Déli Hírlap, 1973. október (5. évfolyam, 230-256. szám)
1973-10-02 / 231. szám
Röplabda Elúszott a feljutás lehetősével Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Sajnos, a köny- nyek sósabbak, s így az öröm sem az igazi. Az MV- SC lányai „eljátszották” az élvonalba való visszakerülés lehetőséget, s a MEAFC győzelme is csak reményt kelt az esetleges dobogós helyezésre. Bp. Harisnyagyár SE—MVSC 3:2 (10, —9, 10, —11, 14) Nagy volt a tétje a mérkőzésnek — győzelem esetén az MVSC előtt nyitva marad az út az NB I-be, a Harisnyagyár sikere pedig bronzérmet jelenthetett a fővárosiaknak — s ennek megfelelően alakult a játék. A vendégek végig határtalan lelkesedéssel küzdöttek, s mindhárom játszmában vesztett pozícióból harcolták ki a vezetést, majd a végső győzelmet jelentő eredményeket. A zöld-fehér lányok szinte az egész mérkőzést végig ücsörögték. s az egyik kezükön is megszámolhatnák azokat a labdákat, melyeket a lepattanó sáncról visszaadtak! Bosszantó volt az is, hogy minden második nyitásuk rossz volt, s a játékterük hátsó harmadát állandóan üresen hagyták. A befejező játszmában 7:0-as és 14:8-as vezetés, sőt három mérkőzés- labda után (!) vesztettek. Sajnos, ezúttal lelkesedésből, akarásból is elégtelenre vizsgáztak a zöld-fehérek. Egyedül Kiss játéka érdemel említést. MEAFC—DASE 3:1 <8, 9, —11, 4) A múlt heti igen gyenge játék után nem sok jóval kecsegtetett a táblázat 3. helyén álló debreceniekkel szembeni találkozó. A miskolciak azonban — a /harmadik játszma kivételével — felnőttek a feladat nagyságához, s okos, taktikus játék- kal meglepő győzelmet arattak. Az első játszmában kihasználták a DASE sánc bizonytalanságait, s bátran ütöttek. Biztosan szerezték meg a vezetést. Ezután is egységesen és jól játszottak a miskolciak, s Loncsák és Czi- ne vezérletével egyre-másra szerezték a váltva alkalmazott ütésekből és ejtésekből a pontokat. Növelték előnyüket. A harmadik játékrészben érthetetlen kapkodás lett úrrá a csapat második során. s ez a DASE szépítését tette lehetővé. A befejező játszmában a MEAFC szinte „állva” hagyta ellenfelét — 14:3-ra elhúzott — csak az „I-re” sikerült nehezen fel-1 tenniük a pontot. Nem kevesebb. mint 12 (!) mérkőzéslabda után csinálták meg csak a győzelmet biztosító „poént”. Az igen jó teljesítményt nyújtó együttesből is kiemelkedett Czine, Loncsák és Siklósi játéka. Bp. Harisnyagyár SE— B. Volán 3:0 (9, 7, 10) A jó formában játszó fővárosiak nem hagyták kibontakozni az eléggé ener- váltan küzdő Volán-együttest s ütőerében és sáncolásban is lényegesen jobbat produkálva nagyon biztosan nyerték a mérkőzést. Borsi és Véghné teljesítményét dicsérhetjük. Nyíregyházi VSC—B. Volán 3:0 (6, 5, 4) A miskolci csapat Borsi és az egyébként cserejátékosnak számi tó Tomasovsz- ky kivételével ifjúsági lányokat szerepeltetett, így a siker reménye nélkül álltak ki a szintén nem nagy játékerőt képviselő vasutas gárdával szemben. A játszmaaránvok ellenére azonban nem játszottak lényegesen rosszabbul ellenfelüknél, de a ta- nasztalathiány erősen meglátszott teljesítményükön. Borsi dicsérhető. MTK—B. Volán 3:1 (12, 10, —10, 13) A játszmák eredményei azt mutatják, hogy a két csapat találkozóján rendkívül nagy harc folyt. Sajnos, a hajrákat egy kivételével a Volán nem bírta, s így válságos helvzetbe került. Varga és Bodnár nyújtott átlagon felüli teljesítményt. (monostori) Idényt zártak a kajak» kenuzók Ebben az évben utoljára hangzott el az indító bíró „vigyázz, rajt!” vezényszava. A miskolci „vizesek” még egyszer hajójukba szálltak, hogy mielőtt azokat a tárolóba raknák, összemérjék egymással tudásukat. A legeredményesebb szakosztálynak ezúttal is a DVTK bizonyult. Férfi kajakozó) tizenegy esetben haladtak át elsőként a célvonalon, a hét női versenirszámot pedig csak diósgyőri lányok nyerték! A zöld-fehér színekben indulók tizenkét aranyérmet szereztek, s a fővárosiaknak is jutott egy: a Vasas Izzó régién. A szakemberek körében viszont meglepetést keltett, hogy az utolsó verseny lehetőségével sem a többi miskolci. sem a borsodi szakosztályok nem éltek! Az évadzáró verseny legeredményesebb ka jak-kenuzóinak Búkor, Eles. Szvoboda Mária ímind- három DVTK), Kassai az Erdős— Sárvári és a Czeeze—Kovács párosok bizonyultak, ök valamcny- nyien két-két versenyszámban győztek. Egy-egy győzelmet arattak: Pataki. Btidaházi, Várföldi, Valkó, Térjék, Petrás, a Várföldi —Kiss páros, Hajducsek Erika, Makatura Erzsébet, Hídegh Ildikó, Veres Judit, Kecskés Zsuzsa (mind a DVTK versenyzői), Zámba. Dani, László, Buda, Takács, Lovas, (az MVSC kajak - kenuzói) és Csiha a Vasas Izzó részéről. M. Gy. kVfttán ün Atlétika 32 bajnoki pontot hoztak a diósgyőriek VB in-as csapataink közül kettő is hazai pályán küzdött a bajnoki pontokért — a Papp J. SE és a Miskolci Bányász —, a nagyobb figyelem mégis az idegenben játszó B. Volán felé fordult. Vajon tart-e a listavezető újonc kitűnő sorozata, vagy Somsályban hagyja a bajnoki pontokat? Nos, a közlekedésiek idegenben is igazolták, hogy nem „szalmaláng’* volt eddigi teljesítményük: vesztésre álló mérkőzést fordítottak javukra. Idehaza viszont megosztozott a pontokon ellenfelével a Papp J. SE és a M. Bányász is, a MEAF C pedig vereséget szenvedett Ra- kamazon. PAPP J. SE—GYÖNGYÖSI ESE 2:2 (0:0) Rendkívül alacsony színvonalú, hullámzó játékot hozott az első 45 perc, s a kapuk egyetlen ecetben sem torogtak veszélyben! Említésre méltó esemény is csupán egy történt: Tamás óriási távoli lövése, melyet hárított a gyöngyösi kapus. Szünet után az első perc gólt hozott. Tamás jól ugratta ki Ka- rajzt, aki a jobb alsó sarokba gurított, 1:0. A gól a gyöngyösieket „paprikázta fel”. Roham rohamot követett, s a 75. percben Balogh egyéni akció után egyenlített, 1:1. Aztán még egy kapufát is lőttek a vendégek. Az utolsó tíz percben két gól is esett. A 82. percben Konyha egy védőről lepattant labdával „besétált” a kapuba, 2:1. A hajrá aztán a vendégeknek is eredményt hozott. Az utolsó percben Teli egyenlített, 2:2. A Kun — Miklán, Szűcs. Rof- fa (Forgács), Tamás, Körösi, Simkó, Ilosvai, Konyha, Karajz, Pálur (Balatoni) összetételben szereplő együttesből csak Kun és Tamás játékát dicsérhetjük. M. BÁNYÁSZ—TRENCSÉNYI SE 0:0 Nagy taktikai harcot hozott a találkozó. A kövesdiek láthatólag csak az egyik pont megszerzésére törekedtek, s ezt fegyelmezett védekezéssel el is érték. A perecesi csatárok szinte az egész 90 percet végigtámadták és helyzeteket is teremtettek, ám Jáger, Szabó és Farkas még az üres kapuba sem tudott betalálni. Szünet után Fazekas és Previtzer lábában volt a győzelem, ám ők is hibáztak. Az eredmény igazságos. M. Bányász: Selmeczi — Pusztai, Varga, Futó, Fazekas. Szabó, Poósi, Jáger, Previtzer, Feszner (Mikesz), Farkas. Az együttesből csak Varga és Mikesz teljesítménye volt jó. RAK AMAZ—MEAFC 3:1 (1:0) Három óriási védelmi hiba eredményezte a rakamaziak győzelmét. A 90 perc eltelte alatt mutatott játék alapján nem volt különbség a két együttes között, de Fortuna sem segítette a miskolciakat. Szabó például 2:0- ás állásnál büntetőt hibázott! A szépítő gólt Flórák lőtte, nem sokkal a befejezés előtt. A MEAFC; Bartal — Weisz (.Anga), Leiszt, Viola, Magyar, Bárczy. Köteles, Kerecsényi, Di- kán (Fenyvesi). Ilorák, Szabó összeállításban játszott, s közülük Anga és Bárczy teljesítményét lehet kiemelni. B. VOLÁN—ÖVBSE 2:1 (1:1) A Volán azzal a céllal utazott Somsályba, hogy az ÖVBSE elleni 90 perc után is megtartsa előkelő helyezését, s ez sikerült is, annak ellenére, hogy a hazaiak a 8. percben Vitányi „közreműködésével” megszerzett vezetésük után is többet támadtak, mint a miskolciak. A közlekedési együttes viszont végig okosan játszott, jól védekezett és kevés helyzetéből kettőt értékesített. A 20. percben Kertészt lövőhelyzetben felvágták, a megítélt büntetőt Karacs értékesítette. Az utolsó 20 percre elfáradt a hazai gárda, s Konkoly újabb gólja a Vitányi — Kónya, Soós, Szalánczy (Lója), Magyar — Karács. Tóth — Konkoly, Kertész, Vasvári, Boros I. összeállításiban játszó Volán győzelmét eredményezte. A miskolciak közül Soós, Karacs, Konkoly, és Kertész játszott az átlagosnál jobban. Az országúti hosszútávú kerékpáros bajnokságon — Négyessy kivételével — nem ■nagyon tündöklő miskolci kerékpárosok a Balaton Kupa viadalán lényegesen jobban szerepeltek, s a hat kategóriában folytatott küzdelmek során négyben az élen végeztek. Érdekes, hogy a nap főszámában, a felnőttek 7 körös (40 km) versenyében Gé- ra újra „hozta magát” és imponáló győzelmet aratott. Az érthetetlen — ismételten leszögezzük — az, hogy a bajnoki pontokat hozó verIlarom évfolyam legjobb ifjúsági atlétái versengtek két napon keresztül a Népstadion tartanpályáján az országos atlétikai bajnokságon. A diósgyőri fiatalok nagyszerű eredményekkel örvendeztették meg a szakembereket. Különösen a futók tettek ki magukért, s oroszlánrészük van abban, hogy végül is a DVTK 32 bajnoki ponttal gazdagabban várja az év végi „elszámolást”. A 19 évesek korcsoportjában Károly Zsuzsa az egyik vágtaszámban, 100 méteren, és a „leggyilkasabb” versenyszámban, a 400 méteren is aranyérmet nyert, a 200 m- es síkfutásban pedig a második helyen végzett. 100 m-en 11,7, 200 m-en 24, 400 m-en 57,1 mp volt az időeredménye. Magasugrásban Zsíros 155 cm-es teljesítsenyeken a válogatott kerékpáros évek óta gyengén szerepel, eltaktikázza a távot, viszont a „díj viadalokat” egyre-másra nyeri. A juniorok között Négyessy bizonyította jó formáját, elsőként haladt át a célvonalon. A versenykerekes ifjúságiak mezőnyében Csathó Péter mutatta meg ismét oroszlán- körmeit, kerékhátránnyal lett második Sarkadi (KSI) mögött. Az úttörők kétkörös versenyében a legifjabb utánpótlás erejét Papp mutatta meg: ő nyerte a versenyt; mén nyel 5. lett. A fiúk közül Keszi 47,20 m-es dobás után állt fel a diszkoszvetés eredményhirdetésekor a dobogó legfelső fokára. Két ötödik helyet is szereztek a diósgyőri fiúk: Bérezi a gerelyhajításban (56,38 m) és Bocsi a 2000 m-es akadályfutásban (6:09,6 p). A 18 évesek mezőnyében csak a fiúk jeleskedtek. 200 m-en Farkas Béla második (22 mp), 100 m-en harmadik (10,9 mp) lett. Hármasugrásban Piczil nyert ezüstérmet, 13,99 m-es eredménnyel. Farkas Sándor 800 m-en lett hatodik 1:59,5 perces teljesítménnyel. A 17 évesek korcsoportjában 100 m-en két diósgyőri fiú is dobogós lett. Novák (10,8 mp) a második, Pintér (10,8 mp) a harmadik helyen végzett. 400 m-es síkfutásban Takács lett a bajnok 50 mp- es időeredménnyel, s ugyancsak aranyérmet szerzett Pintér is a távolugrásban (685 cm). 100 m-es gátfutásban Kupecz 16,9 mp-es eredménnyel hatodiknak ért célba. A leányok közül Szőj ka jeleskedett, aki az 1500 m-es síkfutásban 5:03,4 p-es teljesítménnyel negyedik lett. Csak helyezések Pécsett rendezték meg a VI. Sopianae-kpv<a küzdelmeit. Férfi egyesben Beleznay (MÉMTE) harmadik helyen végzett Gergely (BVSC) és Klampár (Bp. Postás) mögött. Férfi párosban Beleznay —Gergely harmadik lett. vegyes- párosban Klampár—Molnár (MÉMTE) ezüstérmet nyert. Négy vasutas kerékpáros az élen A Prágában épülő metróhoz a Beton- és Vasbetonipari Műveknél gyártanak építőelemeket. A tübingekböl tíz alkot egy 8 méter átmérőjű betongyűrűt. Ezekből állítják össze a metróvonal állomásait. A Beton- és Vasbetonipari Műveknél a különleges gyártmányok készítéséhez új üzemrészt szereltek fel, ahol jórészt saját tervezésű és kivitelezésű gépekkel dolgoznak. (Képünkön: szállításra várnak a vasbeton Uibin- gek százai.) (Csikós Gábor felvétele) Lottótárgy nyeremények A húzáson a 38. heti lottószeivények vettek részt 0 000 429 rádió 0 000 626 tv 0 096 771 Zsiguli személygépkocsira utalvány 1 904 933 méteráru l 096 926 varrógép 1 098 628 80 OOO f őri ntOS teljes lakbér, ut. 1 779 401 tv 2 790 977 utahr. 2 791 585 tv 2 874 739 rádió 2 876 966 lak-tex. 2 877 381 éléskamra 2 878 943 80 000 forintos teljes lakbér, ut. 3 011 294 hűtőgép 3 013 895 utaiv. 3 016 825 tv 3 024 406 bútor-lakbér. 3 027 525 utalv. 3 034 535 tv 3 053 356 méteráru 3 056 602 varrógép 3 057 621 Utalv. 3 061 675 házt. gép 3 065 317 magnó 3 069 456 utalv. 3 075 806 ki mit vál. 3 097 583 utalv. 3 107 519 motorkerékpár 3 129 190 motorkerékpár 3 141 695 táskarádió 3 147 090 házt. gép 3 166 698 éléskamra ut. 3 169 867 utalv. 4 218 647 magnó 4 224 719 varrógép 4 232 615 méteráru 4 234 184 éléskamra ut. 4 280 816 tv 4 286 892 háztart. g. 6 022 005 éléskamra ut. 6 046 905 utalv. 6 047 666 Zsiguli személygépkocsi 6 925 819 hűtőgép 6 925 871 utalv. 6 935 582 éléskamra ut. 6 980 290 méteráru 6 983 319 utalv. 6 986 031 táskarádió 6 998 561 80 000 forintos teljes lakbér, ut. 8 990 428 utalv. 9 006 516 tv 9 011 956 utalvány 9 013 856 utalvány 9 024 911 éléskamra ut. 9 033 500 rádió 9 254 395 bútor-lakbér. 9 254 938 80 000 Ft-os telj, lakbér, ut. 9 256 148 rádió 9 263 449 mosógép 9 266 790 rádió 9 271 111 tv 9 483 537 utalv. 9 484 865 háztart. g. 9 488 642 utalv. 9 491 881 utalv. 9 516 229 bútor-lakbér. 9 525 490 bútor-lakbér. 9 539 924 Utalv. 9 555 176 utalv. 9 556 836 rádió 9 558 695 varrógép 9 575 967 tv 9 606 140 háztart. g. 9 621 041 ki mit vál. 9 635 898 utalv. 9 652 383 táskarádió 9 658 419 robotgép 9 661 502 utalv. 9 666 010 éléskamra ut. 9 667 919 tv 9 668 873 méteráru 9 677 358 méteráru 9 712 843 utalv. 9 715 454 utalv. 9 720 999 utalv. 9 729 516 rádió 9 747 295 utalv. 9 749 705 méteráru 9 761 031 tv 9 772 529 utalv. 9 773 221 ki mit Vál. 9 777 379 lak-tex. 9 778 145 utalv. 9 785 558 varrógép 9 792 499 bútor-lakbér. 9 805 100 éléskamra ut. 9 806 806 mosógép 9 816 871 utalv. 9 817 805 hűtőgép 9 827 547 éléskamra ut. 9 831 877 bútor-lakbér. 9 832 040 tv 9 845 115 lak-tex. 9 846 342 hűtőgép 9 849 329 éléskamra ut. 9 865 998 éléskamra ut. 9 871 161 táskarádió 9 871 585 utalv. 9 872 612 háztart. g. 9 898 909 hűtőgép 9 904 839 utalv. 9 923 085 tv 9 927 766 háztart. g. 9 932 440 éléskamra ut. 9 937 573 méteráru 9 949 999 utalv. 9 947 094 lak-tex. 9 940 162 háztart. g. 9 954 194 háztart. g. 9 958 622 háztart. g. 9 964 706 tv 9 974 114 háztart. g. 9 981 141 8o ezer Ft-os teljes lakbér, ut. 9 996 694 utalv. A nyertes szelvényeket 1973. október 20-ig kell a totó- és lottó-kirendeltségek. az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (Bp., V.. Münnich Ferenc u. 15.1 eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Betétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár 1973. október 1-én He- * vesen rendezte meg a nyereménybetétkönyvek 1973. III. negyedévi sorsolását. Mindazok az 1973. szeptember 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1973. III. negyedévi átlagbetétüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. Számvégződés: Nyeremény: 003 25 százalék 079 25 százalék 136 25 százalék 162 25 százalék 245 25 százalék 265 25 százalék 286 25 százalék 287 25 százalék 351 100 százalék 377 25 százalék 418 25 százalék 449 25 százalék 456 25 százalék 460 25 százalék 468 25 százalék 538 25 százalék 613 25 százalék 614 50 százalék 615 25 százalék 677 200 százalék 699 50 százalék 721 25 százalék 725 25 százalék 802 • 25 százalék 924 25 százalék A nyereményösszeget a be- ' tétkönyvet kiállító fiók. vagy postahivatal 1973. október 15-től fizeti ki.