Déli Hírlap, 1973. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1973-07-20 / 169. szám

% belföld ELBŰCSÜZTATTÁK DR. MÉSZÁROS KÁROLYT. A Farkasréti temetőben több ezren kísérték el tegnap utolsó útjára dr. Mészáros Károly közlekedés- és posta- ügyj miniszterhelyettest, a MÁV vezérigazgatóját. . .TEASZÜRET' ’ A DUNA MENTÉN. Megkezdődött a „tea-szüret” a Duna menti erdők szedreseiben. Az idén nagy mennyiségű szederlevél gyűjtésére kérték fel a sze­dőket; 15 vagonnyi nyers­lombot vár a feldolgozó üzem. A leveleket pácolják, cikóriakávéval színesítik, majd préselés után osztá­lyozzák. Ebből kósfcül a Plan­ta tea . HÁRMAS KARAMBOL. Súlyos közúti baleset történt Fejér me­gyében Mór és Sőréd között. Két tehergépkocsi és egy sze­mélygépkocsi összeütközött. A baleset következtében a sze­mélygépkocsi utasai közül a 49 éves Roland Münzner és 45 éves felesége, Gertrud Münzner a helyszínen, továbbá a S4 eves Barbara Engelhardt és 1 éves fia, Michael Engelhardt NDK ál­lampolgárok kórházba szállítás titán haltak meg. Az egyik te­hergépkocsi vezetője. Manner Márton 35 éves gépkocsivezető móri lakos súlyosan, utasa Alt- már István 33 éves műszaki tisztviselő, móri lakos életveszé­lyesen sérült meg. A sérülteket kórházba szállították. A baleset körülményeinek tisztázására vizs­gálat indult. LAKÁSTÜZ. Súlyos lakás- tüzliöz riasztották tegnap dél­után fél négy tájban a tár­cáit Kossuth utca 16. szám alá a szerencsi tűzoltókat: özv". Rácz Sándorné nádtetős lakóházának tetőszerkezete gyulladt ki a kéményből ki­pattanó szikra miatt. A lakó­házban becslések szerint 18 ezer forint kár keletkezett. MINDEN TERMÉKÜK NYERESÉGES. Nincs egyet­len veszteséges terméke sem a Pápai Textilgyárnak — ál­lapította meg a közgazdasági elemzés, amely a gazdaságo­sabb termékszerkezet kiala­kításának tervezését előzte meg. A hazai mellett 46 or­szág piacán állnak helyt a tarkán szőtt kelmék és min­denütt — bár eltérő mérték­ben — nyereséget hoznak. AUTOMATA MÚZEUMI IN­FORMÁTOR. A nagyvázsonyi Ki­nizsi-vár kápolnájában gépesítet­ték az idegenvezetést. Olyan ké­szüléket állítottak fel, amely 4 nvélvén, oroszul, angolul, néme­tül és magyarul tájékoztat Kini­zsi Pál legendás tetteiről, a vár történelmi múltjáról, a környék műemlékeiről és idegenforgalmi nevezetességeiről. Az automata informátor már az első napokban közönségsikert aratott, afc Szerencsés kimenetelű közlekedési baleset történt az amerikai North Attleboro város­ban, ahol egy 16 tonnás dömper egy áruház előtt parkírozó gépkocsikba rohant, és maga alá gyűrt öt személygépkocsit, amelyekben, szerencsére senki sem ült. A dömper vezető­je azt állítja, hogy azért rohant bele a vára kozó autókba, mert szemüvege mögé egy méh repült, és ijedtében csak arra ügyelt, hogy a méhecskétől megszabaduljon. (Telefotó) Szakszervezeti jubileum Kibővített, ünnepi szak­szervezeti bizottsági ülést tartottak tegnap délután a XVI. sz. Autójavító Vállalat központi telepén. A Közle­kedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete megalakulá­sának 75. évfordulójáról em­lékeztek meg. Magyar Károly szakszervezeti titkár beszédé­ben felelevenítette az elmúlt háromnegyedszázad történe­tét. Majd megjutalmazták a vállalat legaktívabb, legré­gibb szakszervezeti tagjait: 32-en oklevelet, 12-en 25 éves tagság után járó emléklapot, 3-an emlékplakettet, s 2-en pedig SZOT-oklevelet kap­tak. Az ünnepség Győri Er­nő, s Mátyás Jenő — mind­ketten a Miskolci Nemzeti Színház művészei — műso­rával fejeződött be, Minisztertanácsi határozat a lakás és üdüli nagyságáról Pártnap a DIGÉP-ben Pártnapot rendezett teg­nap a DIGÉP tmk üzemé­nek párt-csúcsvezetősége. A résztvevőknek Begyik János, a nagyüzemi pártbizottság munkatársa tartott előadást az MSZMP életszínvonal- politikájáról. A tmk-üzem párttagjai számos kérdést tettek fel az előadónak. külföld Nápolyban sztrájkolnak a pékek és megszűnt a kenyér, ellátás. Ez heves tiltakozást váltott ki a háziasszonyok körében, és a temperamen­tumos olasz hölgyek bariká­dokat emeltek Nápoly utcá­in, majd felgyújtották azo­kat. Képünk ezt a nápolyi utcai jelenetet ábrázolja. SZIMFEROPOL. Az SZKP Központi Bizottságának meg­hívására üdülésre a Krímbe érkezett Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságá- nag főtitkára. A teherautó keresztülment a személygépkocsin —• A Minisztertanács in­tézkedésére új jogszabályban kell meghatározni, maximál­ni az állampolgárok által építhető, nem lakás céljára szolgáló — garázs, üzlet, mű­hely, műterem stb. — helyi­ségek nagyságát is. A hatá­rozatban megjelölt új jogsza­bályokat 1974. július 1-től kell alkalmazni, de a jövő év január 1-től a most előírtnál nagyobb lakásra vagy üdü­lőre építési engedélyt már nem szabad kiadni. Súlyos közlekedési baleset tör­tént tegnap reggel öt óra tájban Miskolcon, a József Attila és a Baross Gábor utca kereszteződé­sében: Kürthy Tibor 32 éves csehszlovák állampolgár Ford Cortina típusú személygépkocsi­jával — a Baross utca felől a kereszteződéshez érkezve — nem adta meg az elsőbbséget a főút­vonalon szabályosan közlekedő nyolctonnás MÁZ típusú. ÉPFU­teherautónak. A személygépkocsi vezetője a kereszteződéshez érve elbizonytalanodott és gépkocsijá­val a teherautó alá szaladt, amelynek jobb hátsó kereke keresztülment a személygépkocsi motorházának tetején. A baleset következtében a teherautó felbo­rult. A balesetnél Öten szenved­tek sérülést. A személygépkocsi vezetője könnyebb lábzúzódások- kal úszta meg a karambolt, felesége — Kürthy Hila Borbála 31 éves csehszlovák állampolgár — nyolc napon túl gyógy ülő, nem életveszélyes beiső zúzótíá- sokat szenvedett. A személygép­kocsiban tartózkodó lányukat, Kürthy Lívia 14 éves tanulót ugyancsak könnyebb sérülések­HANOI. Az Egyesült Álla­mok tájékoztatta a VDK kor­mányát arról, hogy a január 28-i megállapodásnak, vala­mint a későbbi közös közle­ménynek megfelelően befe­jezte az aknátlanítást Hon La, Quang Hung, Cua Hói, Cua Sót és Song Gianh tér­ségében. Brian McCaulley altengernagy, az amerikai küldöttség vezetője közölte, hogy az Egyesült Államok visszavonja a VDK területi vizeiről összes erőit és akná- szedőeszközeit. A VDK meg­jegyzése szerint az Egyesült Államok továbbra is felelős az aknátlanítás befejezéséért. BELFAST. Jelentések sze­rint a brit biztonsági szervek csütörtökön éjjel nagyará­nyú letartóztatósokat hajtot­tak végre az IRA ideiglenes szárnyának soraiban. Egye­dül Belfastban 14 tagot fog­tak el és vettek őrizetbe, köztük Gerry Adamst, a 24 éves, híressé vált paracsnó- kot. A biztonsági szervek sok helyen házkutatást tar­tottak a város katolikus ne­gyedében. További letartóz­tatások is lehetségesek. HAVANNA. A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására, a Moncada-Iaktanya ostro­ma 20. évfordulója alkalmá­val rendezett ünnepségekre megérkezett Havannába a magyar párt- és kormány- küldöttség, amelynek vezető­je Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának elnöke. AMMAN. A jordániai par­lament mindkét háza egy­hangúlag jóváhagyta a dip­lomáciai kapcsolatok meg­szakítását Tunéziával. Az ammani kormány — mint is­meretes — előzőleg vissza­Esti telefon Halló vendégház.,.? (Folytatás az 1. oldalról) A kormány felhatalmazta a pénzügyminis? .ért és az építésügyi- és városfejlesztési minisztert, hogy az állam­polgárok által építhető laká­sok nagyságának meghatáro­zásával összefüggésben sza­bályozza az építési kölcsön- feltételeket is. A szabályozás alapelve az, hogy a jogos la­kásigény mértékének felső határáig az építtető kapjon építési kölcsönt, de az állam nem támogatja anyagilag azt az építtetőt, aki személyes vagy családja igényénél több szobájú lakást kíván építeni. Természetesen az üdülő épí­téséhez ezután sem nyújtha­tó kölcsön. A szabályozásban többek között érvényesíteni kell, hogy a háromszobásnál nem nagyobb lakás építése­kor a családtagok számára való tekintet nélkül lehet építési kölcsönt nyújtani, de egyedül élő személy legfel­jebb kétszobás lakásra kap­hat kölcsönt. A háromszo­básnál nagyobb lakás építé­sekor az építtető lakásigé­nye mértékének felső hatá­rát kell figyelembe venni a kölcsön megadásánál. Új mosógép az inoszalonban Üj mosógépet kapott a Miskolci Patyolat Vállalat belvárosi ingmosó szalonja. A két mosóüreges, nagytel­jesítményű gép mégtöbb ügyfél ellátását teszi lehető­vé. A közkedvelt ingmosó szalon egyik vonzereje, hogy a tisztításra, vasalásra be­adott ingeket még aznap visszakaphatják a megrende­lők. — Igen, itt a Lenin Kohá­szati Művek vendégháza! — Milyen a ma estéjük? — Nyáron nálunk csende­sebb. Országjáró diákok most nem keresnek fel ben­őnket. Ez meglátszik a for­galmunkon. Kevesebb a sportesemény is, legfeljebb a hétvégeken érkeznek spor­tolók. — Az új futballisták meg­jöttek már? — Tábori Béla helyére ép­pen most költözik be Obor- zil, az MTK volt játékosa. Szabó Géza még egyenlőre nem lakik itt. Váradiék ha­marosan megkapják a la­kást . .. — Külföldiek? — Van két „állandó” fran­cia vendégünk, szerelésveze­tők a finomhengerműnél. Boiseauber Jaques és Mutti- nelli Bruno lassan már egy éve nem látták Párizst. Ná­lunk lakik feleségével a bo­líviai Alberto Jaimes, aki a Nehézipari Műszaki Egye­tem kohómérnöki karán szer­zett diplomát. Most az LKM- ben hegesztőmérnök. Van vendégünk az NDK-ból és Csehszlovákiából is. Tegnap utazott haza egy osztrák ke­menceszakértő és Khalid Miaan pakisztáni üzletkötő. Sokan megfordulnak itt, a szállítómunkástól, kemence- építőtől kezdve az anyag­vizsgálókig, átvevőkig, üzlet­kötőkig. Visszatérő vendége­ink vannak. A kohászattal kapcsolatos munkájuk visz- szahozza őket. Vannak illusztris vendégeink is. Itt szálltak meg legutóbb egy szovjet város vezetői és az öntővetélkedő döntősei. — Tud-e valami rendkí­vülit mesélni? — Az Árnyaskert bezárása óta itt nincsenek sztorik ... * Hajnalra a vendégház elöl elloptak egy fehér színű Polski Fiatot. A „sztoriról” csak a kocsi betört ablaké­nak cserepei árulkodnak. . B. Gy. kel szállították a mentők a bal­eseti sebészetre. A felborult te­herautó vezetőjének. Lévai Mik­lósnak a jobb könyöke sérült meg könnyebben, a tehergépko­csi utasa, Balogh Józsiéi pedig nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb fejsérüléseket szenve­dett. A személygépkocsiban ke­letkezett kár becslések szerint meghaladja a 35 ezer forintot, a teherautóban pedig ötezer forint kár keletkezett. A baleset ügye­ben a vizsgálat még tart. Beesett a kirakatba Különös baleset történt teg­nap este 11 óra után néhány perccel a miskolci Széchenyi utcai antikváriumnál. Hor­váth Bertalan 23 éves mis­kolci bádogos — egyelőre is­meretlen körülmények között — beesett az antikvárium ki­rakatába és a betört kirakat­üveg megvágta a fiatalember nyakát. Az erősen vérző Hor- váthot a mentők súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították a baleseti sebé­szetre. UELi HÍRLAP - a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságán.- k oolltlkai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőse?: Miskolc. Qajcsy-Zsilinszky u 15 — Központ: 30-132. 16-**-- tíi-380 36-572 — Titkárság: 18-223 — Bei- és várospolitikai rovat: 18-221 - Művelődési rovBt 18-226 - Sponrovat: 18-222 - Levelezés: 18-224 - trányltőszam.- 3525 — postaflők: 8» - Kiadja * Borsod megyei Lapkiadó v Miskolc Bajcsy-Zs. u. 15. - Felelős ktarto: VERES MIHÁLY - Tel.: 35-131 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. 1. Széchényi u. 15—11 — Telelőn: 15-213 - Terjeszti: a Magyar ^osta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft — Tndev 25 951 - Készüli » Borsod ímeevei MvomdalDan Vállalatnál. Miskolc Balcsv-Zs u 15 — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN hívta nagykövetét Tunéziá­ból. Burgiba tunéziai elnök egy nyilatkozatában Jordá­niát nyilvánosan „mestersé­ges” államnak nevezte, ame­lyet Nagy-Britannia hozott létre. Miskolcon a Fazekas utcai Általános Iskolában lakberendezési kiállítás MeateVln«He»ő: iúlius 20—29-ig naponta 11—19 óráig ’HLMi vállaló

Next

/
Thumbnails
Contents