Déli Hírlap, 1973. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1973-05-28 / 123. szám

i'ii / ni .11 - . T Hess András óta >)c A hét vége szórakozási lehetőségeit — különösen a gye­rekeknek — jelentősen növelte a néhány nappal ezelőtt Miskolcra érkezett Bukarest Cirkusz. A belvárosban játszó együttes több világszámmal örvendezteti meg napról napra a közönséget. Különösen örvendetes, hogy a cirkusz klasszi­kus hagyományai szerint az állatszámok és a bohóctréfák dominálnak a porondon. E téren a Dermengi család érdemel leginkább figyelmet a vegyes állatszámmal. Ebből a pro­dukcióból látják most a 20 éves idomár társaságában a mac­kót, mely minden elfogódottság nélkül állt fotóriporterünk lencséje elé. A berber oroszlánok ezúttal pihenőben (másik képünk). Őket Stan Aurél „rendezi”. Figyelmükbe ajánljuk még Siminica attrakcióját, akiről csak annyit, hogy nem­csak maga, hanem már kacsája is világhírű. A szellemi vetélkedő döntője belföld KOMMUNISTA MŰSZAK. A/. ifjúmunkás napok záró- akciójaként a hét utolsó két napján ifjúkommunista mű­szakot tartottak Bács-Küskun megye ipari üzemeiben. Va­sárnap is több helyen dol­goztak a fiatal munkások, s keresetüket a VlT-alapra és a vietnami fiatafiok megsegí­tésére ajánlották fel. SZIGETKÖZI NAPOK. Három kiállítást nyitottak meg tegnap Mosonmagyaró­váron. A Bardócz Béla Mű­velődési Központban orszá­gos bélyegkiállítást rendez­tek. A József Attila Műve­lődési Házban bábkiállítas nyílt meg. A Széchenyi Te­remben idős Rácz Enare fo­tóművész nyitotta meg az ..Ifjúság” országos fotókiál­lítást. „KARAGÖZ” a KÖRSZtN- HÁZBAN. A 15 éves fenn­állását ünneplő Körszínház máris javában készül új premierjére. Július 5-től Ka- ragőz címmel egy XVII. szá­zadbeli török népi játék ke­rül színre a Városligetben Kazimir Károly adaptációjá­ban és rendezésében. A cím­szerepet Szabó Gyula, barát­ját Rátonvi Róbert alakítja. A két feleség: Drahota And­rea és Polonyi Gyöngyi. nO VASNAPOK — SLAMBUC- CSAKDA. Több mint negyven- ezer vendéget várnak a június vé­gén megrendezésre kerülő kilen­cedik hortobágyi nemzetközi lo­vasnapokra. A legkiválóbb ma­gyar lovasok mellett osztrák, olasz, szlovák és lengyel ver­senyzők jelezték részvételüket. Az idén sokféle különleges pusz­tai étel között válogathatnak a Hortobágyra érkezők. A balmaz­újvárosi Lenin Tsz a helybeli áfész-szel „slambuccsárdát” nyit. Rendelésre, külön bográcsban, két-három-négy személyre főzik a különleges pásztoreledelt. NYÁRI TÁRLAT. A Kép­zőművészek Szövetsége Kö­zép-magyarországi Területi Szervezete és a Damjanich János Múzeum rendezésében tegnap megnyitották Szolno­kon a Tisza-parti Galériában a képzőművészek hagyomá­nyos területi, nyári tárlatát. Húsz művész csaknem száz alkotását mutatják be. ÉTELMÉRGEZÉS. Szom­baton Girincsen V. L. két­éves kisfiú húskonzervet evett és rosszul lett. A men­tők a Csabai kapui kórház fertőzőosztályára szállították. GÁRDONYI-DIÁKNAPOK. Egerben vasárnap folytatód­tak a Gárdonyi Géza diák­napok. A részvevő megyék KISZ-vezetői a KISZ kom­munista jellege erősítésével kapcsolatos további felada­tokról, a középfokú taninté­zetek KISZ-szervezeteiben lebonyolított kísérlet tapasz­talatairól tanácskoztak. A diákfesztivál részvevői tisz­teletére este a szabadtéri filmszínházban bemutatták a Gárdonyi Géza regényéből készült, kétrészes, színes ma­gyar filmet, az Egri csilla­gokat. TOTÓNYEREMÉNYEK. A 21. héten a totóban tizenöten értek el 13 találatot, nyere­ményük egyenként 50 396 fo­rint. Ebből 13 plusz 1 talála- tos 5 darab, nyereményük 164181 forint. Az 513 dai-ab 12-csre egyenként 982 forin­tot, a 6647 darab 11-esre 76 forintot, a 40 879 darab 10 találatosra egyenként 20 fo­rintot fizetnek. Assriiráeíés A vám- és pénzügyőri testületbe kedvező fizetés mellett felvétel van. pályázhat, aki a 26. élet­évét nem töltötte be, a sorkato­nai kötelezettségének eleget tett, nőtlen, vagy nős és közép­iskolai végzettsége van. Kivéte­lesen felvehetők az általános is­kola 8 osztályával rendelkezők is. Részletes felvilágosítást: vidé­ken a vám- és pénzügyőri szer­vek parancsnokai, Miskolcon a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnokságon adják meg. ötszáz évvel ezelőtt hagyta el az első, Magyarországon nyomtatott könyv, a Cronica Hungarorum Hess András budavári nyomdáját: Fél év­ezred során nagy utat tett meg a magyar könyvnyomta­tás és könyvkiadás, a mai, igazán tiszteletre méltó ered­ményekig. Az elmúlt eszten­dőben 6648 mű, 62,8 millió példányban hagyta el a nyom­dákat, a lakosság több mint 1,2 milliárd forintot költött könyvek vásárlására. A taná­csi és szakszervezeti közmű­velődési könyvtárak pedig mintegy 57 millió kötetet köl­csönöztek. A Lenin Kohászati Művek szocialista brigádjaiból mint­egy ötezer munkás indult a tavaly ősszel meghirdetett szellemi vetélkedőn. A részt­vevők novembertől, felkészü­lés közben, kétszáz előadást hallgattak meg időszerű po­litikai, szakszervezeti és mű­szaki kérdésekről. Ma délután Súlyos baleset történt va­sárnap éjjel Bükkszentke- resztnel. Egy személygépkocsi felborult és Sz. Jenő 45 éves miskolci lakos a helyszínen meghalt. B. Ferenc 40 éves Emberölés bűntette miatt indult rendőrségi eljárás Ma­ta László Illés 19 éves gép­munkás, sajószentpéteri la­kos ellen, előzetes letartóz­tatása mellett. A fiatal férfi május 26-án (szombaton) délután sajószentpéteri laká­suk nyárikonyhájában, az alvó apját, Mata Illés 42 éves famunkást egy favágó fej­szével úgy koponyán vágta, fél háromkor a Bartók Béla Művelődési Központban ke­rül sor a döntőre, amikor is a gyáregységek legjobbjai mérik össze tudásukat. A versenyzőknek politikai, szakszervezeti témájú és műszaki kérdésekre kell vá­laszolniuk. ugyancsak miskolci lakost, aki az arcán és a lábán sé­rült meg, a vasgyári kórház sebészetére szállították a men­tők. hogy az sérüléseibe belehalt. Az eddigi megállapítások szerint Maia Illés pénteken is és szombaton is ittas álla­potban tért haza, s család­jával több alkalommal össze­veszett, feleségét több ízben megverte. Fia emiatti felhá­borodásában, amikor az apja elaludt, bosszúból agyon­ütötte. A bűntett ügyében a rendőrségi vizsgálat tart. külföld MEXIKÓVÁROS. Az észak. mexikói Bon Evaristo szén­bányában súlyos robbanás történt. Hat bányász életét vesztette, ketten súlyosan megsebesültek. Tekintettel arra, hogy a robbanás 190 méter mélységben a bánya bejáratától és ldi. 1500 mé­ternyire következett be. a mentési munkálatok rendkí­vül nehezen haladtak és már elveszettnek hitték a benu- rekedi több mint száz bá­nyászt. Legújabb jelentések szerint azonban sikerült a felszínre jutniuk. LIMA. Stanislaw Tnep- czynski lengyel külügymi­niszter-helyettes, az ENSZ- közgyűlés jelenlegi elnöke május 2f7-én befejezte a Pe­ruban tett háromnapos hiva­talos látogatását és tovább utazott Chilébe. A lengyel miniszterhelyettes Limában megbeszéléseket folytatott Juan Velasco Alvarado el­nökkel és a perui kormány több tagjával. MIAMI. A Bahama-szige­tekhez tartozó Grand Cay közvetlen közelében lezuhant egy, az Egyesült Államok el­nökének szolgálatában álló katonai helikopter. A szeren­csétlenség során a biztonsági szolgálat egy tagja életét vesztette, többen súlyosan megsebesültek. A helikopter, amely ugyanolyan típusú volt, amilyet Nixon elnök is hasz­nál, a tesiörség váltását vit­te a szigetre, ahol az elnök és családja a hét végét tölti. A szerencsétlenség okairól még nem érkezett jelentés. VARSÓ. Nyikolaj Rogyl- nov, az SZKP KB tagja, szovjet külügyminiszter-he­lyettes, Stefan Olszowsflunak, a Lengyel Egyesült Munkás­párt KB Politikai Bizottsága tagjának, a lengyel külügy­miniszternek a meghívására május 23. és 27. között ba­ráti látogatást tett Lengyel - országban. A két államférfi a szovjet—lengyel és álta­lában a szocialista együttmű­ködés további távlatait vi­tatta meg és különös figyel­met szenteltek az európai biztonság kérdéseinek, BUENOS AIRES. Hétéves megszakítás után ismét ösz- szeült az argentin parlament, s egyhangúlag felfüggesztette a katonai diktatúra idején érvényben volt megtorló tör­vényeket. Különösen figye­lemre méltó annak a hírhedt törvénynek a hatálytalanítá­sa, amely a kommunista párt működését betiltotta. BERLIN. Ottó Winzer, az NDK külügyminisztere Ber­linben díszvacsorát adott a hivatalos látogatáson ott tar­tózkodó Swaran Singh in­diai külügyminiszter tiszte­letére. Winzer és vendége pohárköszöntőkben méltat­ták a két ország baráti kap­csolatainak és sokoldalú együttműködésének fejlődé­sét. ATHÉN. Makarezosz gö­rög miniszterelnök-helyettes hatnapos hivatalos kínai lá­togatásáról visszaérkezett Athénba. GUILEDJE. Guinea (Bis­sau) és a Zöldfoki-szigetek felszabadító erői négynapos heves küzdelem után elfog­lalták az ország déli részé­ben a portugál gyarmatosí­tók Guiledje nevű támasz­pontját. Nagy mennyiségű fegyvert és harci felszerelést zsákmányoltak és fontos ka­tonai dokumentáció birtoká­ba jutottak. Az Afrikai Egy­ségszervezet Addis Abebában ülésező végrehajtó bizottsá­gához intézett táviratban a hazafiak bejelentették: győ­zelmüket a szervezet fennál­lása. 10. évfordulójának szen­telik. Esküvő a romkertben Romantikus módon, kötött házasságot egy ifjú pár Szék - szárdon szombaton este. Ba­kó László fiatal szobrász és Kovács Zsuzsa, az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat dolgozója a régi . megyeháza udvarán nemrégiben feltárt régészeti romkertben állt az anya­könyvvezető elé. Az I. Béla Sok volt Az LKM 10-es kapuja előtt szombaton' egy gépkocsi elé lépett B. Lajos miskolci la­kos. Az autó elgázolta a 36 éves férfit, akit nyílt láb­szártöréssel, koponyatöréssel, sokkos állapotban szállítot­tak a mentők a baleseti se­bészetre. Vasárnap délelőtt a sajó­szentpéteri úton, a szirma- besenyői elágazásnál egy motorkerékpár összeütközött egy Volga gépkocsival. A T évékommentár: Egy ember plüss felvevőgép Mint az elmúlt heti Rádió és Televízió Űjság híreiből kiderült, a Magyar Televízió közművelődési főszerkeszlösége most már má­sodszor hirdeti meg a filmezéssel nem hivatásszerűen foglalkozók számára a Pergő képek című filmpályázatot. Az amatőrfilmeknek azt a szemléjét, amelynek eddigi eredményeiről tegnap tájékoztatták a közönséget; egyórás műsor keretében vetítették az első pályázat díjnyertes filmjeit. Nem valószínű, hogy a tegnapi teljes egyórás műsornak milliós nézőtábora lett volna. Az adás felépítése, a filmek és a kritikusi vélemények, alkotói bemutatkozások egymásutánja nem volt egy­értelműen szórakoztató. Csak azt kötötte le, aki szakember, vagy aki maga is kézbe veszi a felvevőgépet. A szándék azonban nyil­vánvaló; minél több amatőrt szeretnének rábírni a filmezésre, és meg akarták mutatni, hogy támogatásra mindenképpen érdemes az amatőrfilmes mozgalom. Művészi szempontból ezeknek a három-négy perces miniatűr alkotásoknak csak az egészen jól sikerült darabjai értékelhetők, szakmailag is nemegyszer hagynak kívánnivalót. Előforul, hogy a kifejezésre szánt gondolat nem egyértelmű. Miért hát a biztatás és és támogatás? A nagy stábot mozgató játékfilmre azt mondjuk, hogy a leg­mozgékonyabb művészeti ág. az élet változásaira a leggyorsabban reagál. Másképpen bár, de hatványozottan érvényes ez az amatőr- filmre, ahol általában egy, maximum két ember plusz egy felvevö- gep az egész „stáb”. Az amatörfilmes mindenhová eljut; pontosab­ban cl sem kell jutnia sehová, mert mindenütt ott van. Köztünk él, éppen olyan ember, mint mi. Sok amatőrfilmes nem annyira közéleti, mint tudományos, főként néprajzi érdeklődésű. A tegnap látott filmek is amellett szóltak, hogy nemcsak az Ismeretterjesztés és közművelődés, de még a tudomány is tudja használni felfede­zéseiket. Nem véletlen, hogy a televízió a rendelkezésére álló eszközökkel támogatja munkájukat. Az amatőrfilmezés népszerűsítésével ébreszt- getve a figyelmet: az egyes városokban jól és egyre jobban működő filmkörök tagjai a munkájukhoz annyira szükséges anyagi támo­gatást és elismerést is megérdemlik. (M—) ★ Koppenhágában a Royal Színház mutatta be Dmitrij Sosztakovics „Katyerina lszmajlova” című operáját. A be­mutató után Sosztakovicsnak átadták az 1973. évi zenei dí­jat. Képünkön: Sosztakovics (balról) átveszi a díjat Boerge Friistól (középen), a zenedíj-bizottság tagjától. (Telefotó) DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc várost Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zslllnszky u. lő. — Központ: 36-132. 18-Mv f5-S80. M-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és várospolitikát rovat: 18-221 - Művelődési rovat: 18-22« — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-224 — irányltőszám: 3527 — Postafiók: 39 — Kiadja s Borsod megyei Lapkiadó V., Miskolc, Bajcsy-Zs. U. 15. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY - Tel.: 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc. 1-, Széchenyi u. 15—1?. — Telefon: 10-213 — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn i Ft — Index: 25 951 — Készölt s Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős vezető: szemes istvAN király által alapított apátsági templom restaurált marad­ványai: pillérei és oszloptor­zói közé vonult a násznép is. Az ifjú pár a sok száz éves, helyreállított oltárkőnél mon­dott igent egymásnak. A tör­ténelmi színhelyen tartott es­küvőt a Családi és Társadal­mi Ünnepségeket Szervező Iroda rendezte. a baleset motorkerékpár összeütközött egy Volga gépkocsival. A motorkerékpár utasait, Sz. Istvánt és feleségét, eger- csehi lakosokat törésekkel és zúzódásokkal vitték kór­házba. A 3-as számú úton, a szik­szói elágazásnál hasonló mo­toros baleset történt: F. Ist­ván 43 éves zsujtai lakos személygépkocsival karam. bolozott és bokazúzódást szenvedett. Felborult a gépkocsi "v - t Agyonütötte alvó apját

Next

/
Thumbnails
Contents