Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1973-08-27 / 200. szám
a miskolciaké a szó Mielőtt a Népkerthez érnénk. a Sportcsarnok előtt mintegy száz méterrel nagy gödör „éktelenkedik” az úttesten. Gyakran járok arra, látom a megbillenő nagytestű jármüveket, autóbuszokat és teherautókat. Látom a nagyot „bakkanó” személygépkocsikat és a gödör előtt hirtelen lefékező motorosokat, melyek csaknem balesetet okoznak. Nem nagy munkáról van szó, a gödröt már régen el kellett volna tüntetni, hiszen az egyik legforgalmasabb és legfontosabb közlekedési útvonalunkon van. F. É. Miskolc Libegő a Blikkben Pár évvel ezelőtt írtak az újságok arról, hogy tervbe vettek a Blikkben egy libegőt, amivel télen-nyáron a kirándulók feljuthatnak Lillafüredről Fehérkő- lápára. Sajnos, az elképzelés csak terv maradt, s azóta sem hallottunk róla, hogy ez megvalósul. Gondolom, ennek anyagi okai is vannak, ezért javasolnám, hogy a Hejőcsabai Cementmű 197-1-ben lebontásra kerülő kötélpályáját — igen kis átalakítással — erre a célra használják fel. A kötélpálya lebontására azért kerül sor, mert a mészkő szállító- szalagon kerül a bányából a ce- mentmübe, s így a kötélpálya feleslegessé válik. Ügy vélem, ezzel a megoldással több millió forintos megtakarítással Miskolc- nak is lehetne egy libegője — írja levelében dr. Molnár Adorján. Miskolc, Katowice utca 11. szám alatti olvasónk. * Életre való javaslat, érdemes lenne az MTS Városi Tanácsának Kirándulás — sok bosszúsággal Augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén mintegy ötszáz ember várakozott a délutáni órákban a mezőkövesdi Zsori fürdő előtt, hogy az állomásra induljon. Szinte biztosak voltunk abban, hogy ezen a napon a Volán 3. sz. Vállalat is felkészült a megnövekedett forgalomra. Sajnos, nem így történt. Egymást törve-taposva — köztünk gyermekek, terhes anyák, idős emberek — prc- selődtünk fel a menetrend szerinti járatra, melyről még igy is nagyon sokan lemaradtak, s késtek le a Miskolc, illetve Budapest felé induló vonatokat. Akkor, amikor a MÁV megerősítette járatait, a Miskolci Közlekedési Vállalat és még egy sor szolgáltató vállalat számtalan intézkedést tett azért, hogy alkotmányunk ünnepén a kirándulók kellemesen utazzanak, s jól érezzék magukat, a Volán semmit nem tett a Zsórira kirándulók érdekében Z. R. Miskolc vele foglalkoznia. Dinnyevásár — Lőrinc napja után Nagy keresletnek örvend a dinnye —, bőr jó két héttel túl vagyunk már Lőrinc napján. (Az ezzel kapcsolatos szólásmondást ismerők tudják: miről van szó.) Képünkön a ko- bakos gyümölcs terméséből új szállítmány érkezik a Búza téri piacra, a tiszadadai Kossuth Termelőszövetkezetből. Megállót kér az új lakótelep Szirmabesenyőn az újtelepi presszó előtt egyre többen szállnának fel, illetve le a MÁV AUT-buszról, ha az megállna. Itt épült fel ugyanis az új lakótelep és sokan utaznak be a városba, a nap minden szakában. Az utasokat sokszor megtéveszti az, hogy ezen a helyen, — ha ismerőse akad a vezetőnek — megállnak a buszok. Pár nap óta pedig egy „hivatalos” tábla is jelzi a megálló helyét, de a buszvezetők nem veszik figyelembe. (Mint megtudtuk, úgy csempészte oda valaki a táblát. Most aztán teljes a zűrzavar). Sokan állnak és várnak a megállóban, s nem értik, hogy miért nem áll meg az autóbusz. Igaz, hogy nem túl mesz- sze van a következő megálló; a vasútállomás, ahonnan vissza kell gyalogolni a telepre, de jó lenne, ha az illetékesek lehetővé tennék, hogy az említett helyen rendszeresen megálljának a MÁVAUT kocsijai. Bődy Kálmán Szirmabesenyő „Toldják” meg a nyitva tartás idejét A Szemere utcában van egy kis zöldséges bolt. Az üzlet kifogástalanul tiszta és áruval ínségesen ellátott. Csak van egy kis „szépséghibája”: már délután 4 órakor bezár. A környéken dolgozó háziasszonyok munkaideje később ér véget, mint ahogv az üzlet bezár, pedig sokan szívesen vásárolják meg itt napi zöldség- és gyümölcskészletüket. Tudjuk, hogy ez az épület, melyben a bolt van, szanálásra kerül, de addig is jó lenne egy kicsit „megtoldani” a nyitva tartás idejét. Z M.-né Miskolc Véradónapok a Járműjavítóban Augusztus második felében újból adtak vért a Járműjavító Üzem dolgozói, szám szerint 267-en. Többségben a harminc éven aluli fiatalok voltak. Igen sok szocialista brigádtag is vállalta a térítésmentes véradást, s ezzel nagymértékben hozzájárultak a sikerhez. Az üzem véradói között már 21 bronz-, egy- egy ezüst-, illetve aranyjelvényes kitüntetett van, és már a hatodik alkalommal kapták meg a vöröskeresztes mintaszervezet megtisztelő címet. P. I. Miskolc Ezt mondja a jogszabály A HÁZFELÜGYELŐKET «RINTÖ KÉRDÉSEK Lapunkban már ismertettük az egyes házfelügyelői szolgáltatások ellátásával kapcsolatos szabályozást és a házfelügyelők munkafeltételeire vonatkozó rendeletet. Ezen jogszabályokra alapozva a SZOT Társadalom- biztosítási Főigazgatósága utasításban szabályozta a házfelügyelők társadalombiztosításának egyes kérdéseit. Vigyázzunk a szavatosságra! Különösen többnapos ünnepek után tapasztalni, hogy az üzletekben visszamaradt csomagolt tejet a kitett ládák legfelső rekeszébe helyezik, nyilvánvalóan azért, hogy ez fogyjon el legelőször. Így aztán otthon sokszor éri kellemetlen meglepetés a vásárlót, amikor rájön, hogy az áru nem friss. Egy ízben már hasonló észrevételemre az illetékesektől írásban kioktató választ kaptam, mely szerint: „minden üzletben ki van függesztve a tejtermékek lejárati idejének jelölési módja” (nincs kifüggesztve!); „az üzletvezetőnek a lejárt fogyaszthatóságú tejtermékeket visszáruzni kell” (nem visszáruzzák!). Miért nem különítik el legalább a lejárt sza vatosságú tejtermékeket? Ha pedig mód van a visszaszállí tásra. ezzel a lehetőséggel miért nem élnek a boltvezetők, s miért nem tartják be a rendelkezést? Pál István Miskolc Szerkesszen velünk! „A jogosítványom új, de a kocsim régi” —, írja T. Kallón miskolci olvasónk. „Igy is sokba került az nekem, ogy hébe-hóba kocsival járhatok. Nemrég hallottam, ,ogy hamarosan ismét fizetnem kell, mert kötelezővé teszik a biztonsági öv használatát. Pontosan nem tudom, hogy mennyibe kerülnek a hevederek, de hát nekem néhány száz forint is megterhelést jelent. Ráadásul az én öreg tragacsomban nincsenek olyan csatlakozók, ahová az öveket be lehetne kapcsolni, igy ez is pénzbe kerül majd. Arra lennék kíváncsi, hogy mikortól teszik kötelezővé az övék használatát, s egyáltalán mennyibe kerül a biztonsági öv? A kérdés első felére pontos választ mi sem tudunk adni. Az bizonyos, hogy a várható KRESZ-módosítás kötelezővé teszi majd a biztonsági öv használatát. Hogy mikor? Néhány éven belül bizonyosan. Azzal teljesen egyetértünk, hogy levélírónk, sok más gépkocsitulajdonossal együtt idegenkedve tekint a várható intézkedés elé, részint a költségek, részint pedig a be- szíjazással járó kényelmetlenség miatt. Ami a kényelmetlenséget illeti, az sokkal kisebb, mint amennyire sokan számítanak, S ennyi áldozatot igazán megér a testi épség védelme. Az emberi szervezet igen érzékeny a hirtelen gyorsulásra, illetve lassulásra. Ütközésnél ez önmagában is súlyos belső sérüléseket okozhat, még ha törés vagy záródás nem is történik. Az utóbbi két-három évben gyártott valamennyi típusú gépkocsin megtalálhatók az öv felerősítéséhez szükséges menetes furatok, A furatot az ajtóoszlopon köny- nyen eltávolítható műanyag dugók, vagy csavarok zárják le. Az úgynevezett kardánalagút két oldalán, az első üléstámlák vonalában található egy-egy furat. A régebbi kocsik karosszériájába utólag — kellő gondossággal és némi költséggel — szintén elkészíthetők a rögzítési helyek. Ezt a munkát azonban lehetőleg szakember végezze. Az üzletekben általában öt-hatféle biztonsági öv kapható. (Az egyes típusokról egyébként részletes ismertetést közöl a Nagyító című lap augusztusi száma.) A legolcsóbb az NDK gyártmányú Dobiina (ára darabonként 250 forint körül van), amely azonban az eredeti csavarokkal csak a 601-es Trabantba és a 353-as Wartburgba építhető be. A Skoda-tulaidono- soknak elsősorban csehszlovák Moravan nevű övét ajánlhatjuk. Ara, párban, hétszáz forint. Kezelése egyszerű, gyors. Gombnyomásra nyílik. Vásárláskor jó tudni, hogy az övék (valamennyi importból származik) ára szinte boltonként változik, s szerelési, valamint kezelési utasítás nélkül ne vegyünk hevedert. A Főigazgatóság 200—2/ 1973. számú utasítása — többek között — kimondj,!, hogy 1973. január 1-től a házfelügyelőknél a járulékalap megállapításánál kapupénz jövedelem címén (az esetenkénti és a havi kulcshaszná- Iati díjak fejében) lakásbérleményenként az eddigi havi három forint helyett havi öt forintot kell munkabérnek tekinteni. Kapupénzből eredő jövedelem címén ugyanezt az ösz- szeget kell az 1972. december 31-ét követő i<*őre járó munkabérként figyelembe venni a nyugellátás alapjául szolgáló munkabérátlag kiszámításánál, valamint a munkabérhez igazodó betegségi biztosítási szolgáltatások megállapításánál is. A havi és esetenkénti felvonóhasználati díi fele a felvonókezelőt (házfelügyelőt), a másik fele pedig a házkezelőt (munkáltatót) illeti meg. A házfelügyelő ennek megfelelően a munkáltatójával az említett felvonóhasználati díj felével köteles elszámolni. Az elszámolás szerinti összeget kel! 1973 január 1- től járulék-, illetőleg szolgáltatási és nyugdíjalapnak tekinteni. A kulcs nélküli személyfelvonó esetében a fizetett havi felvonóhasználati díj egésze a munkáltatót illeti meg, ez éti az e címen befizetett összeg iárulék-. illetőleg szolgáltatási és nyugdíjalapot nem képez. Az 1973 ianuár 1-től kezdődően a járulékalap megállapításinál munkai-'órként figyelőibe veendő kaouoénz. illetőié*» felvonóha^zníio*; díj számításba vételével fizetendő járulékot (iárulék- különbözetet) 1973 iúlius 31- ig lehet késedelmi pótlék és rendbírság mentesen bevallani, illetve átutalni. tVr -- S‘Í -ROVATVEZETŐ: MOLNÁR SAVDOBNE TELEFONSZAMA: 18-224 Gödör az úttesten Veszélyes útszakasz Lyukóvölgyben a Mélyépítő Vállalat körülbelül két hónapja vizvezetékszerelési munkákba kezdett. Az út közepén egy méternél mélyebb. 60—70 centiméter szélességű árkot ásott. A munkálatok igen lassan haladnak, s a tátongó mélység, a felhalmozott földhányás — különösen esős időben — veszélyessé teszi a közlekedést. Kérnénk, hogy a vállalat korláttal védje az arra járók testi épségét, este pedig gondoskodjon az árok elejének és végének megvilágításáról, melyet — úgy gondolom — rendelet is előir. Szőr Sándor Lyukóvölgy 11. sz.