Déli Hírlap, 1973. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1973-07-31 / 178. szám
5^ Kanyartechnika... Szőke, a B. Volán versenyzője vezeti a mezőnyt, és nemcsak a képen látható futamot — melyen még Zahorán, Üveges és Izsépi is szerepel —. hanem az összetett versenyt is megnyerte. (Szabó István felvétele) Segíteni egymást... ADVTK és a Nyíregyházi Spartacus megállapodása A hónap elején írták alá azt a szerződést, amely szabályozza a DVTK és a Nyíregyházi Spartacus-Petőfj SE együttműködését. A két jyesület szocialista szerződést kötött; egymást segítve fejlesztik tovább szakosztályaikat. A megállapodásban leszögezték, hogy rendszeresen találkoznak a sportmozgalom időszerű kérdéseinek megvitatása érdekében, valamint lehetővé teszik az olimpiai sportágak egyesületi szakvezetőinek tapasztalatcseréjét. Támogatják egymást nemzetközi találkozók lebonyolításában. s gondoskodnak arról, hogy kiemelkedő tudású versenyzőik ezeken kölcsönösen szerepeljenek. A két egyesület vezetői megállapodtak abban is, hogy a jövőben kölcsönösen elsőbbséget biztosítanak az egymás közötti átigazolásoknak. A DVTK vállalta fiatal tehetségek átadását, akik a nyíregyházi sportegyesületben történő további neveltetésük után visszakerülnek majd a magasabb osztályban szereplő diósgyőri szakosztályhoz. A két sportegyesület vezetői arra is lehetőséget kívánnak teremteni, hogy sportolóik mindkét egyesület létesítményeit használhassak a felkészülés időszakában. Az együttműködési szerződés életbe . lépett, s. már több kézzelfogható jelével is találkoztunk. Gondolunk itt Dernény Béla, valamint több labdarúgó távozására, s arra, hogy a DVTK vendégeként Miskolcra, érkező < kétszeres KK-győztes Celik Zenica Nyíregyházára is ellátogat majd. örömmel fogadtuk az együttműködési szerződés megkötésének hírét, hiszen hasznos mindkét egyesület számára. A meghökkentő csupán csak az — gondolva az OTSH elnökének korábban lapunkban közölt véleményére is —, hogy az ilyesfajta szerződés megkötéséhez a DVTK-nak a megye határain kívül kellett partnert találnia. A nyíregyházi vezetők helyesen ismerték fel érdekeiket. s minden bizonnyal nem úgy képzelik el az együttműködést, mint annak a borsodi labdarúgó-szakosztálynak a vezetői, akik egy majdani jó játékosért (ma még csak a „tehetség” kategóriába tartozó labdarúgóért) három kész játékost kértek cserébe a diósgyőriektől. (horváth) Nyolc érem Ceglédről Holtidény vagy edzőtábor... Ez jellemzi ebben az időszakban az ökölvívó sportot is. Valósággal csemegének számított tehát a Vasutás-öklö- zők számára az a lehetőség, melyet az országos vasutas- szakszervezet az 50-es évek elején teremtett, amikor Vasutas Kupa mérkőzéseket írt ki. Ezt a viadalt most hét egyesület 80 versenyzőjének részvételével Cegléden rendezték meg. Városunkat az MVSC 12 versenyzője képviselte e viadalon — igen komoly sikerrel! Hatan nyertek aranyérmet. s volt olyan, aki a dobogó második, illetve harmadik fokára állt fel! Különösen az ifjúságiak tettek ki magukért, akik négy vasutasbajnokságot szereztek! Közülük is kiemelkedett a harmatsúlyú Nyíri Béla, aki kitűnő versenyzése révén megHúszadikán Korábban közöltük már, hogy augusztus második felében nemzetközi női labdarúgótornát rendeznek Miskolcon a Déli Hírlap által felajánlott kupáért. A két bolognai csapat, valamint - a hívást kapott az augusztus végén Bulgáriába utazó ifjúsági válogatottba is. A verseny legtechnikásabb öklöző- jének kijáró tíszteletdíjat szintén ő nyerte korcsoportjában. a serdülőknél viszont Vidovenyecz László vitrinjébe került e szép díj. A színvonalas verseny miskolci aranyérmesei: Nyíri Béla (harmatsúly). Osváih Zoltán (pehelysúly), Tóth Zoltán (félnehézsúly). Pereszlényi Imre (kisváltósúly). A légsúlyú Sztupovszki Pál bronzérmet szerzett. A serdülők korcsoportjában Vidovenyecz László (kis- váltósúlvban) és Szurkos József (váltósúlyban) szerzett első helyet, míg Musziosz János (nagyközépsúlyban) a dobogó második fokára lépett fel. a stadionban Bp. Spartacus és a Miskolci Áfész csapatainak részvételével rendezendő tornára a pályabérleti szerződés szerint nem 18-án. hanem 20-án. kedden kerül sor a diósgyőri stadionban. Gyengén sikerült a bemutató MISKOLC B.— MEZŐKÖVESD 2:0 (0:0) Meglepően gyér érdeklődés mellett került sor a Népkertben a két női labdarúgócsapat mérkőzésére, annak ellenere. hogy az országos salak- motoros bajnokságra készülő versenyzők kőtelező edzése folyt a találkozót megelőzően. Az eredetileg tervezett Miskolc válogatott—Borsod ösz- szecsapás helyett tulajdonképpen csak a miskolci B~ együttes lépett pályára, mivel a csapat gerincét adó Miskolci Áfész gárdája már az augusztus 20-i tornára készült, s így egyetlen játékost sem adott a pályára lépő csapatba. A mérkőzés nem felelt meg a várakozásnak; végig meglehetősen gyenge színvonalon folyt a játék. Áz első félidőben csupán egy kihagyott 11-es jelezte a miskolciak enyhe fölényét. Szünet után aztán jobban megemberelték magukat a. hazai lányok, s a 38. percben Orosz csúsztatott fejessel a vezetést is megszerezte. Ezután kerültek igazán nagy fölénybe a miskolciak. Szinte egvkapura folyt a játék, mégis csupán egyszer zörrentették meg a hálót. Röviddel a befejezés előtt Mezei lőtt a jobb alsó sarokba. Iansservúsúr Miskolcon Felkészültek aBIK szaküzletei Szeptember elsején Miskolcon mintegy 17 400 általános iskolás. 9740 gimnazista és szakközépiskolás, illetve 7680 szakmunkástanuló kezdi meg, vagy folytatja tanulmányait. Egész Borsod megyét nézve ezek a számok természetesen még nagyobbak. Ennyi diák tanszerekkel való ellátása óriási feladatot és felelősséget ró a PTÉRT Nagykereskedelmi Vállalatra és a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatra. A nagykereskedelem Borsod és Miskolc nagyságára és fontosságára való tekintettel az őszi iskolakezdésre 15 millió forint értékű új tanszerárut szállított, illetve szállít a megyébe. Ennek nagy része a BIK üzleteibe kerül. A kiskereskedelmi vállalat két legnagyobb és legforgalmasabb írószer- és papír- boltjában az iránt érdeklődtünk, hogyan készültek fel a tanszervásárra, milyen tapasztalatokat szereztek eddig? Megfelelő az ellátás Tanácshás tér 16. szám. a BIK 191. számú szaküzlete. A boltban feltűnően sokan vannak. Néhányan a megeredt eső elől menekültek be, de ha már bejöttek, vásárolnak is. — A tanszervásár még csak most kezdődött, de máris jelentős mennyiségű árut adtunk el — mondják az üzlet, dolgozói. — A vásárlók rohama csak augusztusban várható, de erre is felkészültünk. Az ellátás megfelelő, általában minden árucikkből, tanszerből van elesendő. — Fogynak-e már az iskolai egvséacsomaqok? — Általános tapasztalatunk, hogy' az egységcsomagok első vásárlói az elsőosztálvos gyerekek szülei. Ez érthető is, hiszen nekik jelent talán legnagyobb eseményt a tanévkezdés. Jól is teszik, hogy nem várnak az utolsó hétig, hiszen most nyugodtan, tolongás nélkül vásárolhatnak. Azt ajánlanánk a felsőbb osztályosok szüleinek is. hogy jöjjenek minél hamarább, ne várjanak addig, amíg sorba kell állni. — Mi a helyzet a „táska- fronton"? — Az idén lényegesen nagyobb a választék, mint. tavaly. Mindennél többet mondhat, hogy vevőinknek mintegy 60-féle különböző táskát kínálhatunk. Ezek nagy része iskolástáska. Bő a választékunk az alsóbb korosztályok számára nélkülözhetetlen hátitáskából is. áruk 128 forinttól 326 forintig terjed. A város szívében Széchenyi utca 52. A város szívében levő 193, sz, szakbolt talán a legforgalmasabb valamennyi BlK-pa- pírbolt közül. Az üzletben most is sokan vannak. Néhány vidéki nénit elárul az öltözködése. — Valóban, nálunk nemcsak a miskolciak vásárolnak. — mondják az üzlet vezetői. — Különösen piaci napokon jön be sok vidéki, azzal a gondolattal, hogy itt talán jobb az ellátás, mint otthon a faluban. Van is valami igazuk. Igaz, felkészültünk rá, hogy emiatt nagyobb lesz a forgalmunk, ám csökkentik azt az árukészletet. amit a miskolciaknak szántunk. Mert a miskolciak egy része, mi tagadás kényelmes. Nem tudni mi okból, a nagy többség mindig szinte az utolsó pillanatban jön. Amikor mór tumultus van, amikor már sorba kell állni, amikor már nem jut sok idő egy-egy vevőre. Ez alól a mi esetünkben is talán csak az elsősök szülei jelentenek kivételt. — Megkapnak-e mindent a vevők, amit keresnek? — Nagyjából igen. Van gyúrmánk is. Ezt azért mondjuk. mert hallottuk, egyes helyeken hiánycikk. Már fogynak az iskolacsomagok is. Minden általános és középiskolás egyszerre, együtt megvásárolhatja az előírt felszerelést. Kibontunk egy elsős típuscsomagot. Betűtartó, kézimunkafüzet, füzettartó. írólap, füzetek, gyúrma, órarend. kivágóminta, számolópálcikák, számolókorong vannak benne, mindaz, amit az iskola előír. Ára 43 forint 60 fillér. — Megtörténik — halljuk —, hogy olyan szülő tér be hozzánk, akinek előkészítős a gyereke. Ez esetben nem előírás például a gyúrma, vagy a számolókorong. Most még van időnk foglalkozni ezekkel a szülőkkel, kérésükre szívesen kivesszük a csomagból ezeket az árucikkeket, s így kevesebbe kerül a csomag. Később, amikor megkezdődik a „roham”, erre már aligha lesz időnk. — Rendelkeznek-e elegendő táskával, vagy a mindig keresett színes .ceruzával, vízfestékkel? — Bőséges az ellátás. Táskából csak az iskolásoknak 35—40 különböző típust, vagy különböző színűt tudunk kínálni, árban is megfelelő a választék. Örömmel tapasztaljuk, hogy az alsó tagozatosok szüleinek nagy része hallgat az orvosi tanácsra, hátitáskát vásárolnak olykor még negyedikes, ötödikes gyermekeiknek is. Ezeknek a gyermekeknek a testtartásával. hátgerincével aligha tesz baj... Színes ceruzákból, vízfestékből most még 15—20-félét kínálhatunk. Később bizonyára nem lesz ilyen nagy a választék ... Sokan keresik a tornazsákokat is. amellyel mentesíteni lehet a táskát. A vászon tornazsák ára 19,50, a műbőré 66.50 forint. Előnyüket ma már senki sem vitatja, hiszen nemcsak köny- nyíti a táskát, hanem bizonyos szempontból óvja a füzeteket, könyveket is. • Lehetőség az iskoláknak Megszoktuk már, hogy a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat évről évre szervez valamilyen akciót a tanszervásár időszakára. Az idei akció segítségével iskolájukat támogathatják a tanulók, diákok. Az akció lényege az, hogy az augusztus 31-ig vásárolt tanszerek árának .4,5, a szeptember 1—15. között vásá- roltakénak 3 százalékát az illető tanuló iskolájának téríti vissza a BIK. Ez a kedvezmény látszólag nem nagy. Ám gondoljuk csak el, ha például tanulónként csupán százforintos vásárlással .számolunk. egy olyan nagy iskola, mint a Fazekas utcai, ahol ezernyi gyerek tanul, már szép összeghez juthat. Ezt a pénzt aztán az iskola tetszés szerint használhatja fel, akár a jövő nyári táborozás költségeit is csökkenteni lehet vele. — Az iskolák, gimnáziumok. szakközépiskolák egyszerre is feladhatnak megrendeléseket — mondják a BIK-nél. — Szakboltjaink kívánságuk szerint állítják össze az egyes olytályoknak szükséges tanszerekből álló csomagokat. Vállaljuk például füzetcsomagok összeállítását is. Az iskola egy-egy ilyen akciója sok fáradságtól kímélheti meg a tanulókat vagy szüleiket, az iskola pedig jól jár a kedvezménynyel. * Megkezdődött tehát a tanszervásár Miskolcon. Borsodban is. Megnyugtató, hogy a BIK szaküzletei, amelyek a tanszerek nagy részét biztosítják, jól felkészültek. De azért nem árt, ha a szülök, tanulók, diákok, iskolák megfogadják tanácsunkat: vásároljanak, minél hamarább, de hagyják azt az utolsó pillanatra. — O — r Ki kell .próbálni az új hátitáskát . .1