Déli Hírlap, 1973. november (5. évfolyam, 257-281. szám)

1973-11-16 / 269. szám

m % MH /i Kék fényben szerepelt 1. Gyilkosság vagy baleset? j<e Sebesült egyiptomi hadifoglyok útban egy Tel Aviv-i kór­házból a repülőtérre, ahonnan Kairóba szállítják őket Olajválság Tokiótól Sonnig Megkezdődött a tűzszünet végrehajtása Mára megkezdődött végre a közel-keleti tűzszüneti egyezmény végrehajtása; az első sebesültek megérkeztek repülőgépen Kairóba, illetve Tel Avivba. — Közben az olajembargó hatása egyre je­lentősebb: rányomja bélye­gét Nyugat-Európa gazdasá­gára éppúgy, mint Kissinger tokiói tárgyalásaira. Az első sebesültek megér­kezésével több mint két év­tized után először közleked­tek repülőgépek Kairó és Tel Aviv között. Izrael is át­adta végre a Kairó—Szuez országút ellenőrzőpontjait az Ma reggel 7 óra 15 perckor a Tanácsház téren a ■villa­mos elé lépett K. László 19 éves, foglalkozás nélküli fia­talember. Amikorra a mentők megérkeztek, a járdaszegély­Űjra az JSB Il-ben! ENSZ „kéksisakosainak”. Ez­zel egyidőben megkezdődött a szuezi sebesültek szállítása is Kairóba. A fogolycserét ma folytatják. Közben az olajválság miatt az NSZK-ban a benzinku­taknál ma csak 10 liter üzemanyag vásárolható, Bel­giumban és Luxemburgban emelték a benzin és a fűtő­olaj árát, Tokióban pedig Kissingerrel közölték; ha nem lesz olaj, Japán meg­változtatja politikáját az arabokkal szemben. Kissin­ger ezt hidegen fogadta és nem ígért semmit. nél feküdt, de egy-kettőre kiderült, hogy járóképes. Ki­sebb horzsolásokkal megúszta a balesetet. K. Lászlót, aki egyébként ittas állapotban, volt, a baleseti sebészetre szállították. belföld A lottó 46 boti nyerőszámai: 6 36 44 46 86 A PÁRTTORTÉNETI in­tézet JUBILEUMA. Az MSZMP Központi Bizottsá­gának Párttörténeti Intézeté­ben a munkásmozgalom-tör­ténetírás eredményeiről és időszerű feladatairól tudomá­nyos ülésszakot rendeztek. A hazai történettudományi in­tézetek, az egyetemek és a íőiskoiák történelmi tanszé­keinek tudományos munka­társai részvételével megtar­tott ülésszakon egyúttal megemlékeztek a Párttörté- ne*i Intézet megalakulásának 25. évfordulójáról is. TESTVÉRVÁROS LETT PÉCS ÉS ESZÉK. A határ­hoz közel fekvő magyar és jugoszláv’ várost már évek óta jó barátság fűzi egymás­hoz. A jövőben tervezett még szőrösebb együttműködésnek periig a két város tanácsa ál­tal elfogadott testvérvárosi kapcsolat a záloga, amelynek okmányait ünnepélyes kül­sőségek között tegnap írták alá. KÜLDÖTTÉRTEKEZLET KAZINCBARCIKÁN. Má tartják küldöttértekez- leflüket Kazincbarcika KISZ- fiatedíjai. Ez alkalomból je­lent meg a Kazincbarcikai Fiatal, a város ifjúmunkásai, diákjai által írt újság. A kül­döttértekezlet meglepetése volt a Fiatal arcok és a Hír­adó című filmek ősbemuta­tója is, melyet a városi KISZ- bizottság agitációs munka- bizottságának fitonforgató stábja készített. 227—052, 227—643. A KPM Közúti Főosztályának tájé­koztatása szerint a gépjár­művezetők a téli időszakban az országos közutak járha­tóságáról két telefonszámon kérhetnek felvilágosítást: 227-052, 227-643. A miniszté­rium felhívja a figyelmet arra, hogy más telefonszá­mokon információt nem tud­nak adni, mivel az ügyelet nem a minisztérium épületé­ben működik. apróhirdetés öl las A Gyár- és Gépszerelő Vállalat diósgyőrf munkahelye felvesz: csőszerelőket, hegesztőket, he­gesztésre jogosító szakmával ren­delkező lakatosokat és segéd­munkásokat. A vállalat külszol­gálatot és kiemelt pótlékot fi­zet, az albérleti díjat megtérí­ti. Jelentkezés levélben. 3510. Miskolc. Pf.: 536 címen, telefo­non a Miskolc 52-806 számon. adös-uétel Warsava jó állapotban, után­futóval eladó. Sojószentpéter, Tárna u. 5. ».ángcssütő pavilon, felszere­léssel — betegség miatt — el­adó. „Biztos kereset” jeligére a kiadóba. Eszméletlen férfit találtak idén január 18-án este a Mé- ra—Encs közötti országúton. Furcsa testhelyzete máig is szinte megmagyarázhatatlan. Mintha „vigyázz!” állásba dermedve dőlt volna hanyatt. Szorosan zárt lábak, törzshöz simuló, egyenes karok. Kissé távolabb tőle egy aktatáska, de az is oly’ rendben, mint­ha óvatosan helyezték vol­na a földre. A férfi feje alatt jókora vértócsa. A sérült férfi nem tért esz­méletre. Állapota annyira sú­lyos volt, hogy a gyors or­vosi beavatkozás sem segít­hetett rajta. Koponyatörást, agyroncsolódást szenvedett, s a kórházba szállítás után meghalt. Ki és mi okozta ? Hónapokig tartó, kiterjedt nyomozásra volt szükség ah­hoz, hogy kiderítsék a rej­télyes halál okát. A BM Bor­sod megyei Rendőr-főkapi­tányságának nyomozótisztjei — budapesti nyomszakértők bevonásával — kutatták: mi­vel és ki ejtette a gyilkos sebet az áldozaton, akinek személyazonosságát sikerült megállapítani. Majoros Já­nosnak hívták, abaújdevecse- ri lakos volt. Rövid idő alatt megtudták a nyomozók azt is, hogy Majoros János a miskolci munkahelyéről volt hazatérőben, ám a vonaton elaludt, s csak Mérán ébredt fel. Leszállt a vonatról, be­tért a mérai csárdába, ahol ismerőseivel egy stampedli pálinkát fogyasztott el. Nem sokkal később elbúcsúzott, s gyalogosan indult el az encsi országúton, Abaújdevecser felé. Ettől kezdve azonban már jószerével senki sem tu­dott róla. Mi történhetett útközben? A nyomozócsoport többfé­le feltételezést dolgozott ki. Elsősorban — természetsze­rűen — közlekedési baleset­re következtettek. Csakhogy nem lehetett kizárni más, erőszakos bűntett lehetőségét sem. Az áldozat sérülése ugyanis olyan jellegű volt, amely nagy erejű baltacsa­pástól is származhatott. A koponyacsont hasított törését Vízsugárral pikkelytelenítik a halakat Á háziasszonyok gyakran lemondanak a halvásárlás­ról a tisztítás, főleg a pikke­lyek eltávolításának kelle­metlen munkája miatt. Ezen a gondon igyekszik segíteni a Balatoni Halgazdaság, amely négy telepén már ma­gára vállalta a tisztítás, az előkészítés műveletét és a halakat konyhai félkész-ter­mékként adja át a kereske­delemnek. A Balatoni Halgazdaság szakemberei érdekes újítást dolgoztak ki a munka gyor­sítására. Henger alakú tar­tályban, magasnyomású víz- sugarakkal távolítják el a halakat borító pikkelyeket. Egy-egy gép 20 kilogramm- nyi halat 6 perc alatt pik- kelytelenít. balta éle is okozhatta. Ezt látszott megerősíteni az is, hogy kalapjának karimáját — a sérülés helyének meg­felelően — kettészelte vala­mi. Rejtélyes nyomok Tovább komplikálta a bűn­tény okának felderítését az is, hogy az áldozat balkezes kesztyűjét az országúiba tor­kolló egyik földúton találták meg. S ami még megmagya- rázhatatlanabbá tette az ügyet: csaknem hatszáz mé­terrel az eszméletlen férfi megtalálásának helyszínétől, a jobb oldali útpadkán, az áldozatéval azonos vércso­porthoz tartozó vérfoltokat találtak. A kérdés ez volt: gyilkos­ság, vagy köziúti közlekedési baleset áldozata lett Majoros Jáno6? A nyomozócsoport tagjai több száz tanút hallgattak meg. Indítóokot kerestek egy esetleges gyilkossághoz. Ugyanakkor kutatták azt is, hogy kik, milyen közlekedési eszközön utaztak az említett útszakaszon január 18-án es­te 18—19 óra között. Hat balta, batman gépkocsi A nyomszakértők is hatal­mas munkát végeztek. Hat­vanhat különféle tárgyat vizsgáltak meg amely a ha­lálos sérülést okozó eszköz lehetett. Ezek között hat bal­ta és hatvan tehergépkocsi szerepelt. Festékanyagukat összehasonlították az áldozat koponyacsontján talált fes- téksaemcsók anyagával. Négy hónap telt el, míg kiderült: ki és mivel okozta Majoros János halálos sérü­lését. A tettes — pár héttel később — már a televízió Kék fény műsorában szere­pelt. RADVANYI ÉVA Következik: Elítélték az apát, s a fiút A Magyar Honvédelmi Szö­vetség megyei és miskolci rá- diókiképzési bázisára érkez­tek ma délelőtt megyéink rá­diótechnikai főelőadói, s a szövetség országos központja rádiós munkájának irányítói, élükön Harányi György ezre­dessel, a központ osztályve­zetőjével. A vendégeket Bo­kor József alezredes, a szö­vetség megyei titkára fogad­ta. Ö és a bázis vezetője tá­jékoztatta őket az amatőr- rádiósok Miskolcon & Bor­sodban folyó munkájáról, en­nek eredményeiről, majd fel­keresték a Lenin Kohászati Végakarata szerint szülő­városában, Jászberényben he­lyezik örök nyugalomra Ko- máromy Józsefet, a Borsod Megyei Múzeumi Szervezet Tegnap este érkeztek haza Tatáról a DVTK női kézilab­da-csapatának tagjai, s mind­Művek MHSZ rádiós-klub­ját. Innen a klubnak a 35. sz. általános iskolában mű­ködő „HA—9—YOH” jelű kihelyezett kollektív ifjúsági rádióállomására látogattak ei. Délután Mezőkövesden Is­merkednek az ottani rádió­sok munkájával, s a késő es­ti órákban Debrecenbe, hol­nap pedig Nyíregyházára utaznak, ahol a honvédelmi szövetség irányításával mű­ködő rádiós-klubok tevé­kenységét és további felada­tait országos értekezleten elemzik, illetve határozzák meg. nyugalmazott igazgatóját. A neves múzeumi szakember 1973. október 26-án, életének 73. évében hunyt el, teme­tése ma délután 2 órakor lesz. járt hozzátesszük: igen bol­dogan. Örömük oka: sikere­sen szerepeltek a tatai osztá­lyozó mérkőzéseken, s cso­portjukban az első helyet megszerezve visszakerültek az NB II-be. A diósgyőri lányok veret­lenül végeztek, hiszen a né­gyes csoportban mindhárom ellenfelüket legyőzték. a Szentgotthárdi Textilest 18:11, a Bajai Posztót 12:10, s a BEAC-ot 9:8 arányban. (A si­keres szereplés részleteire holnapi lapszámunkban visz- szatérünk.) Vízügyi ankét Nagyszabású vízügyi an- kétot rendez Miskolcon, a Technika Házában novem­ber 28-án, délután 2 órakor a Magyar Hidrológiai Tár­saság helyi szervezete. A résztvevők a déli kavicsme­zőknek Miskolc vízellátásá­ban betöltött szerepéről, a negyedik ötéves terv vízmű- fejlesztési feladatairól, P' .- kolc ipari üzemeinek vízel­látásáról és Miskolc fürdői­nek fejlesztési lehetőségeiről hallhatnak előadásokat. külföld OTTAWA. Bejelentették, hogy Sharp kanadai külügy­miniszter ma utazik egyhe­tes látogatásra a Szovjet­unióba. Gromiko külügymi­niszterrel és más személyi­ségekkel tárgyal majd. BRÜSSZEL. Hétfőn kezdő­dik Edward dereknek, a Lengyel Egyesült Munkás por. Központi Bizottsága első tit­kárának belgiumi látogatása. A lengyel párt vezető a má­sodik világháború előtt es alatt Belgiumban élt és részt vett az ország munkásmoz­galmában, a német megszál­lók ellen vívott küzdelem­ben. Most a kormány meg­hívására érkezik Brüsszelbe: Felkeresi Liége ■ és Gent vá­rosát, ahol ipari üzemeket te­kint meg. A programban sze­repel a találkozó az egykori harcostársakkal is. NEW YORK. Abba Eban izraeli külügyminiszter New Yorkban — miután Waldhe­im, ENSZ-főtitkárral tárgyalt a Szíriában fogságban levő izraeli katonák ügyéről — új­ságírók előtt megismételte azt az izraeli álláspontot, hogy „senki sem ismeri” az október 22-j. tűzszüneti vona­lat, bár Egyiptom térképen rekonstruálta ezt. Eban véle­ménye szerint a tárgyalások során valószínűleg a jelenle­gi demarkációs vonal „kiiga­zítását” határozhatják el az egyiptomi és izraeli katonai megbízottak. VARSÓ. Háromnapos len­gyelországi látogatáson tar­tózkodott az Egyesült Álla­mok Kereskedelmi Kamará­jának küldöttsége Dániel Goldy, a kamara nemzetközi bizottsága elnöke vezetésé­vel. Daniel Goldy, valamint Michal Kaiser, a Lengyel Külkereskedelmi Kamara elnöke megállapodást írt alá a lengyel—amerikai gazda­sági tanács létrehozásáról. A tanács feladata a két ország kereskedelmi és iparvállala­tai együttműködésének segí­tése, fejlesztése. SZÖUL. Kissinger — To­kióból jövet — magyar idő szerint a kora hajnalban Szöulba érkezett. Néhány órát itt-tartózkodása során Pák Csöng Hí elnökkel tár­gyal CAPE CANAVERAL. Mint­egy egyhetes halogatás után — mint az amerikai űrkuta­tási hivatal (NASA) bejelen­tette — ma, közép-európai idő szerint 15 óra után né­hány perccel kerül sor az Apolló űrhajó felbocsátására, amely ismét három űrhajóst szállít a Föld körül keringő Skylab űrállomásra. Mint ismeretes, a Satumusz hor­dozórakétán észlelt repedé­sek miatt a fellövést több­ször elhalasztották. A tervek szerint a három űrhajós, Ge­rald Carr, Edward Oibsor és William Pogue rekordidőt, 85 napot tölt az űrállomá­son. Egy kis pihenés __ Az amerikai „csodaúszó”. Mark Spitz feleségével Rómába érkezett. r OBI.I HÍRLAP - a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc »»rost Bizottságának politika) napilapja — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ - Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Felelő« Kiadd: VERKS MIHÁLY - Szerkesztőség és kladdhlvatal: Miskolc. 8ajcs»-Zs1- Itnszkv u iS Postacím: 1501 Miskolc. Telefonközpont: 86-132. l«-«72. jp-sm Szerkesztőségi telefonok: titkárság: 18-253 Del- és város­politikái rovat: ,18-221. kulturális rovat: 18-22« soortrovatj »8-222 levelezés: 18-224. — > kiadóhivatal telefonszáma: 8H-13J — Hirdetés­felvétel: 8525 Miskolc, Széchenyi u is—17 Telefon: 28-218 — Terlesztft a Magyar Posta Kapható a hírlapárusoknál. A lap ára se fillér hétfón < forint — Index: 25 931 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Az MHSZ rádiósainak vezetői városunkba érkeztek komáromy József temetése t A vtMawes été lépett

Next

/
Thumbnails
Contents