Déli Hírlap, 1973. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1973-06-07 / 132. szám

Folytatódik a KGST ülése V. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM 1973. JÚNIUS 7„ CSÜTÖRTÖK 0RR: 80 FILLER MAGYAR—AMERIKAI KONZULI EGYEZMÉNY Azzal, hogy Rogers ame­rikai külügyminiszter és washingtoni nagykövetünk, Szabó Károly kicserélte a magyar—amerikai konzuli egyezményt megerősítő ok­mányokat és aláírta az erre vonatkozó jegyzőkönyvet — az életbe lépett. Az egyez­ményt még tavaly júliusban írta alá Péter János és Wil­liam Rogers, amikor az utóbbi nálunk járt. ÖTSZÁZEZER FRANK A KÁROSULTAKNAK A Szovjetunió Miniszterta­nácsa határozatot hozott, amelyben megbízza a meg­felelő szovjet szerveket, hogy a megállapított nemzetközi normáknak megfelelően té­rítsék meg a TU—144-es re­pülőgép által Franciaország­ban okozott kárt és 500 ezer frankot biztosítsanak a káro­sult lakosság egyszeri meg- segélyezésére. ÁTSZERVEZÉS A FEHÉR HÁZBAN Nixon újabb átszervezést hajtott végre a Fehér Ház törzskarában. Véglegesítette a törzskar főnökének tiszté­ben Haig tábornokot, Kissin­ger volt helyettesét — aki katonai rangjáról emiatt le is mondott —, belpolitikai főtanácsadójának pedig Mel­vin Laird volt hadügyminisz­tert nevezte ki. Ziegler saj­tófőnök a tájékoztatási hi­vatal igazgatója is lett. CSI PENG-FEJ LONDONBAN A négynapos hivatalos lá­togatásra Londonba érkezett Csi Peng-fej kínai külügymi­niszter tárgyalásainak közép­pontjában a NATO új stra­tégiája és Kínának Hong­konggal fenntartott kapcso­latai állnak. Csi Peng-fej személyében először jár kínai külügyminiszter Angliában. ÚJABB EMBERRABLÁS ARGENTÍNÁBAN Latin-Amerika országai­ban lassan már „megszokot­tá” válik az emberrablás. Buenos Airesben a rendőr­ség közölte, hogy egyik kül­városban eilrabolták Karlos Lockwood brit üzletembert. Az akciót hatan követték el, de a rendőrség egyelőre nem tudja, kik az emberrablók, milyen szervezethet tartoz­nak, vagy esetleg önállóan cselekedtek-e. • Az automata radar főpróbája (TUDÓSÍTÁS A 3. OLDALON) • Előzetes a pop fesztiválról (AZ 5. OLDALON) * Ki ne emlekezne gyermekkorából vagy éppen gyermeke meséken okosodó korából a repamesére? Képünk a Kassai utcai óvoda évzáró ünnepélyén készült. Napjainkban tart. jak óvodáink a záróünnepélyeket. Búcsúznak a „nagyóvodások”, hogy szeptemberben már az iskolák padjaiba üljenek. Képünk mesét idéz, az összefogás erejéről szól a mese. Ha a kicsik csak ennyit tanultak volna, akkor is azt mondhatnánk, hogy a legfontosabbat kaptak útravalóul. E képpel kívánunk jó nyarat, és aztán majd csodákkal gazdag szep­tembert minden búcsúzkodó óvodásnak. (Agotha Tibor felvétele) A költözködések nyara Meggyorsítják a lakások átadását Az. utóbbi időben meglehe­tősen sok bírálat érte a be­ruházókat és a kivitelezőket amiatt, hogy az elkészült és átadott új panelépületek la­kásaiba csak hónapokkal a műszaki átadás után költöz­hetnek be a lakók. A kése­delmet a legtöbb esetben az előközmüvesítés hiánya és a sokáig húzódó utóközművesí­tések körüli viták okozták. A Miskolci Beruházási Vál­lalat vezetőitől most kedvező híreket kaptunk: azt ígérik, hogy a már-már általánossá vált késedelmet fokozatosan felszámolják, s a beköltözé­sek üteme már az elkövet­kező hetekben meggyorsul. Ebben a hónapban több mint 650 új lakásba költözhetnek be a lakáskiutalással rendel­kező miskolciak. A beköltözések a Győri kapu északi oldalán, a Pa­tyolat szomszédságában fel­épült egyik négyemeletes, ga- rázsos sávház tanácsi laká­saiba már ezen a héten megkezdődtek. Ezzel egy idő­ben három hasonló, 44 laká­sos sávház is benépesül a bulgárföldi lakótelep nyugati részén, a Kilián lakótelepi új postahivatal és a perecesi út közvetlen szomszédságában. Június közepén ezen a he­lyen még két négyemeletes, 44 lakásos panelházat adnak át beköltözésre, a hónap vé­ge felé pedig a Patyolat mel­letti területen további két, tízemeletes sávház válik be- költözhetővé. Az egyik az OTP beruházásában épült. Ebben a négyszekciós panel­házban 118 öröklakás várja új tulajdonosát. A másik, hatlépcsőházas épületben még ebben a hónapban 177 csa­lád jut szövetkezeti lakáshoz. Az említett lakóépületeken kívül Diósgyőrben még ezen a héten átadják beköltözésre a városközpont déli házsorá­nak utolsó Majláth felöli épületét, s június végén már a Győri kapu déli oldalán, az ifjúsági ház mögötti terüle­ten megkezdődhet a költöz­ködés az egyik 45 lakásos, négyemeletes sávházba. A költözködési sorozat azonban ezzel még koránt­sem ér véget. Ebben á hó­napban ugyanis a Bulgárföl- dön és az összekötő város­rész úttörőház mögötti épít­kezésén további 320 lakás műszaki átadását készítik elő a szakemberek. Ezekbe a lakásokba — az eddigi, sok bírálatot kiváltott gyakor­lattal ellentétben — már az átadás után egy hónappal — júliusban — megkezdhetik a költözködést. ESŐ Éjjel jótékony eső volt or­szágszerte. Kékestetőn reggel 40 millimétert is mértek, de országszerte 10—20 millimé­ter között volt a csapadék- mennyiség. Mára is számít­hatunk esőre, zivatarra, mér­sékelt, időnként észak-keleti, keleti széllel. A nappali hő­mérséklet az esős helyeken 17—21, máshol 22—26 fok között lesz. Üléseseit a megyei képviselőcsoport Az encsi járási tanácsi hi­vatal tanácskozótermében ma délelőtt ülést tartott az or­szággyűlési képviselők Bor­sod megyei csoportja. Cser- vák Ferenc, a járási pártbi­zottság első titkára köszön­tötte a képviselőcsoport tag­jait, majd Hegyi Imre, a Ha­zafias Népfront megyei tit­kára, a képviselőcsoport ve­zetője ismertette a progra­mot. Simaházi Sándor, a járási hivatal elnöke diafilmes elő­adást tartott az encsi járás Az eddigi pozíciók válto­zása nélkül kezdődött meg a Biztonsági Tanács közel-ke­leti vitája. Ugyanekkor a Kö­zel-Kelet eseménye: Brandt kancellár megkezdi izraeli látogatását. Malik, a BT soros elnöke megnyitójában figyelmeztet­te a részvevőket, hogy a je­lenlegi általános nemzetközi enyhülés viszonyai közt el­fogadhatatlan a közel-keleti lobbanékony helyzet fenn­tartása. Az ülésszak lehető­séget ad a rendezés érdeké­ben való újabb erőfeszíté­sekre. Azután, hogy Waldheim ENSZ-főtitkár beterjesztette a Közel-Keletről szóló jelen­tést. Bl-Zajjat egyiptomi kül­ügyminiszter kérte a taná­csot: szólítsa fel Izraelt, hogy „azonnal és feltétel nélkül vonja tússzá csapatait azok­ra a vonalakra, ahonnan 1967 júniusában a támadást .megindította”. Tekoah izraeli küldött vá­laszában ismét a „közvetlen tárgyalások” gondolatát han­goztatta. A kiürítést nem em­lítette, csupán „Izrael bizton­ságos határai fenntartá­sának szükségességét.” Az Izraelbe utazó Brandt kancellár hangoztatta, hogy közvetítést nem vállal. Hírmagyarázat Közvetítést ugyan nem vállal az arab—izraeli konfliktusban Brandt kancellár, figyelemre méltó azonban, hogy Izrael és a Közös Piac kérdéseiről, a gazda­sági kapcsolatokról akar tárgyal­ni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Scheel nyugatnémet külügymi­niszter nemrégiben a Közel-Kelet több arab államában tett körutat, akkor mégis beszélhetünk egy­fajta európai kezdeményezésről. Nevezetesen arról, amely arab helyzetéről, majd dr. Pusz­tai Béla, a megyei tanácsel­nökhelyettese a megye el­maradott területeinek prob­lémáiról, végezetül pedig He­gyi Imre az országgyűlés nyári ülésszakának napirend­jéről tájékoztatta a képvise­lőcsoportot. A megye országgyűlési kép­viselői a délutáni órákban el­látogatnak Boldogkőváraljá­ra, ahol megtekintik a törté­nelmi nevezetességű várat. Ezután a hemádcécei sertés­telepet látogatják meg. oldalról még Heikal tavalyi nyu­gat-európai körútját és El-Zajjat nemrégiben megtett moszkvai, valamint párizsi és londoni út­ját — különösen az utóbbi ket­tőt — jellemezte. Valahogy ügy látszik, hogy a szocialista álla­mok segítségét élvező arab né­pek legfőbb vásárlójuk, a Közös Piac országai támogatását kere­sik az amerikai politikával szem­ben. Brandt kancellár most a Közös Piac és Izrael kapcsola­tairól tárgyal, vagyis ha közvet­lenül nem is, de bizonyos gaz­dasági közvetítést, ha nagyon halványan is, de vállal. Az per­sze problematikus, vajon a Kö­zös Piac és a Közel-Kelet kap­csolatai ellensúlyozni tudják-e Izrael amerikai támogatását, annyi azonban nyilvánvaló, hogy az arab népeknek elsősorban a Szovjetunió s a többi szocialista ország a legmegbízhatóbb táma­sza. MÁTÉ IVÁN Tegnap délelőtt a Parla­mentben a kohó- és gépipar elmúlt évi eredményeiről, idei feladatairól, s az ágazat V. ötéves tervének előkészí­tési munkálatairól tartott sajtótájékoztatót dr. Horgos Gyula miniszter. A miniszter elmondotta, hogy a KGM vállalatai min­den vonatkozásban teljesítet­ték, sőt több területen túl­teljesítették 1972. évi fel­adataikat. Ügy a kohászat, mint a gépipar dinamikusan fejlődött, az előbbi ágazat 5,7, az utóbbi pedig 10 szá­zalékkal termelt többet, mint 1971-ben. A továbbiakban a minisz­ter részletesen elemezte a fejlődés összetevőit, külön kitérve a kiemelt kormány- programok (a közúti jármű-, Prágában folytatódik a KGST ülése. Faggyejev, a szervezet titkára tegnap be­szédében az eddigi tevékeny­séggel, valamint a komplex program biztosítása érdeké­ben kifejtendő munkával fog­lalkozott. — Strougal cseh­szlovák kormányfő felszóla­lásában külön kiemelte a tervezési tevékenység nem­zetközi rendszerének fokoza­tos kialakítását, amely alap- feltétele az integrációs folya­mat céltudatos és racionális továbbfejlesztésének. Barlangkutatók A miskolci Herman Ottó barlangkutató csoport tagjai a részben már ismert barlan­gok további feltárása és a föld alatti járatrendszeren összefüggéseinek vizsgálata mellett karsztvizek uitán is kutatnak, hogy segítsék a vá­ros vízgondjainak enyhítését. Az idén — a Miskolci Víz­művek megbízásából — a Diósgyőr környéki források járatainak összefüggéseit ta­nulmányozzák. A munka máris szép eredményt hozott. Az elmúlt héten a diósgyőri Várhegy melletti fényeskő- volgyi hideg forrásba húsz mázsa ipari s*ót helyeztek. A forrás vize egy víznyelőn keresztül ismét a föld alatti rendszerbe jut. A sós oldatot három nap múlva, s nem kis meglepetésükre, a diósgyőri strand feletti Szentgyörgy- és a vár alatti meleg forrásokban észlelték. Ebből arra követ­keztetnek, hogy a felülről jö­vő hideg és az alulról fel­törő meleg források a hegy belsejében egy bizonyos szin­ten keverednek. és, számítástechnikai program stb.) feladatainak teljesíté­sére. E programok is ked­vezően alakultak. A jármű­program végrehajtásában részt vevő hat vállalat — mint ismeretes, á program­ban közvetve részt vesz a DIGÉP és az LKM is — be­fejezett termelését egy év alatt 20 százalékkal, az ex­portot csaknem 28 százalék­kal növelte. A gépipar ter­melésén belül a közúti jár­műipar részaránya egy év alatt 12 százalékról 18 szá­zalékra nőtt. Az újságírók kérdésére válaszolva dr. Hor­gos Gyula elmondotta, hogy a járműprogramnak elsősor­ban a nemzetközi, integráci­ón alapuló része teljesült si­kerrel. (Folytatás a 3. oldalon) A BT megkezdte a Közel-Kelet vitáját Kohó- és gépiparunk • ot rr 9 jovoje

Next

/
Thumbnails
Contents