Déli Hírlap, 1973. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1973-06-14 / 138. szám

belföld A FIATALOKÉRT. Ve­zérigazgatói utasítással se­gítik az ifjúsági törvény végrehajtását a Budapesti Közlekedési Vállalatnál. Eszerint a vállalat gazdasági vezetőinek munkaköri köte­lessége az ifjúság szocialista nevelése. Ifjúsági fórumot hoztak létre: a fiatalok két­évenként összeülő parlament­je elsősorban érdekvédelmi feladatokkal foglalkozik. Nagy gondot fordítanak a nődolgozók helyzetének ja­vítására. az ifjúsági munka­versenyek, valamint a bri­gádmozgalom szervezésére. ASZÁLY UTÁN BELVI­ZEK. A dél-alföldi megyék­ben júniusban olyan nagy mennyiségű csapadék hul­lott, hogy több helyen bel­vizek keletkeztek. A vízzel borított terület nagysága tegnap mintegy tízezer hek­tárt tett ki. Ha a napokban nem esik újabb csapadék, a földek megszabadulnak a helyenként károkat, nö­vénypusztulósokat okozó ví?- terhüktől. KÖNYV KI ÁLLÍT ÁS. A szo­cialista országok közlekedési könyvkiadóinak konferen­ciája e napokban tanácsko­zik Budapesten. Ebből az al­kalomból a Bajcsy-Zsilinsz­ky úti műszaki könyvklub­ban nemzetközi könyvkiállí­tás nyílt nyolc ország tizen­három kiadójának csaknem négyszáz közlekedési szak- könyvéből. S1NVIZSG Al.O LABORATÖRI- UM. A Közlekedéstudományi Egyesület tegnap korszerű, ult­rahangos sínvizsgáló laboratóri­umot mutatott be a szakembe­reknek. A vasúti sínekben levő repedéseket, öntési hibákat ed­dig kézi erővel mozgatható pá­lyakocsira azerdlt berendezés­sel vizsgálták. Az ÚJ, hazai gyártmányú műszerkocsiban el­helyezett berendezés 15—20 kilo­méteres sebesség mellett is ké­pes elvégezni ezt a munkát. MINTALAKÖTELEP. Ezer lakásos mintalakótelep épí­tését tervezik Ernőd község­ben. A típustervek alapján a környezetbe illő családi- és egyemeletes, több lakásos há­zakat építenek, OTP-köl- csönnel. A közművesítésről — a lakosság anyagi hozzá­járulásával — a helyi ta­nács gondoskodik. ÉRIK A MEGGY. Bács- Kiskun megye több fiatal meggyeskertjében megkez­dődött a korai érésű gyü­mölcs „szüretelése’’. A hib­rid meteor fajtájú meggy bordópirosra érleli apró magvú, húsos termését, s ízében, zamatéban is újdon­ság lesz a fogyasztóknak. színes bütortapéta. a Hungária Műanyagfeldolgozó \ általat ez évi újdonságai közül nagy érdeklődésre tarthat számot a színes bútortapéta, amely le­hetőséget ad a bútoriparnak az ízléses, matt felületű, pasztell színű bútorok gyártására. A má- sodik félévben megkezdik a pa­pírfólia gyártását is, amely az élelmiszer- és a textiliparban egyaránt hasznosítható, esztéti­kus csomagolóanyagként. IFJÚSÁGI ZENEI TÁBOR. Pécsett az idén a hatodik al­kalommal rendezik meg a nemzetközi ifjúsági zenei tá­bort. Két héten át nyújtanak lehetőséget a hazai, és a külföldi fiataloknak a ma­gyar zenepedagógia tanulmá­nyozására. Az augusztus 13- án kezdődő találkozóra mint­egy húsz országból várnak fiatal muzsikosokat. BUGACI CSIKÓSOK, kül­földön. Külföldi meghívást kaptak a híres bugaci csikó­sok. Bravúros lovasmutatvá­nyokkal szerepelnek a hatá­ron túl, Lengyelországban. A lovasok sikeres külföldi sze­replése nagy hírnevet szer­zett a tenyésztést irányító kiskunfélegyházi tsz-nek. Az idén eddig 24 lovat adtak el exportra a bugaci sárga mé­nesből. if Hét nő meghalt, negyvenen megsebesültek, amikor a spanyolországi Sevilla közelében leborult a töltésről egy zarándokokat szállító autóbusz. (Telefotó) Betörés a tetőn keresztül Szeszmenles bisztró a Tiszáin Aki az utóbbi időben meg­fordult a Keleti pályaudva­ron, s vonatra várva volt ideje és alkalma egy kicsit tüzetesebben szétnézni, meg­lepetéssel tapasztalhatta, hogy a pályaudvar éttermének szomszédságában milyen ízlé­sesen berendezett, kulturált, tiszta, szeszmentes bisztrót alakított ki az Utasellátó. Bátran állíthatjuk, hogy az új bisztró-váróterem bárme­lyik belvárosi vendéglátó egységnek becsületére válna. A miskolciak számára min­denekelőtt azért figyelemre méltó az Utasellátó kezde­ményezése, mert a budapesti bisztró-váróterem mintájára a Tiszai pályaudvaron is ter­vezik egy hasonlóan színvo­nalas, szeszmentes bisztró létesítését. Az elképzelések szerint az Utasellátó új miskolci egysé­gét a pályaudvar épületének belső átalakításával építik meg: az állomásépület keleti szárnyában levő várótermet adjáik át erre a célra az Utasellátónak. A folyosó át­építésével pedig az épület jobb oldali szárnyában alakí­tanak ki egy másik váróter­met a régi helyett. A buda­pestihez hasonlóan, a mis­kolci is nemdohányzó, szesz- mentes bisztró lesz, amely­ben az üdítő italok mellett önkiszolgáló rendszerben fris- sensülteket és egytálételeket is árusítanak majd. Mint korábban beszámol­tunk róla: Franciaországban bemutató repülés közben le­zuhant az a TU—144-es tí­pusú óriás repülőgép, amely- lyel egy évvel ezelőtt a Fe­rihegyi repülőtéren a ma­gyar közönség is megismer­kedhetett. A szuperszonikus utasszállító gép katasztrófá­jának okait francia és szov­jet szakemberek vizsgálják. Eddig meglehetősen sok in­formáció gyűlt össze, ezeket gondosan elemzik. Sajnos, még nem találtak rá az au­tomata öníró feljegyzéseire, s hiányzik néhány más, a ku­tatás szempontjából fontos anyag is. Alekszej Tupoljev, a '.'zu­hant repülőgép főkonstruktő­re a napokban élesen vissza­utasította az angol sajtó és néhány más ország lapjai által felkapott állításokat. Megnyílt a Weidlich Ma reggel hét órakor újra megnyílt a vásárlók előtt a Weidlich. A közelmúltban történt tűzeset után a be­rendezések nagy részét ki­cserélték, a bolt most kor­szerűbb és szebb, mint ko­rábban volt. Az üzlet áru­készlete a ma reggeli nyitás­kor több, mint másfél millió forint. 4 melegben rosszul lettek Tegnap a szokásosnál több dolguk volt a mentőknek. A melegben többen is rosszul lettek, főleg idősebbek, szív­betegek. lakástüz őrhegyen Tegnap délután lakástűz- höz riasztották a sátoralja­újhelyi tűzoltókat a Dámóc melletti őrhegy-tanyára, ahol Pásztó János háza égett. A tüzet egy 12 éves kisgyerek okozta, aki gyufával játszott. A kár nem jelentős. Azokat tudniillik, melyek szerint más TU—144-es tí­pusú repülőgépeket is ért hasonló szerencsétlenség. — Mindezek ostoba kitalá­lások, amelyek nem válnak szerzőik becsületére! — mon­dotta Tupoljev. Majd kife­jezte meggyőződését, hogy a történtek sem állítják meg a szuperszonikus repülőgépek kifejlesztését célzó szovjet program további megvalósí­tását. Iszákos, munkakerülő életmó­dot folytatott Németh József 32 éves miskolci lakos. 1971 októbe­rében otthagyta munkahelyét, a Lenin Kohászati Műveket, s esz­tergályos szakmunkás létére az­óta csak nagy ritkán, 1—2 napra állt be dolgozni a Köztisztasági Vállalathoz. Az így keresett pénzt is azonnal elkocsmázta! Már kétszer isi volt elvonókúrán, de hiába, nem hagyott fel része­ges életmódjával. Tavaly szep­temberben egy pulóverlopás mi­att a városi tanács III. kerületi hivatala szabálysértésért 500 fo­rint pénzbüntetést rótt ki rá, rö­vid idő múlva pedig a városi rendőrkapitányság verekedés és botrányos részegségért indított ellene szabálysértési eljárást, s 1500 forint pénzbírsággal sújtot­ta. Ez év elején újabb bűn- cselekményeket követett el. Januárban egy ismerőse, P. László lakására ment. Míg az másutt foglalatoskodott, Né­meth a szobában kést vag­dosott a parkettba. P. László ezen megbotránkozva, tilta­kozott vendége magatartása ellen, s ki akarta húzni a kést a padlóból, de Németh megelőzte és feléje szúrt. A férfi kezével arca elé kapott, s így a szúrás kezét sebesí- tette meg, amelyen 10 centi hosszú metszett sérülés ke­letkezett. Németh József apját két ízben is meglopta. Korábban a cseréptető felbontásával hatolt be a padlásra, s onnan több mint 600 forint értékű holmit vitt el, február elején pedig apja szobájában meg­találva a szekrénykulcsot, ki­nyitotta azt, s 1300 forintot vett el. Néhány nap múlva sógorának lakásából lopott el egy zsebrádiót. Mindket­ten feljelentést tettek ellene, s február 8-án előzetes letar­tóztatásba helyezték. Németh Józsefet ezenkívül tartási kötelezettségének el­mulasztásáért is felelősségre vonta a bíróság. Amikor há­zasságát 1971-ben felbontot­ták, havi 400 forintot ítéltek meg, de Németh egy fillért sem adott gyermeke ellátá­sára. Több mint 7 ezer fo­rint hátráléka van. A Miskolci Járásbíróság Németh Józsefet, 3 évi szi­gorított börtönre ítélte, s egy korábban felfüggesztett 3 hónapi szabadságveszés le­töltését is elrendelte. Ki­mondta a bíróság, hogy fel­tételes szabadságra nem bo­csátható, s alkoholelvonó kezelésnek is alá kell vetnie magát. Az ítélet jogerős. (móri) Autót lopott Koruzs László 33 éves bu­dapesti gépkocsivezetőnek — miközben hosszabb szabad­ságvesztés büntetését töltötte — lejárt a gépjárművezetői engedélye. A jogosítvány visszaszerzéséhez újabb' vizs­gát kellett tennie. Mivel régóta nem vezetett, gyako- rolni akarta szakmáját, s er­re a célra jogosulatlanul vett igénybe gépkocsikat. A Dan­dár utcában beült egy nyit­va hagyott teherautóba, s el­indult vele a Boráros tér irányába. Útközben a gép­jármű felmondta a szolgála­tot. ezért otthagyta, s vissza­ment a Dandár utcába, ahol egy másik teherautóval foly­tatta a „gyakorlást”. Más­nap a Kenyérmező utcában még fuvarra is vállalkozott. Később, amikor a járművel fordulni akart, nekiütközött egy parkoló teherkocsinak. A nagyobb karamboltól csak az mentette meg, hogy a Kulich Gyula téren a rend­őrjárőr igazoltatta. Előállí­tották véralkohol-vizsgálat- ra, ahol kiderült: erősen it­tas állapotban vezetett. A Központi Kerületi Bíró­ság Koruzs Lászlót egyévi szabadságvesztésre ítélte, és három évre eltiltotta a gép­járművezetéstől. külföld PRÁGA. A prágai rádió szerint Finnországon és Ira­kon kívül Chile, Mexikó, Ko­lumbia, Irán és Banglades, valamint számos nyugati cég jelentette be, hogy érdekelt a KGST tagországaival tör­ténő együttműködésben. JERUZSÁLEM. A Jerusa­lem Post című izraeli lap mai számában azt írja, hogy az Izraelben akkreditált dip­lomaták érdeklődéssel fogad­ták azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Golda Meir a héten találkozhat Géniben Burgiba tunéziai elnökkel. Burgiba az egész hetet Géni­ben tölti, az izraeli minisz­terelnöknő pedig — meghű­lés miatt — legalább három napra lemondta minden ter­vezett programját. KUALA LUMPUR. Ne Win burmai miniszterelnök négynapos hivatalos látoga­tásra Kuala Lumpurba ér­kezett. A repülőtéren Abdul Razak malaysiai miniszter- elnök fogadta. BOGOTA. Bogotában újabb összetűzés történt tüntető diákok és a rendőrség között. Egy rendőrautót felgyújtottak és több kirakatot bevertek. A diákok egy rendőrfelügyelőt túszként foglyul ejtettek és ismeretlen helyre szállítot­ták. A diáktüntetések péntek óta napirenden vannak Ko­lumbiában, azóta, hogy a rendőrök egy diákot lelőttek. A hatóságok hat kolumbiai egyetemet bezárattak. A ten­gerparti Santa Marta váro­sában a tüntetések során tíz diák és 12 rendőr súlyosan megsebesült. Több rendőr és diák sebesült meg u Tolima tartományban levő Ihague városában is. LONDON. Az angliai hiva­talos látogatáson tartózkodó Gowon nigériai államfő más­fél órás megbeszélést tar­tott Heath angol miniszter- elnökkel — hivatalos közlés szerint „afrikai ügyekről”. A tárgyalás után Heath ebédet adott vendége tiszteletére. Nyugati hírügynökségek ér­tesülései szerint Gowon az Afrikai Egységszervezet elnö­keként is számos kérdést kí­ván tisztázni londoni tárgya­lásain. Ügy tudják, magyará­zatot akar kérni az angol kormánytól, hogyan egyezte­ti össze az afrikai fajüldöző rezsimek támogatását a Fe- kete-Afrikához való közele­déssel. PAPAYO. Az Acapulco mexikói üdülővárostól észak­ra levő Papayo városkában húsz gerilla elrabplta Cres­cendo Morales Plores 50 éves nagybirtokost. Az em­berrablók még nem jelent­keztek váltságdíjért. NICOSIA. Hírek szerint Denktas ciprusi alelnök, aki egyben a szigetköztársaság­ban élő török közösséget képviseli a belső görög-tö­rök tárgyalásokon, derűlátó­an nyilatkozott azok kime­netelét illetően. Újságírók­nak adott nyilatkozatában rámutatott, hogy „a tárgya­lások légköre megjavult” azt követően, hogy Kleridisz — a görög közösség képviselője a megbeszéléseken — vissza­tért a közelmúltban Athén­ban tett látogatásáról. TOKIO. A japán igazság­ügyi minisztérium bejelentet­te: hozzájárul ahhoz, hogy a DIFK két képviselője Ja­pánba látogasson. Egyikük a forradalmi kormány chilei ügyvivője, a másik pedig egyetemi tanár. Mindkettő­jüket japán szervezetek hív­ták meg. A minisztérium ugyancsak beutazási enge­délyt adott két észak-vietna­mi meghívottnak. Ez lesz az első eset. bogv a DIFK hiva­talos képviselői Tokióba 14* fogatnak. Papucs (Az Eulenspiegel karikatúrája) DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkaspai-t Miskolc városi Bizansaganr.lt politika] napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsllmszky u iS — Központ: 36-182. 16-«' <5-380 J8-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- es várospolitikai rovat: 18-221 - Művelődési rovBt: 18-228 - Spoitrovat: 18-222 - Levelezés: 18-224 — trányltószám: 3527 — Postaflők; SS - Kiadja » Borsod megyei Lapkiadó V.. Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY - Tel.: 36-13] - Hirdetésíelvetel: Miskolc. L Széchenyi u. 15—17. - Telefon: 16-213 — Terjeszti: s Magyar posts - Kapható a hírlapárusoknál - A lap ára 80 fillér, hétfőn l Ft - Index: 25 95] — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Tupoljev a Tü—144-es katasztrófájáról

Next

/
Thumbnails
Contents