Déli Hírlap, 1973. április (5. évfolyam, 78-100. szám)
1973-04-20 / 93. szám
Gyermekeink korszerű íállításáért 00 Ötmillió forintot ajánlottak fel az LKM dolgozói ^ Minden évben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola végzős növendékeinek ballagása ..figyelmeztet’: közeledik az év vége. Ók búcsúznak először és a város középiskolásai közül elsőként ők érettségiznek. A két osztály tegnap ballagott és a hagyományos évzáró koncerttel tulajdonképpen elköszönt az iskolától. Holnap megkezdik és a jövő héten folytatják a szakmai és a közismereti tárgyak Írásbeli érettségi vizsgáit. Május közepén lesznek a szóbeli, júniusban a hangszeres érettségi vizsgák. Az újabb szalaggal (képünkön) a zászló, és a 40 diák emlékével rövidesen az iskola lesz gazdagabb. (Ágotha Tibor felvétele) Nyári menetrend a kisvasúton A locsolók villamossal járnak Emlékérem Kisköre építőinek Mozgás közben vág A Dunai Vasműben befejezéséhez közeledik a folyamatos acélöntőmű 1. sz. szovjet öntőgépének villamossági szerelése. Száznál több automatika üzemelteti majd az öntőgép berendezéseit. Az auto- matikák szabályozása során most a lángvágó berendezést állítják be. Ezzel a 6.5 méter magas géppel az anyagot, a kb. 200 mm vastagságú ..acélszalagot” mozgás közben vágják. mégpedig oxigénnel hevített gázzal. A lángvágó fo- tocellás vezérlessel működik. REFLEKTOR Ma Budapesten a Technika Házában sajtótájékoztatót tartanak a színes tévé-szim- pozionról. ♦ Békésen a település várossá nyilvánítása alkalmából ünnepséget rendeznek. Zc Dunaújvárosban a Lenin téren megnyitják az ifjúsági, napokat. % Egerben Borsod, Heves és Nógrád megye szakemberei a szarvasmarhaprogram főbb gazdasági kérdéseiről tanácskoznak. * Kecskeméten egész napos Lenin-ünnepséget rendeznek. amelyen részt vesz á hazánkban tartózkodó szovjet delegáció is. Zc Szombathelyen befejeződik a he-, veléstörteneti vándorgyűlés. * Zalaegerszegen a ruhagyárban miniszteri értekezletre kerül sor. (Folytatás az 1. oldalról) A Volán Vállalat a miskolci, a kazincbarcikai, az ózdi, a mezőkövesdi és a sátoraljaújhelyi központi pályaudvarokról — az utasáramlás nagyságának megfelelően — mentesítő járatokat indít. E pályaudvarokon a forgalmi szolgálat mellett tiszti felügyelet teljesít szolgálatot, s ők határoznak arról, hogy mikor s melyik vonalon indítsanak „rásegítő' járatot. A kétnapos ünnepre 22 tartalékkocsit biztosítanak az öt központi állomás részére. Gondoskodtak a vállalat vezetői arról is, hogy a kettős ünnepen mind Miskolcon, mind pedig a járási székhelyeken megfelelő mennyiségű taxi álljon az utasok rendelkezésére. Vasárnap és hétfőn egyedül Miskolcon mintegy 45 taxi lesz forgalomban. A Miskolci Közlekedési Vállalatnál hétfőn elsősorban a belvárosi forgalom növekedésére számítanak, ezért sűrítik a villamos- és autó- buszjáratokat. Jó hír a kirándulóknak, az ünnep első napjától a nyári menetrend szerint közlekedik a lillafüredi kisvasút. Reggel 7 órától délután 5 óráig nyolc járatot indítanak Lillafüred felé, ezek közül két járatnak — a 11 óra 30 perckor, illetve a 16 óra 03 perckor indulónak — csatlakozása van Garadnára. A Bükkből visszafelé délelőtt fél 10-kor indul az első szerelvény, s utána ugyancsak szinte óránként közlekednek a kisvonatok az Eszperantó tér irányába. Húsvét első napján indul az első kisvonat az Eszperantó tér—Papírgyár—Farkasgödör—örvénykő útvonalon is. Ezen a vonalon egyelőre csak szombaton, illetve munkaszüneti napokon közlekednék a szerelvények, s akkor is az utazási igényeknek megfelelően. K. J. — Sport? Nevetnek. — Is. A Lenin Kohászati Művek éjjeli szanatóriumának egyik csendes szobájában beszélgetünk. Olimpiai élménybeszámolót hallgattunk még az imént. Munka után, hiszen a szanatórium lakói dolgoznak, már pizsamában, hiszen — ott, tőlük tanultam, ezért merem így írni — afféle emberi ,,tmk-műhelye'’ ez a gyárnak, ahol az egészséget tartják karban, megelőzvén így a kopó gépben az apróbb hibákat. Vajku János 1935 óta dolgozik a gyárban. — Az apám is itt dolgozott. Ha jól számolok, 1895- től. A nagyfiam is itt dolgozik. Olyan „veretes“’ munkáscsalád a miénk. Körössi Márton a közlekedési gyáregység vontatási üzemében brigádvezető, a szanatóriumban lakók mostani csoportjának választott bizalmija. Vajku János is az ő brigádiában van. — Tudja, miért volt érdekes nekünk ez a beszámoló? Azért, mert az előadó se bánja, hogy nerpcsak az Az elmúlt három év alatt a kiskörei vízlépcső építési munkálataiból jelentős, részt vállalt az ÉPFU miskolci üzemegysége is. Több mint százezer tonna cementet szállítottak az országos nagy- beruházáshoz. Most az Országos Vízügyi Igazgatóság emlékéremmel tünteti ki azokat, akik a feladatok végrehajtásáért a legtöbbet tették. Miskolcról Búr Já- nosné diszpécser neve szerepel a kiemelkedő teljesítményt nyújtó építők- között. olimpiáról beszélünk, hanem másról is. — Mártonnak igaza van. Egyszer már meg kellene vizsgálni, hogyan élünk. Sráckoromban olyan voltam, mint a szíj. Délelőtt hat órát dolgoztunk. Délután négy óra volt az iskola. Rongylabdát csináltunk magunknak, este rúgtuk, amíg csak láttuk... Körössi Márton fel is írta: — Egy sorozóbizottság előtt a gyerekeknek több mint negyede alkalmatlan volt. Jó, hogy most a sportról beszéltünk, de milyen munkás lesz az a fiatal, aki a saját testét se bírja? Elhangzott itt, hogy a labdarúgó például azért nem haji, mert megkap. amennyi! •megkaphat. Nincs a háta mögött, aki kiszoríthatná, tehát biztosnak érzi a sorsát. Meg az is, hogy Nyugaton egy jó focista kétszer-há- romszor annyit keres, mini itt. Nem egy . országban él jobban az átlagos munkás is mint nálunk. Történelmi okai vannak ennek, a magyar melós mégsem mondja. hogy „nem hajtok, mert a csapatból így se esek ki’’. Itt a szanatóriumban két hétbe telt. amíg János bácsi megszokta, hogy pizsamába kell bújnia és nincs dolga. TegA IV. ötéves tervidőszak végéig ötmillió forintot adnak önkéntes felajánlás alapján a Lenin Kohászati Művek dolgozói gyermekeink korszerű tanításának céljaira — jelentették be tegnani sajtótájékoztatójukon a vállalat vezetői. Koszti Lajos uárttitkár. Káli I>ajos munkaügyi és szociális igazgató. Mihók Rezső igazgatóhelyettes. Ez az összeg a diósgyőri nagyüzem dolgozóinak háromnapi — évenként egy-egy napi — munkabére. A felajánlást a Központi Bizottság - tavaly novemberi állásfoglalása után tették az LKM , szocialista brigádvezetői. Azóta felhívásukhoz az egész gyár. sőt megyénk és városunk más gyárainak dolgozói is csatlakoztak. Az LKM e célból létrehozott munkabizottsága részletesen kidolgozta a felajánlás gyakorlati megvalósításának feltételeit, módszerét. Ennek lényege: a szigorú önkéntesség elve alapján a gyáregységek dolgozói maguk döntik el. hogy levonatják-e munkabérükből az egynapi keresetet. vagy — csakis termelőmunkával — ledolgozzák azt. Ez utóbbi esetben a nem folyamatos üzemek dolgozói általában szabad szombatokon vagy munkaszüneti napokon együtt teszYarjú tanya Sok a panasz ezen a tavaszon a varjakra. Nencsak a községek határaiban szaporodtak el, és okoznak számottevő kárt a vetemények- ben, hanem tanyát vernek nap már azzal gyötört, hogy m| van odabenn a reggel javított motorral. Legszívesebben itt járatná be az ablak előtt. — Ismertem egy öreg mű- lakatost. Annak muzsikált a kezében minden vasdarab. Nagy mecces volt. Rekedt minden hétfőn. Már nyugdíjas. de meccsre nem jár. Nem akarja látni, hogy valaki valamit akarat nélkül csinál. — Dolgozni másképp nem lehet. — Mi úgy kezdtük újra ezt a gyárat, hogy arról a fiatalnak már hiába mesélünk. Nem érti meg. Mesélnek. Csanyik. Vasárnapok. Labdák. Berger- udvar. Hajdani életforma. Körössi Márton mondja: — Néhány éve még magam is lejártam mozogni. A rokonaimhoz futva mentem. — Most? — Űj lakótelepen lakom. Szégyellem magam a többiek előtt. Sportról beszéltünk? Nevetnek: — Is. Dolgozni csak egészséges ember tud hibátlanul. Egészségesen élni viszont meg kellene- tanulnunk újra. IO. nek eleget vállalásuknak, míg a három műszakban termelő üzemek dolgozói általában a hiányzó fizikaiak helyettesítését oldják meg ily módon. A dolgozók jövedelme tehát nem csökken. Az egynapi kereset összegének megállapításakor az I. negyedévi átlagkeresetet veszik alapul. Azok számára, akik a fizetésükből egyszerűen levonatják az egynapi keresetet, lehetővé tették. hogy az általuk megjelölt hónapban egyszerre vagy részletben ..fizethessenek”, válthassák meg az egynapi munkát. Az ötmillió forintos felajánlás teljesítését az utóbbi időben ragyogó munkasikereket elért nemesacélko- vácsmühely 243 dolgozója kezdi meg május 5-én, szabad szombaton. A mozgalom csak formájában új, a vállalat 18 ezer dolgozója számára, hiszen eddig is. s több formában is segítették az iskolásokat, diákokat, tanintézményeket. Az LKM-ben nem titkolják: remélik, hogy az általuk felajánlott ötmillió forintból a vasgyári iskolák fejlesztésére is jut majd. Azoknak a tan- intézményeknek, ahol a diósgyőri munkásutánpótlás nevelődik. NY. I. Szerencsen bent a községekben, sőt egyik-másik borsodi városban is. Így bemerészkedtek például Szerencs belterületére, méghozzá nem is valamelyik csendesebb részébe, hanem egyenesen a legforgalmasabb negyedébe: a vasútállomás közelébe. Sűrűn feketéllenek ugyanis a varjúfészkek a csokoládégyár melleti park fáin, sőt a szemben levő lakóházak kertjeiben is ellepték a hatalmas platánokat, s amire ritkán akad példa, ugyanott egy magasba fúró- dó szálfenyő tetején is fészket rakott egy „igényes” varjúcsalád. Mondanunk sem kell: különösen estefelé éktelen ká- rogást csapnak — az ott lakók nem kis bosszúságára. Valamilyen módot kellene azért találni ezeknek a hívatlan vendégeknek — a „kilakoltatására...” Virágzó napraforgó fóliasátor alatt Virágzik a napraforgó az ireg- szemcsei Takarmánytermesztési Kutató intézet csaknem 40 méter hosszú, hat méter széles és három méter magas fóliasátrában. A fűthető s hűthető fólia- házban február közepén különböző napraforgófajták magvait vetették cl. A kutatók — dr. Kurnik Ernő akadémikus vezetésével — olyan alacsony törzsű, kombájnnal aratható új napraforgófajtát akarnak előállítani keresztezéssel, amelynek az olajtartalma és a terméshozama vetekszik a jelenleg köztermesztésben levőkkel, a fóliasátor alkalmazásával a kísérletek időtartamát rövidítik 1c: egy év alatt két növénygenerációt is felnevelhetnek. A már virágzó napraforgókat etamin-hálóból készített izolátorok alatt termékenyítik. Az így kapott magot szabad ég alatt vetik majd el, s — ha az időjárás lehetővé teszi — még az idén betakarítják a második nemzedék termését is. ♦ Az Ózdi Kohászati Üzemek bővítésére 300 ezer tonna évi kapacitású új huzalhengerművet építenek Ózdon. A három- milliárd forintos költséggel épülő létesítmény létrehozásában 18 hazai és 3 külföldi vállalat vesz részt. Az új hengermű 1975-ben kezd termelni. Képünkön: szerelik az ún. bugatéri darupályát. Rekedt minden hétfőn Munka és sport