Déli Hírlap, 1973. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1973-07-10 / 160. szám

w Mit várunk az üzemektől? Nyári gyerekek „A munkahely nevelő szere­pét semmi mással nem lehet pótolni . . . Elengedhetetlen az érzelmi kapcsolatok erősíté­se.” (A SZOT júniusi ülésének referátumából.) Az iránt nem is érdeklő­döm, hogy végeznek-e pro­duktív munkát a gyerekek. Nem is végezhetnének, hi­szen egy technikusnak is legalább fél év kell, amíg kiismeri magát a TITÁSZ labirintusában. A nyári üze­mi gyakorlat mégis komoly dolog; annak kell lennie. A diák az üzemben — ha a felnőttek is komolyan ve­szik az üzemi gyakorlatot — elsősorban életformát tanul; erkölcsileg, eszmeileg gazda­godik. Persze közben sikerül betekintést nyernie a szak­mába is. Legalább annyira, hogy többé-kevésbé tudja; „mi folyik a csöveken”. (Ta­lán emlékeznek még az Is­meri a szandi-mandit? című magyar film diáklányára, aki erre volt kíváncsi.) A TITÁSZ üzemigazgató­sága négy közigazgatási egy­séget (megyét) hálóz be. Ez akár szó szerint is érthető, hisz sok-sok kilométer villa­mosvezeték gazdái. A debre­ceni központban elmondták, hogy most kezdődik náluk a falvak hálózatának rekonst­rukciója, és sok gondot okoz­nak az újjáépülő, terjeszke­dő városok is. A munka sok, a létszám lehetne nagyobb. Űgv érzem, hogy a „nyári gyerekek” hátramozdítók itt csupán. Ezt azonban — hiába provoká­lom — senki sem mondja ki az üzemben. Legfeljebb egy- egy szaki káromkodik vala­hol lenn a műhelyek kör­nyékén, hogy nincs az em­bernek elég baja, még ezek­re a kölykökre is vigyázni kell. Természetesen ezeket az elvtársakat is meggyőz­zük — mondja a személyzeti osztály vezetője. — Hogyan kezdődik? — A biztonsági csoportve­zető kioktatja a tanulókat; beszél a balesetvédelmi kö­telezettségekről, az üzem jellegéről általában, majd a gyerekek aláírják a jegyző­könyvet, hogy mindezt tucto- másul vették. A névsort már korábban megkaptuk a mis­kolci Bláthy Ottó Szakkö­zépiskolától — így szétoszt­hattuk a tanulókat. A négy hetet általában két munka­helyen töltik. Kisida Gábor III. D osztá­lyos tanuló: Az első két he­tet a villanyszerelő műhely­ben töltöttem. Már éppen adtak volna önálló munkát, de most ide kellett jönnöm a termelési osztályra. Kérdés a személyzeti ve­zetőhöz ; — Nem jobb lenne, ha vé­gig egy helyen gyakorolná­nak? — Ha így kérné az iskola, szívesen teljesítenénk a ké­rést. Nekünk ez lenne a jobb. Nagy János tervező tech­nikus (ő is Miskolcon vég­zett évekkel ezelőtt): — Remélem, jól érzi majd nálunk magát Gábor. Mun­ka közben is sok minden­ről elbeszélgethetünk. Né­hány külföldi országban a fiatalembereket mindig idő­sebb, tapasztaltabb techni­kusok, mérnökök mellé oszt­ják be. így mindenkiért sze­mélyesen felel valaki. A két ember között általában szo­ros barátság alakul ki. Ezt a gyakorlatot nálunk is be kellene vezetni. — A KISZ-szervezet tud rólatok? Nagy János technikus: A titkár éppen a mi osztályun­kon dolgozik. — Ki az? — kérdezi a diák. — Aki ma reggel hat per­cet késett... Harminc egynehányan jöt­tek Miskolcról, természetesen tanári kísérettel. Kollégium­ban laknak; ellátásuk mini­mális összegbe kerül — mi­nimális az órabérük is. — Ismerkedtek Debrecen­nel? — Este kilencig van kime­nő ... A város nevezetességeit legfeljebb csak véletlenül né­zik meg. Pedig az üzemi gyakorlat alkalmat adhatna ismereteik több irányú bő­vítésére. Nagy János technikus: — Van olyan régi diákunk, akivel még most, évek múl­tán is levelezünk. A szoba-, BodgáI Ferenc emlékének Hagyományok Ötödik alkalommal jelent meg a Népi hagyományok Borsodban című évkönyv, amelyet ezúttal a Herman Ottó Gimnázium néprajzi szakköre, és az 1-es sz. Ipari Szakközépiskola diákjai és ..más önkéntes néprajzi gyűj­tők” . munkáiból Barthfl László tanár szerkesztett, Bodó Sándor muzeológus lektorált. Folytathatnánk a felsorolást, hogy kinek a tol­lából jelent meg írás, kik hol gyűjtötték anyagaikat, mi a folklórnak az az akár­csak mákszemnyi része is, amelyet most már rendszer­be foglal, megmagyaráz és megőriz az írott szó. A további felsorolásnál fontosabb az (annak érzik a szerzők is), ami az évkönyv gondozóinak névsorában vál­tozott, és fontos az ajánlás. Az előző, a negyedik év­könyvet még az azóta tragi­kus hirtelenséggel elhunyt dr. Bodgál Ferenc muzeológus lektorálta, ezt a gyűjteményt az ő emlékének ajánlják. „Tavaly temettük, fiatalon, negyven évesen Az önkéntes néprajzi gyűjtök példaképe és segítője, a néprajztudo­mány fáradhatatlan munkása volt’’ — olvashatjuk a rö­vid nekrológ elején abban a könyvben, amelynek az ad igazán értéket, hogy szerzői egészen fiatalok, mondhat­nánk gyerekek. Ami attól be­cses. hogy írói is elkötelezett­jei ennek a tudománynak és megvan rá a biztosíték, — a fiatal ember érdeklődése —, hogy talán művelői is lesz­nek. Idővel talán nemcsak önkéntesként. A néprajz magas szinten kevesek tudománya, egyedi .szakterület. De Miskolcon is vannak fiatal kutatók, akik­nek nevét már „jegyzik” szakmai körökben, és — töb­bek között — ez az évkönyv is bizonyítja, hogy nő az ön­zetlen, és a népi hagyomá­nyokkal együtt a szakma ha­gyományait is őrző utánpót­lás. M— illetve műhelyközösségek ál­talában szívesen fogadják be a gyerekeket. Olykor még közös szórakozásaikba is be­vonják a diákokat. Rácz Mária (most érettsé­gizett Miskolcon): — Tavaly itt voltam gya­korlaton,- s most visszajöt­tem. Szívesen fogadtak. Egyelőre rajzolni fogok. A fizetésem 1300 forint. Ké­sőbb persze szeretnék tech­nikus lenni. A személyzeti osztály ve­zetőjétől kérdezem: — Milyen minőségben al­kalmazzák a szakközépisko­lában érettségizetteket? — Az üzem szükségletei szerint. Vagy szakmunkások lesznek vagy technikusok. Két év múlva mindenesetre technikusi minősítő vizsgát tehetnek. — Addig tehát szakmun- kási besorolásban ... — Még mindig nem jelent meg a végrehajtási utasítás azzal kapcsolatban, hogy foglalkoztathatjuk-e őket villanyszerelő szakmunkás­ként. A technikusképzés meg­szűnt. Csak az érettségizet­tekből lehetnek a jövő tech­nikusai. A felkészítésükre két év áll rendelkezésre. Két év alatt kiderül — jobban, mint a készen kapott tech­nikusok esetében —, hogy ki alkalmas a munkakör betöl­tésére. Az iskola után tehát az üzemeknek kell átvenni­ük a fiatal szakemperek ne­velését. S ezt már a nyári gyakorlatokon meg kell kez­deni. (gyarmati) Rudabánya Kunt Ernő rajza Helyreállítják a visegrádi fellegvárat A Dunakanyar Intéző Bi­zottság visegrádi területi bi­zottságának kezdeményezésé­re megkezdték a visegrádi fellegvár helyreállítását. Az Országos Műemléki Felügye­lőség visegrádi építésvezető­ségének dolgozói a napokban láttak munkához. A tíz évre ütemezett helyreállítási prog­ram első feladataként meg­tisztítják a vár területét, a falakat a növényzettől és fel­építik a belső vár nyugati falát. A jövő évben kezdik az épületek helyreállítását: felépítik a belső kaputornyot, tetőt kap az öregtorony, re­noválnak több lakóépületet, amelyekben később kiállítás nyílik. A belső várban helye­zik majd el a kőtárat. Az északi szárny legmagasabb pontján kilátóterasz, a rom­területen pedig utakat, lép­csőket építenek a látogatók számára. A keleti kaputorony közelében üzletsort helyez­nek el. Rendezik, parkosít­ják, továbbá a várhegy olda­lát i|. Húszéves a tokaji művésztelep A tokaji művésztelep húsz­éves jubileumi kiállítását jú­lius 15-én, vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg a helytörténeti múzeumban. Megnyitót mond Varga Gá- borné, az országgyűlés alel- nöke, a megyei tanács el­nökhelyettese. A megnyitó után, fél tizenegy órakor a budapesti I. István Gimná­zium szimfonikus zenekara ad hangversenyt. Moszkvai filmfesztivál Ma nyitjáik meg hivatalo­san Moszkvában a nemzet­közi filmfesztivált, amelyet ezúttal nyolcadszor rendez­nek meg. A Kreml kongresz- szusi palotájának ma esti megnyitóünnepségét jóval megelőzve, a filmművész­szövetség székházában a kri­tikusok és újságírók már megkezdték a versenyfilmek előzetes megtekintését. A hivatalos zsűri tagjai — köztük Makk Károly, aki hétfőn megérkezett a szovjet fővárosba — csak szerdán kezdik meg munkájukat a Rosszija-szálló koncertter­mében, amely a hivatalos nemzeti bemutatók színhelye. A harmincegy verseny- film, amelyet a zsűri előtt mutatnak be, az 58 rövid­film és 49 gyermekfilm, ame­lyeket másik két zsűrinek kell jnegtekinteni, még min­dig csupán tört része annak a hatalmas mennyiségű film­anyagnak, amelyet az öt résztvevő ország a különböző bemutatókon és kereskedel­mi vetítéseken kíván levetí­teni. Noha a fesztivál- és versenyen kívüli filmek vetí­tésébe az összes nagy moszk­vai filmszínházakat bekap­csolják, lesznek filmek, ame­lyekre nem kerül sor a két hét alatt. Műanyagok a háztartásban! JÚLIUS 10-TÖL 20-IG műanyag háztartási eszközök vására a MISKOLCI ÁFÉSZ 100. sz. ABC-áruházában (Szentpéteri kapui lakótelep), 10. sz. SZUPERETT áruházában (Thököly u. 1.) MISKOLC ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ AMFORA-ÜVÉRT MISKOLCI LERAKATA Inl'TTTJ KE DD Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­mka. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Melódia- koktél. — 14.00: Dávid GyuLa— Raics István: Égő szavakkal — kantáta. — 14.06: Mese az arany- hajú Lányról. Mongol népmese. — 14.49: Éneklő ifjúság. — 15.00: Híreik. — 15.10: Artúr Schabel Schubert-mű veket zongorázik. — 15.53: Petőfi-kalendárium. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Eper és vér. Részletek Young-Mi lehel filmzenéjéből. — 16.34: Népdalgyűjtőúton Bartók Béla nyomában. 39. rész. — 17.00: Hírek. — 17.05: Fiatalok stúdiója. — 17.25: Verdi: a leg- nanói csata — nyitány. — 17.35: Bemutatjuk a MTESZ-t, — 18.00: Könnyűzenei híradó. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Esti Kró­nika. — 19.25: Bemutatjuk új népzened felvételeinket. — 19.45: Csajkovszkij: V. szimfónia. — 20.30: Fél óra sanzon. — 21.00: Hí­rek. — 21.03: Kilátó. A Rádió kulturális világhiradója. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Ismeretlen Liszt-kom­pozíciók. — 22.51: Klasszikus operettekből. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Kokkonen: Laudatio Domini. Petőfi rádió: 12.03: Zenekari muzsika. — 13.40: Madárbarátok ötperce. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.00: Hírek. — 18.10: A bűn nyomában. I. rész. — 18.35: Nagy alkotókra emléke­zem. (Ism.) — 19.00: Tfj. Magyart Imre népi zenekara játszik. Mol­nár Júlia énekel. — 19.19; Üj fel­vételeinkből. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika TI. — 20.25: Ü.i könyvek. —20.28: Megjelenés előtt Bemutatjuk Ta­más Aladár Szikrák az éjszaká­ban című könyvét. — 20.58: Sport, táncdal. könnyűzene. — 22.30: Könnyűzene Lendvay Ka- milló szerzeményeiből — 23.00: Hírek. — 23.15: Vivaídi-müvek. — 24.00—0.10: Hírek. Miskolci rádió: a riportereké a szó . . . — * ..Kiváló” borsodi termékek. — A leninvárosi véd­nökségekről. — Filmzene. — Tu­dósítóink jelentéseiből. — Ho- gvan keresik az új utakat az Észak-magyarországi Állami Épí­tőipari Vállalatnál? — Korunk ötletei, praktikus újítások. Operarészletek. Televízió; 17.43: Műsorismerte­tés. — 17.45: Hírek. — 17.50: Sakk-matt. — 18.10: Játék a be­tűkkel. — 18.30: Családi ház. — 19.10: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. -- 20.00: I^ék rapszódia. Amerikai film. asm.) — 22.20: Tv-híradó, — 2. kiadás. Bratislavai televízió: 16.30: Hí­rek. — 16.35: Sportérdekességek. — 17.05: Kora esti találkozó. — 18.00: Nálunk így játszanak... — 19.00*. Híradó, majd kommen­tár! — 20.00: Nincs visszaút! Szovjet tévésorozat (befejező rész). — 21.10: Híradó. — 21.35: Lakáskultúra 2000-ben. Filmszínházak: Béke (f5): Lány a szabadcsapatban (színes NDK). — (7): West Side Story I—II (színes amerikai, dupla helyárral!) — Kossuth (f3, f5. f7): Az Androméda törzs (magyarul beszélő színes amerikai). —- Filmklub (5): Andrej Rubljov I—II. (szovjet, dupla helyárral,í) — Fáklya (f5. f7): Tudósítás az alvilágból (magyarul beszélő lengyel, 16 éven felülieknek!). — Petőfi (f7) : És üdvözlöm a fecskéket (színes csehszlovák). — Szikra (5. 7); A siker lovagjai (magyarul beszélő színes, szov­jet) . — Táncsics (5, 7): Sza­bad lélegzet (magyar). — Tapolca-kert (f9): A 22-es csap­dája (magyarul beszélő színes amerikai. 18 éven felülieknek!) — Ságvári (Ady Műv. Házban (5, 7): Pisztoly párbaj (színes angol). Kiállítás: Miskolci Képtár (10— 18 óra között): Állandó kiállítás. SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Kedvelt régi melódiák. — 9.00: Zsebrá- diószínház. Törvényen kívül. Hangjáték. — 9.18: Kamarzenc. — 10.00; Hírek. — 10.05: Kük lak­nak a naigy bőgőben? Mesere­gény XVIII. rész. — 10.34: Zene­kart muzsika. — 11.30: A Sza­bó család. (Ism.) Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05; A Magyar Rádió és Televí­zió női kara énekel. — 8.16: Ze­nekari muzsika. — 9.00: Hírek. — 9.03: Kíváncsiak klubja. (Ism). — 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. v Televízió: 9.30: Műsorismerte­tés. — 9.31: Delta. (Ism.) — 9.55: A vörös hegyek gazdája. Szov­jet film. (Ism.) — 10.40—11.10: Hogy otthonunk legyen .. . Ri­port-dokumentumműsor. (Ism.) h..-: A* á!*f alias A Beton- és Vasbetonipari Mű­vek Alsózsolcai Gyára. Alsózsol- ca azonnali belépéssel felvesz női dolgozókat, betanított mun­kás munkakörbe. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál. adás-vétel Eladó 500-as Fiat, 5000 km- rel. Kisvárda, Hunyadi u. 15. »egyes Találtam egy boxert, tulajdo­nosa átveheti: Miskolc, Szer hő­nyi 14. Bedécs László. t*

Next

/
Thumbnails
Contents