Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1973-08-23 / 197. szám

\ ♦ Koós János a csokoládégyáriak társaságában (Kerényi László felvétele) Miért ijesztgetnek? Két hírem van. Egy jó és egy rossz. Mondom a jót: a* egész országban a borsodi üzletek kínálják legolcsóbban az olajkályhát. És a rossz: a nagy gonddal megszervezett rek­lámkampány szépséghibája, hogy nemcsak a kályhák olcsó­ságával biztatnak a vásárlásra, hanem ijesztgetnek is mond­ván, hogy „Most még válogathat! Nagy a választék!” Ezek szerint később kisebb lesz a választék. A FÉMVILL Nagykereskedelmi Vállalat megállapodott a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalattal, a centrum áruházakkal, valamint az áfészekkel. hogy a megye üzletei­ben augusztus 15. és szeptember 30. között tíz százalékkal ol­csóbban árusítják az olajkályhát. (A nagy- és kiskereskede­lem öt-öt százalékot Vállalt.) így a vásárló már tízszázalékos befizetéssel kályhatulajdonossá lehet, azaz például mindösz- sze 142 forint befizetésével hozzájuthat a borsodi fogvasztó a legolcsóbb típushoz, amelynek eredeti ára 1580 forint. A dicséretes buzgalommal megszervezett akción a válla­latok közvetlen haszna nem sokra rúg, hiszen a kiskereske­delem 5.5 százalékos árrését felemészti az engedmény, ám ezt az önként vállalt „veszteséget” fedezi a kockázati alap. A fogyasztó mindenképpen jól jár. hiszen olcsóbban, s kedvezőbb hitelfeltételek mellett vásárolhat. S annyiban jól járnak a vállalatok is. hogy a keresletre élénkítően ható vásár nyomán gyorsabban forog a pénzük, s nem kell hosz- szú hónapokig raktározni az árut. Az olajkályha keresett cikk. Tavaly például csaknem harmincezer fogyott belőle a borsodi üzletekben, nyolcezerrel több, mint egy esztendővel korábban. Hogy az idén hány háztartásban térnek át a széntüzelésről az olajtüzelésre, az most még nem tudható, de a forgalom minden bizonnyal meghaladja a tavalyit. Az 1973-as esztendő — már ami az olajkályhát illeti — a rekordok éve lehet, hiszen az tény. hogy ilyen nagy válasz­ték sohasem volt (az üzletek tizenegy fajta kályhát kínál­nak). s a mennyiséggel sem lesz baj. (Érdemes megjegyezni, hogy 1966-ban egész Magyarországon kevesebb olajkályhát adtak el, mint tavaly Borsodban.) Dicsérni kellene hát. s nem kritizálni, ám az önérzetére egy kicsit is adó vásárlót (mert hiszen mindnyájan vevők vagyunk) bosszanthatja, hogy a majdani választék vélt. vagy valós szűkösségéből erényt kovácsolva ösztökéljék egy kife­jezetten téli cikk nyári beszerzésére. A városban, legtöbb olajkályhát értékesítő üzlet vezetője szerint novemberben is a mostanihoz hasonló lesz a válasz­ték. Aki akkor vásárol, igaz, hogy többet fizet, de nem tá­vozik üres kézzel az üzletből. Miért kell hát akkor pánikot kelteni, s a hiánygazdálkodás „addig vegye, amíg van” jel­mondatát újramelegíteni, amikor végre elértük, hogy az olaj­kályháért sem kell sorba állni, hogy végre valóban válogat­hat a vevő. (brackó) Tanszersegély Ma tekinthetők meg utoljára Andre Kertész képei Az Amerikában élő, magyar származású, világhírű fotó­művész, André Kertész kiál­lítása ma tekinthető meg utoljára a Kossuth Művelő­dési Ház színháztermében. A XX. századot ábrázoló képe­ket július 21-től mutatták be a miskolci közönségnek. Dél-dunántúli népművészeti napok Baranya, Somogy. Tolna és Zala megye évenként ismét­lődő rangos eseményét, a dél­dunántúli népművészeti na­pokat az idén szeptember 22—24. között rendezik meg Zalaegerszegen. A megyék ez alkalommal bemutatják jel­legzetes dalaikat, táncaikat, iparművészetüket. A Zala­egerszegen első ízben sorra kerülő rendezvény központi témája a népi építészet lesz. Melegüzemi pótlék Az LKM-ben az időszako­san bevezetett melegüzeani pótlék — amely 1,6 millió forintot jelent a kollektívá­nak — a martinban is jóté­konyan hatott. Jelentősen csökkent az igazolatlanul mulasztók száma és jóval kevesebben kértek rendkí­vüli szabadságot, mint ko­rábban. Tiszteletbeli brigádtag: KOÓS Délután kettőkor emelték le az utolsó formakeretet a gépről. Alig másfél órával később már szinte valameny-' nyien ott izgultak a gyár KISZ-klubjában. A Szerencsi Csokoládé­gyár diósgyőri gyáregységé­nek Martos Flóra szocialista brigádja népszerű táncdal- énekesünket. Koós Jánost tiszteletbeli taggá választotta. — Miért éppen öt? — Mert emberként és éne­kesként egyaránt szeretjük — mondja Tóth Istvánná brigádvezető. — Meg talán mi sem vagyunk teljesen idegenek a számára ... — Vagyis: kapcsolatuk ko­rábbi keletű? — Nem, személyesen még egyszer sem találkoztunk. Viszont tudjuk: bizonyos szálak fűzik őt Miskolchoz. S gondolom: az itteni em­berekkel, munkásokkal szí­vesebben barátkozik, mint az idegen városbeliekkel. Miskolcon barátkozott me» a zenével Érthető volt a feszült vá­rakozás, amely a híres ven­dég érkezését megelőzte. Koós azonban családtagként jött. A klubban az első pil­lanattól kezdve meghitt han­gulat uralkodott. — Miskolcot második szü­lővárosomnak tekintem — kezdte a beszélgetést Koós János. — Itt jártam iskolá­ba, itt barátkoztam meg a zenével, s szabad óráimban a labdát is itt kezdtem rúg­ni. A futball azóta is ked­venc időtöltésem; „másodál­lásban” a színészek csapatá­ban védek... Nem volt töretlenül felfe­lé ívelő a pálya, melyet a Miskolci Zeneművészeti Fő­iskola egykori oboa szakos növendéke befutott. Tizenhá­rom éve énekel. Közben vol­tak „árnyékos” napok is. Most viszont, vitathatatla­nul. a legnépszerűbb előadok egyike, aki eddig minden ha­zai táncdalfesztiválon nyert valamilyen díjat *— kivéve a legutóbbit. És a Tessék vá­lasztani! című tánczenei ver­senyeken is többször az első helyezették között végzett Nemzetközi sikerek is fűződ­nek nevéhez: legutóbb a Brassói Aranyszarvas Nem­zetközi Fesztiválon neki ítél­ték oda a Zeneművészek Nemzetközi Szövetségének nagydíját. — És két aranylemezem is van: a Kislány a zongorá­nál meg A szívem egy ván­dorcigány ... A SZLR-on kezdődött Tóth Gyula, a csokoládé­gyár grafikusá, a brigád pat- ronálója közbevág: — Mi pedig kétszer nyer­tük el eddig a szocialista brigád cím arany fokozatát A tízéves brigád vezetője az Élelmiszeripar Kiváló Dol­gozója, tizenhárom brigádtag pedig egyszer, illetve több­szőr elnyerte a Kiváló Dol­gozó címet. Amíg a brigád tagjai és a népszerű vendég tovább folytatják az ismerkedést. Tóth Gyulától afelől érdek­lődöm: — Hogyan is alakult k\ a kapcsolat a brigád és Koós János között? — Az idei miskolci SZŰR­on kezdődött: a „lányok” kí­vánságára megkérdeztem a művésztől: vállalná-e a tisz­teletbeli brigádtagságot. Az idén 24 ezer forinttal segíti az Ózdi Kohászati Mű­vek szakszervezeti bizottsága tanévkezdés előtt a sokgyer­mekes családokat. A 200— 400 forintnyi öszeget még augusztus 15—16-án kifizet­ték, hogy a szülők idejében megvásárolhassák a tansze­reket. A szakszervezeti bizottság nőbizottsaga vette számba, kik azok, akiket megillet a pénzösszeg. Most először nem csupán a nődolgozók, hanem a többgyermekes, ám viszonylag kisfizetésű férfidolgozók neve is beke­rült azoknak a névsorába, akik támogatást kapnak. Robot oHonörzi a hívásokat Átadás előtt az új telefonközpont Nyelvtanfolyamok Miskolcon száz lakásra ti­zenhét telefon jut. Városunk előkelő helyet foglal el az országos ranglistán. Ha eh­hez hozzászímítjuk. hogy rö­videsen átadjuk az új Kili­án i távbeszélő központot, az arány tovább javul, száz la­kásra 21 telefon jut majd. A legtöbb készüléket a diós­győri városközpont, a Kilián lakótelep kapja. A Crossbar rendszerű központ szerelését a Beloiannisz Híradástechni­kai Gyár szakemberei vég­zik. Most a próbahívások időszakában már miskolci postások is részt vesznek az átadás előtti munkákban. hllenőriz a robot Az épület kilencvenmilli- ós beruházási költségekből 43 millió forintot a központ technikai berendezésére for­dítottak. Ez lesz elkészülte után az első magyar gyárt­mányú felszerelés, amely a svéd L. M. Ericson cég köz­pontjainak pontos mása. A BHG a megvásárolt licenc alapján gyártotta a telefon- fonközpontot és a szakembe­rek szerint jó munkát végez­tek. A svédek negyedéven­ként ellenőrizték az alkatré­szek minőségét, s nekik sem volt kifogásuk. NVist huszonegy szerelő dolgozik a posta épületében a budapesti gyártól, koráb­ban ötvenen voltak. Bakos Ferenc az új központ veze­tője és Hargitai János az igazgatóság fejlesztési osztá­lyának munkatársa kalauzol bennünket a fémkeretek, fi­nom vezetékek erdejében. Egy magas létráról Molnár Imre a kábelrendező osztály vezetője int felénk. Telefon- kagylóval a kezében próba­hívásokat végez. A tapaszta­lat? — A múlt hét végén, mun­kába állítottuk az ellenőrző robotot és keddig 28 ezer vonalat hívott végig. Önmű­ködően tárcsáz, mérőhangot bocsát ki és rögzíti a tapasz­talatokat. A 28 ezer hívásból egy hibásat sem jelzett a gép! Elbúcsúzunk a 21-csektől Miskolcon a 21-es és 41- es számmal jelölt telefonál­lomások nehézkesek voltak. Ha az új központot átadják, ezek a számmezők jó időre eltűnnek a posta készletéből, és leszerelik, a törpeközpon­A hetek óta tartó száraz időjárás jelei lemérhetők a földeken: a rossz vízgazdál­kodású talajokon sárgulnak a kapásnövények. A gazda­ságok nagy erőfeszítéseket tesznek a vízhiány enyhíté­sére. Az utóbbi 20 napban 26 500 hektárral nőtt a meg­tot is. Ezzel megszűnik a hosszú várakozási idő a hí­vástól a csengetésig, a halk vagy áthallásos telefonálás. Az új berendezések bekö­tésekor a szerelők harminc kilométernyi kábelt használ­tak fel. A szükséges hőmér­sékletet a kényes gépeknek osztrák klímafelszereles biz­tosítja. Az úgynevezett fel­ügyelet nélküli távbeszélő- központban mindössze négy műszerész teljesít majd szol­gálatot októbertől. Sétánk során legvégül egy üres terembe értünk. Erre bővíthető „elemenként” a rö­videsen átadásra kerülő köz­pont, és újabb hatezer vona­lat építhetnek ki a város nyugati részében. NAGY JÓZSEF öntözött terület, amely elérte a 276 500 hektárt. A zöldsé­geket a kertészetekben sok­felé már negyedszer látták el öntözővízzel, de kétszer, sőt háromszor kaptak már mes­terséges csapadékot a takar­mánynövények, a kapások és egyes helyeken a rétek is. Örömmel fogadta az ajánla­tot. A részleteket levélben beszéltük meg. A Martos Flóra brigádnak címzett első levelek egyike — amolyan mottóként — így végződik: „Mi édesszájúak tartsunk össze!” A Miskolci Műanyagfel­dolgozó Vállalat félezer dol­gozójának 85 százaléka női munkavállaló. Így aztán nem csoda, hogy a vállalatveze­tés folyamatosan napiren­den tartja a párt és a kor­mány nőpolitikái határozatá­ban foglaltak végrehajtását. A nehéz fizikai munka meg­szüntetése érdekében példá­ul az elmúlt három évben 25, kézi működtetésű gépet selejteztek ki, s ma már csak a tanműhelyben létezik ilyen elavult gép a jövő szakmunkásai oktatásának segítésére. A többgyermekes, vagy gyermeküket egyedül nevelő nők nem dolgozhatnak há­rom műszakban. Az ilyen szülők gyermekeit, amennyi­ben tanulmányi átlaguk leg­alább négyes, ösztöndíjjal is segíti a vállalat. Sőt, ilyen­ismét szervez nyelvtanfo­lyamokat a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat mis. kolci szervezete. Megfelelő érdeklődés esetén néhány rit. kábban használt — így pél­kor. az iskolakezdés előtt a tanszerek vásárlásához is nyújtanak anyagi támoga­tást. Kedvező visszhangra ta­lált a nők körében az az in­tézkedés is, amelynek ered­ményeképpen ma már min­den munkahelyen hűtőgép üzemel. A vállalat előnyben részesíti a családos anyákat az üdültetésnél is: az idén például 24 család pihente ki magát a balatonlellei válla­lati üdülőben. S ahol ilyen sok nő dol­gozik, érthető módon * sokan mennek szülési szabadságra. Jelenleg több mint százan élnek ezzel a szociálpolitikai kedvezménnyel, amelyet a vállalat még tovább bőví­tett: minden szülési szabad­ságról visszatérő nőnek 600 forint rendkívüli segélyt ad­nak. dául latin, görög és japán — nyelvből is indítanak tan­folyamot. Szabadegyeteme­ket is hirdettek. Külön fi­gyelmet érdemel az a ter­vük, hogy a Hevesy Iván filmklubbal közösen Jog a filmkockákon címmel is szer­veznek előadássorozatot. A jogi esetekkel foglalkozó do­kumentum- és szórakoztató, filmek előtt neves szakem­berek tartanak majd elő­adást. REFLEKTOR Ma Budapesten a TIT köz­pontjában sajtótájékoztatón ismertetik a társulat soron következő feladatai t.+Alsó­örsön (Veszprém megye) vendégszerepei az Állami Bu. dapest Táncegyüttes. * Deb­recenben megkezdődik az egészségügyi dolgozók há­romnapos tanácskozása. Egerben megnyílik a fiatal házasok akadémiája. ^ Kecskeméten és a környék­beli állami gazdaságokban üzemi bemutatókat rendez­nek az országos kertészeti napok keretében. + Sopron­ban megkezdődik a hetedik országos p(*.táskonferencia, ★ Szarvason az állami gaz­daságban rendkívüli iskola­segélyt kapnak a többgyer­mekes, s az egyedülálló édes­anyák. Sárgulnak a kapásnövények KEGLOVICH JÁNOS 4 műanyag-feldolgozóban Segítik a nőket

Next

/
Thumbnails
Contents