Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1973-08-10 / 187. szám
Diavetítések a gyermekkönyvtárban A tavalyinál szákkal több, összesen 783 beiratkozott olvasója van már a József Attila Klubkönyvtár gyermek- könyvtárának. Ilyenkor nyáron természetesen jóval kevesebben kölcsönöznek könyvet. mint az iskolai évben, de még a legforróbb napokban is átlagosan 30 látogatójuk van Hogy a könyvtár még vonzóbb legyen, hetente háromszor színes diafilmeket vetítenek a gyerekeknek. A hétfőn, szerdán és pénteken délután két órakor kezdődő vetítésekre általában félszáz gyermek jár el a környékről. Több kollégiumi férőhely Kik, hol lesznek középiskolások? Az egyes iskolatípusokra, iskolákra lebontott pontos adatokat majd csak október elejére tudják meg, de a viszonylagos adatok és a sokéves tapasztalat alapján kialakult már a kép: kik és hol lesznek középiskolások a szeptember elsején kezdődő tanévben, dr. Veres Bélától, a városi tanács művelődés- ügyi osztálya iskolai csoportjának vezetőjétől kérdeztem : — Hány első osztályost fogadnak a város középfokú intézményei? — Miskolcon pontosan 2105 általános iskolás végzett, kölrülbelül ezer gyereket várnak a megyéből a középiskolák. Harmincöt százalékuk gimnáziumba, a jeletke- zők fele szakközépiskolába, tizenöt százaléka pedig szakmunkásképzőbe kérte felvételét. Még egy viszonyszám: az általános iskolát végzett gyerekeknek körülbelül nyolcvan százaléka került abba az iskolatípusba, ahol eredetileg szeretett volna továbbtanulni. De nincs olyan fiatal, akit ne tudtunk volna más intézményben elhelyezni; a tanév valamennyiőjük számára elkezdődik szeptember elsején. — Hová jelentkeztek az idén a legtöbben? — Az évek óta ismerős, megszokott arány most sem változott. Sokszoros túljelentkezés a Földes Gimnáziumban volt. Az iskola biológia, matematika és fizika tagozatára ezúttal is sokkal többen kérték a felvételüket, mint amennyit fogadni tudnak. Két és félszeres túljelentkezés volt (megszokott arány ez is) a Közgazdasági Szakközépiskolában, és a kelleténél népszerűbbek a nyelvi tagozatos gimnáziumok. A legkevesebben talán a Kohóipari Szakközépiskolába jelentkeztek. A jelentkezési lapokon' két iskolát lehet megjelölni. Ha az egyikben nem, a másikba feltétlenül sikerült bejutnia a fiatalnak. — Kik mennek gimnáziumba, és kik a más típusú oktatási intézményekbe? — A gimnáziumok normál osztályaiba csak Miskolcról és a miskolci járás területéről jöhetnek a gyerekek. A megye többi részéről jelentkezőket a szikszói, az encsi és a putnoki gimnáziumba irányítottuk. A gimnáziumok tagozatos osztályainak beiskolázási területe csaknem az egész megye, a szakközépiskolák egyes, csak Miskolcon levő tagozataira pedig (a III. számú Szak- középiskola vízügyi, földmérő, útépítő tagozataira, a II. számú Szakközépiskola finommechanikai és az I. számú Szakközépiskola postaforgalmi tagozatára, valamint a Közgazdasági Szak- középiskola vendéglátóipari tagozatára) Észak-Magyaror- szág egész területéről lehetett jelentkezni. — Lesz-e elég kollégiumi férőhely a jövő tanévben? — Mondhatnám azt is, hogy ez az, amiből sohasem elég, de most nincs okunk panaszra. A tanács megvásárolta a Miskolci Mélyépítő Vállalat és a Borsodi Szén- bányászati Tröszt két modem munkásszállását; 350 fiúval többet tudunk elhelyezni diákotthonban, mint tavaly. A jövőre nézve is biztatóak a kilátásaink. Az iskola szomszédságában még az idén elkezdik építeni az I. számú Szakközépiskola új, 400 személyes kollégiumát, és mivel házgyári elemekből épül, remélhetőleg az átadási határidő sincs túlzottan messze. * Pályaválasztási füzet, szülői értekezletek sora, szülőknek tartott pályaválasztási tanácsadás, ahol másfélszeresnél nagyobb volt a túljelentkezés, úgynevezett felvételi elbeszélgetés előzte meg a május végén kézhez kapott levelet: gyermekét ebbe és ebbe a középiskolába vettük fel. Abba-e, ahová a gyerek hajlamánál, tehetségénél fogva szívesen ment, és könnyű három-négy esztendőnek néz elébe — vagy oda, ahová családi tanács, szülői akarat irányította? Kiderül rövidesen, és egy életre szólóan eldől pár év múlva. Jó lenne hinni benne, hogy háromezer várakozással teli tizennégy évesből háromezer, a helyét megtalált, kiegyensúlyozott felnőtt lesz. —M Megnyílt a Georgikon nyári egyetem A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem dísztermében tegnap ünnepélyesen megnyitották a 8. Georgikon nyári egyetemet. A hallgatókat és a meghívott vendégeket dr. Bélák Sándor akadémikus, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem rektora köszöntötte. Megnyitó beszédében szólt a 175. éves felsőoktatási intézet történetéről, jelenlegi oktatási rendszeréről. Elmondotta többek között, hogy a Georgikon nyári egyetem az egyetlen hazánkban, amely agrár jellegű ismeretanyagot és programot kínál. A szabadegyetem célja: bemutatni a külföldi érdeklődőknek a magyar mezőgazdaságot, s ennek révén hazánk lakóinak életét. Ha angolnak születik, világhírű lenne A MAGYAR SOMMERSET MAUGHAM ELBESZÉLÉSEI — Ha Hunyadi Sándor angol író lenne, Sommerset Maugham mellett állna a vi'láy előtt, így azonban csak nálunk ismerik — sajnos. A Szép Szó 1944-ben megölt főmunkatársa (félig-meddig szerkesztője is az utolsó időben). K. Havas Géza mondta ezt nekem fiatal újdondász koromban a Japán kávéházban, amikor egyszer arra figyeltünk fel, hagy az ajtóban — apja mozdulatát utánozva, apjához nagyon is hasonlítva — Hunyadi Sándor lépett be és enyhe meghajlással üdvözölte az egész helyiséget. Igen, ez a mozdulat jól jellemezte Bródy Sándor fiát, akinek elbeszéléseit ismét kiadták az Olcsó Könyvtár sorozatban Aranyifjú címmel (ez az egyik elbeszélés címe.) A háború utolsó éveiben egy vasárnap délután ballagtam ki a Margitszigetre, a Nagyszálló egyik melléképületébe Hunyadi Sándorhoz, mert atyai jóbarátom, Zsolt Béla azt mondta, ő is ott lesz, látogassam meg őket. Én jól tudtam, hogy Zsolt általában sohasem volt ott, ahol megbeszélte, de akkoriban már „megbízhatatlanná” vált, néha mégis elment oda, ahová mondta és az járt rosszul, aki „biztosra menve” nem ment el a megbeszélt helyre. Ezúttal azonban Zsolt nem volt „megbízhatatlan”, így nekem egy ágyában álmosan megforduló úr csak annyit mondott, amikor benyitottam: „nem tudja, fiam, hogy Béla sohasem jön, ha megígéri? Csak nem akar ennyi emberismeret nélkül újságíró lenni? Na hagyjon még aludni, csak délután négy óra van!” Aztán 1942 késő nyarán ültem vele együtt a Royal-szálló presszójában és nem sejtettem, hogy nemsokára meghal. Még kevésbé gondoltam volna, hogy ez az akkor már rengeteget kereső, divatos író, úgy hal meg, ahogy ö. Szállodaszobájában annyi pénzt sem találtak, amennyiből a temetésre tellett volna: féltestvére, a gabonatőzsdés Bródy János fizette ki a gyászszertartást. Szeretném remélni, hogy ez a néhány epizód jól jellemzi ezt az anyai ágon erdélyi kisenemesi, apai ágon pedig fővárosi bohémkeveréket, akiben egy anekdótázó magyar úr keveredett a városi kávé házlátogató bohém újságíróval és a kettő egybeolvasva valóban olyan képességekkel megírt elbeszéléseket eredményezett, amilyeneket, Sommerset Maugham írt az angol vidéki földesurakról. Azokról akik Londonban és a Riviérán, is éppen olyan otthonosan mozognak, mint angliai földbirtokukon. Egy színesen, ízletesen, csevegve alkotó magyar világfi elbeszéléseit olvashatjuk a kötetben, számos közülük színdarabváltozatban is a közönség elé került akkoriban. Jómagam emlékszem még a címet adó Arany- ifjú színpadi változatára Góthnéval, Titkos Ilonával és Jávor Pállal, A diadalmas katona című elbeszélés Ritz 1919 címen ment a Vígszínházban, de — az akkori időnek megfelelően — a főszereplő olasz antanttisztből angol lett, hogy „ne sértsük vele Mussolinit”, Horthy és Bethlen „barátját". És végül emlékszem családi körben ismertetett mondására Molnár Ferencnek, aki az első nagy „kasszasiker”, a Feketeszárú cseresznye előadásai idején mondta: „miért az a címe, hogy cseresznye, amikor ez a darab megy?” Ma azonban talán az a jó, hogy Hunyadi Sándor nem „megy”, hanem jön: visszajön és ismét olvashatjuk. MÁTÉ IVAN Nagyvizit Jó időpontban tűzte műsorára a Televízió Gyurko- vics Tibor Nagyvizit című tragikomédiáját, örvendetes, hogy a nyári szünetben — mikor nélkülöznünk kell a színházi előadásokat — az orezág legnagyobb színháza pótolni igyekszik a dráma nyújtotta élményt. Jobb esetben tévéjátékokkal, filmekkel, máskor „konzervált” színházi előadásokkal. A Nagyvizit mindenképpen megérdemelte a felvételt. Nem is annyira a dráma, mint az előadás. Ezzel már azt is elmondtuk, hogy némiképpen csalódtunk Gyurkovics művében. A szerző tragikomédiát ígér — nem is hiányoznak a tragikomikus szituációk, —, de inkább csak amolyan kórházi életképet kapunk. Ez egyáltalán nem érdektelen. Gyurkovics kitűnően exponál, remek figurákat teremt, de aztán mintha mindenki egy helyen körözne... Történés éppen van, csak drámai fejlődés nincs. Mindenki már az első pillanatban teljes fegyverzetben lép elénk. Várjuk, hogy egyszer majd rendkívül izgalmas dolgokat tudunk meg ezekről az emberekről, akik annak ellenére, hogy itt és így élnek, bensejükben feltárásra érdemes titkokat hordoznak. Ám a szerző csak egyetlen pillanattal ajándékoz meg bennünket, mikor az ágyhoz szegezett öregember — szinte csodával határos módon — kiugrik az ágyból, hogy megakadályozzon egy öngyilkosságot. Azt hiszem, a kényszerű együttlét több örömet és konfliktust teremt; az emberek több nyomot hagynak egymásban, s jobban változnak maguk is. (A testi kínok ellenére újjászülethet a lélek, haszontalan emberek válhatnak hasznosakká, önbizalmat nyerhet és veszíthet a kórházlakó és így tovább). Mindez nincs igazán jól megírva, ezért Kapás Dezső (Miskolcon kezdte pályafutását) invenciózus rendezése, remek játékmestert munkája, s a kitűnő színészek (Bilicsi, Somogyvári, Koncz, Oszter, Tábori Nóra, Benkö Gyula) érdemel elsősorban dicséretet. Az előadás a legjobb vígszínházi hagyományok méltó folytatása. —Gy PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. Lottó. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Kati Horváth Lajos népi zenekara játszik. — 13.50: Üzletről üzletre. — 14.05: Leveleskönyv. — 15.00: Hírek. — 15.10: Mágnás Miska. Operettrészletek. — 15.49 í Mihály András—Raics István: 1871 — kantáta. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 16.00: A vilaggazdasag hírei. — 16.05: Talpalatnyi föld. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Ettore Bastianini énekei. — 17.40: Vavrinecz Béla feldolgozása : Magyar képeskönyv. — 17.59: Rádioszínház. A -váltó. — 10.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.40: Robert Casadesus (zongora) és Nathan Milstein (hegedű) lemezeiből. — 20.52: Hírek. — 20.55: Láttuk, hallottuk. — 21.14: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. Őrségi találkozó. — A fekete tó legendája. — 52.00: Hírek. — 22.20: Hans Knapperts- busch Wagner-f elvételeiből. — 22.50: Meditáció — az információról. — 23.00: Részletek Sullivan—Gilbert operettjéből. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Kórusok, hangszerszólók. Petőfi rádió: 12.03: Zenekari muzsika. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenedélutánja. — 18.00: Hírek. —18.05: Külpolitikai figyelő, (ism.) — 18.20: Resphigi: Róma kútjai — szimfonikus költemény. — 18.37: Duga Ilona népdalokat énekel, Németh János cint balmozik. — 19.01: Üj könyvek. — 19.04: Jó estét, gyerekek! — 19.10: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. Kisegyüttesek és szólisták a 6-os stúdióban. Közben: Kb. 20.00—20.20: Esti krónika. — 21.10: Somogyi Erzsi emlékezete. — 22.13: Vörös Kálmán népi zene- — kara játszik. — 22.20: Nemcsak üzlet az ,,új Führer-hullám”. — 22.35: Lakatos Dezső együttese játszik. — 23.00: Hírek. — 23.15: Dvorzsák műveiből. — 24.00— 0.10: Hírek. Miskolci rádió: Borsodi tükör. — Hová lett a szomolyai cseresznye? — Az Autóközlekedési Tantintézetben. — Utazó fiatalok. — Legújabb lemezünk. — Művelődő Borsod. — Beszélgetés a tokaji írótáborban. — Ismét a diósgyőri ásatásokról. — A dzsessz kedvelőinek. Televízió: 17.38: Műsorismertetés. — 17.40: Hírek. — 17.45: Tízezer lakás. — 18.15: Reklámműsor. — 18.20: Műsorainkat ajánljuk. — 18.45: öt perc meteorológia. — 18.50: Boldizsár Iván útijegyzete. I. rész. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Orosz asszony. Tévéfilm. — 20.50: Gondolatok a boldogság-, ról. — 21.05: A Tv Galériája. 21.45: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai televízió: 16.45: Hírek. — 16.50: Fecske, ifjúsági magazin. — 17.45: Kerületeink hangja. — 18.00: Dalok. — 18.15: Megérik a 2000-et? — 19.00: Híradó. — 19.25: Bonemians Praha —Spartak Trnava labdarúgó-mérkőzés. — 21.20: Híradó. — 21.40: Megtörtént, nem történt meg? Vetélkedő. — 22.15: A szökevény. Amerikai tévéfilm. VI. Kiállítások: Miskolci Képtár: állandó kiállítás (nyitva ío-től 18 óráig). — Kossuth Művelődési Ház: André Kertész fotói (10-től 18 óráig). Eilmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): Buck és a prédikátor (szí. amerikai). — Kossuth (f3): Legenda, (szí. szpyjet) v (f5, f7): Ka- tönazene (szí. magyar). — He- vesy Iván Filmklub: (f5. f7): Patyomkin páncélos (szovjet). — Fáklya (f5, f7): Kincskereső kis ködmöm (szí. magyar). — Pető^ fi (f7): És az isten megteremté a kávéházi énekesnőt! (mb. szí. jugoszláv). — szikra (5, 7): Mária, a skótok királynője (mb. szí. angol). — Táncsics (5, 7): Az utolsó mozielőadás (amerikai, 16 éven felülieknek!). — Tapolca, kert (8): Bartleby (színes angol).* — Hámor (4): A svéd asszony (mb. szovjet—svéd). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: A Francia Rádió filharmonikus zenekarának párizsi stúdióhangversenye. — 9.35: Mária főhadnagy. Operettrészletek. — 10.00: Hírek. — 10.05: Hányszor mondjam? — Komlós János műsora. — 11.25: A bagdadi borbély. — Operarészletek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nótacsokor. — 8.50: „Jelképek erdején át...” — 9.00: Hírek. — 9.03: Schöck Ottó táncdalaiból. — 9.23: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.38: Romantikus kórusmuzsika. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Felvételre keresünk építőmérnököt, építőipari kalkulátort. Fizetés: — gyakorlati időtől függően — megegyezés szerint. Jelentkezés: életrajzzal személyesen. vagy írásban: Fejér megvei Beruházási Vállalat. Székesfehérvár. Móricz Zs. utca 14. Szögbelövést. fúrást, tiplizést, polctarlók, tükör, fogas felszerelését vállalja: PACHER. Régiposta u. 7. Speciális csillárszeg. / A Miskolci üveggyár felvételre keres vegyipari technikusokat és vegyipari szakmunkásokat. Jelentkezés a gyár munkaügyi os*» tályácu