Déli Hírlap, 1973. szeptember (5. évfolyam, 205-229. szám)
1973-09-14 / 216. szám
A város fejlesztése, a lakosság nyugalma Engedtessék meg, hogy a városi tanács végrehajtó bizottságának tegnapi üléséről szóló beszámolóban két olyan témával foglalkozzunk, mely korábban lapunkban is szerepelt. Akkor is, ha a tanácskozáson nagvobb horderejű, fontosabb kérdések is napirendre kerültek. A Vörösmarty és a Munkácsy utca sarkán levő kis élelmiszerbolt elszomorító példájából kiindulva, ismételten szóvá tettük, hosy a város sok üzlete lassan kocsmává alakul. Az élelmiszer- boltok bőséges — túl bőséges! — italválasztékot kínálnak és számos vevő nem viszi haza. hanem közvetlenül a boltajtóban üríti ki a pálinkás-, sörös- és borosflas- kákat, A fentebb megnevezett élelmiszerboltba délutánonként duhaj részegek sorfala között kell bemenni a háziasszonyoknak, s estére már törött üvegek, söröskupakok, no meg egyéb meg nem nevezhető maradványok csúfítják a járdát. Ez ügyben levelet váltottunk Mátyás Lajossal, a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójával. Egyetértett ugyan velünk, de közölte azt is. hogy tehetetlen. Nincs olyan rendelet, mely tiltaná a szesz kiszolgálását azoknak, akik az utcán italoznak. Kíváncsian vártuk, hogyan foglal állást a végrehajtó bizottság. Korábban ugyanis megbízták az igazgatási osztályt : készítsen rendelettervezetet annak érdekében. Fiatalok fóruma Folytatódik a Fiatalok fóruma című rendezvénysorozat a Bartók Béla Művelődési Központban. Legközelebb szeptember 21-én este 7 órakor Vallásos öregek — ateista fiatalok címmel Halász László tart előadást, majd bemutatják a Szentkút című filmet. Prágába készülnek 4c Cseterki Lajos (a kép bal oldalán) megtekintette az épülő húskombinátot. Mellette Csajághi János, Hegedűs Antal és Debreceni Béla lit majd acélt simítanak Oseterki Lajos Miskolcon Prágába készül a Miskolci Fényképész Szövetkezet 11 dolgozója. A FÉNYSZÜV turistacsoportjának tagjaként, öt napot töltenek a csehszlovák fővárosban. Megtekintik azt a nagyszabású nemzetközi fotókiállítást, amelyen a szocialista (Folytatás az első oldalról) Az embert lenyűgözi a látvány. A csaknem fél kilométer hosszú csarnokban, illetve a hat csarnokot magába foglaló csarnokegyüttesben, egymás mellett dolgoznak a betonozok, földmunkások, szerelők, villanyszerelők. Folynak a villamos és mechanikus berendezések funkciópróbái, s már forognak a finomsor hengerei. Kísérőnk, Dobó József, a hengermű II. gyáregység főmérnöke mondta: — Vannak ennél nagyobb teljesítményű hengersorok, is a világon, de korszerűbbek aligha. Évi kapacitása négy- százezer tonna, több mint háromszorosa a réginek. Ám az új üzemben sem dolgozik majd több ember, mint a mostaniban. ! \ A vendé» szemével Cseterki Lajost a több kilométeres séta után benyomásairól kérdeztük. Az MSZMP KB tagja, az Elnöki Tanács titkára, a vendéglátók nem kis örömére, ezeket mondotta: — Országos méretű, nép- gazdasági jelentőségű beruházásról van szó. Olyan hengermű lesz ez, amely minőségi acéllal látja el az ipart. A beruházás költségei nagyok, de az építés indokolt volt. A legkorszerűbb technológia korszerű technikával párosul, s remélem, hogy a megfiatalodó hengerműben a munkások is „megfiatalodnak”. Amikor legutóbb jártam itt, akkor még csak alapoztak. Most örömmel láttam, hogy megmozdultak a gépek. Ez jó dolog. Ügy tudom, hogy egyes sorokon hamarosan megkezdődik a próbatermelés. Ez a .hamarosan” — amint azt az LKM vezér- igazgatójától megtudtuk — egy-másfél hónapot jelent. Október 20-ig fokozatosan felfűtik a melegítő kemencét, s akkor már acélt simíthat a hengersor. KISZ-védüöksé««el CD A város másik végében, a húskombinátban két év múlva tartják az ünnepélyes üzemavatót. Hogy pontosan mikor? Ezt kérdezte Cseterki Lajos is a húsipari vállalat igazgatójától, Csajághi Jánostól. A több mint nyolcszázmilliós beruházást a tervek szerint 1975. július 1-én kellene átadni. A vállalat vezetői, egyetértésben a kivitelező és szerelő vállalatok felelőseivel. valamint az építés fölött védnökséget vállaló KISZ- fiatalokkal. szeretnék elérni, hogy már április negyedikén megtörténjen a kulcsátadás... Erre minden remény megvan. hiszen a beruházás ütem szerint halad. Augusztus elsején megkezdődött a technológiai szerelés is, s várható, hogy pontosan négy esztendővel az' első kapavágás után átadják az ország egyik legkorszerűbb húsüzemét. A jelenleg is termelő húsüzem 1892-ben épült. Rég megérett arra, hogy helyét átadja az újnak, ahol lényegében változatlan létszámmal háromszor annyi húst és hús- készítményt állítanak elő. Így várhatóan kiegyensúlyozottabb lesz majd a megye lakóinak ellátása, s lehetőség nyílik a kicsi, korszerűtlen húsüzemek felszámolására. Újdonság, hogy a kombinátból (ahol műszakonként 1600 sertést és 240 szarvasmarhát dolgoznak fel) úgynevezett hússzéki darabolásban kerül ki az áru. s a henteseknek nem kell majd bajlódniuk a bontással. A következő lépés, hogy az üzem kilós-félkilós országok szövetkezeti fényképészei mutatják be alkotásaikat. A miskolci versenymüvek — az előzetes értesülések szerint — sikerrel vették az első akadályt, az országos zsűrizést. A miskolci fotósok a jövő hét csütörtökjén utaznak el. 4c ..Panoráma'’ KISZ-lakótelep. KISZ-lakótelep épül Óbuda egyik legszebb helyén. A négyszintes házakból álló épület- csoport 140 lakása a Pamutnyomóipari Vállalat és a Középülettervező Vállalat fiataljainak nyújt majd otthont. (Horváth Péter felvétele) fogyasztói csomagokat állít elő. Ez a korszerű húskereskedelem útja, s nem véletlen, hogy az új üzem futball- pálya nagyságú munkatermében egy csomagológép is helyet kapott. Éj ruha — szépen kell viselni Cseterki Lgjost az épülő húskombinátba elkísérte Hegedűs Antal, a vállalati párt- bizottság titkárhelyettese és Debreceni Béla létesítményi főmérnök is. Örömmel fogadták az Elnöki Tanács titkárának gratulációját: — Olyan új „ruhát” kap a vállalat, amelyre az egész megye büszke lehet. Az ilyen „ruhát” szépen kell viselni, meg kell becsülni. A húskombináttal való ismerkedés kézfogással zárult, s a látogatókban a tapasztaltak alapján az a vélemény alakult ki, amely ugyan nem túl szakszerű, de mindenképpen találó: olyan lesz ez az üzem, hogy egyik végén bemegy a sertés, s a másik végén kijön a kolbász. B. I. Két téma, két határozat A tanács vb tegnapi üléséről hogy az utcai italfogyasztás szabálysértésnek minősüljön. Jelentésében az osztályvezető egyebek között ezt írta: „Az utcai italfogyasztás szabálysértésnek való minősítésére és szankcionálására — tájékozódásunk szerint — nincs jogi lehetőség.” Eszerint maradt volna minden a régiben, ha ... ha a végrehajtó bizottság azonosította volna magát a jelentéssel. Ám nem azonosította. Az állásfoglalás lényege: ha nincs is jogszabály az utcán való italozás megszüntetésére, tanácsi rendelettel meg kell szüntetni a lakosság túlnyomó többségét idegesítő, felháborító „asz- falt-krimókat”. Ügy, ahogy azt például Sopronban is tették. Olyan rendeletet kell alkotni, mely szabálysértésnek minősíti az utcán való italozást, részegeskedést és e rendelet végrehajtásához kérni kell a rendőrség segítségét is. Beszámoltunk róla, hogy a miskolci tanács végrehajtó bizottsága Debrecenbe látogatott, tapasztalatcsere céljából. Tanácsi vezetőink hallhattak arról is, hogy Debrecenben városfejlesztési- bizottság működik, mely véleményezi, koordinálja a feladatokat és nagy segítséget nyújt ezzel a végrehajtó bizottságnak a helyes döntések meghozatalához. E bizottságban tanácstagok mellett közreműködnek a város- fejlesztésben érdekelt vállalatok, szervek szakemberei is. A debreceni tanács vezetői elmondták: igen sokat köszönhetnek a jól felkészült bizottsági tagoknak, véleményüket az esetek túlnyomó többségében elfogadja és hasznosítja a végrehajtó bizottság. Mindössze két nappal ezelőtt — szerdán — városfejlesztési fórumunkban részletesebben szóltunk a debreceni városfejlesztési bizottság tevékenységéről és javasoltuk: fontolja meg a tanács, nem lenne-e célszerű életre hívni egy hasonló testületet nálunk is. Valószínű — írtuk —, hogy nyitott kapukat döngetünk e javaslattal, hiszen a tapasztalatcsere során feltett kérdések, a hazafelé tartó buszban elhangzott vélemények arra engednek következtetni: érlelődik a gondolat a miskolci vezetők fejében. Nos, igazolódott várakozásunk. A végrehajtó bizottság tegnapi ülésén mélyen szántó vita folyt arról, hogyan lehet az eddiginél tervszerűbb, átgondoltabb, koncepciózu- sabb városfejlesztési módszert kialakítani, mit kell tenni annak érdekében, hogy a szó igaz értelmében nyílt legyen a várospolitika. Értve ez alatt, hogy a város arculatét hosszú évtizedekre meghatározó tervek véglegesítése előtt minél több, városát szerető lokálpatrióta és szakember nyilváníthasson véleményt. Sok más mellett segítheti eme elvárások gyakorlattá tételét a városfejlesztési bizottság életre hívása is — fogalmazódott meg a végrehajtó bizottság határozatában. BÉKÉS DEZSŐ Egerben magasabbra dagadt a cipó Hódít a teflon Az Alumíniumgyár tegnap értékelte a kereskedelmi dolgozók körében meghirdetett teflonpályázatot, s a szakemberek egyúttal sajtó- tájékoztatón számoltak be az üzem teflonújdonságairól. Jelenleg 20 féle teflon bevonatú lábast, fazekat, tej- forralót és szeletsütőt készítenek a múlt évben berendezett új üzemben. Az idén csaknem 230 ezer teflonedényt szállítanak a belkereskedelemnek, s most már megkezdték a tefloncikkek exportját is. Többek között Angliába egyelőre 15 ezer teflonedényt küldenek. A gyár a világhírű Du Pont cég licence alapján három rétegben égeti rá az edényre a kopásálló és köny- nyen tisztítható teflonbevonatot, amely már nemcsak a háztartási edényeknél, hanem az élelmiszeripar, a textilipar, a vegyipar, a faipar, a papíripar, valamint a műbőr- és a műanyagipar berendezéseinél is sikeresen vizsgázott. Érdekes eredményre jutott a teflonozott cipósütő formákkal az egri kenyérgyár. Ezekben az edényekben ugyanis mintegy 30 százalékkal nagyobb térfogatúra, magasabbra dagadt a cipó — azonos mennyiségű tésztából —, s ezzel a megoldással lyukacsosabb, jobb minőségű lett. A kereskedelmi dolgozók teflonpályázatának sikeres résztvevői között sorsolták ki azt a két nyertest, aki utalványt kap két-két személyre szóló, több napos prágai utazásra. A többi telita- lálatos pályázó jutalma pedig egy-egy teflonedény. REFLEKTOR Ma Budapesten a SZOT- ban ■ sajtótájékoztatót tartanak a szeptember 18-án kezdődő „Munkavállalás és az anyai hivatás időszerű kérdései” című kétnapos országos konferenciáról. 4C Bala- tonfüreden a szívkórházban megkezdődik a hagyományos orvoskongresszus. 4c Egerben megnyitják a megyei művelődési központ fotóklubjának kamarakiállítását. 4c Pécsett a jogtudományi egyetemen kezdetét veszi a tanév a levelező hallgatók számára. 4c Sopronban megkezdődik az Országos Biológus Napok háromnapos rendezvénysorozata. Székszárdon egzotikus díszmadár-kiállítás nyílik. 4c Tatabányára érkeznek tapasztalatcsere-látogatásra a Békés megyei Építőipari Tudományos Egyesület vezetői.