Déli Hírlap, 1973. szeptember (5. évfolyam, 205-229. szám)
1973-09-21 / 222. szám
Szén, villany, gáz Az energiával jól kell gazdálkodni A véjfardói fürdő sorsa Kevesen tudják, hogy a határszéli Végardón néhány éve meleg vizes fürdőt talál a vendég. Helyesbítünk: Miskolcon talán kevesen tudják, de a határon túl. Szlovákiában már jó hírnek örvend a végardóiak ministrandja. A jelző indokolt, hiszen a fürdő kicsi, legalábbis jóval kisebb annál, mint amennyi embert ezen a nyáron js fogadott. Volt olyan nap. hogy két-három- ezr^n Dróbőltak beférni a medencébe. A sátoraljaújhelyi. járás idegenforgalmi szakemberei, no meg a végardóiak is joggal kérik: adjon támogatást a meave a jó hírű, de az anyagiakat tekintve meglehetősen mostohán kezelt fürdő fejlesztésére. Zárás a kempingben Október 1-ig tart nyitva a tapolcai Autóskemping. Az idei szezon eddig a legerősebb volt. több mint 20 ezer vendég fordult meg márciustól a kedvelt kiránduló- helyen. jf: A tárgyalóasztalnál már régi ismerősként foglaltak helyet vendégeink és a házigazdák (Kerényi László felvétele) » Az eszmecserét folytatni kell 99 Vologdai vendégeink a városi pártbizottságén Vologdai vendégeink —V. Parmenov, V. Haev és V. Glotov — tegnap délelőtt a városi pártbizottságra látogattak, ahol a küldöttséget fogadta dr. Havasi Béla, a városi pártbizottság első titkára. A fogadásra vendégeinket elkísérte Bárczi Béla. a városi tanács elnöke. Megjelentek a fogadáson Moldo- ván Gyula és Drótos László, a városi pártbizottság titkárai is. A pártbizottság munkájáról, felépítéséről, a szervezeti éleiről dr. Havasi Béla adott rövid tájékoztatást vendégeinknek. Amint az szembetűnő volt már a városi tanács fogadásán is, a két város életében Ankétok, tapasztalatcsere Október üzemegészségügyi hónap sok a hasonlóság, sok az azonosság. Erre a beszélgetésre már a város gondjainak ismeretében került sor, s így természetes, hogy a pártbizottsági beszélgetés folytatásává lett a korábbiaknak. Vendégeink élénken érdeklődtek a város mezőgazda- sági üzemeinek élete iránt. V. Haev, Vologda város pártbizottságának titkára elmondotta, hogy a pártoktatási rendszerünk például majdnem mindenben megegyezik az övékével. Az ipar szívóhatása Vologdában is eleven hatóerő. V. Haev szólt a gazdasága vezetők politikai képzettségének rendkívüli fontosságáról és az ezzel kapcsolatos gondokról, amelyek nálunk éppen úgy fellelhetők. A pártbizottsági fogadás végén V. Parmenov mondotta: — Sajnos, sürget az idő. Még fontos dolgainkról sem tudunk mindről szólni. Feltétlenül szükséges, hogy ezek a párbeszédek folytatódjanak. Meghívom az önök küldöttségét Vologdába. Nálunk gyönyörű az ősz, -gyönyörű a tél. Nagyon szép a vologdai tavasz és a nyár. Bármikor jönnek, szívesen látjuk önöket. A korábbi üzemlátogatások tapasztalataira hivatkozva felvetődött, hogy a tapasztalatcseréket rendszeressé kellene tenni. — Meg kell keresni annak a módját, hogy magyar turistacsoportok is eljuthassanak Vologdába. hogy népes vologdai csoportokat fogadhasson Miskolc. Vendégeink a fogadás után a Nehézipari Műszaki Egyetemre és a házgyárba látogattak el. Délután Sárospatakra és Tokajba utaztak. A legsikeresebb Vll volt Egv mozdulat, és fölkat- tintjuk a villanyt, begyújtjuk a gázt. forró vizet zubogtat a radiátor. A mozdulat természetes, s a bennünket körülvevő, kiszolgáló energiáról csak akkor veszünk tudomást, ha nincs. De van-e elég? Jól gazdálkodunk-e az energiával? M't mondhatunk a várható fejlődésről, amikor a nálunk gazdagabb országokat az energiaválság réme fenyegeti? Példánl a sörgyárban A kérdésekre, ha vázlatosan is, az a tanácskozás próbált feleletet adni, amelyet tegnap rendeztek a bocsi sörgyárban a megye energetikusai részére. A választás nem véletlenül esett megyénk legfiatalabb gyárára. A bocsi üzem példásan megszervezett energia- rendszere s a fogyasztás nagysága jó ok volt arra. hogy a víz, gáz, elektromos áram szakemberei a Hernád- parton randevúzzanak. A sörgyár napi öt-hatezer köbméter vizet fogyaszt, s napi villamosenergia-igénve ötvenezer kilowatt. Ennyiből pedig már egy kisváros is megélne. Kérik, de nem baszoátják A felmérések szerint 1975- re, 1970-hez képest, az ipari üzemek szilárdtüzelőanyagfelhasználása 15 százalékkal csökken, viszont az olajfelhasználás 47. a gázfelhasználás 74 százalékkal, a villamosenergia-fogyasztás pedig 21 százalékkal nő. Az igény- növekedéssel a szénhidrogénIfjú nyelvészek vetélkedője Középiskolás diákok részvételével októberben — első ízben — Sátoraljaújhelyen ..Édes anyanyelvűnk” címmel országos vetélkedőt rendeznek. Miskolcon tegnap délután Borsod megye egyik legrangosabb nyelvoktatási intézményében, a Herman Ottó Gimnáziumban került sor az írásbeli elődöntőre, amelyen városunk középiskolásai közül harmincán vettek részt. Először helyesírásból „mérkőztek meg4’, majd nyelvhelyességgel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak. A legjobb kettő vesz majd részt az országos döntőn, amelyen nemcsak nyelvtani ismereteikről. hanem szónoki képességükről is számot kell adniuk. termelés lépést tud tartani. Sőt! Gyakori, hogy az üzemek — óvatosságból vagy hozzá nem értésből — több energiát kérnek (kötnek le előre), mint amennyire szükségük van. Ez különösen a gáznál szembetűnő. A borsodi üzemek például éppen annyi, előre lekötött, de fel nem használt gázt, „foglaltak le”, ámennyi megfelel az Ózdi Kohászati Üzemek fogyasztásának. A fel nem használt energia — kárba veszett energia, mert sok üzemet és háztartást foszt meg a korszerű tüzeléstől. Mibe kerül a léoszennvezés? A tegnapi energetikus! értekezleten a szakértők kérdezz—felelek alapon válaszoltak a megjelentek kérdéseire. így például: Csökken-e a szén szerepe? (A szénbányászát tervszerű csökkentése megállt, s bár arányaiban igen, de abszolút mennyiségben most már nem kisebbedik a bányák termelése és a szén felhasználása.) Mennyibe kerül a vállalatoknak a légszennyezés? (Egy 1973. évi kormányhatározat szerint minden légszennyező üzemnek fizetnie kell, s ebből az összegből támogatják az üzemek levegőtisztaságot védő beruházásait.) A tanácskozás, amelyen elhatározták, hogy versenyt rendeznek a megye energetikusai között, azzal a közös gondolattal zárult, hogy az energiával nem takarékoskodni, hanem gazdálkodni kell. B. I. REFLEKTOR Ma Budapesten a műszaki egyetemen vegyészmérnöki diplomakiosztó ünnepséget rendeznek. * Balatonfüre- den befejeződik a bányagépész konferencia. Békéscsabán átadják rendeltetésének a Gyógyászati Segédeszközök Gyára leányvállalatát. Domoszló községben (Heves megye) Kopemikusz-ün- nepséget rendeznek. + Nagy- cenken felavatják a kastély- múzeumot. Pécsett a TIT keretében megnyílik a vidék legnagyobb idegen nyelvi iskolája. Tatabányán a megyei könyvtárban ankétot rendeznek a munkások könyvtári ellátásáról. 2jc Zalaegerszegen nemzetközi jogásznapok kezdődnek. Októberben üzemegészség- ügyi hónapot rendeznek városunk üzemeiben. A Magyar Vöröskereszt Miskolc városi Szervezetének irányításával egy sor központi és üzemi rendezvényre kerül sor. Az első tanácskozást a Miskolci Vasipari Vállalatnál rendezik: a tanácsi vállalatok vöröskeresztes alapszervezeteinek titkárai, az egészségügvi megbízottak, a munkavédelmi felelősök és a szakszervezetek képviselői a város tanácsi vállalatainak egészségügyi helyzetét, a vöröskeresztes alapszervezetek tevékenységét vitatják meg. A MÁV Miskolci Járműjavító Üzemében rendezendő ankét on a kiváló véradókat köszöntik, majd a MÁV üzemeinek és területeinek tisztasági helyzetéről lesz szó. A véradókat köszöntő ünnepséggel kötik össze azt az orvos—műszaki találkozót is. amelynek a BÁÉV ad otthont. Hasonló rendelvény lesz a pamutfonóban, a December 4. Drótművekben és a Szerencsi Csokoládégyár -diósgyőri üzemében. Számos tapasztalatcserelátogatást is szervez a város Vöröskereszt-szervezete. Az egészségügyi intézmények vöröskeresztes titkárai a tüdőkórházba. míg a mintaszervezeti mozgalomban részt vevő alapszervezetek titkárai a városi Vöröskereszt-szervezetbe látogatnak, ahol a mintaszervezeti mozgalom eredményeiről dr. Adorján Imre igazgatófőorvos tart számukra előadást. Az üzemi rendezvények közül kiémelkedik a DIGÉP nővédelmi és családtervezési ankét ja: dr. Szepesi Lajos főorvos tart itt előadást. Ugyancsak ő lesz az előadója a Miskolci Tejipari Vállalat hasonló ankétjának, míg a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat és a Miskolci Háziipari Szövetkezet ankétjának előadója dr. Pócsi Győző főorvos lesz. (nyikes) (Folytatás az 1. oldalról) Mór másfél évvel ezelőtt kezdődött előkészületekkel meghatározták célkitűzését: a tizedik VIT legyen minden eddiginél imperialistaellene- sebb! — folytatta Kovács László. — Ennek érdekében dolgoztak a nemzeti előkészítő bizottságok is, 135 ország 1700 ifjúsági szervezete. Kedvezett a politikai légikör is: megvalósulóban az SZKP XXIV. kongresszusának békeprogramja ; megszületett a vietnami béke; párbeszéd a kapitalista és szocialista országok között; tárgyalások a leszerelésről... Kilenc nap alatt az 1500 rendezvényen minden olyan fontos és közérdekű kérdés felmerült, amely a világ ifjúságát ma foglalkoztatja. A berlini VIT jellemzője az élénk vitaszellem volt: fontos szerepet játszott a fiatalok érintkezésében. A gondolatok szabadon és egyenlő eséllyel csaphattak össze. S az az egy-két provokátor, aki a szocialista társadalom létjogosultságának megkérdőjelezéséig eljutott — alulmaradt. Csakis alulmaradhatott, mert nem ez volt a jellemző, hanem a kommunista-szocialista. baloldali többség egyetértése. Annak ellenére, hogy részletkérdésekben nézetkülönbségek is adódtak. Kovács László azzal fejezte be szónoklatát, hogy a X. VIT-en szerzett tapasztalatokat a küldöttek adják át társaiknak. értékeljék, elemezzék a nagy eseményt. Ezzel is jobban megismerhetik az ifjúsági mozgalmak fejlődésének irányát. Üjra Dudla József szólalt fel, aki az Országos Béketanácsnak küldött táviratszövegét olvasta fel. amelyben Borsod ifjú kommunistái elítélik a Chilében hatalomra jutott fasiszta juntát, Allende elnök gyilkosait. Az egyetértést a béke mellett demonstráló fiátalok tapsvihara fejezte ki.