Déli Hírlap, 1973. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1973-06-26 / 148. szám
if: A vasas dalosünnep plakettjét Asszonyt Tamás szobrászművész készítette. Június 28—július 1. II. vasas dalosünnep ImI'UU Budapest, valamint az ország két nagyvárosa, Szombathely és Miskolc lesz a színhelye annak az országos. sőt nemzetközi munkás- kórus-fesztiváinak, amelyet mindhárom városban június 28-a és július 1-e között rendeznek meg. Különböző néven, de azonos, jelentős jubileumok jegyében. Pest-Buda centenáriumát, valamint a vasasszakszervezetek szövetséggé alakulásának 70. évfordulóját köszönti a budapesti nemzetközi munkáskórus-fesztivál és a Vándor Sándor kórusfesztivál csakúgy, mint a munkáskórusok Szombathelyen megtartandó országos találkozója és a II. vasas dalosünnep hangversenyei Miskolcon. Hangversenyek az üzemekben A munkáskórusok szemléjének a vasasszakszervezet, a Budapesti Vasas Művészegyüttes, Miskolc város Művészeti és Propaganda Irodája, valamint a Bartók Béla Művelődési Központ által rendezett miskolci eseménysorozatára 16 vendégegyüttes érkezik városunkba. és természetesen részt vesz a találkozón, sőt annak házigazdája a jubiláns, fennállásának 80. évfordulóját ünneplő Diósgyőri Vasas Vegyeskórus/ is. A hazai együttesek mellett Tamperéből, Drezdából és a Szovjetunióból érkeznek kórusok a da'iosünnepre, amely — nálunk is, mint a másik két városban — egyszerre tisztelgés az évfordulók előtt és annak a bizonysága, hogy a régi kóruskultúrának méltó letéteményese, reprezentánsa, valamennyi, a szemlén részt vevő együttese. Az ünnepségek 28-án, Borsod megyében, KazincbarA Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete és a Nemzeti Múzeum támogatásával kiemelt ásatásként láttak hozzá Gyoma határában a középkori település feltárásához. Aráz Borbála és dr. Kovács László régész irányításával egymástól 200 méternyire a gyo- maegei halom térségében kelta- és szarmatakori, illetve koravas- és honfoglaláskor! temetőt találtak. A gazdag leletek arról vallanak, hogy Gyoma határában már 2800 évvel ezelőtt fejlett kultúrával rendelkező népek laktak. A kelta temetőben eddig félszáz sírt bontottak ki. A cikán kezdődnek, de a nagyszabású koncersorozatokra először június 29-én, pénte- ke.n Miskolcon kerül sor. Az együttesek öt üzemben, a Lenin Kohászati Művek I-es kapujánál, a Diósgyőri Gépgyár I-es kapujánál, a December 4. Drótművek udvarán, a Miskolci Pamutfónó- ban és a MÄV Járműjavítóban adnak hangversenyt. A találkozó díszhangversenye ugyancsak ezen a napon, este 7 órakor a sportcsarnokban lesz, ahol valameny- nyi résztvevő együttes pódiumra lép. A koncert érdekessége. hogy a televízió is közvetíti, de nemcsak Miskolcról, hanem a munkáskórusok fesztiváljának mindhárom színhelyéről, tehát Budapestről ás Szombathelyről is. A mindhárom városban ugyanazokat a dalokat éneklő összesített kórusokat a stúdióból központilag dirigálják. íjra megszólal a víziorgona Június 30-án szombaton reggel 9 órakor a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban rendezendő közös énekléssel kezdődik a szom- báti zsúfolt program, amelynek egyik kiemelkedő eseménye, hogy délelőtt fél 12- kor a Rónai Sándor Művelődési Központban felavatják azt a helytörténeti kutatások során talált, 1895- ben épült, és most rekonts- ruált víziorgonát, amely 80 évvel ezelőtt a Diósgyőri Vasgyár munkás-éttermében állt. A nap folyamán a továbbiakban daloshengverse- nyek lesznek a diósgyőri várban (rossz idő esetén az Ady Művelődési Házban), a Bartók Béla Művelődési Központban, a Gárdonyi leletekkel részt vesznek 1974-ben a Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi keltológiai kiállításon. A kelta temető edényekben, ékszerekben rendkívül gazdag. Karkötők, fi- bulák, borostyán nyakláncok, gyönyörűen megmunkált ötvös ékszerek, 50—50 centi magas kőedények, apró fülesbögrék, tálak és egyéb emlékek kerülnek majd bemutatásra. A szarmata temetőben az ie. 112. évben vert római pénz, kal- cedon és karneol féldrágakő-ékszer, borostyán, gazdagon díszített öweret, övcsat és jelentős mennyiségű gyöngy került felszínre. Géza Művelődési Házban, a Molnár Béla Ifjúsági Házban, és ha az időjárás megengedi, szabadtéri koncertet is rendeznek. A szombati nap és a találkozó kiemelkedő eseménye az a fáklyás felvonulás, ahol a résztvevő együttesek a Hősök terétől a munkásmozgalmi emlékműig felvonulva megkoszorúzzák az emlékművet és szerenádot adnak Miskolc város lakóinak. Július 1-én, vasárnap a lillafüredi Palotaszálló teraszán, az Anna- szálló kerthelyiségében és az Avason rendezett matinéhangversenyek zárják a II. vasas dalosünnep koncertsorozatát, amelynek emlékére valamennyi résztvevő kórust oklevéllel és plakettel (Asszony! Tamás szobrászművész munkája) ajándékoznak meg. Kedvelt területe a legendagyártásnak, hogy milyen alkotó módszerei, szokásai voltak — vannak — a költőknek, művészeknek. Petőfi műhelytitkai is sokakat foglalkoztattak. Érthetően: verseit olykor villámgyorsan írta és kéziratain, alig akadt törlés, javítás. • Az Akadémia 1951-ben kiadott Petőfi-gyűjteménye 855 verset regisztrál — ezeket körülbelül egy évtized alatt írta. Hatalmas mennyiség ez, hiszen például Heine, aki 50 évet élt, „csak” 498 verset írt. Goethe 83 esztendejére 334, Schiller 46 esztendejére 177 vers jut. A lépés ritmusára... Köztudott, hogy Petőfi kitartó gyalogló volt. Vándorútjai több ezer kilométert fognak át, s útjai nem csekély részét gyalog tette meg. 855 verset 75 községben írt. Egyenletes, kimért ritmu- sos járással rótta az utakat — járásának jellegzetességéről egyébként több ismertetője is megemlékezik. Kicsiny, sovány termete alkalmazkodott a hosszú kitartó járáshoz. Tekintete a tájat pásztázta, gondolatai vele jártak és a lépés ritmusára versbe formálódtak. Ugyanis — és ez a kutatók másik feltételezése, amit több jelenség is alátámaszt — Petőfi versben gondolkodott. Ami a fejében megszületett, versalakban született meg. Az pedig nem titok, hogy a ritmusos mozgás elősegíti a ritmusos gondolkodást. E kettő benne olyamy- nyira ötvöződött, hogy amikor Pesten letelepedett, tobfoIIagyaiéiból: egykori városképek Az utóbbi hónapokban csaknem ezer tervvel. 34 grafikával és maidnem 600 fotóval gyarapodott az Éof- tészeti Múzeum anvaga. Többek között megvásárolták Rauscher Laios neves építész és grafikus hagyatéki iratait. 33 grafikáiét és ceruzarajzát. E leletek azért értékesek, mert múlt század végi magvarországi városképeket ábrázolnak. Ebben a hagvatékban találták meg Székely Bertalan nyolc, meglepően jó állapotban levő sgraffitótervét. s ebben az anva?ban bukkantak rá Schulek Frigyes diákköri rajzára is. Újabb Dosztnievszkij- in úzeum Múzeummá nyílvántották Dosztojevszkij egykori péter- vári lakását, ahol az író a Karamazov testvérek című híres regényét írta. A fényképek alapján helyreállított dolgozószobában összegyűltöttték a nagy író személyi használati tárgyait. Dosztojevszkij-múzeum működik már Moszkvában és Sztaraja Ruszban — ahol a nagy orosz író hosszú éveket töltött —, valamint a kazahsztáni Sze- mioalatvinszkben, ahol száműzetésben élt a forradalmi demokrata mozgalomban való részvételéért. nyíre akkor is járkálva dolgozott. Sűrű pipafüst közt rótta az olykor igen csak szűk szobát, miközben kezével egy rézgarast hajigáll, mind a járást, mind a lab- dázást a vers üteméhez szabva: vagy a vers ütemét igazítva annak ritmusához. A János vitézt egy hét alatt ír_ ta egy néhány lépésnyi szobában, de ezt a hetet a szobában „átgyalogolta”. Memóriája lapjain... Mindehhez csatlakozik a „Petőfi-titok” harmadik tényezője: köztudottan nagyszerű emlékezőtehetsége. Verseit fejből szavalta, s amikor felbosszankodva, egy ko. tegnyit összetépett, remekművek vesztek volna el, ha emlékezetből nem lett volna képes valamennyit újra leírni — ez a magyarázata törlés nélküli, hibátlan kéziratainak. Az ő fejében sem hibátlanul alakultak ki a remekművek, javította, módosította őket, de többnyire csak fejben. Mire papírt, tol. lat vett a kezébe, már készen állott a költemény. Mikor elkészült eggyel — gondolatban letisztázta memóriája egy lapjára, és hozzálátott a következőkhöz. Ha szállására ért, este vagy akár néhány hét múltán — egyszerre vetette papírra valamennyit. Nincs rá közvetlen bizonyíték, hogy így alkotott, csak a tudomány rakja össze, következteti sok-sok apró jelből; s ha így történt, akkor sem csak így: a zsenit semmiféle kalodába beszorítani nem lehet, még abba sem, amelyet magának faragott. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35:' Melódiakoktél, — 13.58: A Gyermekrá- dió műsora —' 14.49: Éneklő ifjúság. — 15.00: Hírek. — 15.10* Lajtha László: Koncert szonáta. — 15.36: Cseh népdalok és néptáncok. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Két ország- gyűlés között. — 16.25: Tardos Béla dalaiból. — 16.33: Haydn: D- dúr szimfónia. No. 86. — 17.00: Hírek. — 17.06* Fiatalok stúdió-* ja. — 17.25: Schubert: Miriam diadaléneke. — 17.45: Van úi a Nap alatt! — 18.00; Könnyűzenei híradó. — 18.30* A Szabó család. — 19.00: Esti krónika. — 19.25: Nótaest. — 20.15: Schumann: IV szimfónia. — 20.47: Hírek. —■ 20.50: Esti beszélgetés. — 21.20: Liszt-dalok és zongoraművek. — 22.00: Hírek. Időjárás. — Kb. 22.25: Sporthírek. — 22.20* Tíz perc külpolitika. — 22.30: Sárosi Katalin énekel. — 22.40; Világgazdaság és világpolitika. — 23.00: Operarészletek. — 24.00 Hírek. — 0.10—0.25: Toronyzene. Petőfi rádió: 12.03: Kamarazene. — 13.00: Hírek. — 13.03: Törvénykönyv. — 13.20: Michel Dens énekel. — 13.45: Időjáráséi* vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.00: Hírek. — 18.10: A modernség ellentmondásai. IV. — 18.35: Arany János és a muzsika. — 19.01: Peter Grimes. Részletek Britten operájából. — 19.51: CTj könyvek. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti krónika. II. — 20.25: Színház és mesterség. — 20.40: A rádió dalszínháza. Forró nyár. — 22.09: Zenekari muzsika. — 23.00: Hírek. — 23.15: Népdalok. — 24.00—0.10: Hírek. Miskolci rádió: Megyei körkép. — Ülést tartott a Hazafias Népfront megyei elnöksége. — Vetélkedő után. — Egy kis dixlland. — Mit írnak tudósítóink? — Hogyan keresik az új utakat? — Nyugdíjban... — Operaáriák. Televízió: 17J3: Műsorismertetés. — 17.15: Hírek. — 17.20: Kuckó. — 17.40: Helikon 1973. — 18.15: Gazdaságosság — gazdaság. — 18.45: Játék a betűkkel. — 19.05: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó — 20.00: Varsói melódia. A Katona József Színház előadása felvételről. (Ism.) — 21.25: Mesteriskola. — 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai televízió: 16.15: Hírek. — 16.20^: Hobby műsor. 16.35: Sport. — 17.05: Komolyzene. — 18.00: Családi Dosta. — 19.00: Híradó. — 19.30: Dok.film. — 21.20: Nincs visszaút. Szovjet tévéjáték. T. rész — 21.20: Híradó. — 21.40: Merre tart Kína? Dók.-film.. Filmszínházak: Béke (f4. hn6ü A sortűz (magyarul beszélő színes jugoszláv). — (8) öreg rabló nem vén rabló (magyarul beszélő színes szovjet). — Kossuth (£3, f5. fi): A2. Ezüst-tó kmrtQ*. (magvarul beszélő színes NSZK—jugoszláv). — Filmklub (f5. f7): A könnyűlovasság támadása (magyarul beszélő színes angol). — Fáklya (f5. f7): A 22-es csapdája (színes amerikai.^ 18 éven felülieknek!) — Petőfi (f7): A család őrangyala (magyarul beszélő színes NDK). — Szikra (5. 7): Es üdvözlöm a fecskéket (színes csehszlovák). — Támcsics (5. 7): A kalóz menyasszonvj, (színes famcia. ip. éven felülieknek!) — Sárvári (f6): Az atamán halála I— n. (magyarul beszélő színes szovjet). — Tapolca-kert (8): Ná- polvt látni és . . . (színes magyar). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Gadánvl J enő-emlékkiállítás. — Lebresz- szó (13—20 óra között): Rákóczv Gizella festőművész kiállítása. — Kossuth Művelődési Ház (10— 1« óra között): Kalendárium. Tárcái Béla fotókiállítása. SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Zenekari muzsika. — 8.59: Kik laknak a nagybőgőben^ — 9.23: Könnyűzene Csehszlovákjából. — ío.OO: Hírek. — 10.05: Üjdonságok — veszteséggel? — ío.lő: Artur Schnabel Beethoven-műveket zongorázik. — 10.41: Thrond. Björnstjemc Björnson elbeszélése. — 11.00: Rose Bampton és Zurab Andzsaparidze énekel. — 11.30: A Szabó család. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Daljátékokból. — 9.00: Hírek. — 9.03: Kamarazene. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 1?.03: Nadia Boulanger énekés hangszeregyüttesének Monteverdi-felvételeiből . Vásárlóink figyelmébe! Június 27-től, Miskolc, Széchenyi u. 88. sz. alatt férfi-, női fehérnemű és kötöttáru kiállítás és vásár TÖBBEK KöZön: mintás és egyszínű férfi rövid ujjú ingek, férfi puplin pizsamák, krisztina baby-dollok és mintás hálóingek, női fürdőruhák és férfiúszók, férfi, női rövid ujjú szintetikus pulóverek, többféle színben és mintákkal, nagy választékban kaphatók! * NYITVA: \ szombaton 9.00—14.00-ig, a hét többi napján 9.00—17.00-ig. BORSODI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Kelta kincseket találtak Gyoma határában Versben gondolkozott A Petőfi-titok