Déli Hírlap, 1973. szeptember (5. évfolyam, 205-229. szám)

1973-09-14 / 216. szám

Az épülő nemesacél-hengerműben és a húskombinátban f ? IV z Chile népe nincs egyedül küzdelmében V. ÉVFOLYAM, 216. SZÁM 1973. SZERT. 14. PÉNTEK I áüfi: 80 FILLER Lottószámok a hatodik oldalon Cseterki Lajos látogatás Allende özvegye él! „Chile népe nincs egyedül. A világon minden haladó erő és minden becsületes ember szolidaritása és támogatása áll mögötte, segíti igazságos harcaiban” — hangoztatja az a nyilatkozat, amelyet Fe­hér Lajos az MSZMP PB tagja, kormányunk elnökhe­lyettese adott az MTI-nek. Ugyanilyen határozottan és mélységesen elítélte a chilei reakció katonai áilamcsíny- jét az SZKP KB is nyilat­kozatában. — Chilében köz­ben egyre erőteljesebb el­lenállás bontakozik ki a pucs- csistdkkal szemben, amely­nek élén Prats tábornokán. Nyugati hírügynökségek szerint a chilei fegyveres erő­kön belül jelentős nézetelté­rések robbantak ki a puccs miatt. Ennek következtében az ország déli részében ál­lomásozó 5. hadtest szembe­helyezkedett a juntával. Ezt az ellenállást szervezi Prats tábornok, aki — köztudottan — Allende töretlen híve volt, ő verte le néhány hónappal ezelőtt az első katonai láza­dást, géppisztollyal a kezé­ben, személyesen irányítva az elnöki palotában a küz­delmet. Magában a fővárosban, a junta tegnap is repülő­gépekkel, páncélosokkal és nehéztüzérséggel támadta a törvényes kormányhoz hű fegyveres polgári és kato­nai alakulatokat, nehéztü­zérséggel lövette a mun­kásnegyedeket, A kijárási tilalmat tegnap 6 órára felfüggesztették ugyan, de csak az élelmiszer- boltok és a gyógyszertárak nyithattak ki. A junta letette az esküt, a kormány elnöke Augusto Pinochet tábornok lett, a chilei legfelsőbb bíróság el­ismerte a puccs által hata­lomra jutott új kormányfőt és — az ország politikai párt­jai közül elsőnek — a ke­reszténydemokrata párt kö­zösséget vállalt a juntával. A törvényhozás szerveinek munkáját meghatározatlan időre felfüggesztették. A katonai hatóságok meg­kezdték a népi egység párt­jai tagjainak üldözését, egyedül Valparaisóban (ahol a puccg kezdődött) 3000 embert tartóztattak le. Ellentétben a tegnapi hírék­kel, Allende özvegye nem halt meg a harcok során: Mexiko neki, valamint az el­hunyt elnök családjának menedékjogot adott. A csa­(Folytatás a 6. oldalon.) * Cseterki Lajos az LKM vezetőinek társaságában látogatást tett az épülő nemesacél-hengerműben. A képen bárról jobbra: Koszti Lajos, Cácsi Ferenc, Dobó József, dr. Havasi Béla, dr. Énekes Sándor, Cseterki Lajos. (Ágotha Tibor felvétele) Cseterki Lajos, az MSZMP KB tagja, az Elnöki Tanács titkára a tegnapi napot Mis­kolcon töltötte. Két jelentős beruházás színhelyére láto­gatott el, s beszélgetett az üzemek vezetőivel, dolgozói­val. Városunk országgyűlési képviselője a Lenin Kohá­szati Művekben az új ne­mesacél-hengerművet tekin­tette meg, majd ellátogatott az épülő húskombinátba is. Űtjára elkísérte dr. Havasi Béla, az MSZMP városi bi­zottságának első titkára. A kedves vendéget a diós­győri gyár kapujában dr. Énekes Sándor vezérigazga­tó, valamint a nagyüzemi párt- és szakszervezeti bi­zottság titkára, Koszti Lajos és Gócsi Ferenc fogadta. Mi­előtt a vendégek köpenyt, si­sakot húztak volna, a vezér- igazgató rövid helyzetjelen­tést adott a városnyi gyár eredményeiről, terveiről. — A gazdasági eredmé­nyek jobbak a tavalyinál, s a kohászok hangulata is kedvezőbb — mondotta dr. Énekes Sándor, utalva a Cseterki Lajos legutóbbi lá­togatásakor tapasztalt bér­gondokra. A márciusi bérintézkedé­sek nyomán 13,1 százalékkal növekedtek a bérek a kohá­szatban, s így a melegüzem­ben dolgozók átlagjövedelme elérte a négyezer forintot. A bérkorrekciót öt kategóriá­ban, differenciáltan hajtották végre és — amint azt Gácsi Ferenc elmondotta — a 18 ezres nagyüzemben mindösz- sze nyolc reklamáló akadt. A bérrendezés jelentősen mér­sékelte a korábbi évek túl­zott munkaerővándorlását, így aztán nem lesz majd gond válogatni, hogy kik dolgozzanak az LKM új büszkeségében a nemesaeél- hengerműben. (Folytatás a 3. oldalon) jfc Brandt kancellár fogadta az NSZK-ban tartózkodó Hailé Szelasszié etióp császárt (Telefotó) Jó volt az idei termés Ülést tartott a Minisztertanács Tegnap ülést tartott a Mi­nisztertanács. A kormány megállapította, hogy a ipi- nisztériumok javuló mérték­ben látják el, ágazati irá­nyító tevékenységüket. Fo­kozódott az ellenőrzés, fej­lődött az információs rend­szer. A Minisztertanács megtár­gyalta a vállalati szervezési tevékenység fejlesztésére vo­natkozó kormányhatározat végrehajtásáról szóló jelen­tést. Megállapították, hogy a vállalatoknak jobban ki kell használniuk a munka- és üzemszervezés lehetősé­geit. Péter János jelentést ter­jesztett a kormány elé a Lengyel Népköztársaságban tett hivatalos, baráti látoga­tásáról. Az Országos Tervhivatal elnöke tájékoztatta a kor­mány tagjait a megfigyelés­re kijelölt ipari nagyvállala­tok 1968 és 1972 közötti fej­lődéséről. Ezek a vállalatok állítják elő az ipari terme­lés felét és az export na­gyobb hányadát. Megállapí­tották, hogy néhány vállalat nagyobb állami támogatásra szorult. Hat vállalatnál, mint ismeretes, központi intézke­désekre került, illetve kerül sor. Megállapították, hogy a népgazdaság tüzelőanyag-el­látása kiegyensúlyozott és az illetékes vállalatok téli fel­készülése megfelelő. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter bejelen­tette, hogy az idei termés — a korábbinál kisebb vetéste­rületen — nagyobb mint az előző évben volt. Néhány termékből, főképp zöldpapri­kából, jóval kisebb volt a felvásárlás a tavalyinál, ezért a miniszter úgy intézkedett: csökkentsék az exportot, hogy belföldön ne legyen hiány. Lehűlés Várható időjárás: Kissé megnövekvő felhőzet, eső nélkül. Mérsékelt, nap­közben megélénkülő észak­keleti, keleti szél. Az évszak­hoz képest hűvös idő. Nap­pal 15—20, este 8—13 fok közötti hőmérséklet várható. MEGEGYEZÉS LAOSZBAN A Patet Lao és a vientia- nei kormány képviselői ma reggel aláírták a laoszi fővá­rosban a február 21-i meg­állapodás jegyzőkönyvét. Az ünnepélyes aláírásra Souvan-' • na Phouma miniszterelnök hivatali helyiségében került sor. „Remélem, minden ba­ráti kormány segíteni fog bennünket” — mondotta Sou- vanna Phouma. NÉMET PÁRBESZÉD Kohl, az NDK és Bahr, az NSZK képviseletében tegnap ismét találkozott. A tárgya­lás után kölcsönösen tájékoz­tatták az újságírókat. El­mondták, hogy az NDK ja­vaslatának megfelelően októ­berben és novemberben tár­gyalják meg az alapszerző­déssel kapcsolatos, még meg nem vitatott kérdéseket. AZ ŰJABB IZRAELI „INCIDENST ELŐKÉSZÍTETTÉK A szíriai külügyminiszté­riumban rendkívüli ülésen foglalkoztak az izraeli—szí­riai légicsatával. Bejrúti je­lentések szerint az izraeli harci repülőgépek behatoltak Szíria és Libanon légterébe. Szíria szerint az „incidens” nem lehetett „véletlen”, hi­szen több mint 60 gép vett benne részt. Ezt elő kellett készíteni. POMPIDOU MA SAJTÓÉRTEKEZLETET TART? A Kínában tartózkodó Pompidou francia államfő folytatja tárgyalásait. Tegnap három órán át tárgyalt Csou En-lajjal, de nem kö­zölték, miről. Az újságírók arra számítanak, hogy a fran­cia államfő ma sajtóértekez­leten ismerteti az eddigi megbeszélések anyagát. Hol­nap Pompidou, Csou En-laj társaságában, vidékre utazik. A BOMBAROBBANTÁS GYANÚSÍTOTTJA A szinte már sorozatos angliai bombarobbantások első gyanúsítottját állították Birminghamben a rendőrbí­róság elé. A gyanúsított Pat­rick Dowling 37 éves ír mun­kás. akit bűnszövetkezetben elkövetett bombamerénylet­tel vádolnak. Két vádlott tár­sát azzal gyanúsítják, hogy kémiai könyveket és felsze­relést loptak a robbantások előkészítéséhez. 1

Next

/
Thumbnails
Contents