bet, mint 1972-ben. Bo -sód szövetkezeteinek nyeresége az előzetes számítások sze­rint 154 millió forint. Megyénk és városunk szö­vetkezetei közül különösen jó eredményt ért el a Borsod megyei Fodrász Szö­vetkezet. a Miskolci Mére­A textilruházati ipar ne­gyedik esztendejébe lépő re­konstrukciója nagy lendület­tel folytatódik az idén. Több új üzem kezdi meg működé­sét, például a Budapesti Ha­risnyagyár nagybátonyi üze­me. A gyapjúgyárak egész sora állít munkába korszerű svájci és olasz ' szövőautoma­tákat; lényegesen bővül a Hódmezővásárhelyi Kötött­árugyár síkkötő kapacitása. A ruhagyárak folytatják a gépcseréket, elavult konfek­cióipari gépek egész sora „vonul nyugdíjba”. A Se­lyem- és a gyapjúipar szö­tes Ruházati Szövetkezet (MÉRUSZ), a Miskolci Szücsipari Szövetkezet, a sátoraljaújhelyi Hegyalja Ruházati Szövetkezet. A brigádtagok 70 százalé­ka vesz részt rendszeresen politikai képzésben. A kul­turális vállalások teljesíté­séhez jó lehetőséget adott a KISZÖV által szervezett szellemi vetélkedő, amelyen 15 borsodi szövetkezet 80 csapatot indított, s amelynek megyei döntőjére az elmúlt héten került sor. A Borsod megyei Fodrász Szövetkezet brigádjai a diós­győri gyermekotthon, a mis­kolci szociális otthon és a gyermekváros patronálásá- ban értek el szép sikereket. A Miskolci Háziipari Szö­vetkezet szocialista brigád­jai például 60 pár kesztyűt, sálat és sapkát kötöttek a gyermekváros fiatal lakói­nak, társadalmi munkában. Borsod és Miskolc szövet­kezeteire az idén is nagy feladatok várnak. A KI­SZÖV útmutatása szerint az előző évhez képest 13—14 százalékkal kell növelni a termelést. 15—17 százalékkal a kül- és belkereskedelmi értékesítést. 6—8 százalék­kal a szolgáltatási tevékeny­séget. (nyikes) vő- és kikészítőüzemeibe" újabb beruházások kezdőd nek. a Kender-Jutagyárban pédig, az olefinprogramhoz kapcsolódva, új szeles szö­vőgépek beszerzésével meg­kezdődik a "polipropilén sző­nyeg alapszövet gyártása, amely 5 millió négyzetmé­ternyi tűzött szőnyeghez biz­tosít „hátszövetet”. . Ugyancsak a központi fej­lesztési program keretében látnak hozzá egyedi nagy- beruházásként a Kiskunhala­si Kötöttárugyár tervezésé­hez, illetve az építkezések­hez. Emlékünnepség a MÁY-nál A Miskolci MÁV Igazga­tóság MSZBT-tagcsoport ja emlékünnepséget rendezett Lenin halálának évforduló­ján. A tegnap megtartott ünnepség műsorát az igaz­gatóságon dolgozó aranyko­szorús szocialista brigád, a Haladás tagsága szolgáltatta. Érdemes megemlíteni, hogy a brigádnak még saját ének­kara is van. Kelet kapuja... A világ nagyvárosai című szabadegyetem következő előadását január 25-én, a Miskolci Galériában rendezi a Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat városi szer­vezete. Az este hat órakor kezdődő előadás címe: Kelet kapuja, Isztambul; előadó: dr. Miczek György. — Tessék elengedni Ilit...! — Nem! — De igazán . .. Holnap délután négyre jövünk. — Nem engedhetem . .. Tizenkilenc éves a nagy­lány, aki most kislányosan mórikálva könyörög a barát­nőjéért. Az apa előbb zord és el­lenséges, később határozat­lan. Ha a könyörgő nagylány nem az ő gyermekének a barátnője lenne, akkor tálán utánanézne az utcán, hiszen ő sem öreg még. A két lány időnként összenéz. száját ha­ipva szurkol. — Tessék már ... — Nem! — újra kurtább a „nem”. Negyvenen túl már csak üzenet a futó kívánás, és erősen igaz a legszebb fél­tékenység: az apai féltés. ■ ■ Hadd írom közbe, amit ké­sőbb megtudtam: Ili, akit úgy féltett az apja, 19 éves. Dolgozik. A fizetéséből ad haza is, a többit elvásárol­ja .— a fizetés napján. Ott­hon él. Este fűtött szoba várja, s jóllehet, a havi 1700 ból lehetne a sorsának tel­jes ura, a kényelemért és az anyagi előnyökért vállalja még az apai szigort. Tavaly 150 panasz, beje­lentés érkezett a Miskolci jarasi-városi Népi Ellenőrzé­si Bizottsághoz. Körülbelül annyi, mint egy évvel koráb­ban. Tartalmuk szerint osz­tályozva a panaszokat, az el­ső helyre a lakossági érdek- védelmet sorolhatjuk. (Rossz minőség, árdrágítás, többlet­számlázás, súlycsonkítás stb.) Sokan fordulnak a népi el­lenőrökhöz azért is, mert úgy vélik, hogy valahol meg­sértik a bizonylati fegyelmet és ily módon veszélybe kerül a társadalmi tulajdon. Figye­lemre méltó, hogy — a ko­rábbi évekkel ellentétben — igen kevesen emeltek pa­naszt az ügyintézők udvari­atlansága miatt, és jelentő­sen csökkent a lakásügyi pa­naszok száma is. Elégedetten vásárlók A panaszos ügyek meg­oszlásából természetesen nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Annyit azért megkockáztathatunk, hogy a vásárlók még ma is elég gyakran elégedetlenül távoznak a boltokból, sőt, olyan nagynak érzik sérel­müket, hogy nem sajnálják a faradságot, s nekiülnek a le­vélírásnak. Ugyanakkor ar­ra is következtetni enged a NEB statisztikája, hogy va­lamelyest javult az ügyinté­zés a különböző közhivata­lokban, és a lakáselosztás rendje is találkozik az érde­keltek, azaz a lakásra várók egyetértésével. Legalábbis nem tapasztalnak olyasmit, aminek a tisztázása vizsgála- tot igényelne. Mielőtt részletesen ismer­tetnénk néhány panaszt — következményeivel együtt —, szólni kell arról is. hogy ta­valy 26-an névtelenül tettek Az apa szakmunkás. Szo­ba-konyhában nőtt hatod­magával, és bajuszt próbál­gató legénykent még kijárt neki olkor az anyai pofon, ha viszaszólt, ha másként tett. mint azt a kor erkölcse megkívánta. ■ ■ — Tessék elengedni!... Csak lányok leszünk ... — Nem igaz! Ne fűtsd apát! — most először szólalt meg a kislány, akinek más­fél napos víkendjéért macs­kakedvességgel koldult a má­sik. — Lesznek fiúk is. Igaz. külön ... Ez volt az a pillanat, ami­kor lévén fültanúk többen is, vagy hárman akartak bele­szólni a beszélgetésbe: — Ilyenek, mind ilyenek... — Két pofon kellene ne­kik, nem víkend ... — Maga keresi a kenye­rét, hát mit akarnak tőle ... Szerencsére ez volt az a pillanat is, amikor a tömött, munkába indulókat szállító regeli buszon is váratlanul négyszemközt maradt az apa és a lánya. Két világ? Két erkölcs? Ahogyan az egyik emberből való a másik, úgy tegnapból való a mai világ. bejelentést. Meglehetősen magas arány ez. Ügy látszik, hogy sokan túlságosan óva­tosak. A népi ellenőrzés rendszeresen vizsgálja azt is, mi lett a sorsa az igaz ügyért szót emelőknek. Rend­kívül ritka, nogy a közérde­ket védő panaszost támadás éri a vizsgálat után. Szép kis tévedés! Van, amikor nem egy ma­gánszemély, hanem vállalat, intézmény, szövetkezet kér segítséget a népi ellenőrök­től. A Dél-borsodi Termelő­szövetkezetek Területi Szö­vetsége például arra kérte a NEB-et, hogy vizsgálják fe­lül a Mosonmagyaróvári Gépgyár számláját, melyet a szentistváni tsz-nek küldött. A vizsgálat igazolta a gya­nút, kiderült, hogy a gyártó cég nem 55 ezer, hanem csak 23,5 ezer forintot követelhet jogosan. Szép kis tévedés! Dr. Knefély Jánosné azt panaszolta, hogy Széchenyi utca 54. szám alatti lakása beázik, mivel a tatarozó vál­lalat — a javítási munkák során — megbontotta a te­tőzetet, de 200 cserepet azóta se rakott vissza. Kiderült, hogy a Dél-borsodi TÖVÁL iparosai voltak ilyen feledé­kenyek. Amikor a népi el­lenőrök közbeléptek. 72 óra is elegendőnek bizonyult ama munka elvégzésére, melyre három hónapig hiába várt a A leningrádi Szaltikov- Szcsedrin könyvtár — a vi­lág öt legnagyobb konyvtá­és ezen belül tegnaptól válr tozik máig az erkölcs. — Szóval mennek fiúk is? — Jönnek. Kilencen va­gyunk lányok, tizenegy fiú jön. Megtanulok síelni... — Tessék már elengedni — mintha a közbeszólást sem hallotta volna az apa. Nézte a lányát, a felfedezők kíváncsiságával és a lány nézte őt, a lázadók igazság­hitével. — Jó, hogy nem hazudtál. — Pénzed van? — Harminc forint. A szál­lást összedobjuk... — Nesze... — nehéz uj­jak babrálták elő a vihar­vert tárcából a százast, ami­nek nem maradt társa oda­bent. — Apa! ... Nem tudom ennek a ví- kendnek a történetét, ahová a kislány 30 forinttal elin­dult volna. Nem tudom, de érzem annak a százasnak a hajdan járó pofonoknak meghaladó értékét. Kinek van igaza? Száz és száz hasonló beszélgetés, ha­sonló vita zajlik le naponta. BARTHA GABOR panaszos. A beázás miatt származott Karát természete­sen meg keil téríteni! Bosszantó hibák, mulasztások Rövid úton elintéződött Wesselényi Irén hasonló ter­mészetű panasza is. Több­ször jelentette a házkezelő- ségnél, hogy lakása (Nagy Ilona utca 22.) beázik. Ám gyökeresen nem orvosolták a hibát, sok-sok hónap alatt sem. Pedig nem kívánt lehe­tetlent a panaszos, ez kide­rült, amikor a NEB közben­járására a MIK főmérnöke vizsgálatot indított. Villám- gyorsán meg tudták állapí­tani, hogy a panaszos felett lakó nem rendeltetésszerűen használja a lakást. A népi ellenőrzés azt javasolta a MIK-nek, hogy végezzék el a munkát, a költségeket pe­dig viselje a hanyag lakó. A példaként hozott esetek is bizonyítják, hogy nem eget-földet megrázó nagy le­leplezések, büntetések köve­tik általában a lakossági pa­naszokat. Ám mégis nagyon fontos feladata a népi ellem őrzésnek a közérdekű beje­lentésekkel való foglalkozás, hiszen bosszantó hibákról, mulasztásokról van szó. és akik hozzájuk fordulnak, többnyire hiába kérnek or­voslást a bajukra másutt. (békés) rának egy .ke — évente több mint 20 000 könyvet és ki­adványt küld partnereinek, 101 országba. A könyvtárban több mint 19 millió könyvet őriznek. Évente 10 millió könyvet és újságot kölcsönöznek az ol­vasók. A könyvtárnak más­fél, ezer munkatársa van, akik közül háromszázan tu­dományos munkával foglal­koznak. A könyvtárközi köl­csönző szolgálat 40 000 köte­tes külön könyvállománnyal rendelkezik. Ma Budapesten a Művelő­désügyi Minisztériumban megkezdődik a magyar—len­gyel kulturális vegyesbizott­ság ülése. ★ Békéscsabán a megyei tanács székházában a megye vezetőivel tárgyainak a Könnyűipari Minisztérium képviselői. Debrecenben az Aranybika-szállóban saj­tótájékoztatót tartanak a haj­dúsági farsang programjá­ról. + A Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetemen az országos fel­sőoktatási testnevelési konfe­rencia záróülésére kerül sor. 3(c Salgótarjánban a Szak- szervezetek Megyei Tanácsá­nak székházában öt megye — köztük Borsod — szak­szervezeti kulturális, agitáci- ós és propaganda munkabi­zottságának vezetői tartanak megbeszélést. Megújul a textilruházati ipar Tessék elengedni/ Ili víkendje Könyvkölcsönzés 101 országba REFLEKTOR

Next

/
Thumbnails
Contents