Déli Hírlap, 1973. november (5. évfolyam, 257-281. szám)

1973-11-20 / 272. szám

betted MEGHALT MAZUCH JÓ­ZSEF. Mazurti József a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Ha­sáért Érdemrend kitüntetett­je 85 éves korában elhunyt. Temetése előtti búcsúztatása november 20-án, 15 órako? lesz » vasgyári Pax rava­talozójában. MSZMP Miskolc városi Bizottsága ŰJ FELÜLJÁRÓ. Az Ár­pád úton épül Budapest leg­szélesebb felüljárója. Hossza 250 méter, s összesen 20 mé­ter széles közúti résszel ren­delkezik majd. Már meg­kezdték a vasbeton főtartók beemelését. KÉP VISELŐ V ÁLASZT ÁS. Az Ilku Pál művelődésügyi miniszter elhunyta következ­tében megüresedett Fejér megyei 2. számú országgyű­lési választókerület jelölő gyűlésére tegnap került sor Székesfehérvárott. Az új or­szággyűlési képviselő Tóth József, a Könnyűfémmű 31 éves hengerésze. IDEI DOHÁNY. A dohánygyá­rak országszerte megkezdték *z Idei termés átvételét. A minő­séggel elégedettek az üzemek szakemberei. Az alapanyagellá­tás kedvezőbb a tavalyinál; si­került szorosabbra fűzni az ipar és a termelők kapcsolatát. így ezer hektárral nőtt a termőterü­let, s idén elérte a 11 000 hek­tárt A dohánygyárak 19 0*0 ton" na 'termés átvételével számol­nak, s ebből megfelelő ellátást biztosítanak. CSOMAGOLÓESZKÖZÖK KIÁLLÍTÁSA. Tegnap a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara székhazában több száz ju­goszláv csomagolóeszközből nyílt kiállítás. CJ MŰTRÁGYA. A mezőgaz­dasági kutatóintézetek értékelé­se seeHnt kiválóan vizsgázott a kUléretí parcellákon a Péti Nit­rogénmüveknél előállított szerves- anyag-tartalmú műtrágya. A mü- komposzt elnevezésű talajtáplá­lék alapanyaga a humuszban gazdag tőzeg és a lignit, ezt kü­lönböző kémiai eljárással I nö­vények számára könnyen föl- sxívódóvá alakítják. A nitrogén, foszfor és kálium hatóanyaggal dúsított termék a kertészeti kul­túrák kiváló tápanyaga lesz. A Nitrogénművek felkészül az üj termék folyamatos gyártására. HALÁLRA GÁZOLTA A VONAT Tállyáról Rátkára közleke­dett. motorkerékpárjával Far­kas József ónodi lakos pót­utasával, Tirk Annával. Jól­lehet, észrevette, hogy a vas­úti sorompót lezárták, Far­kas motorkerékpárjával nem állt meg. Nekiütközött a so­rompónak. majd az alatt át­haladt. Közben a helyszínre érkezett a szerencsi személy- vonat, amely Tirk Annát ha­lálra gázolta. A motorkerék­pár vezetője csak kisebb sé­rüléseket szenvedett. A Miskolci Járásbíróság halálos közúti baleset gon­datlan okozásában mondta ki bűnösnek Fárkas Józsefet, s ezért egyévi és négyhónapi szabadságvesztésre ítélte. KŐBÁNYÁBÓL — BORTAROLÓ. Hét termelőszövetkezet kö­zös vállalkozásában szőlőfel­dolgozó és bortároló épült Aszófőn, a volt kőporbánya „gyomrában ’. A 25 000 má­zsa szőlő feldolgozására al­kalmas üzemet és a hozzá kapcsolódó 18 000 hektolite­res tárolóteret az idén elő­ször használják ki teljes egé­szében. Az automatizált be­rendezés és a kedvező tároló­tér lehetővé teszi, hogy a közös vállalkozásban részt vevő termelőszövetkezetek az idei termés kitűnően erjedt borait a tájjellegnek megfe­lelően, kiváló minőségben hozzák forgalomba. AZ EGÉSZSÉGÜGYI FELVI­LÁGOSÍTÓ KÖZPONT, tájé­koztató előadásai A RÁ­DIÓBAN. 1973. november 2#., Kedd, Kossuth, 12.30: Milyen a jó fogkefe? (ism.) 1973. november "31., szerda, Kossuth, 12,30: A megfázás megelőzése (öltözkö- «rés). 1373. november 2?., csütör­tök. Kossuth, 12.30: A' rágás je­lentősége (ism.). 1373. november 24., szombat, Petőfi« 0.15: Miért fontos a szálhígiéne (ism.).,. „Benjámin százados ' //. szerződés Egy cím, egy rang olykor képes elaltatni egyesekben a jó­zan kritikai érzéket. Pocsai László nyilván tökéletesen .tisz­tában volt ezzel, máskülönben nemigen alkalmazta volna szélhámossága arzenáljában. Érdekeinek megfelelően „mu­tatkozott” be hol Benjámin rendőrszázadosként, hol dr. Ben­jámin Lászlóként, hol dr. Lukács Lászlóként. A dr.-cím, a tiszti rang nem is egy esetben tette meg hatását. Mint pél­dául annak a bizonyos, duplán gépelt szerződésnek az ügyé-, ben is. Ott kezdődött, hogy június elején megismerkedett Cs. Lajos miskolci villanyszerelő kisiparossal. Neki dr. Lukács László néven mutatkozott be. A Dominó presszóban — amely egyik „vadászterülete” volt — mesélte konyakozás közben: víkendtelkére vizet akar bevezettetni, a pénze is megvolna rá, de elszórako­zott belőle valamicskét, ad­jon neki Cs. Lajos kölcsön ezer forintot. Természetesen nem kívánja ingyen, viszon­zásképpen nagy értékű meg­rendelést szerez számára. A nagy „fogás”! A kisiparos másnap —bíz­va „dr. Lukács” ígéretében — a nagy üzleti fogás remé­nyében vitte az ezrest a Fó­rum presszóba. Pocsai a pénzt hanyag eleganciával vágta zsebre, aztán biztosította Cs. Lajost, hogy rövidesen zsebé­ben lesz a szerződés, amely­ben tőle rendelik meg a me­zőkövesdi tanácsháza villám­hárítójának felszerelését. — Hallottam róla, hogy ilyesmit terveznek Kövesden. Gondoltam: megpróbálom el­intézni a MEZÖBER-nél, hogy Cs. Lajos kapja a meg­rendelést. Csakhogy igen furcsa mód­ját választotta Pocsai az el­intézésnek. A Fórumból a kisiparossal egyenesen a MEZÖBER-hez mentek. Cs. Lajost a kapu­ban hagyta, ő pedig bement” az épületbe. Az egyik osztá­lyon egy ismerőst keresett, aki éppen nem volt bent. S ekkor lobbant az „isteni szikra”. — Egy megrendelés ügyé­ben jöttem volna. Le lehetne valahol gépeltetni? Az illeté­kesekkel már minden meg van beszélve! — mondta ma­gabiztosan. Készséggel útbaigazították: menjen a titkárságra, ott van gépírónő, lediktálhatja a meg­rendelőt. A titkárságon már köny- nyebb dolga volt. Csupán arra az osztályra kellett hi­vatkoznia, amelynek dolgozó­jától az eligazítást kapta. S mert éppen volt szabad gép­írónő, álltak rendelkezésére! A 85 ezer forintos „megrendelés”! — Parancsolj, itt a szerző­dés! — lépett ki a kapun Cs. Lajoshoz, kezében lobogtatva- a hárompéldányos „iratot”. Őszi tárlat A Hajdú-Bihar megyei és a debreceni Városi Tanács, valamint a Magyar Képző­művészek Szövetségének kelet-magyarországi szerve­zete rendezésében vasárnap Debrecenben megnyílt az 1973. évi őszi tárlat. A kiállí­táson több mint negyven művész 64 munkája — fest­mény, grafika, szobor, ipar- művészeti alkotás stb. — látható. Lelkendezését a kisiparos nem osztotta. • — De hiszen ezen nincs bé­lyegző, s különben is:*nem cégjelzéses a papír — kilo-' gásolta Cs. Lajos. Nem tesz semmit! Pocsai visszavette az irományt, amelyben a MEZÖBER ne­vében 85 (azaz nyolcvanöt) ezer forintért megrendelte a kövesdi tanács vilámhárító- jának felszerelését, s vissza­ment vele a titkárságra. — Ez így nem jó! — ha­darta most már azért kissé idegesen. — Cégjelzéses pa­pírra kell gépelni! És bekerült a cégjelzéses papír a gépbe, rá a szöveg, sőt! — a bélyegzőt is meg­kapta „dr. Lukács”. — Magam is ideges lettem, éreztem, hogy valami nem stimmel, de különösebbet nem tudtam még kérdezni sem a férfitől, mivel elrohant. Utánamentem, s megvereget­te a vállamat: „Ne féljen, kislány'! Nem lesz ebből sem­mi baj!” — vallotta a gép­írónő a napokban a bírósági tárgyaláson, ahol az előzetes letartóztatásban levő Pocsai Lászlónak felelnie kell bűn­tetteiért. Hogy a szerződés nem oko­zott különösebb kalamajkát, az nem Pocsain múlott. A kapuban várakozó Cs. Lajos ugyanis nem fogadta el. Az iktatószám hiányzott még róla! RADVÁNYI ÉVA (Következik: Háromezer forint a konyakosüveg alatt) A A prohibíció idején az Egyesült Államokban sokan igye­keztek meggazdagodni úgy, hogy titkos szeszfőzdéket létesí­tettek. Most, miután a legnagyobb gond az olaj-, illetve a benzinhiány, máris kísérletek történnek, hogy valami üzem­anyagfélét hozzanak létre mesterségesen. Képünk a jacksoni Floyd Wallace berendezését mutatja, aki azt állítja, hogy fel­szerelésével óránként 12—13 liter üzemanyagot tud előállí­tani falevélből, fából és egyéb hulladékból. Főcze Lajos a HCM-ben Ma délelőtt meglátogatta a Hejőcsabai Cement- és Mész - mű építkezését Főcze Lajos, a KISZ Központi Bizottságá­nak titkára. Mint ismeretes, az ország' egyik legnagyobb beruházása KlSZ-védnökség- gel épül. A látogatás alkal­mával Főcze Lajos találko­zott az építkezésen dolgozó fiatalokkal. Útjára elkísérte Török László, a KISZ me­gyei bizottságának titkára és Fülöp Péter, a KISZ városi bizottságának első titkára. Murci-tavak Pusztamérgesen Csongrádban máskor is elő­fordult, hogy a bőséges szü­retek után átmenetileg szük­ségtárolókat vettek igénybe. Többek között átadásra vá­ró, új — teljesen tiszta — olajtartályokat töltöttek fel szőlőével. Az idén azonban a minden várakozást felülmúló nagy termés elhelyezésére újabb megoldást kellett ke­resni. Ugyanis legalább 1000 vagonnal több szőlőt szüre­Mai kommentárunk: A kritika erkölcsi alapja — Nem értem, miért kell külön megjelölni a kiváló árukat. Szerintem azoknak az áruknak, amit az üzletben megveszünk, mind­nek kiváló minőségűnek kellene lennie — vaiáhogy így fogalmazta meg véleményét ma reggel a rádióban egy veszprémi esztergályos. Éle volt szavainak — és nem véletlenül. Építkezik. Sűrűn megfor­dul a téglát, cserepet árusító telepeken mostanában, s azt tapasz­talja. hogy az építőanyagok minősége nem éppen kifogástalan. Kétségkívül jó lenne, ha azzal a nyugodt tudattal vásárolhat­nánk meg az üzletben bármit, hogy makulátlan árut kaptunk a pén­zünkért. Am amíg ezt nem mondhatjuk el, addig szükség van a ki­váló cikkek megjelölésére. Legalább ily módon is ösztönzik a vál­lalatokat az igényesebb munkára. De nem is ez a fő kérdés. Sokkal fontosabb, amit a rádiónak nyilatkozó esztergályos így fogalmazott meg: — Csak annak van erkölcsi alapja megkövetelni a jó minőséget, aki a saját munka- területén szintén kifogástalan munkát végez. Bizony hajlamosak vagyunk rá, hogy — „Más szemében a szál­kát, magunkéban a gerendát” — magas követelményt támasszunk másokkal szemben, míg magunk gyakran igen alacsonyra állítjuk a mércét. Legyen bár szó a munkáról, vagy éppen a jó modorról. Modortalannak tartja a közlekedési ellenőrt a kereskedő, ő ma­ga viszont traccsol a pult mögött, miközben a vevő várakozik. Fel­háborodunk, ha nem elég szívélyes, udvarias, előzékeny a pincér, mi magunk viszont újságunkba temetkezünk a buszon — csakhogy ne lássuk, milyen kínosan toporog mellettünk az idős nénike. Egyenlő mércével mérni, egyenlő követelményeket támasztani másokkal és magunkkal szemben. Ez lehet erkölcsi alapja a kriti­kának: csak aki mindent megtesz munkahelyén a minőség érdeké­ben, az követelheti joggal ugyanezt másoktól. Az esztergályos munkatársaival együtt a Dolgozz hibátlanul mozgalom részvevője. Ez a fedezete kritikus szavainak. (BÉKÉS) teltek, mint amire az előze­tes becslések alapján számí­tottak a szakemberek. A pusztamérges! átvevőhe­lyen leleményes módszerhez folyamodtak. Két nagy göd­röt ástak, amit négyszeres fóliával béleltek ki. E sza­badtéri tárolókba mintegy 3000 hektoliter mustot töl­töttek. Ezenkívül az egyik 200 négyzetméteres pincerak- tárat, ugyancsak vastag fó­lialepedővel bevonva, óriás tartállyá képezték ki. ötle­tes kísérletük eredménnyel járt, a „murci-tavak” meg­feleltek átmeneti rendelteté­süknek. A szükségtárolókat nagyrészt már kiürítették, mert közben néhány állandó tároló felszabadult. Vár őseim erek a Dóm téren A szegedi szabadtéri játé­kok színhelye, a Dóm tér ezekben a napokban ismét gazdagodik. A jellegzetes ár­kádos épületek homlokzatára városcímerek kerülnek, a már korábban ott elhelye­zett megyei címerek mellé.. A címereket művésztanáraik irányításával a szegedi Tö­mörkény Gimnázium és Mű­vészeti Szakközépiskola ta­nulói készítették, összesen 25 ilyen domborművet mintáztak meg. A városcímer általá­ban annak a megyének a cí­mere mellé kerül, amelyek területén az illető város fek­szik. Budapest és a megyei városok címereit egymás mellett helyezik el. ADDISZ—ABBÉBA. Az Afrikai Egységszervezet rendkívüli miniszteri taná­csának illését Hailé Szelasz- szié abcsszin császár nyitot­ta meg. Beszédében rámuta­tott arra a veszélyre, amely- lycl az afrikai országoknak szembe kell szállniuk nem­csak a fajgyűlölő dél-afrikai rezsim miatt, hanem amiatt is, hogy Izrael még mindig arab területeket tart meg­szállva. Hangot adott remé­nyének, hogy a jeienlegi ülésszak megtalálja a meg­felelő ellenszert. A veszély elhárításának egyetlen útja az, hogy Izrael vonuljon vissza a megszállt területek­ről — mondta a szónok. A miniszteri tanács azután zárt ajtók mögött kezdte meg ülésezését, amelyet — ugyancsak zárt ajtók mögött — kedden folytat. WASHINGTON. Kissinger amerikai külügyminiszter ma délelőtt — magyar idő sze­rint délután — számol be a szenátus külügyi bizottságá­nak zárt ülésén 11 napos kül­földi utazásáról és tárgyalá­sairól. Hír szerint az este sajtóértekezletet tart és hol­nap fogadja az Egyesült Ál­lamokban tartózkodó Eban izraeli külügyminisztert. OSLO. Knüt Frydelung norvég és Sven Andersson svéd külügyminiszter Osló­ban együttes nyilatkozatban ítélte el a görögországi ese­ményeket. A nyilatkozat többek közt hangoztatja, hogy a „demokratikus kor­mányoknak tiltakozniuk kell az ellen, hogy a katonai jun­ta Görögországban eltapossa a demokratikus intézménye­ket!’. Az események azt mu­tatják — hangzik a nyilat­kozat —, hogy sa jelenlegi görög rezsim az erőszakot alkalmazza a demokratikus reformtörekvések ellen. NEW YORK. Jerry Fried- heiin, a Pentagon szóvivője közölje, hogy a Földközi-ten­geren állomásozó amerikai 6. flotta immár hat hét óta tar­tó .riasztását feloldották.-.. A különböző egységek vissza­térnek a földközi-tengeri ki­kötőikbe. ZVENYIGOROD. Andrej Rubljov, a nagy 15. századi orosz festő újabb festmé­nyeire bukkantak a restaurá­torok a Moszkva környéki Zvenyigorod Uszpenszkij- székesegyházának falain. OELJ HÍRLAP - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSAL A LÁSZLÓ — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: VERES MIHÁLY — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc. Bajcsy-Zsl- ilnszky u j5 Postacím: saoi Miskolc. Telefonközpont: 34-132. 16-872. ís-ssti Szerkesztőségi telefonok: titkárság: 18-223. bel- és város­politikai rovat: 18-221. kultuiálls rovat: 18-228 sportrovat: 18-222. levelezés: 18-224. — ■» kladőhtvata) telefonszáma: 38-131 — Hirdetés- felvétel: 3525 Miskolc Széchenyi u. 15—17 Telefon: lé-213 — Terlesztl: a Magvar Posta Kapható a hírlapárusoknál. A lap ára 80 fillér hétfőn i forint. - Index: 25 951 — Készült a Borsod. megyét Nyomdaipari vállalatnál, — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN . A párizsi Notre-Dame ka- tedrális 96 méter magas tor­nyának tetejére ismeretlen személy kitűzte a LIP óra­gyár zászlaját, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a gyár munkásainak féléve tartó harcára. Képünk a tornyon lengő zászlót mutatja.;:

Next

/
Thumbnails
Contents