Déli Hírlap, 1973. október (5. évfolyam, 230-256. szám)
1973-10-27 / 253. szám
Iránytű az önműveléshez Olvasótáborok Érdekes közművelődési akció értékelésére készülnek a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában. Az Olvasó Népért mozgalom tavaly nyáron szervezte meg az első olvasótábort, idén már hat megye 12 városában, helységében szerveztek olvasótáborokat, zömmel a Hazafias Népfront megyei és járási bizottságainak közreműködésével. E sajátos, kéthetes táborozásokon tanárok helyett népművelők, könyvtárosok, írók, művészek beszélgettek-vitatkoztak a fiatalokkal társadalmi, művészeti kérdésekről — a megjelölt és előre elolvasott irodalmi műveket használva kiindulópontul. jje A Tévé Zenés Színháza ma este a Szüzek városa című produkcióval lep meg bennünket. A mű cselekménye aligha ismeretlen a néző előtt, hiszen Mark Twain Lóvá tett városa nálunk is népszerű olvasmány. Természetesen a zenés mű helyszíne is Hadleyburgh, ez az elképzelt közép-amerikai kisváros, amely fennen hirdeti, hogy lányai feddhetetlenek. Talán mondanunk sem kell, hogy a játék folyamán a Szüzek városának híre-neve örökre füstbe megy... Mind Vincze Ottó zeneszerző, mind Kalmár András rendező hű akart , maradni Mark Twain szelleméhez, s ez minden bizonnyal sikerült is. Kitűnő a szereplőgárda, igy jogosan remélhetünk kellemes estét. Képünkön: Apor Noémia, Káldi Nóra és Csűrös Karola. Majd meglátjuk, mennyire „megközelíthetet- lenek”. Egyetemi előkészítő tanfolyam Ezzel kapcsolatban az Írószövetségnél az MTI munkatársának elmondták: a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Írószövetség, a Művelődésügyi Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, a SZOT, a TOT és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által támogatott kezdeményezésről van szó, amely az önművelési igényt akarja felkelteni és továbbfejleszteni, különösen a hátrányos helyzetű gyerekekben. A Borsod megyei Rejteken Szókratész halála kapcsán ’bontakozott ki elmélyült beszélgetés arról, hogy az embernek mikor, milyen körülmények között, miért kell vállalnia eszméit, állításait, tetteit. Balmazújvárosban elsősorban a fali^és a megye irodalmi élete szolgált témául, s a részvevőknek nagy élményt jelentett az „irodalmi őrhelyek” — Álmosd, Ba- konszeg, Debrecen — felkeresése. Pest megyében több tábor Is volt: Tápiószentmártonban a fiatal szakmunkások életélményeiken keresztül jutottak el a művészetig — itt az igénykeltés volt az elsődleges. Szobon a család, a kis közösség szocializmusban betöltött szerepe iránt nvilvá- nult meg a legnagyobb érdeklődés. Piliscsabán. ahol olvasóklubok tagjai táboroztak. a verselemzések szerepeltek a programban. SziA Városi Könyvtár és a Molnár Béla Ifjúsági Ház rendezi Gulyás Mihály író szerzői estjét október 29-én, hétfőn este 6 órakor. Az író művei iránt érdeklődőket az getszentmártonban a termelőszövetkezeti dolgozók gyermekei sok elvi, közéleti kérdéssel kerültek kapcsolatba. A Szabolcs megyei Kálló- semjénen tanyasi diákok kaptak számos hasznos olvasási tanácsot, Balatonfenyve- sen a lexikonok kezelését sajátították el a részvevők. A témák változatossága jól szemlélteti, hogy a táborok „tananyaga” nem egységes — de nem is ez a cél. Fontos viszont a személyiség- formálás és a közösségteremtés, a ma emberének, a szocializmusban élő—alkotó ember magatartásának, tennivalóinak, eszményeinek megismertetése és elismertetése. A táborokban eltöltött idő alatt a gyerekek iránytűt kaptak önművelésükhöz. Három megye — Győr- Sopron, Veszprém és Fejér — máris bejelentette részvételi szándékát, s a szerzők a következő nyáron 20—25 tábor megrendezésével számolnak. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának művelődési munkaközösségén belül megalakult az olvasótáborok szervezési és módszertani munkacsoportja: az idei, sikeres tapasztalatok birtokában részletes ajánlást dolgozott ki, amely már tartalmazni fogja a táborokban dolgozó művészek, pedagógusok, könyvtárosok ötleteit, javaslatait. ifjúsági könyvtárba (Miskolc, Győri kapu 27.) várják. A szerzői esten Győri Erzsébet könyvtárigazgató mond bevezetőt. A Nehézipari Műszaki Egyetem felvételi vizsgára előkészítő önköltséges esti tanfolyamot indít azon fiatalok részére, akik 1973-ban, vagy korábban érettségiztek és az 1974/75. tanévben olyan egyetemen vagy főiskolán szándékoznak továbbtanulni, ahol a felvételi vizsga tárgyai: matematika és fizika. A művelődésügyi miniszter — egyetértésben a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Főiskolájának felügyeleti hatóságával — utasításban szabályozta a pártfőiskolát végzettek politikai főiskolai továbbtanulását. Ennek értelmében a pártfőiskolát végzettek — amennyiben kérelmüket az illetékes megyei, illetve a Budapesti Pártbizottság támogatja —a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Főiskoláján folytatott kiegészítő tanulmányok útján egyetemi jellegű főiskolai képesítést szeA beiratkozáshoz szükséges nyomtatványok az egyetem tanulmányi osztályán vehetők át (Miskolc-Egyetem- város, központi főépület földszint 23. ajtó). Jelentkezési határidő: 1973. november 15. Nehézipari Műszaki Egyetem oktatási rektorhelyettese rezhetnek. A kiegészítő tanulmányok ideje három félév, ebből az első két félévet levelező tagozaton, a harmadik félévet pedig nappali tagozaton kell elvégezni. A jelentkezésre és a felvételre a levelező tagozatokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a felvételről a főiskola rektorának javaslata alapján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára dönt. A kiegészítő tanulmányok rendjét a főiskola határozza meg. Gulyás Mihály szerzői estje A pártfőiskolát végzettek továbbtanulása Érdekeltek — érdeklődők A pécsi filmszemlén — mint kollégám meséli — szájról szájra járt az úgynevezett „konzervgyári sztori”. Mint ismeretes, Bacsó Péter új filmjének színhelye egy konzervgyár. Ide „lopták” be segédmunkásnak — néhány héttel a forgatás megkezdése előtt — azt a fiatal színésznőt, akinek Bacsó a főszerepet szánta. A dologról az üzemnek csak néhány beavatottja tudott; a színésznőnek titokban kellett tanulni a munkafogásokat, ízlelgetni a légkört. Sajnos, két nap alatt kiderült a kegyes csalás. Mivel árulta el magát a színésznő? Aligha találnák el; egyszerűen csak érdeklődött. Nem, nem bonyolult közgazdasági mutatók iránt. Csupán arra volt kíváncsi, hogy mit, miért kell tennie a munkásnak, milyen lesz a végtermék, mennyi fér a tartályokba és így tovább. S miért keltett ez feltűnést? Nyilván azért, mert a hasonló korú munkáslányok közül senkit sem érdekeltek ezek a dolgok. Az eset elszomorított, de nem lepett meg. Több hónapja a szakmában levő bolti tanulókat kérdeztem, hogy mit tudnak például a kuktaedény-típusokról: milyen űrtartalommal gyártják ezeket, mennyi az áruk? A vevő kérdései voltak ezek; praktikus információkat kértem. Nem akartam zavarba hozni a majdani szakembereket olyasmivel, hofj mekkora nyomás keletkezik az edény belsejében, mit nem tanácsos főzni kuktában, mennyi az edények élettartama átlagos használat mellett és így tovább. A kislány, akihez fordultam, egy cseppet sem lepődött meg. Felemelte a kuktát, s odakiáltott a bolt pénztárában ülő vezetőnek: — Főnök, hány literes ez? A kereskedelmi tanulónak csupán két edény közül kellett választania. Elvártam volna, hogy becsléssel — mert tanítják a meghatározásnak ezt a módját az iskolában — döntsön, de ezt meg sem kísérelte. Nincs is erre szükség — állapítottam meg, közelebb menve a polchoz, hiszen az edények alatt bárki leolvashatta azok űrtartalmát és vételárát a gondosan odatűzött cédulákról. Az én eladómat nem érdekelték ezek a cédulák. Egy másik üzletben a forgalomban levő kvarclámpákról érdeklődtem, s ezt a tanácsot adta az eladó: „Legjobb, ha áttanulmányozza a használati utasítást.” A példákat nem szaporítom, ezek nyomán kinek-kinek számos hasonló eset juthat eszébe. Bevallom, engem sem érdekelnek olyan nagyon a kukták, sem a kvarclámpák, sőt — uram bocsá’ — még a sci-fi-irodalom sem nyűgöz le különösebben. És rengeteg dolog van még, amiről egészen minimális az informáltságom. De hát nem árulok sem kuktát, sem kvarclámpát, sem sci-fit. Amivel azonban foglalkozom (olykor kénytelen vagyok foglalkozni), azt igyekszem megismerni. Nem több tehát az elvárásunk, mint hogy ki-ki tudjon tájékozódni azon a helyen, ahová éppen állíttatott. Régen a szakmai ismereteket — a szó legszorosabb értelmében — beleverték az inasokba. Természetesen elítéljük ezt az embertelen módszert. De elítéljük a munkájuk iránt közönyös, gyenge szakmai felkészültségű embereket is. Hányszor elhangzott már: egyikünk sem tesz szívességet, amikor dolgozik, s tevékenységéért munkabért kap. Példáimat csak azért vettem a kereskedelem berkeiből, mert ott különösen szembetűnőek ezek a magatartásformák. Hasonló közöny azonban másutt is tapasztalható. S aztán itt vannak azok a tömegek, akik a maguk néhány négyzetméternyi területén becsülettel ellátják teendőiket, de az iránt már egy kicsit sem érdeklődnek, hogy a végtermékben hol is az ő csavarjuk, forrasztásuk. Mi lehet az oka, hogy többen mesterségesen szűkítik körüket? „Sors, nyiss nekem tért...” — óhajtotta, akarta a költő, sok-sok ember vágyát sűrítve. Nos, a tér megnyittatott. Nem végtelen persze, korlátok határolják, de tenni azért mindenkinek lehet, s kell(!) képességei szerint. Valahol vétettünk mi is, akik már nem vagyunk gyerekek. Nem mutatjuk talán, hogy öröm a jól végzett munka, hogy van szakmai büszkeség, hogy a kuktaárulás is hasznos tevékenység, hogy várnak tőlünk valamit, hogy fontosak vagyunk. Mert persze, hogy lényeges a forint, de talán azt sem árt tudni egy konzervgyári lánynak, hogy mi folyik a csöveken, a műszaki bolt dolgozójának, hogy milyen sugarakat bocsát ki a kvraclámpa, és jó, ha kuktálkodunk a kukták mellett az üzletben is meg otthon is. (gyarmati) SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.20: Magyarán szólva. — 12.45: Melódiakoktél. — 14.02: Kóruspódium. Az egri tanárképző főiskola női kara énekel. — 14.15: Közhelyek. — 14.25: Üj Zenei Újság. — 15.00: Hírek. — 15.05: Kis magyar néprajz. — 15.10: Csak fiataloknak! — 15.55: Reklám. — 16.00: 168 óra. — 17.32: Pierre Monteux vezényel. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: A pódiumon — Little Richard. — 19.53: „Kiáltunk emberebb világot..,.”. — 21.01: Fjodor Sal- japin operaáriákat énekel. — 21.40; a Kaláka együttes felvételeiből. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: A beat kedvelőinek. ‘— 23.05: Vladimír Horowitz felvételeiből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. — 'J.S2*. Hi;3k. Petőfi rádió: I2.üö: Dchnányi, Kodály és Weiner műveiből. — 12.45: Üj utakon a felnőttoktatás. — 13.00: Hírek. — 13.03: Takacs Paula és Simándy József énekel. — 13.4-0: Orvosi tanácsok. — 13.45: Időjárás. — 14.0-0: Napraforgó. A gyermekrádió műsora. — 14.47: Éneklő Ifjúság — Budapesten. — 15.00* Tudósaink arcképcsarnoka. — 15.15: Koltay Valéria operettdalokat énekel. — 15.27: Nők a termelőszövetkezetekben. — 15.57: Műsorismertetés. — 16.00: Hírek. — 16.05: Kíváncsiak Klubja. — 17.02: Verbunkosok, nóták. — 17.30: Közvetítés az U. Dózsa—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 19.20: Walter Giöseking zongorázik, David Ojszlrah hegedül. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 2-0.09: Hírek. — 20.Í0: Üj könyvek. — £0.13: A rádió dalszínháza. Haldoklás habbal. — 21.40: A bölcső. — 21.52: Hanglemez- gyűjtőknek. — 23.00: Hírek. — 23.15: örökzöld dzsesszmeiódiák. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: Hétvégi krónika. Hírek, tudósítások. — Bemutatjuk munka közben — az agronómust. — Akit már régen hallottunk. — Lengyel barátaink Miskolcon. — Könnyeden — komoly dolgokról. . . Szombati jegyzet.. — Az idény végén. Aggteleken ... — Zenés hét vége. Televízió: 15.28: Műsorismertetés. — 15.30: öveges professzor legkedvesebb kísérletei. — 15.50: Reklámműsor. — 15.55: Salto mortale. NSZK tévéfilmsorozat. — 16.55: Hírek. — 17.09: Tájak, városok, emberek Ciprus. — 17.25: Újpesti Dózsa—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 19.20: Cicavízió. — 19.30; Tv-híradó. — 20.0-0: Magyarázom magunkat. — 20.10: A szüzek városa. — 21.45: Az én csatornám. . . — 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22.25: Női torna. EB- közvetítés. Bratislava! televízió: 15.19: Mérföldkő. — 15.55: Pipi. Mese- film. — 16.25: ZKL Brno—Dukla Jihlava jégkorongmérkőzés közvetítése. — 19.00: Híradó. — 19.45: A kultúra ablaka. — 20.00: Szórakoztató műsor. — 21.05: Sporthíradó. — 21.25: Mosolyok és álmok országa. Miskolci Nemzeti Színház (7): A víg özvegy. Katona bérlet. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): Egy srác fehér lovon (magyar). — Kossuth (í3, í5, f7) : En nem látok, Te nem beszélsz, O nem hall* (mb. szí. olasz). — Hevesy Iván filmklub (f5, f7): Ha ... (16 éven felülieknek! szí. angol). — Fáklya (f5): Az Ezüst tó kincse (mb. szí. jugoszláv). — Petőfi (6): Andrej Rubljov I—II. (Dupla helyárral! szovjet). — Szikra (5, 7): Érintés (18 (18 éven felülieknek! szí. svéd). — Táncsics (4, 6): Legenda (szí. szovjet—lengyel). Kiállítások; Miskolci Galéria: Az Északterv építészeti kiállítása (li—19 óráig). — Libresszó: Haraszti László kollázsai (13—20 óráig). — Kossuth Művelődési Ház: B. Müller Magda fotókiállítása (19—18 óráig). — József Attila Klubkönyvtár: B’orsod megye irodalmi emlékei (12—20 óráig). — Szőnyi Terem: Vati József festményei (9—14 óráig). VASÁRNAP őseinknél. — 13.10: Időjárás. — 13.25: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 14.29: Sünöisznócska lovagol. — 15.90; Hírek. — 15.08: Jeienidőben. A haszon és a haszontalanság. — 15.38 :Fúvószene táncritmusban. — 15.49* Mikrofon előtt, az irodalmi szerkesztő. — 16.OO: Hírek. — 16.05; Táskarádió. — 17.00: Mendelssohn: IV. (Olasz) szimfónia. — 17.30: Mit hallunk? — 18.00; A vasárnap sportja. — 13.00: Magyar táncokról. A hajdútánc. — 19.29: Változatok egy képre. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: Jelentés az országos ökölvívóbajnokságról. — 20.15: Zene és interpretáció. Sztravinszkij és a hivatásos karmesterek. — 20.55: Az író hármas felelőssége. — 21.05: A Lokomotív GT együttes műsorából. — 21.25: Könyvek ás századok. — 21.50: Rahmamnov: A fösvény lovag. — 23.90: Hírek. 23.10: Könnyűzene éjfélig. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: Családi körben ... — Zenés riport. — A sportrovat jelenti . . . Televízió: 8.40: Iskolatévé. — 9.55: Alfonz Zitterbacke. — 11.00: BSE—Bp. Honvéd. — 14.53: Műsorismertetés. — 14.55: A művészeti nevelés nemzetközi fóruma. — 15.30: Mezőgazdaságunk „aranya”. — 16.05: La Fontaine meséi. A városi és a mezei egér. — 16.30: Delta. — 17.00: Műsorainkat ajánljuk. — 17.25: Reklámműsor. — 17.30: Arany Páva. Nemzetközi népzenei verseny. — 18.30: Sporthírek. — 18.40: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 29.00: Hírek. — £0.05: Irgalom. — 21.99: ötszemközt. Major Tamással. — 22.90; Hírek. Bratisiavai televízió: 9.00: Óvodások. műsora. — ,9-40: a halál hintája. — 10.20: Mezőgazdasági magazin. — 10.45: Hangverseny. — 13.00: Nemzetközi motorkerékpár-verseny. — 14.90: Tenisz Grand Prix. — 17.95: Dok. film. — 17.35: A hármas jegyében. — 19.90: Híradó. — 19.35: Sporthíradó. — 19.50: A vasárnap verse. — 20.00: Tévéfilm. — 21.35: Híradó. — 21.45: Kultúra. — 21,55: Barátság-hangverseny. Miskolci Nemzeti Színház (3): Csipkerózsika. Bérletszünet. — (7): Hongkongi paróka. Szigligeti bérlet. Filmszínházak: Béke (f4, hm>, 8): F;gy srác fehér lovon (magyar). — Matiné (MO, nl2): A skarlátruhás nő (szí. francia— olasz). — Koseuth (nlO, nl2): Egy srác fehér lovon (magyar). — (f3, f5. f7): Én nem látok. Te nem beszélsz, ö nem hall! (mb. szí. olasz). — Hevesy Iván filmklub (10): Hahó öcsi! (szí. magyar). — (f5. f7): Óh, az a csodálatos háború! (szí. angol). — Fáklya (f4, f6): Bob herceg (szí. magyar). — Matiné (fii): Támadás hegedűiszóra (szovjet). — Petőfi (6): Andrej Rubljov I—II. (Dupla helyárral! szovjet). — Matiné (10): Lombhullás (szovjet). — Szikra (5, 7): Érintés (18 éven felülieknek! szí. svéd). Matiné (11): A kétarcú felderítő, (mb. szovjet). — Táncsics (4. 6): E’n nem látok, Te nem beszélsz, Ö nem hall! (mb. szí. olasz). — Tapolca—Ady (7): A hegytetőn zöld fenyvesek (mb. szí. jugoszláv) . Kiállítások: Miskolci Galéria: Az Eszakterv építészeti kiállítása (11—is óráig). — József Attila Klubkönyvtár: Borsod megye irodalmi emlékei (12>—20 óráig). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.90: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.15: Verbunkosok. — 9.06: Colas Breugnon. — 9.26: Rádióbörze. — 9.30: a hét zeneműve. — 10.OO: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Szimfonikus zene. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Haydn és Beethoven műveiből. — 8.52: Tömegdalok a Prágai Rádió műsorából. — 9.00: Hírek. — 9.03: Ezeregy délelőtt... — 10.00: a zene hullámhosszán. — 11.45: Amíg a táplálék életerő lesz. 8.05: öt kontinens hét napja. - 8.20: Hang — Kép — Magazir ~ 10-C0: Hírek. — io.03: A ke zépso királyfi. Mesejáték. - 10.55: A Magyar Rádió és Telt vízió gyermekkórusa énekel. - 11.10: Nyugtalan várakozás. - 11.22: Zenés reklámturmix. 11.29: Yehudi Menuhin (hegedi; és Szvjatoszlav Richter (zonsc ra) felvételeiből. — 12.OO: Hírei 12.46: Tiszta szívvel. — 12.5( Szerelempatak — magyar nép dalok. —■ 13.06: Rádiólexikon. - 13.36: Szituációk — megolöáso — ítélkezés. — 14.30: Körkaocsc lás bajnoki labdarúgó-mérkőzc sekről. — 15.30: Bach-művek. - 16.03: Eötvös József művei, falu jegyzője. — 17.00: Hírek. - 17.05: Fillantás a nagyvilágba, front közelében. — 17.25: Óla« dalok. — 17.44: Világlíra. — 17.5« Hírek. — 18.04: Nótakedvelől/ nek. — 18.58: Hallgatóink figye mébe! — 19.OO: Hírek. — 19.K Jelentés az országos ök^lvívd bajnokságróL - 19.15: M áen.i MisKa. Részletek. — 20.04: Hai mine év magyar drámái, a h£ rag napja. — 22.09: Hírek. - 22.10: Sporthírek. — 22.25: Síé germúzeum. — 23.00: Zenekai muzsika. — 24.00: Hírek. — 0l( Verbunkosok. apróhirdetés chIIsbss A Nehézipari Műszaki Egyetem közgazdasági egyetemet vagy Pénzügyi és Számviteli Főiskolát végzett belső ellenőrt alkalmaz. Részletes felvilágosítást a Gazdasági Főigazgatói Hivatal ad. Te!.: 13-691, 108 mellék. Felvételre keresünk azonnali belépésre segédmunkásokat, szabadban végzendő munkákhoz, leninvárosi, hejőcsabai és Borsod megyei munkahelyeinkre. Jelentkezés: 1973. X. 31-én, Hejő- csaba, új cementgyári építkezés, Építőipari Gépesítő Vállalat kirendeltségén. Utazási költséget csak felvétel esetén térítünk. Egyedülálló fiatal dolgozó nő albérlet címén náztartási munkát vállal. Gyermektelenek előnyben. „Megbízható” jeligére a kiadóba. Petőfi rádió: 7.50: Miska bácsi lemezesládája. — 8.20: Zenei anyanyelvűnk. — 8.30: Vasárnapi koktél. — 10.00: Ne nevess korán! Vidám zenés játék a Helsinki Rádió l-es stúdiójából és a Magyar Rádió 6-os stúdiójából. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.39: Vendégségben Felveszünk felsőfokú vagy kö- :épfokú építőipari technikusi képesítéssel rendelkező, tervezésben vagy kivitelezésben jártas férfi munkaerőt, organizá- tori munkakörbe, jelentkezés: AGROBER B.-A.-Z. megyei ki- rendeltség, Misk< le. Szemere u. 15« szám alatt.