Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1973-08-10 / 187. szám

belföld A lottó 32. heti nyerőszámai: 6 45 49 69 71 ÜZEMEKET EXPORTÁ­LUNK. A hazai ipari szövet­kezetek az idén is több komplett kisüzemet exportál­nak a Hungarocoup útján és szervezésében, elsősorban a fejlődő országok ipartelepí­tésének elősegítésére. 197Ö- től napjainkig főként a VDK- ba szállítottak ilyen kisüze­meket az egyszerűbb fogyasz­tási cikkek — faipari ter­mékek, kerámia és cement­mozaik előállítására. HÚSZÉVES MÜVÉSZTE- LEP. Húsz évvel ezelőtt ala­kult meg a hódmezővásárhe­lyi művésztelep. Korabeli fel­jegyzések szerint 1953. au­gusztus 10-én Székely Lajos- né festő és Görög Rezső gra­fikusművész érkeztek oda el­ső vendégként, hogy az al­földi tájat, az ott élő embe­reket megörökítsék. A VENDÉG GYAKRAN RÁFI­ZET. A megyei (fővárosi) éiel- miszerellenőrző és vegyvizsgáló intézetek munkatársai folytatták a nyári ellenőrzéssorozatot, amelynek során főleg az ital­kereskedelmet vizsgálták. Meg­állapították, hogy az egy évvel ezelőttihez képest javult a hely­zet, az italok döntő többsége megfelel a szabvány-előírások­nak. Kifogásolni valót csak el­vétve találtak. Ellenben annál többször előfordult, hogy a ven­déglátóipari üzemekben az egyéb­ként normális töltésű, előírásos palackitalokból megkárosították a vendégeket. MÓRI NAPOK. Október 5—7. között tartják a Móri Napokat. Kiemelkedő ese­ménynek ígérkezik a móri és a bicskei járás nemzetiségi csoportjainak találkozója, és a móri nemzetiségi emlékek tárgyi dokumentumaiból ren­dezett kiállítás, valamint a Fejér megyei képzőművészek és a móri járás amatőr mű­vészeinek a tárlata. A KGM Tüzeléstechnikai Kutatóintézet (Miskolc-Egyetemváros) legalább 3 év gyakorlattal rendelkező HEGESZTŐ, LAKATOS, ESZTERGÁLYOS szakmunkást, valamint segédmunkást keres felvételre. Jelentkezés az intézet munkaügyi vezetőjénél. ★ A Szaharától délre fél európányi területen 1968 óta nem esett egy csepp eső. Képün­kön: a szárazságtól elpusztult állatok tetemei a Niger Köztársaság Abalak nevű telepü­lése mellett. (Telefotó) A nyomozás még tart Rendőrkézen a víkendbáz-fosztngatók Letartóztatták az utóbbi időben Borsod megye területén elköve­tett víkendház-betörések tetteseit. Sorozatos fosztogatásuknak egy meglehetősen rendhagyó betörés vetett véget. Július 25-én reggel nem kis meglepetéssel tapasztalták a sajószentpéterielc, hogy isme­retlen tettesek betörték az MHSZ községi lövészklubjának bizton­ságosan lezárt épületébe. A lakatokat leverték, az ajtókat felfesze­gették és az épületben gondosan elraktározott fegyverek közül két pisztolyt és egy puskát zsákmányoltak, a hozzájuk való, jelentős mennyiségű lőszerrel együtt. A tettesek — Szőke János 30 éves fog­lalkozásnélküli, sajószentpéteri lakos (mellesleg két gyermek apja) és Tóth János 21 éves sajószentpéteri lakos (ugyancsak nős és neki is van egy kéthónapos gyermeke), a Volán 3. sz. vállalatának dol­gozója — a betörést követően Sajószentpéter határában vertek ta­nyát és a lopott fegyverekkel az erdőben célba lövöldöztek. A két elvetemült férfit a betörés felfedezését követő öt és fél óra múlva elfogta, lefegyverezte és letartóztatta a rendőrség. Ügyükben szé­les körű nyomozás indult, mert alaposan gyanúsíthatok voltak azzal, hogy több más betörtést és egyéb bűncse­lekményeket is elkövettek. Ma reggel bőséges árukí­nálat jellemezte a piacot. Különösen görögdinnyéből, paprikából és őszibarackból volt nagy a felhozatal. Az árak is a bő kínálathoz igazodtak. A zöldségfélék kö­zül a paradicsom kilója 3— 3,60 forint, a zöldpaprikáé 4—12 forint között változik minőségtől és elárusítóktól függően, a káposzta kilón­ként két forint, a kelkáposz­ta 4,50. Burgonyából kiegyen­súlyozott a kínálat, négy­forintos áron kapható. A vegyes zöldség kilónkénti ára kettőnegyven, a vörös­hagymáé négynegyven. Új­donság a csöves csemegeku­korica, ára egyötven. Ubor­kából sok van, kilónkénti ára két forint. Zöldbabból még mindig kevés van, ki­lónként négy forintért adják. Dinnyéből a kínálat messze meghaladja a keresletet. Ma kora reggel a görögdinnye kilóját négy-öt forintra tar­tották, azonban ez már egy óra alatt kettő-három forint­ra csökkent. A sárgadinnye kilója szintén négy-öt forint körül alakult. A gyümölcskínálat igen gazdag, különösen ősziba­A feltételezés alaposnak bizonyult: a Szőke János la­kásán megtartott házkutatás alkalmával több mint fél­száz, különböző bűncselekmé­nyekből származó tárgy ke­rült elő, Tóth János lakásán pedig több mint negyven, te­kintélyes értékű bűnjelet foglalt le a rendőrség. A lo­pott tárgyak között tucat­rackból van sok, az ára 3— 12 forint között mozog. A körte kilónkénti ára 5—8 fo­rint között alakult. A nyári alma kilóját 5 forintért ad­ták. A csemegeszőlő ára csökkent az előző héthez vi­szonyítva: 9—12 forint kiló­ja. A nagyszemű vörösszil­vát 3,50—5 forint között kí­nálják. A zöldség- és gyümölcs­ellátás kiegyensúlyozottnak mondható: a héten az AG- ROKONZUM Vállalat a kö­vetkezőket vásárolta fel zöld­ségből és gyümölcsből, főleg Borsod megye íerületéről: burgonyából 1100 mázsát, fe­jes káposztából 870 mázsát, kelkáposztából 200 mázsái, sárgarépából és gyökérzöld­ségből 200 mázsát, paradi­csomból és zöldpaprikából 2800 mázsát, sárgadinnyéből 700 mázsát, görögdinnyéből 3000 mázsát. Ez utóbbit főleg Mezőkövesd és Mezőcsát tér­ségéből. Őszibarackot és sző­lőt más megyéből is vásárol­tak, összesen 1100 mázsát. Baromfiból is kielégítő a kínálat, a pecsenyecsirke ki­lóját 27—28 forintért adták. A tojás ára darabonként 1.50—1.70 forint. KOPPÁNYI GYÖRGY szám találtak horgász- és kempingfe1 szereléseket; boto­kat, orsókat, szőnyegeket, gumimatracokat, rádiót. A betörők lakásán talált tárgyak csaknem egytől egyig az utóbbi időben Borsod me­gye területén feltört víkend- házakból származnak. A két betörő — saját bevallása szerint — valamennyi, a me­gyében levő víkendtelepre „ellátogatott”. Ök törték fel Csobaj mellett a Tisza-parti víkendházakat. Jártak az ar- lói és a Rakacai-tó melletti víkendtelepen, de megfordul­tak a taktakenézi és a mályi- tavi víkend házak környékén is. Sőt, ők követték el a be­töréseket a Heves megyei Márkáz község határában le­vő víkendtelepen is. Az el­lopott szőnyegeket, horgász­ás víkendfelszereléseket ke­rékpárral szállították haza lakásukra. A betöréseikből származó lopott tárgyak értéke becs­lések szerint megközelíti a 30—40 ezer forintot. És eb­ben az összegben azok a lo- pot tárgyak még nem is sze­repelnek, amelyeken egy-egy portya után azonnal túlad­tak. A nyomozás során kiderült, hogy a víkendház-betörésso- rozatnak van egy harmadik szereplője is: Sima Árpád, 30 éves sajószentpéteri lakos, a BVK nyugdíjas gépházkeze­lője, aki Szőkével együtt több betöréses fosztogatást köve­tett el. A víkendház-fosztogatók ügyében a nyomozás még tart. LAHUCSKY PÉTER Négy sérült, 30 ezer lórin! kár Karambol a szerencsi főúton A Volán egyik ZIL te­herautója tegnap délelőtt fél 10-kor a szerencsi főút on- gai, csavargyári elágazásánál összeütközött a nyíregyházi Építő és Szerelőipari Vállalat 125-ös Fiat személygépkocsi­jával. A baleset során a sze­mélygépkocsi négy utasa sé­rült meg: Czubák József 24 éves gépkocsivezető kéki la­kost, Mórái Gusztáv 34 éves nyíregyházi csoportvezetőt, Honcz Tibor 33 éves nyíregy­házi osztályvezetőt és Kop- perweisz Sándor, 30 éves előadó, nagykállói lakost, agyrázkódással és arczúzó- dásokkal szállították a men­tők a baleseti sebészetre. Honcz Tibornak az állkapcsa is eltört. A személygépkocsi­ban 30 ezer forint kár ke­letkezett. A baleset körül­ményeinek tisztázása és a fe­lelősség megállapítására vizs­gálat indult. Táborzárás Négy ország fiataljai dol­gozlak a nyáron az egri KISZ-építő tábor ban. A Ho Si Minh Tanárképp Főiskolán tegnap elbúcsúztak a város­tól a tábor külföldi lakói — csuvas, bolgár és szlovák fő­iskolás© —, akik Heves me­gyével testvérkapcsolatokat ápoló területről érkeztek. Ezeréves bazilika romjai A Somogy megyei Somogyvá- ron folytatott ásatások során, az 1091-ben Szent László által ala­pított bencés apátsági templom­tól mintegy 300 méterre, dr. Ma­gyar Kálmán, a Somogy megyei Múzeumok igazgatóságának ré­gésze, egy háromhajós bazilika több alapfalára bukkant. A 14 méter átmérőjű, valószínűleg 30 méternél hosszabb templom egyik pillérében későbbi építkezések nyomai is fellelhetők. A temp­lom északi falánál kripta és ro­mán kori szentély maradványa is előkerült. A templom az 1091-ben idekerült francia telepesek temp­loma lehetett a 14. századig. Az épületet a későbbiekben átépí­tették, illetve a mellette fevő sí­rokat megbolygatták. A feltárás bizonyította, hogy a templom végső pusztulása a 16. században következett be. Ezt mutatják az égett rétegek, gerendamaradvá­nyok nyomai. Új sorozat hétfőtől Merénylet Prága aészárosa ellen Ki volt Prága mészárosa? Merénylet egy SS-tábornok ellen. Cseh hazafiak akciója a náci megszállás idején. Hétfőtől közöljük — hat folytatásban — Sugár István tudományos kutató cseh requeimjét, mely hiteles dokumen­tumok alapján dolgozza fel a Hitler cseh- és morvaországi helytartója, Heydrich tábornok elleni merénylet előkészíté­sét, majd az akciót követő náci megtorlás történetét. Mi történt 1942-ben a megszállt cseh fővárosban? Új sorozatunk címe: Merénylet Prága mészárosa ellen. Gazdag volt a ma reggeli piac Olcsóbb a dinnye9 sok a paprika DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ - Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc. Balcsy-Zsi- linszky u 15 Postacím: 3501 Miskolc. Telefonközpont: 36-132. 16-672. 35-380. Szerkesztőségi telefonok: titkárság: 18-223. bel- és város­politikai rovat- 18-221, kulturális rovat: 18-226. sportrovat: 18-222. levelezés: 18-224. — A kiadóhivatal telefonszáma: 36-131 — Hirdetés- felvétel- 3525 Miskolc Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213 — Terleszti: a Magyar Posta Kapható a hírlapárusoknál. A lap ára 80 fillér hétfőn i forint. — Index: 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Válla.atnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN WASHINGTON. A Water­gate-ügy kivizsgálásával fog­lalkozó amerikai szenátusi bizottság keresetet nyújtott be egy szövetségi bíróságon: kérte, hogy hivatalos bírói végzéssel szólítsák fel Nixon elnököt a Water gate-botrány fő érdekeltjeivel tolytatott beszélgetéseit tartalmazó hangszalagok áradására. KAIRÓ. A kairói rendőr­ség közlésére hivatkozva je­lenti a UPI hírügynökség, hogy a fővárostól 110 kilo­méternyire délnyugatra egy távolsági autóbusz az öntö­zőcsatornába zuhant, és 80 utasa közül az eddigi jelen­tések szerint sokan nem él­ték túl a szerencsétlenséget. Eddig huszonegy holttestet halásztak ki a csatornából. OTTAWA. Heath angol miniszterelnök Ottawából visszaindult Londonba. A kormányfő részt vett a brit nemzetközösségi csúcsérte­kezleten, amely előrelátha­tóan ma fejezi be munká­ját. Mai napirendjén a már megkötött műszaki együtt­működési egyezmények rati­fikálása és a záróközlemény megszövegezése szerepel. HOUSTON. A 17 éves El­mer Wayne Henley beismer­te, hogy az általa előző nap meggyilkolt Dean Allen Corll-al együtt három éven át részt vett mintegy har­minc fiatalkorú megerősza­kolásában és meggyilkolásá­ban. Közben a rendőrség a hajógyári telepen már a 18. holttestet ásta ki, de felté­telezik, hogy legalább há­rom „halálgödör” van a kör­nyéken és a holttestek szá­ma elérheti a harmincat is. Henley ugyanis közölte, hogy más helyen is elásták áldo­zataikat. Houston környékén. A rendőrség most buldóze­rekkel ássa fel a feltétele­zett sírgödröket. DAMASZKUSZ. Ahmed Messzuri, az észak-jemeni hadsereg vezérkari főnöke több napos látogatásra Da­maszkuszba érkezett Mesz- szuri előzőleg Szaúd-Arábiá- ban tett látogatást. Makariosz ciprusi állam­fő egy athéni lap javaslatá­ra válaszolva kijelentette: nem zárkózik el az elől, hogy találkozhassék Athén­ban Papadopulosz görög el­nökkel, és megvitassa vele a szigetország helyzetét. A találkozón — szerinte — je­len lehet Grivasz tábornok is. A Grivasz-párti sajtó élesen ellenzi a hármas megbeszélést. — A ciprusi kormány biztonsági erői ugyanakkor felfedték a Gri- vasz-vezette titkos EOKA- szervezet egyik irányítóköz- pontját és elfogták a szer­vezet helyettes parancsno­kát, Stavros Stavrou őrna­gyot, akinek Syros a fedő­neve. Képünkön a letartóz­tatott Stavrou látható. 4

Next

/
Thumbnails
Contents