Déli Hírlap, 1973. április (5. évfolyam, 78-100. szám)
1973-04-10 / 84. szám
★ Moszkvában felépült az első. kísérleti kör alakú ház. A gyűrű belsejében, a 150 méter átmérőjű udvarban üzleteket és könyvtárakat, sportpályákat és játszótereket építettek. (MTI telefotó) fiz árellenőrzések után: szabálysértési eljárások belföld MADÁCH EMLÉKÉRE. Madách Imre születésének 150. évfordulója alkalmából tegnap emlékkiállítás nyílt a Balassagyarmati Palóc Múzeumban. A tablókon, vitrinekben elhelyezett dokumentumok a Tragédia szerzőjének életéről, közéleti tevékenységéről, írói munkásságáról, műveinek születéséről tájékoztatnak. A tárlaton kiállították Farkas András festőművész illusztrációit, amelyeket a Balassagyarmaton élő művész Az ember tragédiájának finn nyelvű kiadásához készített. IFJÚSÁGI FILMNAPOK. Kőszeg az idén április 24-től -8-ig hatodik alkalommal ad otthont az ifjúsági film- napoknak. Az első napi díszbemutatón a Petőfi ’73 című magyar játékfilmét láthatják az érdeklődök, s ekkor kerül sor a. Vas megyei képzőművészek kiállításának megnyitására is. A következő napokban húsz versenyfilmet, valamint a Balázs Béla Stúdió rövidjátékfilmjeit mutatják be. GYULAI NYÁR ’73. Elkészült a ..Gyulai Nyár 1973’’ programja. Az eseménysorozat majus 21-cn az Erkel cltákünnepségekkel kezdődik, amelyre a fővárosból és négy megyéből háromezer diákot várnak. Tizedszerre nyitja meg kapuit a Gyulai Várszínház. A jubileumi évadban magyar szerzők műveit mutatják be. A XI. eszperantó nyári egyetemre legalább 30« vendéget várnak. A szabadtéri színpadon július 3-án Rhoda Scott orgonaművész ad hangversenyt. Népdalfesztivál, hazai és külföldi együttesek vendégszereplése, Székely Aladár Országos fotókiállítás, orgona- hangverseny-sorozat, több képzőművészeti tárlat színesíti a programot. FÉRFIAK FRIZURÁJA. A szövetkezeti fodrászüzletekben újabban jelentős mértékben csökkent a férfivendégek száma, de növekszik a számlájuk. Ennek okát a megváltozott frizuradivatban látják. Az „erősebb nem”- nek a divattal lépést tartó képviselői gyakorta igénylik a drágább hajápoló szereket; sőt egyre többen az arcápoló készítményeket is. SZELÍDGESZTENYE- PROGRAM. Zala megyében a kormány által is támogatott program alapjan 8000 holdon telepítenek szelídgesztenyét. Az idén tavasszal 8 termelőszövetkezet területén összesen 400 holdat ültettek be nemesített gesztenyecsemetével. HATARSZEMLEK. A mezőgazdasági nagyüzemek szakemberei határszemléken vizsgálták meg, hogy okoztak-e kárt az őszi vetésekben a hótakaró nélküli téli fagyok. A kalászos gabonák a sok évi átlaghoz képest jobban átvészelték az elmúlt hónapokat és a növények fejlettsége az évszaknak megfelelően alakult. Most már csak arra lenne szükség, hogy a vetések megkapják az első kiadósabb tavaszi esőket, ugyanis a téli csapadékból 10 miíliméternyi hiányzik. VÁROSTERVEZŐ. Pécsett kiállítást rendeztek Dénesi Ödön Ybl-dijas városrendező-építész terveiből. Több nagyvárosunk — így például Pécs, Debrecen, Szeged, Kaposvár, Győr —, továbbá Újpest új városközpontjának, illetve új lakónegyedeinek tervezése fűződik nevéhez. GÁZOLÁS A KAZINCZY UTCÁN. Elgázolta egy Trabant gépkocsi ma reggel háromnegyed hétkor a Kazinczy utcai Drink bár előtt M. Zoltánná 40 éves miskolci adminisztrátort. Az asszonyt, akinek jobb lábán keresztülment az autó, lábszárzúzó- dásokkal és fejsérülésekkel szállították a mentők a baleseti sebészetre. A felelősség megállapítására vizsgálat indult. Az árhatóságok és a keres, kedelmi felügyelőségek 1973. negyedik negyedében az állami vállalatoknál több mint 140 000 árellenőrzést tartottak, vizsgálva a vállalati árpolitikát, s elemezve az árváltozásokat és azok okait. Ezenkívül a helyi árhatóságok több mint 3000 magánkisiparos és kiskereskedő árait ellenőriztek. A vizsgálatok többsége kielégítőnek találta a vállalatok ármunkáját, de mind az könnyűiparban, mind más ágazatokban sok szabálytalanságot is feltártak. A Debreceni Ruhagyár például azzal akarta növelni termelésének gazdaságosságát, hogy az olcsó pamutterme - kék gyártását beszüntette: e. figyelmeztetés után a gyár e termékek előállítását ismét megkezdte. A fővárosból és vidékről is több bejelentés érkezett a méretes szabóságok vállalási díjainak emeléséről. Megállapították. hogy a panaszok egy része jogos. Például a Baranya megyei Szabó Ktsz és a Fővárosi Mérték- utáni Szabóság a megengedettnél nagyobb mértékben emelte árait. A két vállalat illetékes vezetőinek nyereségprémiumát ezért megvonták. A nagy- és kiskereskedelmi vállalatoknál végzett vizsgálatok egyik legfőbb tapasztalata, hogy az árukészletek összetétele javult. A kiskereskedelmi vállalatok egyre gyakrabban 'lépnek közvetlen kapcsolatba az A fiataloké lesz a sgraffitós ház Kőszegen, a műemlékek városában értékes ritkaságnak számít a Jurisich tér 7. szám alatti, úgynevezett sgrafíitós ház. Elnevezése attól a díszítő eljárástól származik. amely az épület homlokzatán látható: a díszítőrajzot a felső, általában világosabb vakolatrétegbe karcolták, s ezáltal előtűnt a mélyebben fekvő, sötétebb színű alap. Az épületet a városi tanács megvásárolta, 19. századi formájában helyreál- lítattja, s az ifjúság rendelkezésére bocsátja. Az új ifjúsági központot még ebben az évben átadják rendeltetésének. iparral, hogy bővfjSék az áruválasztékot, s kevesebb legyen a hiánycikk, bár az utóbbiak listája még mindig meglehetősen nagy. A ruházati termékek közül különösen gyermek- és bébi- holmiból kicsi á választék, ebben mind az ipar rend- szertelen szállítása, mind a boltvezetők késedelmes rendelései közrejátszanak. Negyedév alatt 22 esetben A Szarajevóban zajló asztali- tenisz világbajnokság csapatdöntőjének tegnap esti — több mint négyórás — közvetítése során Szőuyl János több alkalommal is elsorolta a lehetséges variációkat: ha X legyőzi Y-t, akkor Z, de ha fordítva, akkor Y: de ha egyik se, akkor X”. Körülbelül így hangzott a többfajta variáció alapmotívuma, amire az adott okot, hogy a négyes döntőben a csapatok körbeverték egymást. A sokai emlegetett variációkat régül is Bengtssonék egyszerűsítették le azzal, hogy' megverték a japánokat s így — sokak szerint meglepetésszerűen — az ázsiaiak elöl elvitték a férfi csapatvilágbajnoki címet. A svédeket verő szovjet csanat végül is csak a negyedik lett, az ezüstTörök János 46 éves foglalkozás nélküli kunhegyesi lakos az elmúlt húsz évben az egész országot becsav'arogta. A Dunántúltól Észak-Ma- gyarországig nem egy helyen állt bíróság előtt. Ez év ja- | nuár 3-án Tiszafüreden tartóztatta le a rendőrség, s most a Miskolci Járásbíróság ítélkezett felette. Török múlt év nyarán szabadult a váci fegyházból. Egy ideig az ott keresett pénzből élt, majd kőművesek mellett segédkezett, vagy vagonrakodással keresett pénzt. Szeptemberben Miskolcra jött, ahol a 3. sz. Volán Vállalatnál szerződéssel alkalmazták. Ezzel a munkaadói igazolvánnyal s egy kedvezményes vállalati tüzelővásárlási utalvánnyal keresett albérletet, csalt ki több ezer forintot jóhiszemű emberektől. áfezideraényeztek — árdrágítás miatt — bűnvádi eljárást, 567 esetben szabálysértési és 285 esetben fegyelmi eljárást. A szabálysértési eljárás az előző negyedévinek több' mint kétszerese. Az említetteken kívül 481 szabálytalanságért vetneik ki pénzbírságot, továbbá egész sor vállalati igazgatót fügyel meztettek különféle rendellenességekre. erem Kínának, a bronz Japánnak jutott, az ötödik helyen Csehszlovákia, a hatodikon Jugoszlávia végzett, s mögöttük leit a magyar csapat hetedik — egyben az európaiak között ötödik. A női világbajnokság első nagy- meglepetését a dél-koreaiak akkor aratták, amikor a csoport- küzdelmek során legyőzték a kínaiakat. Utána már nem is volt meglepő a Japán felett aratott győzelmük, s az, hogy a legutóbbi VB bronzérmes csapata most aranyéremmel térhet haza nél-Koreába. A magyar női együttes megtartotta európai elsőségét, s a világbajnok, fála- mint a kínaiak és a japánok mögött a negyedik helyen végzett. Mögöttük a Szovjetunió, Románia, az NSZK, Csehszlovákia a legjobb nyolc sorrendje. Először a Tetemvár utcában „bérelt” szobát azzal, hogy azt a Volán fizeti, majd felajánlotta, hogy tíz mázsa szenet és öt mázsa fát szerez 340 forintért. A pénzt meg is kapta, elismervényt is adott róla — de többet nem látták. Alsózsolcán két helyen csaknem ezer forintot csalt ki hasonló módon, majd Poroszlón ismételte meg bevált trükkjét. Itt már egy „társával” jelentkezett lakónak. Este azzal tért vissza, hogy jutányosán Moszkvics gépkpesi tengelyt tudna szerezni, de csak 600 forintja van. Megkapta a hiányzó összeget, majd másnap további 1500 forintot gáztűzhely-vásárlásra. Püspökladányban egyenesen mérnöknek adta ki magát, s két társa részére is lefoglalt albérletet. Egy 78 éves aszNemzelközi Az idén húsvétkor kilencedszer rendezik meg a Kőszeg—Savaria nemzetközi autóstalálkozót. A háromnapos program minden eddiginél változatosabbnak ígérkezik Április 21-én, szombaton délután Kőszegen és Szombathelyen fogadják a külföldi és hazai vendégeket. Este a kőszegi Jurisich-vár lovagtermében a KISZ Központi Bizottsága művész- együttesének Rajkó-zenekara és szólistái szórakoztatják a találkozó résztvevőit. Vasárnap délelőtt kezdődik Kőszegen a nemzetközi autós túra- és ügyességi verseny. Délután a város nevezetességeivel, műemlékeivel festői szépségű kirándulóhelyeivel ismerkedhetnek a vendégek, s részt vehetnek a plébániatemplomban megrendezendő orgonahangversenyen. Este a Jurisich-vár termeiben nemzetközi autósbál kezdődik, s ott osztják ki a túra- és az ügyességi verseny díjait. Hétfőn Szombathelyen. a Gayer-park körül rendezik meg a hagyományos go-cart versenyt. Lesz narancs és banán Jó hír a déligyümőlcs-ked- veloknek: áprilistól ismét folyamatosan várható narancs és banán. Az előzőből már a belföldi hűtőházakban van az egész hónapra elegendő készlet; csak Miskolcon naponta mintegy ótven mázsát értékesítenek. S a hónapban további szállítmányok várhatók Izraelből és Egyiptomból. A megyei FÜSZÉRT-től kapott tájékoztatás szerint, a szállító országokkal kötött szerződésnek megfelelően, június végéig havonta mintegy három kamion — kb. 450 mázsa — banán érkezik a megyébe. szony hétezer forint megtakarított pénzéből 600 forintot adott át neki szénvásárlásra. Amikor január 1-én ismét a pénzhez akart nyúlni, egy fillért sem talált; a gátlástalan ember ellopta az egészet. Az asszony feljelentést tett a rendőrségen, s Török két nap múlva Tiszafüreden lebukott. A Miskolci Járásbíróság dr. Kovács György tanácsa háromrendbeli, többszörösen visszaeső által elkövetett csalás és lopás bűntettében, há- romrendbeli csalás és köz- veszélyes munkakerülés vétségében marasztalta el Török Jánost és ezért négy és fél évi fegyházbüntetésre ítélte, amit teljes egészében ki kell töltenie. Mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától öt évre eltiltotta a bíkülföld NEW YORK. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára New Yorkból Párizsba érkezett. Waldheim ma találkozik Mi. chel Jobcrt francia külügyminiszterrel. délután előadást tart a francia fővárosban az emberi jogok időszerű kérdéseiről, majd Párizsból Genfbe utazik. TALLINN. A Magyar Állami Operaház magánénekesei befejezték tallinni vendégszereplésüket. Komlóssy Erzsébet. Házy Erzsébet és Faragó András Verdi Don Carlos és a Trubadúr, valamint Csajkovszkij Anyegin című operájában lépett fel. Nagy sikerrel működtek közre Szo- kolay Sándor a Szovjetunióban első ízben színre vitt Vérnász című müvének előadásában is. ULÁNBÁTOR. Ulánbátorban közös közleményt adtak ki Binh asszonynak, a DIFK külügyminiszterének április 3—9. közötti mongoljai látogatásáról. Binh asz- szonyt fogadta Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Pórt első titkára, a minisztertanács elnöke. BELFAST. Az északír fővárostól 32 kilométerre fekvő Larnc észak-írországi városban felrobbant egy pokolgép és súlyosan megrongált egy katolikus templomot. Emberéletben nem esett kár. NYUGAT-BERLIN. Nagy feltűnést keltett Nyugat-Ber- linben, hogy a két rivális, Rainer Barzel, a CDU elnöke és Uelrnut Kohl pártelnökhelyettes, hét végi nyugatberlini tartózkodása során kínosan ügyelt arra, nehogy találkozzék egymással. Mindketten a nyugat-berlini CDU- kongresszusra jöttek. Eilsőnek Kohl érkezett, s Barzel a szállodai szobájában kivárta, amíg Kohl befejezte kongresszusi ténykedését, és csak ezután ment el a gyűlésre. MANILA. Romeo Recina, a Fülöp-szigetekhez tartózó Dél-Zamboanga rendőrparancsnoka bejelentette, hogy az ország déli részén folyó csatározások során a sármány katonaság több mint kétszáz muzulmán felkelőt ölt meg. Tizenegy katona is elesett. PÁRIZS. Négynapos hivatalos látogatásra Franciaországba érkezett Duis Echevarria mexikói elnök. A magas rangú vendéget és feleségét a repülőtéren Pompidou elnöik és felesége fogadta. A tárgyalások az Ely- sée-palotában még az este megkezdődtek. LONDON. Amin Hoveida iráni miniszterelnök ötnapos hivatalos látogatásra Londonba érkezett. Heath miniszterelnökkel külpolitikai, katonai és gazdasági kérdésekről tárgyal majd. Londoni diplomáciai megfigyelők szerint az angol—iráni tárgyalásokon szóba kerül az iráni kormány és a nemzetközi olaj-konzorcium között folyó egyezkedés is A nemzetközi üzlettársulásban ugyanis a British Petroleum és a Shell is részt vesz. Irán azt szorgalmazza, hogy a konzorcium vállalatai növeljék az államnak folyósított összeget. PALERMO. Az olasz rendőrség egy nagyszabású razzia keretében őrizetbe vette a maffia 32 vezetőjét. Négyüket gyilkossággal, három másikat emberölés kísérletével, a többieket egyéb bűncselekményekkel vádolják. A rendőrség egy meg nem nevezett szicíliai személy bejelentés» alapján járt el. róság. (móri) OELI HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politika) napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Központ: 36-132, 16-T''- tö-380 36-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és várospolitikai rovat: 18-221 — Művelődés) rovat: 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-224 — Irányltószám: 8327 — Postafiók: 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó V., Miskolc. Ba)csy-Zs. u. 15. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY — Tel.: 86-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc, t. Széchenyi u. t5—17. — Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft — index: 25 95] — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc, Bajcsy-Za. u. 13. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Asztalitenisz VB Dél-tea és Svédország Meglépett a kölcsönökkel II rendőrség utolérte