Déli Hírlap, 1973. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1973-05-21 / 117. szám
belföld ERDEI TORNAPÁLYA. Külföldi és hazai tapasztalaik alapján Kőszegen, a Szabó-hegy parkerdejében a Szombathelyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kőszegi erdészetének dolgozói — a vasi üzemek és tömegszervezetek közreműködésével — erdei tornapályát létesítettek, amelyet ünnepélyes keretek között tegnap adtak át rendeltetésének. VÁROSI KÉPTÁR NYÍLT ZALAEGERSZEGEN. Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeum épületében vasárnap ünnepélyes külsőségek közölt megnyílt az állandó városi képtár és egyúttal megnyitották az „Egervár ’73” elnevezésű kiállítást, amelyen az Egervári Képzőművészeti Stúdió fiatal művészeinek alkotásait mutatják be. HÁLÁL A SOROMPÓNÁL. A Szrntgotthárd és RAbafüzes közötti úton. a vasúti kereszteződésben Kovács László 19 éves szentgotthárdi gépkocsivezető motorkerékpárjával a leengedett vasúti sorompónak ütközött és a helyszínen meghalt. Vác területén a MÁV 9-es számú őrházánál egy tehervonat halálra gázolta Makrai Illegné 47 éves vác- hartyáni takarítónőt, aki szabálytalanul a vasüti síneken közlekedett. ÜLTETIK A PAPRIKAPALÁNTÁKAT. A Szeged környéki, nyolcezer holdas fűszerpaprika-termesztő tájkörzetben elérkezett a palántaültetés ideje. Vasárnap a gazdák, főként a háztáji paprikatáblákon szorgoskodtak: nagy gyűjtőládákban, úgynevezett kólákban vitték a kora reggel, vagy előző este felszedett növényeket. A közös gazdaságokban jórészt már nagy termelékenységű ültetőgépekkel dolgoznak. NÉPZENEI FESZTIVÁL. Három megye népi énekeseinek, hangszeres szólistáinak, kórusainak és zenekarainak, valamint csehszlovák vendégművészek közreműködésével tegnap román és szlovák népzenei fesztivált rendeztek Békéscsabán. SZAZHATVANNYOLC HALJ A Somogy megyei KlSZdV tegnap rendezte meg a már hagyományos országos balatoni horgász- versenyt. A fonyódligeti építők gyermeküdülője előtti partszakaszon több mint száz szövetkezeti horgász próbált szerencsét. A győztes és a vándorserleg tulajdonosa Gábor István, a Tamási Vegyesipari Ktsr. dolgozója lett. aki 2820 pontot ért el; százhatvannyolc darab kisméretű halat fogott ki. ÉLETÜNK. A nagykanizsai városi művelődési központban tegnap megnyílt a nem hivatásos fotóművészek országos kiállítása. A Zala megyei Tanács által évenként meghirdetett „Életünk” című pályázatra 500 fotót küldtek a szerzők, amelyből mintegy 100-at talált bemutatásra alkalmasnak a neves fotóművészekből álló bíráló bizottság. TOTÓNYEREMÉNYEK. A 30. játékhéten sem 13-as, sem 13 plusz 1 találatos szel. vény nem volt. A nyeremények az illeték levonása után a következők: 12 találatos szelvény 58 darab, nyereményük egyenként 22 647 forint. 11 találatos 815 darab, nyereményük egyenként 645 forint. A 10 találatosob száma 8354 darab, nyereményük 04 forint. Újságpapírért feg-onkénl 1 Ft-ot, színes folyóiratért kg-onként 0,50 Ft-ot fizet a MÉH. Május 31-ig minden 10 kg papírt átadó üzletfelének 1 db ajándéksorsjegyei adnak a MÉH-átveeöhelyeken. if Megyei fodrászversenyt rendezett tegnap délelőtt a miskolci Fodrász Szövetkezet. A verseny érdekessége volt, hogy a férfi és női fodrászok mellett először álltak zsűri elé a kozmetikusok is. A férfi fésülésben Lapis Imre kapta a legtöbb pontot, míg a'nöi fodrászok között Farkas Klára végzett az első helyen (bal oldali képünk). Csodálatosak Kék Fény-krónika I. „Tékossló Mindig: voltak, sőt, lesznek is kalancivágyó, nekibúault, vagy hidegen számító emberek, akik azt hiszik, hogy éppen rájuk várnak odakint. Ezek többsége a magyar államhatár jogszerű átlépése után ígér örök búcsút, mások pedig feketén próbálnak átjutni. S lám, milyenek az emberek! Mennyivel többet suttognak a szerencsésekről, mint a pórul járt „Kovácsokról”, S azokról meg alig beszélnek, akik hazadisszidálnak. Pedig nem is kevés a szamuk. SZÖKÉS A BÍRÓSÁG ELÖL 19(5 őszén az alig húsize sz te tides T. Imrének, aki egy motoroshajón dolgozott, számot kellett adnia a mintegy 50 ezer forint értékű csempészárujáról. Nos, Imre a rendőrségi kihallgatáskor őszinte volt, de amikor átvette a bírósági tárgyalásra szóló idézést, úgy érezte, hogy mindennek vége. Így aztán nem a Markó u. 27-ben, hanem egy nyugat-németországi börtönben tették fel neki a kérdéseket. .. Tíz nappal a tárgyalás előtt ugyanis egyik útjáról nem tért haza, —Münchenben születtem 1945 nyarán. Az egyik nagybátyáin Fejér megye alispánja volt — töprengett útközben — így aztán elég okom van arra, hogy a németektől politikai menedékjogot kérjek. Azt mondom majd. hogy a származásom miatt üldöztek Magyarországon: nem folytathattam a tanulmányaimat az egyetemen, persze, a munkahelyemen sem juthattam előbbre. Amikor hajóstársai megtudták a tervét, megpróbálták lebeszélni. A német vizirendőrök meghallották a nem éppen halk szavú disputát, s nyomban magukkal vitték. Ö persze nem is akart mást, s csak akkor érezte úgy, hogy menten megőrül, amikor másnap közölték vele, hogy politikai menedékjogról szó sem lehet, s mi több ... visszakísérik az osztrák határra. Egy hetet töltött el az ausztriai Ried- ben. Ezalatt megörökítették a képmását s az ujjlenyomatát, s jól ráijesztettek. — A polgármester űr dönt abban, hogy visszaadjuk-c a magyaroknak, vagy pedig maradhat — közölte vele a. börtönigazgató. Traishkirchcnbe szállították, ahol egy ötven év körüli nő — a Caritastól — mindent megígért, miközben egyre csak azt kívánta hallani, hogy ..menynyire üldözik odahaza a kommunisták a7, istenfélő báránykákat, és az úr mártír sorsú szolgáit” .. . Később a Hotel Espla- nade-ban vállalt, masszőri munkát, délután pedig liftes boy ként dolgozott. Nem sokat keresett így sem. s mindenütt úgy kezelték, mintha leprás lenne. A Cl A KÍVÁNCSISKODIK Később összebeszélt egy barátjával. s átszöktek az NSZK- ba, ahol azonban fülön csíptek őket. Két hét telt el a zimdorfi lágerban. Ttt ig egy hölgy kezdte Síz érdeklődési, majd a CIA megbízottja, akit a hajóstisztek emberi gyengéitől kezdve a magyar ifjúságnak a szocializmusról vallott véleményén át minden érdekelt — a szovjet és magyar alakulatok harci erejével, elhelyezésével kapcsolatos adatokig. — Csak akkor kaphat munka- vállalási engedélyt, ha jelentkezik az angol hadsereg közeli támaszpontján — munkaszolgálatra! Amennyiben nem vállalja, nyomban vissza toloncoljuk az osztrákokhoz, azok pedig a hazájába — „kedveskedett’ néhány nappal később a láger parancsnoka. A Bielefeidben állomásozó angol hadtestnél kellett jelentkeznie a barátjával együtt. Rövid kiképzésen elsajátították, hogyan kell angol módra masírozni és vigyázatban állni — azután kézbe vehették a rongyot és a seprűt ... Pár hónappal később betelt a pohár, amikor T. Imre nem volt hajlandó felmosni a katonák után a mellékhelyiséget ... Rugalmasan lelépett, Hamburgba utazott, de a tengerhajózási hivatalnál szóba sem álltak vele. Hosszabb bolyongás után egy Rajna menti hajózási társaság alkalmazta. Kevés pénzért embertelenül megdolgoztatták. 1970 februárjában jutott arra az elhatározásra, hogy inkább a bíróság elé áll otthon, minthogy megalázzák továbbra is. Düsseldorfba utazott, jegyet váltott és hamarosan megérkezett a Ferihegyre. Nehéz percek következtek, mivel a határőrök nem mondtak rögtön igent a szüksége«; útiokmányok nélkül érkezett fiatalembernek. — Életem legszebb pillanata volt, amikor a határőrparancsnok közölte velem, hogy kétrendbeli tiltott határátlépésért ugyan vállalnom kell a felelős- séget... de maradhatok — mondta később a rendőrségen. DR. MARTINKO KAROLY Júliusban lakásavató Kazincbarcikán központi erőforrásból a negyedik ötéves tervidőszak végéig 903 lakást építenek. Erre a célra s a lakásokhoz kapcsolódó kommunális létesítmények építésére 1973—75 között 420 millió forintot költenek. Idén — várhatóan júliusban — 180 lakást adnak át. Halálos baleset Halálos közlekedési baleset történt vasárnap délben Ernőd és Nyékládháza között a 3-as főúton. Gubacsi Endre 51 éves soproni lakos IM 91-83- as rendszámú Zsiguli személygépkocsijával egy enyhe kanyarban lesodródott az útról, kidöntött egy kerékvető követ és az árokba fordult. A baleset következtében a gépkocsi utasa. Gubacsi Gás- pámé 78 éves rakamazi nyugdíjas a helyszínen meghalt. Fiát, aki a kocsit vezette, súlyos sérülésekkel, sokkos állapotban szállították kórházba a mentők. Levágta a lábfejét a vonat Súlyos vasúti baleset történt szombaton délután Sajó- szentpéteren. Az ózdi személyvonat már elhagyta az állomást, amikor az egyik kocsiból kiugrott Link Károly 23 éves sajószentpéteri lakos. A fiatalember elvesztette egyensúlyát, elesett és jobb lábfejét a vonat kerekei levágták. A sérültet a mentők a kazincbarcikai kórházba szállították. Tűz Pácinban Pácin község határában a Dimitrov Tsz területén kigyulladt és leégett egy magtár. Az épületben tárolt körülbelül 400 mázsa kukorica és egyéb takarmány használhatatlanná vált. Az anyagi kár körülbelül 300—400 ezer forint; a tűz keletkezésének okát vizsgálják. Tóvékommentár: Tölgyfa, bükkfa vagy akác? Ősszel azon a vidéken jártam és nem mentem el a szarvasi arborétumba. De hát siettünk, és a világhírű park megcsodálása —* mint annyi minden — későbbi időpontra maradt. Addig is láttam tegnap a televízióban; a Több világrész egy parkban című műsorban, Mind az 160o fajta itt élő növényt ugyan nem fényképezhették le, a színek is lemaradtak a fekete-fehér képről, de azt hiszem, sok nézőt arra biztatott a műsor, hogy ha lehetőség kínálkozik rá, feltétlenül elmenjen ide. Pedig akik kamerával bejárták a parkot (operatőr Sornyi Gyula és Káplár Ferenc, rendező Fritz László), elsősorban nem g3,önyörködtetni akartak, egészen praktikus céljuk volt: amit látott és hallott a néző, azt jól jegyezze meg, és hasznosítsa saját kertjében, utcájában, városában. Nem arra biztattak, hogy csináljunk háztáji arborétumot. Senki sem akarja, hogy kanadai mammutfenyőt ültessünk a salátaágyások közé, vagy mocsári ciprust a Széchenyi utcára. Csak annak a régirégi óhajnak adtak — nagy elődök, világhíres példa emlegetésével — szinte költői képen hangot, hogy: ültessünk fákat! Eszembe jutott a sok, kudarcba fulladt nekibuzdulás. Az az idő, amikor nagyvárosok utcáin, terein (itt Miskolcon is) feltűntek a kisebb-nagyobb gyerekek, néhány facsemetét elültettek és hazamentek. Emlékszem arra az elképzelésre is, hogy akkor lesz eredményes a fásítás, ha minden gyerek megjelöli a maga ültette fákat; az az övé, az neki nő. De sem ez, sem a többi „intézményesített fásítás” nem sikerült. Igaz, nem is a gyerekeken múlik; a várostervezők rajzlapjairól maradt le a fa és a fű. A szarvasi arborétumról készült film tanulságát úgy is módosíthatnánk: ültessünk fákat, mert ha nem tesszük, nagyon megbánjuk később. Szakemberek Ijesztő adatait kellene pontosan ismerni a levegő szennyezettségéről, urbanizációs ártalmakról, hogy igazában megijedjünk. Most még legfeljebb ijesztő kontrasztokat találhatunk. Mintha szándékos lett volna, az említett film után a Pedagógusok Fórumának a Természetismeret című új tantárgy kísérleti oktatásáról szóló összeállítását mutatta be a televízió. Amiből kiderült, hogy mennyire szüksége van a mai kor kisgyermekének arra, hogy ismerje a természettudományok alapjait. Hallottam már városban született, és itt nőtt gyerekeket azon vitatkozni, hogy az illető növelt;', ami előtt állnak bükkfa-e, tölgyfa-e vagy esetleg akác? (M—) A Népstadionban május 20-án 80 ezer néző előtt rendezték meg a XXXII. SZŰR-mérkőzést. A nagy sikerű „Krallá- esi majálison” a közönség kedvencei szórakoztatták a nézősereget. A mérkőzést ezúttal a színészek nyerték 9:8 arányban, Papp László és Földi Imre bíráskodása mellett. Képünkön: Csákányi László átadjaafutballcipőt „Fekete Rok”-nak. DEL) HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságára*k politika] napilapja. — Főszerkesztő; CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zstlinszky u. 15. — Központ; 36-132, 16-67! *3-330. 36-579 — Titkárság: 13-223 — Bel- és várospolitikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-228 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 13-224 — irányi tószám: S327 — Postafiők: 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó v„ Miskolc, Ba)csy-Zs. u. 15. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY — Tel.: 36-iSi — Hirdetésfelvétel: Miskolc, L. Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 18-213 — Terjeszti: a Magyar posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80fillér, hétfőn 1 Blinder: 25 931 — Készült 8 Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Ba.1csy-Za. u„ 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN %iP nitíLAr külföld Scheel nyugatnémet külügyminiszter tegnap Kairóba érkezett. Látogatást tesz még Jordániában és Libanonban is. Mindenütt tárgyalni fog ottani kollégáival a közel- keleti válság megoldásának lehetséges módozatairól. Scheel elutazása előtt azt mondta, hogy az NSZK szigorúan semleges a közel- keleti kérdésben, de az ő útját két és fél hét múlva Brandt izraeli látogatás» követi, és így talán mégis hozzájárulhatnak a probléma politikai megoldásához. ZANZIBAR. A Tanzániához tartozó Zanzibár egyik népi bírósága halálra Lelte a Karúmé zanzibári elnök meggyilkolásában, valamint államellenes összeesküvésben elmarasztalt kilenc személyt! Karúmét 1972 áprilisában gyilkolták meg. BELFAST. Belehalt sérülésébe egy fiatal belfasti protestáns férfi, akit pénteken az UDR fegyveresei sebeztek meg. Ö az írországi harcok 800. halálos áldozata. PÁRIZS. Tizenkét óra hosszat tanácskoztak tegnap az Egyesült Államok és a VDK szakértői a Gif-sur- Yvette-ben. A küldöttségeket Nguyen Co Thach, a VDK külügyminiszter-helyettese, illetve William Sullivan amerikai államtitkár-helyettes vezette. A hírügynökségek szerint a felek a tárgyalásokról semmit sem hoztak nyilvánosságra, csupán any- nyit közöltek, hogy a tanácskozást ma délután folytatják Saint-Nom-la-Preteche-ben és a delegációkat ezúttal Le Dúc Tho, illetve Henry Kissinger vezeti majd. ROMA. Kurt Waldheim ENSZ-fötitkár tegnap este, rövid római látogatásának befejeztével az olasz fővárosból elutazott Lusakába. VARSÓ. Erich Correns professzor, az NDK Nemzeti Frontja Országos Bizottságának elnöke, az NDK Államtanácsának tagja a Nemzeti Front küldöttségének élén 9 napos látogatásra Varsóba érkezett. REYKJAVIK. Izland megtiltotta az angol katonai repülőgépeknek a szigetország területén levő NATO-támasz- pont használatát. Az izlandi kormány azután szánta el magát az intézkedésre, hogy Nagy-Britanni a szombaton hadihajókat irányított a szigetország kiterjesztett felségvizem tartózkodó brit halászhajók védelm • KAIRO. A Síben:» belga légiforgalmi részvénytársaság Boeing—707 típusú utasszállító gépe 5 utasával és 8 tagú személyzetével az egyiptomi hatóságok felkérésére leszállt a kairói repülőtéren, mert állítólag nem rendelkezett engedéllyel Egyiptom légiterének átrepülésére. A gép úton volt Brüssizelből Dar es Salaamba. A pilóták állítják, hogy útjuk engedélyezett egyiptomi részről. Az ügy kivizsgálása folyik és a gép előreláthatólag ma hatja újé* ♦ •• «:••• ........................................... i'oltak a kozmetikusok „fantázia-arcai’'. Itt Kriston Zsuzsa lett az első, aki matyó mintákkal díszítette ki modellje arcát. Képünkön Nagy Felicia munkája, ő egy szép pillangót ültetett modelljére. Reinis Sándorné, a szövetkezet elnöke mondotta: „Ezek a fiatalok nemcsak megtanulták a szakmát, hanem művészi színvonalon végzik.” Így igaz. (herényi)