Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-19 / 66. szám

IS agydiákok „kongresszusa ’ ’ Nyíregyházi tudósítás % Húszéves A Mi. Egyete­münk, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem lapja. A jubileumot a múlt hét végén rendezvénysorozattal ünne­pelték meg. amelyre meghív­ták a tíz testvéregyetem szerkesztőségeinek munka­társait is. Szombaton délelőtt konferenciát tartottak, ame­lyen az egyetemi élet demok­ratizmusáról beszélgettek, vi­tatkoztak, Moldován Guula. a városi pártbizottság titká­rának bevezető előadása után. Délután bemutatták a vendégeknek az intézményt, este pedig baráti találkozót tartottak a bányamérnöki kar klubjában. Az egyetem stú­diójának munkatársai érde­kes vetélkedőt szerveztek az évforduló alkalmából; a se­lejtező labdarúgó-mérkőzés­sel kezdődött és furfangos, játékos feladatokkal folytató­dott. (Képeinken: Moldován Gyula előadását tartja. — A baráti találkozó résztvevői a bányamérnöki kar ■ klubjá­ban.) (Béres Sándor felv.) A henger alakú épület olyan, mint egy kongresszusi pa­lota. Olyan, mintha csak azért építették volna, hogy az egy­mást váltó tudományos szimpozionoknak helyet adjon. Gaz­dagon felszerelt, ízlésesen berendezett, s a levegőben ünnepi pillanatok kellemes feszültsége vibrál. Ebben a „hengerben’ a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola leg­újabb előadótermei kaptak helyet. Itt nyitották meg csü­törtökön délelőtt a XI. országos tudományos diákköri kon­ferenciát. Nyíregyházán a társadalomtudományi tagozat működött: az irodalom-, nyelv-, törté nelemtudornányi és a néprajzi szekciók, valamint ezeknek alcsoportjai egymás­sal párhuzamosán üléseztek. r Egy hatalmas fa levelei vagyunk A három tudományegye­tem es a négy főiskola hall­gatói 111 pályaművet küldtek be a társadalomtudományi tagozat bíráló bizottságaihoz, nem kevesebbet, mint tavaly, a X. OTDK-ra... A dolgo­zatoknak csaknem a felé1 irodalomból írták, a legkeve­sebb munka — mjn(iössze három — néprajzi témákból készült. A különböző szek­ciókban a vendéglátó intéz­mény hallgatói kilenc pálya­művel szerepeltek. * A földszinten reprezenta­tív kiállítóterembe lépünk. A képzőművészeti és iparművé­szeti főiskolások s a rajz­szakos hallgatók munkáit mutatják be. A Tanácsköz­társaság-, a Dózsa-, a Petöfi- pályázat műveiből készült az összeállítás. Festmények, raj­zok, grafikák, kisplasztikák, ötvös- és textilmunkák: for­mapróbálkozások, stílusízlel­getések, a kiforrott tizen- és huszonévesek legszellemesebb alkotásai. Az emelet kör alakú folyo­sójáról nyílnak az előadóter­mek: itt tartják a szekció­üléseket. Van, ahol szabad ülőhelyet is talál a belépő ... Az előadóknak néhánv perc alatt kell bemutatniuk dol­gozataikat. Csupán a kivona­tot, a legfontosabb gondola­tokat. Nehéz dolog, nem min - denkinek sikerül... A viták hosszúra nyúlnak. A hozzá­szólók érvei higgadtak, meg­fontoltak, tudományos meg- alapozottságúak. Ezek a szek­ciók műhelyek. A kabátokon, a blúzokon jelvény: Petőfit ábrázolja: az idei OTDK emlémája. Ez a konferencia jubileumi ülés­szak. A dolgozatok egy ré- I sze a Petőfi életművel foglal­kozik. * Az asztalokon újságok. Már messziről látszik fedőlapjuk: ,.Ö tádéká (r)'\ a Tanítani a Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskola lapjának külön­kiadása. A háromnapos kon­ferencián mindennap megje­lenik. Ügy olvastatja magát, mint egy' „bulvárlap”, friss, lendületes, jókedvű, mint ma­ga a diákélet. A főiskolát mutatja be. ezt a korszerű pedagógusképző kombinátot, ahol a vendéglátóknak is még minden újdonság, a könyv­tár. a pinceklub, az olvasóte­rem ... Az ország most kez­di megismerni az intézményt, ahol sok borsodi, miskolci ta­nárt is képeznek, képeztek. Az előadásokon nagy a mozgás. Ki-be járkálnak. (Ez persze egyáltalán nem zava­ró.) Mindenki oda megy, ahol valami érdekeset sejt. És minden jólszervezetten törté­nik, a „menetrend” szerint. Pontosság és vendégszeretet a jellemző. A főiskolai, az egyetemi hallgatók , között film- és színházművészeti főiskolá­sokkal is találkozhatunk. Ök adták a csütörtök esti irodal­mi műsort. *' Szombaton délelőtt befeje­zésül együttes ü'°st tartot­tak a társadalomtudományi tagozat résztvevői Nyíregy­házán. Ekkor adták át a pá- lvadíjakat is: a miniszteri díjakat, az intézetek díjait, a különdíjakat. Pénzjutalmat ajánlott fel néhány nyíregy­házi vállalat, szabolcsi állami gazdaság is. Szívügyüknek érzik: támogatni a megye- székhely szép főiskoláját... (simányi) Mennyit tudunk megra­gadni a modern technikai eszközökkel egy nagy egyé­niségből? A szombaton este látott amerikai dokumen­tumfilm, azt hiszem, vála­szolt erre a kérdésre. A ze­nészek. Pablo. Casals játé­kát hallgatva, bizonyára mindezt régen tudták, s talán mi is sejtettük... De hát most szavakban is megfogal­mazódott a „lefordíthatat­lan”. Nem készültem a filmre, szinte véletlenül kaptam el a' nagy művész egyik monda­tát: -Ha dolgozol és érdekel a munkád, mindig találsz benne újat.” Mikor a film készült, a művész nyolcvan- nyolc éves volt. Nekünk úgy tűnik, ebben a korban más mindent tud az ember: az életről, az emberekről, a mű­vészetről. Az idős mester sze­mében • mégis folytonosan a felfedezés örömét láttuk ra­gyogni. Intenzív figyelem­mel. folytonos szellemi ké­szenléttel (s micsoda felké­szültséggel !) várta a „riporter” Isac Stern kérdéseit — ahogy ezt a pipa sűrű szívása is el­árulta —, s ez a készenlét, szellemi izgalom csak foko­zódott. mikor dirigált vagy tanított. Ebben a Korban, ilyen éretten már minden felesle­ges sallangtól 1 megszabadul az ember. Pablo Casals egy­szerű dolgokat mondott. Ilye­neket: „Az ember természe­tes állapota a szabadság.” ••Vágy: -Egy hatalmas fa 1«- Velei vagyunk.! Ami igaz­ságtalan, az rossz.” Ezeket az egyszerű, mar­inál- közhelyes igazságokat egy nagy művész egész életé­vel hitelesíti. — „A béke gondolatát hirdetem” — mondta többször is, s így vált érthetővé előttünk, hogy miért játssza százszor és százszor hangversenyei végén a katalán dalt („Nem ismerek el egy országot, élén egy dik­tátorral” — de olthatatlan szeretettel ragaszkodik egy tájhoz, egy néphez ...), miért lép dobogóra mindenütt a világon a béke követeként. A filmnek számunkra kü­lönös jelentőséget ad Pablo Casals Kodály Zoltánnál tett látogatása. Teázgattak. be­szélgettek. Ügy. mintha nem 1937-ben találkoztak volna utoljára. Nem volt nekik ne­héz szót érteni, hiszen Ko­dály is Pablo Casals igazsá­gát vallotta: „Egy hatalmas- fa levelei vagyunk . . .” Gy — Csak március 31-fc \ ’ 10 százalék előleggel, kedvezményes OTP hitelakcióban vásárolható valamennyi hűtőszekrény l'ilTf-U HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.UU: Deli Kró­nika, — 12.2u: Ki nyer mav — 12.3u: .Reklám. — 12.ou: Táncze- neu koktél. — 13.2ü: Ra^aius György népi zenekara j átázik. — 13.50: Válaszolunk Nógrád me­gyei 'hallgatóinknak. —, 14.05: Édes anyanyelvűnk. — 14.10: Ko­vács Peter enekel. — 14.19: Par­kas Ferenc: Tavaszváras — kan­táta Juhasz Ferenc verseire. — 14.10: Nagy Rajos müvei. — 15.00: Hírek. — 15.10: lskolarádio. — 15.50: Egy férfi és egy nő. Rész­letek Lai filmzenéjéből. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05; Bemutatjuk új korusielvételein­ket. — 16.19: A Budapesti réz- fúvós együttes játszik. — 16.29: Az élő népdal. — 16.39: Szabó Pál művészete. — 17.00: 1-Iirek. — 1.7.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: A hét rádióhallgatója. — 1 < .40: Van új a Nap alatt! — 17.55: Sajtókonferencia a z Álla­mi ; Biztosítónál. — 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! — J9.00: Esti Krónika. — 19.30: Sporthíradó. — 19.40: Népdalest. — 20.17: Mik- tolánc. -1 20.47: Hírek. — 20.50: Országos Kodály műveleégi Ver­seny. — 22.00: Hírek. — 22.20: A Stúdió 11 felvételeiből. — 22.40: Háború és szer eleim. Versek. — 23.00: A XX. század zenéjéből. — 24.00: Hírek. -- 0.10—0.25: Virág- énekek. Petőfi rádió: 12.00: Kamaraze­ne — 13.00: Hírek. — 13.03: Ol­vasólámpa. — 13.20: Rudovic Spi- ess és J elen a Obrazcova énekel. — 13.45: Időjárás- es vízállásje­lentés. — 14.00: Kettőtől hatig. A- Rádió kívánságműsora Eszter­gomból. — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. (.Ism.) — 18.2Ö: Szvj at ószláv Richter Schu- bert-müveket zongorázik. — 18.55: Közkívana-tra! — 19.44: Reklám. — 19.49: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika. TI. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: A Rádió Dalszínháza. A fruska. — 22.11: A hét zeneműve (Ism.) — 22.41: Délszláv dalok és táncok. — 23.00: Hírek. — 23.15: Tánczene négy országból. — 24.00—0.10: Hí­rek. Miskolci rádió: A mai na-p ese­ményeiből. — A tanácstag-jelölt arcképe. — Stoplémpa. — Kórus- muzsika. — Ifjúságvédelmi fel­adatok a Vörös-keresztnél. — Me­gyei »portered menyek. — Sláger­koktél. > Bratislava! televízió: 16.35: Hí- — 16.40: Oros2 nyelvlecke. — 17.10: Fűm a teknőkészítőkről. — 17.45: Kerületeink hangja. — 18.1 Or Kálmán Imre melódiái. — 19.00: Híradó. — 19.30: Az ..R'* expedíció. — 20.00: Goldoni—Hil­desheimer*: Az anyósok. Színházi közvetítés. — 21.45: Híradó. — 22.05: Sportműsor. Filmszínházak; Beke (f4, 7 óra): CsajkovszKij 1—il. iszmes szov­jet, másfél helyarral!) — Kos­suth ( 3, io, f í óra): A hcugy az auiooaa szemüveggel e& puská­val (szjn.es francia—amerikai, 1<* even felülieknek!) — Filmklub' (t'ö, f7 era): A munkásosztály a paradicsomba megy (magyarul beszélő sanes olasz. 16 éven fe­lülieknek i) — Fáklya (fö, f7 o.); vő*éő*n-y nyolckor érKezik.(szí­nes magyar). — Petőfi (fö, f7 o.);. a hegytetőn zöld lenyvesek (ma­gyarul beszelő színes jugoszláv). — Szikra (5. 7 óra): A Noszty- fiú esete Tóth Marival (ma­gyar). — Táncsics (5. 7 óra): Űzött szamuráj (színes japan. 16 éven felülieknek!) Kiállítás: Ribresszó (13—20 óra között): Szabó Piroska grafikai. KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hűek. — 3.05: Műsorismertetés. —8.15: Bu­dapest es a vidék kulturális programjából. — 3.20: Kedvelt régi melódia-c — 9.00: Harsan a kürtszó! — 9.35: Verbunkosok, katonadalok — 10.00: Hírek. 10.05: lskolarádio. — 10.30: Szim-' fon ileus zene. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. —8.05; — 8.05: Charles Münch Bizet-mú- veket vezényel. — 9.00: Hírek. — 9.08: Behár Gytjrgy—Varga Imre:/ Márciusi zászló — kantáta. — 9.10: A becsület diadala. Részle­tek Alessandro Scarlatti operá­jából. — 10.00: A zene hullám­hosszán. — 11.53: Könyvek, tá­jak, emberek­Televízió: 9.00—12.20: Iskolaé­vé. 9.00—9.20: Olvasás, (áll. i-s4c. 3—4. oszt.) — 9.55—10.25: „Többet ésszel, mint erővel”. — 11.36— 12.20: Szamtan-mértan (ált. isK. 7. oszt.) Apróhirdetés Állást kínál Kirakatrendezőket felvesz * Miskolci Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat. Jelentkezés a vál­lalat .Szúcs Sámuel u. 2. sz. alat% ti dekorációs csoportjánál. V 4 Borsod megyei Tejipari Vállalat csomagolástechnikai profilváltozása miatt lelajánlja az alábbi gépi berendezéseit: 1 db palacktöltő gép, EKM 002/BM tip. kiegészítő tartozékokkal Teljesítménye: 6000 db/óra : Tölthető palack: 1/1, 1/2, 1/4 litérés 1 db palackmosó gép, 480.9/431.1 tip. kiegészítő tartozékokkal Teljesítménye: 6000 db/óra Mosható palack: 1/1, 1/2, 1/4 literes A fenti berendezések megtekinthetők üzem közben a Borsod megyei Tejipari Vállalat miskolci üzemeben, Miskolc III. kér., Erdélyi u. 1. szám Részletes felvilágosítást ad: Horváth Béla műszaki ügyintéző a 13-081/901 telefonon 8—16 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents