Déli Hírlap, 1973. december (5. évfolyam, 282-305. szám)

1973-12-23 / 301. szám

>(c Boda Sándor kislánya karórát kap. Népünk karácsonya Évek óta szép szokás nálunk, hogy karácsony napjain ha­talmas fenyőfát állítanak fel a Parlament kupola-csarnoka- ban. A tündércsillogású fához több ezer kisdobost, úttörőt hívnak meg az ország minden vidékéről. E gesztussal nem is az Országház kapuja, hanem az ország szíve tárul ki apró honfitársaink előtt. A felnőtt Magyarország rámosolvog az ünnep örömétől izgatott gyermekregimentre, s e mosoly mö­gött az a józan felismerés is ott van, hogy a kis vendegek közül nem egy majdan a Tisztelt Ház tagja lesz ... Az or­szág maga-magát örvendezteti meg a gyermekek vidámságá­val. Népünk voltaképpen oda tehetné az ország karácsony­fája alá elmúlt esztendei szép álmainak, sok fáradalmának, bőséges eredményeinek ajándékcsomagjait is. Nincs esztendő, amin ne hagyna nyomot természeti csa­pás. balesetek sora, vagy éppen olyan emberek halála, aki­ket közel éreztünk a szívünkhöz. A nép memóriája emléke­zik a társadalom sorsának nehéz pillanataira. De nem fele­di a jó termések, a sikeres erőfeszítések örömét sem. Az ünnep gondolatokat dajkáló csöndje valamelyest egész éves tevékenységünk számbavételének alkalmát is jelenti. Kicsit játszva, kicsit komolyan megkérdezhetjük magunk­tól: mit tettünk ebben az évben az ország fenyőfája alá? Ha a nagy társadalmi realitások mérlegén latolgatjuk eze­ket, akkor is a családhoz kell gondolatban visszatérnünk. Ebben az évben több figyelmet, gondoskodást kapott a csa­lád, mint más években. A figyelem jele az az országszerte tapasztalható igyekezet, ahogyan a nő- és ifjúságpolitikái határozatokból eredő feladatokkal foglalkozunk. Az, hogy to­vábbi kedvezményekkel segítjük a munkascsa 1 ádokai axohf álló otthon megteremtésében. A családot szolgálya végső fo­kon az a rendelkezés is. amely az év közepétől csökkentette bizonyos állami és társadalmi szervek dolgozóinak munka­idejét. A családok gondját könnyítő jelentős határozat alap­ján a jövő esztendő első napjától évi 1660 millió forinttal növelik a szociálpolitikai juttatások értékét. Nem kis dolgok ezek. Határkövei egy megfontolt, az adott­ságokkal józanul számoló építő tevékenységnek. Ez is az idei karácsnyhoz tartozik: a minap hallottam olyan panaszt, hogy valaki motorkerékpárt szeretett volna vásárolni karácsonyra a fiának, s — anyagi okokból — ki­kötött egy rendes kerékpárnál. Bánat ez? Nem öröm, de miért volna bánat? Hiszen min­den kirakatban lát az ember valamit, amire már nem futja a pénzéből. De volt-e olyan karácsony országunk történeté­ben, amikor többen tudtak valami ajándékkal kedveskedni annak, akit szeretnek? Aligha volt. A karácsony pedig — amely a hagyomány szerint békes­séget hozott a jóakarata embereknek — nem is az ajándék­tól karácsony. Ennek az ünnepnek a báját, hangulatát a bé­kesség adja meg. Társadalmi méretben pedig a bizalom és a biztonság. Bizalom az ünnep után következő napok tartal­mában és értelmében. Jó, ha erre s gondolunk, amikor érezzük az ünnepi kalács izet, es a feldíszített fenyő illatát. Hiszen ennek az ünnep­nek mai varázsát nem annyira a hozzá fűződő kegyes törté­netek adják, hanem az az emberi jóság, szorgalom és becsü­let. amellyel egymásnak örömet, békességet és ünnepet te­remtünk. NAGY ERNŐ Kohászok karácsonya Aníl apu vasat szikráztál A kohász karácsonyfája a kohó. csillagszórója a szikrá­zó vas: a finoman szállongó grafitpor olyan, mint az an­gyalhaj, Boda Sándor, a kettes ko­hó főolvasztára gyertyagyúj­táskor még otthon lesz. Az éjszakát már a nagyolvasztó­nál tölti. Három óránként csapolni kell. A kohó nem állhat. A kohó mindig él. A főolvasztár húsz éve dolgo­zik e<?v helyen. hrrt élek — Nem vagyok vándorma­dár. Nem értek máshoz, csak a vasolvasztáshoz. Ezt sze­retem. ezért élek. És. hogyan él Boda Sán­dor? — Mit mondjak? A diós­győri kohász mindig is büsz­ke volt arra, hogy egyedül tartja el a családját... Az asszony is a kohászat­ban dolgozik. Másik műszak­ban, mint a férj. Ritkán ta­lálkoznak, a gyerekek gyak­ran vannak egyedül. — A fiú könyvet kap ka­rácsonyra. a kislány karórát. A kislány tízéves. Boda Sándor 18 esztendős volt, amikor először csatolt órát a csuklójára. — Én évekig hordok egy ruhát. Azt akarom, hogy a gyerekek szépen járjanak. Tőlük semmit sem sajnálok, értük minden áldozat kevés. A főolvasztár még nem járt külföldön. És — bár ezt pironkodva vallotta be — a Balatont sem látta. A hármas kohó parancs­noka Bodovics János. Két­szeres nagyapa. Három fel­nőtt gyermeke van, és egy kislánya. — Giziké későn jött. A legkisebb fiam is 18 éves volt már. amikor az asszony teherbe esett. Akkor nem akartuk, de az asszony hiá­ba ment az orvoshoz. Most már a világért sem adnám. Hatéves. Egyidős az unokák­kal. Vacsora — lábosban Bodovics János is szolgá­latban lesz karácsonykor. tiltja, há­nyadik ünnepét tölti a kohó mellett. — Van, aki ilyenkor veszi ki a szabadságát, vagy „ren­des évi betegszabadságát”. Egyszer is — négy vagy öt éve lehetett — reggeles vol­tam. De szentestére nem mehettem haza, mert nem jött be a délutános. Az asz- szony lábasban hozta be a vacsorát. Éjszakára sem ke­rültem haza. mert megbolon­dult a kohó. Fújtatott, köp­ködött. Embermagassá gra nőtt a salak. A kohók mellett az a mon­dás járja: ha a kohász dol­gozik, nem keres. Azaz: a kohász akkor dolgozik iga­zán, ha baj van. S ha baj van, romlik a vas minősége. — ötvenkettőben volt olyan hónap, hogy négy és félezer forintot vittem haza. Igaz, akkor csak az volt a lényeg, hogy sok legyen a vas. A minőség nem számí­tott. Ha a nyersvasnak le­galább egy'narmada első, vagy másodosztályú volt akkor már járt a prémium. A mostani prémium-küszöb .kilencven százalék fölött van. Bodovicsék karácsonyán, az ünnepi asztalnál egy szék üresen marad. A családfő vasat szikráztat, amíg a csa­lád többi tagja, s az a csepp- ke lány az igazi csillagszó­rónak örül. Az első vendég Hacsak az időjárás más­ként nem akarja, kellemes síünnepekre számítanak Bán- kúton. A múlt vasárnap felavatott második sífelvo­nó is működik majd. A fel­vonó első vendége a Deb­recenből Bánkúira járó Varga György volt. Mint a felvonó első vendége, a sí- klub határozata szerint, ka­rácsonyi ajándékként egv idényre szóló félvonó-sza- badjegyet vehet át. Román paradicsom, jugoszláv szőlő Az AGROKONZUM re­kordmennyiségű áruval ké­szült az ünnepekre. Kétezer mázsa burgonya, félezer mázsa hagyma, háromszáz mázsa zöldség került az üz­letekbe. Almából hatszáz mázsa, téli körtéből hetven mázsa volt az ünnepi kész­let. Időben megérkezett az importáru: száz mázsa ro­mán paradicsom és 320 má­zsa jugoszláv szőlő. r l j lakótelep A karácsony előtte napok, ban is javában dolgoznak Debrecen legnagvobb új la­kótelepének építésén. Az egy­kori apróházas vénkert he­lyén, két ütemben összesen 3400 lakás épül fel. Az első szakaszban 2090 lakást ké­szítenek el házgyári elemek, bői. A legtöbb lakás tízeme­letes házakban lesz. de az Üj Élet parkkal érintkező részen négyemeletes bérházakat is emelnek. Az új lakótelep egjik érdekessége és egyben újdonsága.: itt épül Debrecen első úszómedencés iskolája. A vénkerti lakásokhoz kap­csolódik két. egyenkint 120 személyes bölcsőde és két óvoda. 200—200 gyermek be­fogadására. A tervek szerint a Vénkert helyén épülő új lakótelep első otthonait 1974. végén adják át. Kalács és A Miskolci Sütőipari Válla­latnál kalácsból 23 ezer da­rab, diós és mákos pozsonyi kifliből pedig 14 ezer darab bobájka készült. Vegyes péksütemény­ből sem lesz hiány, hiszen az 500 ezer darabbal várha­tólag ki tudják elégíteni a la­kosság igényeit. Gondoltak a karácsony előestéjére is. ugyanis ilyenkor sok csaiad szokott vacsorára bobajkát enni. A vállalatnál 48 ezer darab bobájkarudat sütöt­tek. Jónak ígérkezik a ke­nyérellátás is. 22-re. 23-ra es 24-re, azaz három napra ősz szesen 2160 mázsa kenyeret fognak kiszállítani az üzle­tekbe. Kézzel írt meghívó Kézzel írt meghívót kap­tunk az alsózsolcai nevelő- otthon gyerekeitől. Náluk ma délután fél háromkor kezdődik a karácsony. Az ünnepségen a legjobb ta­nulmányi eredményt elért gyerekek a társadalmi szer­vektől jutalmakat kapnak. REFLEKTOR Ma Budapestre hazaérke­zik olaszországi útjáról az Állami Népi Együttes. * Balassagyarmaton kiállítják Asszonyi Tamás szobrászmű­vész alkotásait. * Celldö- mölkön fenyőfa-ünnepséget rendeznek. ♦ Kaposvárott az elektroncső gyárban ünnep­ségért rendeznek a törzsgarda tagjainak tiszteletére. é Pécsett feiavatják az „Épít­sünk óvodát” akció kereté­ben elkészült első gyermel*» intézményt. jfc Bodovicsék karácsonyán az ünnepi asztalnál egy szék üresen marad. (Ágotha Tibor felvételei) BRACKÓ ISTVÁN Zsák-bútor Aféle időt nyúzó, csendes kávéházi beszél­getésnek indult ez is, mely érdekes annyira, hogy ne ásítson bele az ember a társaság ar­cába, de annyira már nem, hogy oda ne tud­jon figyelni a szomszéd asztal alól kivillanó szép női lábra. Így indult és így csordogált volna búcsúzásig, ha beszélgető partnereim — két ifjú tervező — megelégszik a mai építészet iesajnálásával. Ám a lemondó kéz- legyintések, takarékos indulattöltésű kritikai megjegyzések csendesen csörgedező patakjá­ba egyszercsak belecsobbant egy új téma: a zsák-bútor. Világosan bene van a nevében, milyen is *ez a bútor — a társaságban levő belsőépí­tész alkotása — mégis magyarázatot kell hozzá fűzni. Ők így ismertették, nagy lelke­sen: használaton kívül szegre akasztható, szekrénybe rejthető, puha zsák. Használat­ban viszont a test vonalát rugalmasan kö­vető fotel, ágy — vagy amit akarunk. Rémlett, hogy a tévében egyszer már lát­tam ehhez hasonló buborék-bútorokat. Csi­nos néger nő hevert bennük, aztán a hátára kapta székét, mint egy puttonyt, és felli­begett vele a lépcsőn. Hová ment? Ki tud­ja? Talán a padláson tartotta az újmódi szo­baberendezést. amikor éppen nem használta, talán azért ment fel a lépcsőn, mert nem ép­pen előnytelen egy feszülő szoknyás, csinos nő számára. Szóval, dicsérték az én ismerőseim a zsák­bútort, ahogy csak tudták, s amíg a kényel­mességéről, olcsóságáról volt szó. hittem is nekik. (Érveik fölött jótékony angyalként ott lebegett a tévében látott hölgy.) Ám, ami­kor arról kezdtek beszélni, hogy a bútor­zsákok szegre akasztása, szekrénybe zárása után ott marad az egész tágas lakás, mely­ben szabadon járkálhat az ember. no. meg a gondolat, ébredezni kezdett bennem az el­lenkezés. — A bútornak akkor is bútornak kell ma­radnia, amikor nem használjuk, hanem csak látjuk — fogalmaztam meg tétován az első ellenérvet. — Megszokás csupán — így ők. Annyit már megtanultam, hogy szakembe­rekkel ne vitatkozzunk arról, amihez keve­set értünk. De most elkapott az indulat. Éreztem, hogy valahol sántít az. amit ők mo­dernség, modern lakás, modern bútor címen belém akarnak táplálni. A bútor — mint minden tárgy, amit na­ponta használunk — egy idő után hasonlí­tani kezd hozzánk. Érti a nyelvet, amit be­szélünk, és képes válaszolni, ha hozzá for­dulunk. A szép bútor, a szép tárgy, a színek, formák harmóniáját dicséri. De kedves mon­danivalója lehet annak a merev hátú. or­mótlan fapadnak is, mely ott áll szüléink lu­gasa alatt. Valami ilyesmit motyogtam a magam lai­kus módján, es ezzel magamra zúdítottam haragjukat. Leplezetlen megvetéssel, beszél­tek azokról, akik nagyapa hintaszékétől az üknagymama rézmozsaráig minden kacaiot maguk köré gyűjtenek. Szenvedik a régi tár­gyak zsarnokságát, s hagyják, hogy megkös­sék gondolatukat az érzelmes-giccses han­gulatot árasztó ódon ócskaságok. Attól tartottam, hogy a kávéház kényel­mes kanapéi, asztalkái kikérik maguknak mindazt, amit a hagyományos bútorokról mondtak. Hiszen a legenyhébb vád, mellyel a hagyományos berendezési tárgyakat illet­ték, az volt, hogy házi tolvajként lopják gazdájuktól a teret, levegőt Szégyellem, de gyenge védőügyvédre ta­láltak bennem. Nem tudtam hatásos érvek­kel meghálálni mindazt, amit gyermekem — sokak szerint bizonyára giccses — bölcsője, a sok éve használt, kopott karácsonyfatalp, s a nyagda írólap adott nekem. Már az álmos decemberi esőtől vert ut­cán bandukoltam hazafelé. — vert hadként —. amikor egy sötét kapualjból mellém lé­pett Krúdy Szindbádja. A vén, de az élet minden ízét, szépségét mégis ifjú szemmel és ínnyel sóvárgó lovag. És a maga csodálatos modorában arról a fehér csempe kályháról kezdett mesélni, melyben téli estéken akác- fahasab pattog, s ha nekitámasztja a hátát az ember, akkor kedvese karjának melegét érzi. Tanultam a vitából, és nagyképűen oda­vetettem kísérőmnek: az én lakásomban ra­diátor van, s a távfűtés sokkal egészsége­sebb, modernebb, mint a cserépkályha. Nem válaszolt. Már ott sem volt mellettem. BÉKÉS DEZSŐ

Next

/
Thumbnails
Contents