Déli Hírlap, 1973. szeptember (5. évfolyam, 205-229. szám)
1973-09-18 / 219. szám
Már olimpia A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége hétfőn megtárgyalta az 1976, évi olimpiai játékokra történő felkészülés irányelveit és a nemzetközi olimpiai mozgalom időszerű kérdéseit. Az elnökség ágy határozott, hogy szeptember 26-ra összehívja a magyar olimpiai bizottság ülését. Tenisz Hétfőn az idei teniszbajnokság utolsó napján az elődöntőben a Machán, Szabó kettős (Honvéd, Vasas) 6:4, 7:5 arányban győzött, a Be- nyik. Klein (Ű. Dózsa) kettős ellen. A döntőben: Machán, Szabó — Gulyás, Borka (Ű. Dózsa) 6:2-, 6:2). Ezzel a győzelmével Machán és Szabó is második aranyérmét szerezte a bajnoki küzdelmek során. Nagyszerű győzelmet aratott a miskolciakból álló magyar válogatott a Négy Nemzet Kupája versenysorozat népkerti fordulójában: a nagyhírű csehszlovák együttest legyőzve szerezték meg a győzelmet. Kilenc első he lyük egyikét a képen látható Szőke János szerezte (Szabó István felvétele) Tálraiék a negyedik helyen végeztek A vasárnap lebonyolított IV. Bükk Kupa útvonala bővelkedett természeti szépségekben, de a versenyzők ebből vajmi keveset láttak. Valamikor talán valóban az élménygyűjtés volt az ilyen versenyek célja, ma azonban már cseppet sem különbözik a rallye-sok izgalmakkal és veszélyekkel telített „mérkőzésétől”. Amikor vasárnap kora reggel a bükki II. gyorsasági szakasz céljához igyekeztünk jó darabig szemben haladtunk a Felsőtárkány felől már visszatérő mezőnnyel, s a gyors iramban száguldó kocsik vezetése bizony minden figyelmet megkövetelt. A rezervátum útjának bejáratánál célba érkező kocsikban izgatott embereket lehetett látni; poros, sérült kocsik fékeztek egymás után idegtépő csikorgással, s élet- veszélyesen lövöldözve a kavicsokat. Itt lehetett igazán érezni, hogy mennyire versenyzés már az autósok túrabajnoksága is. A Bükk Kupát rendező miskolci AFIT Autósport Klub és a Miskolci Autóklub korábbi sikere egyébként arra ösztönözte a sportág vezetőit, hogy ezt a versenyt magasabb rangra emeljék, s így a Vasárnap reggeli négyórás küzdelem egyúttal a Magyar Túrabajnokság III. fordulója is volt. A Miskolci AFIT versenyzői hét kocsival álltak rajthoz, s közülük a Tátrai— Varga páros nagyon szép eredménnyel végzett: géposztályukban a harmadik, az abszolút értékelésben pedig a negyedik helyet szerezték meg, Zsigulijukkal. A miskolci kocsik mostani és korábbi jó szereplésének nem kis mértékben az is oka, hogy az AFIT műszaki szakemberei minden segítséget megadtak a versenyzőknek. (A miskolci egyébként az egyetlen AFIT-klub az országban, s az őket segítő szakemberek a Bükk Kupa lebonyolításában is jelentős részt vállaltak.) Tegnap már közöltük, hogy a túrabajnokság legnehezebb fordulójaként nyilvántartott vasárnapi versenyen személyi sérülések is történtek, s néhány kocsi is alaposan megsínylette a nehéz útszakaszt. Különben a 102 induló kocsiból csak 18 olyan akadt, amelyik valamilyen hiba miatt feladásra kényszerült, s ezek egy része sem szenvedett helyrehozhatatlan sérülést. Autós turaversenyt végignézni lehetetlen, hiszen a több száz kilométeres pálya legfeljebb csak arra ad módot, hogy egy kanyarban figyelje az ember a nagy csikorgás közepette elszáguldó versenyzőket. Látványosságot. inkább az ügyességi próba jelent, amit ezúttal sokan néztek meg a miskolci Patak téren. Itt nagy sikere volt annak a V\V 1600-as- nak, amelyik úgy fordult meg a zászló körül, hogy a kocsi orra szinte egyhelyben állt, akörül forgott a vége. ,Az ügyességi pályán elért eredmények jelentősen befolyásolták a végeredményeket, de ezúttal a két gyorsasági szakaszon és az időellenőrző állomásokon is jócskán gyűjtötték a hibapontokat. A IV. Bükk Kupa eredményei és a miskolciak helyezései): 5. géposztály (27 nevező, 18 induló, 18 befutó) : l. Lukács S. —Jóiért A. (ÄFOR). Fiat ISSd 116: 2. Szabó A.—Szabó G.. Fiat 125p 239: 3. Dr. Gyócsi J.— Jó- esi L. (Kaposváiri Dózisa). Fiat 125p 318,... 6. Urbán I.— Bak- larz P. (Miskolci AFIT) 389 ponttal. 4. géposztály (32, 27, 21): 1. Holecz Z.—Paulina L. (Bp. Volán), Zsiguli 97; 2. Kováceiházi S. —Pintér K.. Zsiguli 125: 3. Tátrai B.—Varga j. (Miskolci AFIT), Zsiguli 254 ponttal. 3. géposztály (35. 28. 20.) r 1. Leitold K.—Hídvégi I- (Bp. Volán), Skoda S' 190 190; 2. Fur- tenbacher A.—Furtenbaeher T. Wartburg 256: 3. Lakos M.— Lakos M.-né (Bp. Spartacus TE), Fiat 128 270; ... 8. Csemy L,— Farkas T. (Miskolci AFIT). Wartburg 399 ponttal. (A Müller S.-Kelecsényi L. miskolci páros feladta.) 2. géposztály (11, 9. 8): 1. Zima J.—Kondoros! T. (Bp. Spartacus TE), Steyr Puch 650 T 140; 2. Rendeczky L.—Farkas G. (Pécsi Volán). Steyr Puch 650 T 364; 3. Koszíka Gy.—Székely T. (Bp. Spartacus TE), Fiat '850 l|m. 396 ponttal. 1. géposztály (27, 20. 17): l. Karácsonyi Z.—Dr. i Arany L. (AFOR), Trabant 601 148: 2. Túrán F.—Paulinyi P., Trabant 6O1 273; 3. Máté J.—Kovács M. (AFOR), Trabant 601 341;... 13. Albert I—Klie Z. (Miskolci AFIT), Trabant 601 991; 14. Karácsonyi T.—Stiller Z. Trabant 601 1008 ponttal. A Bükk Kupa abszolút értékelése: 1. Holecz Z.—Paulina L- (Bp. volán). Zsiguli 97; 2. Lukács S.—Jójárt A. (AFOR), Fiat I25p 116: 3. Kovácsházi S.—Pintér K., Zsiguli 125: 4. Tátrai B.— Vaihga J. (Miskolci AFIT). Zsiguli 13'.; 5. Zima J.—Kondorost T. (Bp. Spartacus TE). Steyr Puch 650 T 140: 6. Karácsonyi Z. —Dr. Arany L. (ÄFOR), Trabant 601 148 ponttal. A csapatverseny végeredménye: 1—2. A Bp. Volán II. és az ÁFOR I. csapata; 3. Bp. Spartacus H.: 4. ÁFOR II.; 5. Kaposvári Dózsa: 6—7. Miskolci AFIT és Bp. Spartacus I.; 8. Pécsi Volán. HORVATH KALMAN Atlétika A hét végén több versenyen is rajthoz álltak atlétáink, s eredményeik azt igazolják, hogy továbbra is tartják jó formájukat. A borsodi sportkedvelők figyelme elsősorban a vitkovicei .stadionban megrendezett Csehszlovákia—Magyarország viadal felé irányult, hiszen ott négy atlétánk is tagja volt az országos válogatottnak. Közülük Károly Zsuzsa szerepelt a legeredményesebben, aki 11,7 mp-es eredménnyel elsőként szakította el a 100 m-es síkfutásban a célszalagot, s kezdő futóként győzelemre segítette a 4x100 m-es váltót is, mely 45,4 mp alatt teljesítette a távot. A másik diósgyőri atlétalány Barta Júlia, első válogatottsága lámpalázával nem tudott megbirkózni, a megszokott eredményeitől elmaradva — a gerelyt 48,12 m-re hajítva — a negyedik helyen végzett. Hasonlóan szerepelt az ózdi Kiss Mária is — jóllehet ő már nem volt újonc :—, aki a 100 m-es. gátfutásban i4,6 mp alatt negyedikként ért célba. Győzelemnek is örvendhetett azonban, mert ö is tagja volt a magyar 4x100 m-es váltónak. Végeredményben mindhárman hozzájárultak a magyar lányok 78:68 arányú győzelméhez. A férfi válogatottban az ózdi Kövesdi szerepelt, ö a 400 m-es gátfutásban és a 4x400 m-es váltóban állt rajthoz. Előbbi versenyszámban 52,4 mp- et futva negyedik lett, a váltóban pedig 48,1 mp-et teljesítve második futóként segítette pontszerzéshez a 3;10,9 p-es eredménnyel másodiknak végzett együttest. A férfiak viadalát a vendéglátók nyerték 113:97 arányban. A Bp. Vasas Pasaréti úti sporttelepén a TFSE rendezett országos I. osztályú vérsenyt. A nem túl népes mezőnyben miskolci atléták is indultak, s közülük Juhász (MVSC) a 3000 m-es akadályfutásban 9:14 p-es eredménnyel első lett, Laurencsik (DVTK) pedig a 100 m-es síkfutásban 22,4 mp alatt másodikként futott célba. Vitorlázás A zöld szalagért Lassan befejezéséhez közeledik a miskolci vitorlások versenyévadja. Vasárnap már az utolsó előtti versenyt bonyolították le a Mályi-tavon: a MÉMTE rendezte meg hagyományos zöld szalag versenyét. Ezt már csak az évadzáró verseny követi, amire szeptember 30-án kerül sor. Az évadzárás általaiban mindig ünnepélyes körülmények. között zajlik le Mályi- ban, a mostani azonban a megszokottnál is eseménydú- sabb lesz. Nemcsak az évadot búcsúztatják a vitorlások, hanem ekkor rendezik meg a kadettavatást is, amikor az egész évben jól szerepelt legfiatalabbakat végleg versenyzővé fogadják. Az esemény látványosságát növeli, hogy az egyenruhás gyerekek fogadalmat is tesznek. A vasárnapi zöld szalag versenyt 32 hajó részvételével három futamban bonyolították le. Az eredményhirdetésre csak sötétedéskor kerülhetett sor. mert reggel a kitűzött időben szélhiány miatt nem lehetett az első futamot elindítani. Délelőtt 11 óráig várták a jó szelet a rendezők, s nemhiába. Az ekkor feltámadt szél ideális versenyzési körülményeket biztosított a nap hátralevő részére. A zöldszalag verseny eredményei: Finn hajóosztályban: 1. Székely András (Justitia), 2. Csikász László (MÉMTE), 3 Tanka Sándor (MÉMTE). Kalóz hajóosztályban: 1. Kinter F.—Gorász, 2. Siklósi —Varga (mindkettő MÉMTE), 3. Ferenczyi J.—Boros (DVTK). Kadét hajóosztályban: 1. Demjén I.—Lukács Katalin (Justitia), 2. Hegyeshalmi Z. —Kelemen, 3. Hegyeshalmi M.—Báthori Cs. (mindkettő MÉMTE). Ingrid Bergman kijelentette, hogy ha ma kellene kezdenie pályafutását, a filmművészet világában nem lenne hely számára. Elsősorban vetkőznie kellene, amire nem hajlandó. „Az én koromban viszont kizárólag boszorki nyokat, gyilkosokat, vénás szonyokat alakíthatnék Majd hozzátette: „Éppen e ért nincs más választás szí momra, mint a színház.” Mi fűti a fókát? A fókák, mint köztudptt, képesek igen hosszú időn át a víz alatt maradni. A tudósok a legutóbbi időkig; azt hitték, hogy az ehhez szükséges energiát a fókák a bőrük alatt húzódó zsírrétegből kapják, ez ugyanis a legnagyobb kalóriatartalmú az állati szervezetekben felhalmozódó élelmiszertartalékok közül. Tisztázatlan maradt azonban, hogy a fóka hogyan használja fel zsírjának energiáját? Hiszen a zsír-anyagcsere jóval több oxigént igényel mint a szénhidrátanyagcsere, márpedig az oxigén az egyetlen, amit a fóka nem képes magához venni, anr kor a víz alatt tartózkodik. A kanadai fiziológusok ej csoportja arra a következtetés jutott, hogy a fóka víz alai úszásához szükséges energi nem a zsír, hanem a szénhidr oxidációjából nyeri. A kutat* rámutattak: a fóka izmaibí igen csekély a zsír és az oxid dójához szükséges fermentu koncentrációja. Ugyanakki nagyfokú koncentrációban fo dúl elő benne az a másik fe metum, amely mentesíti az i: mókát a zsírtól és megakadf lyozza felhalmozódását. Mégis hisz a csészealjakban Mintegy tíz évvel ezelőtt az egész világsajtót bejárták az akkor 14 éves angol iskolásfiú, Alex Birch fényképei a „repülő csészealjakról”. Birch most, tíz évvel később beismerte, hogy a „repülő csészealjakat” sajátkezűig rajzolta fel ablakának üvegére és aztán lefényképezte őket a felhőkkel a hál térben. Leonhard Cramp, „repülő csészealjak szakértő je”, aki annak idején szerrtí hitt a képek hitelességébei azt mondotta az újságírók nak: „Ez mit sem változtat véleményemen. A továbbiak ban is szilárdan hiszek a „re pülő csészealjakban”. A 13-as mentőcsónak szerencsét hozott Az 1912. április 13- án (már a dátum is jellemző!) a kék szalagért óceáni útra indult és az USA partjainál tragikus körülmények között elsüllyedt Titanic életben maradt utasai közül még élnek néhányan. Legutóbb össze is jöttek közülük vagy tizenöten. Sokuk még pontosan emlékszik arra, milyen érzés volt, amikor a zene hirtelen abbamarad, s aztán megkezdődött a borzalmas élet-halál küzdelem. Egy 89 éves hölgy azonban még többre emlékszik! Nevezetesen arra, hogy egy mentőcsónakba került egy gyermekkel és egész idő alatt, amíg * ki nem mentették őket, azon izgult, vajon mi van a gyerek szüleivel, kinek adhatja oda a kicsit, ha partot ér. A hölgy hajlott kora ellenére még él — a gyermek már régen meghalt. Mint a matróna e! mondta, a szeren csétlenség óta tizen kilencszer kelt át a óceánon. Első majdnem tragikus - útjára véletlenül ke rült sor, eredetile. nem a Titanicoi akart utazni, s mi után ez a hajó ; végzetes 13-án indul el végzetes útjára é az őt megmentő csó nak is a 13-as szá mot viselte, azóta : íizenhármas szám - a hölgy szerencse száma. Mindenesetr» — él. (máié) A Polski Fiat kisöccse Lengyelország jelenleg a Polski Fiat „ki-söccse”, a Fiat 126 p gyártásának megkezdésére készül. Ez a kocsi népszerű kisautó lesz, amelyet a „legszélesebb tömegeknek” szánnak. A Fiat 126p-ből tervek szerint évente körülbelül 150 00C darabot fog előállítani a most épülő Kisgépkocsiá Gyára Tychy-ben és a Biels- ko Biala-i személyautógyár. A Fiat 126p első példányai már ez év végén elhagyják a gyár kapuit. Nyárutó a parkban (Kerényi László felvétele) Százkét induló Budapestre került a Bükk Kupa