Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-08 / 57. szám

\ a miskolciaké a szó Hogy miket hirdetnek! Hf. A hirdetés hatosára talán meg a csiga is I'EKONPRESS- ingre cseréli fel a húsát? (Jármay György rajza) Szökőévnek szamít-e vagy sem? A brigádunkban azon vitatko­zunk. hogy ha az év szama nul­lával végződik, akkor az szökő­évnek számít-e. vagy sem. Tud­juk. hogy minden negyedik év szökőév, s azon vitatkozunk, hogy a 60-as, illetve a 80-as esztendő szökőév voll, illetve lesz-e. Brigádunk tagjainak a véleménye megoszlik, s nagyon szeretnénk már pontot tenni a vita végére. Kérjük, segítsenek eldönteni a vitánkat. Tóth István Kötöm. Béke út 32. ★ Valóban minden negyedik esz­tendő szökőév, amely 366 nap­ból áll. (A február a rendesnél egy nappal hosszabb, tehát 29 napos.) Hogy melyik év szökő­A prilistól: k a rácson y! Befejezéshez közeledik, a húsvéti csokoládéfigurák gyártása a Szerencsi Csoko- ladégyar diósgyőri gyáregy­ségében. Az idén a belkeres­kedelem 20 százalékkal több csokoládényuszit, bárányt és tojást kap az üzemtől, mint tavaly. Természetesen teljes mértékben kielégítik a kül­földi megrendelők igényeit is. Az utolso exportszállít­mány március 12-én indul útnak Diósgyőrből az NSZK­ba. Dániába és Svédország­ba. Április eiejetöl megkezdő­dik a karácsonyi csokoládé- figurák, mikulások, csizmák függelékek gyártása. Havon­ta 13 vagon áru készül el. amelynek egy részét cami- onokkal azonnal külföldre szállítják, nagyobb része pe­dig hazai hűtőtarolókba ke­iül. ahonnan a szezon kez­detekor friss állapotban jut a fogvasztókhoz.. Párlaklivisták konferenciája A miskolci MÁV-pártbi- zottság március első felében százhetven pártcsóporfbizal- mi és szervező titkár részé­re kétnapos konferenciát szervez. A MÁV. a Volán és a Posta alapszervezeti párttitkárai számára pedig március 21-től háromnapos tanfolyamot rendeznek. Tud Ön tévét javítani? Jobb szervezés — termelékenyebb munka A V13ÍELUX egyre jobb szolgáltató Válasz a bizományiból ♦ A Rudas László utcai irodagépszervizben is elégedetten fogadták a hírt annak idején a műszerészek: a korábbi óra- béres-prémiumos rendszer helyett teljesítménybérben dolgoz­hatnak. Azóta hatékonyabb lett a munka, s a műszerészek jobban keresnek. (Vadas Zsuzsa felvétele) A Bizományi Aruházat crl ki­fogásokra az alábbiakat válaszol­juk : Egyelőre nem az a gondunk, hogy ebédidő nélkül bonyolítsuk le a forgalmai, hanem az, ho­gyan tudjuk elérni, hogy az üz­let alkalmazottai ne dolgozzanak napi tíz-tizenkét órát. A bolt nyitása óta öt dolgozónk betege­dett bele a bajszába. V. K.-né panaszára csak *any- nyit: az ebédidő alatt is munka folyik az- üzletben: takarítás, áruátvétel. Mivel az üzletnek csak egy bejárata van, így nem tudjuk elérni, hogy ebben az időben vásárlóink ne jöjjenek be. A panaszost egyébként nem dob­tuk ki, hanem udvariasan kikí­sértük. A Deli Hírlap február 5-1/ .számában megjelent „Nyü-. vános telefont kérnek a ta­tárdombiak’’ című cikk alap- ján megvizsgáltam az álló-; más létesítésének lehetősé­gét. Megállapítottam, hogy az érintett területen a háló­zat telítettsége miatt, üres érpár hiányában. jelenleg nincs mód távbeszélőállomás bekapcsolására. Az év máso­dik felében, az újdiósgyöri: távbeszélő központ üzembe helyezése után. hálózatter­vezéssel tervezem a probl°­Törödnek a vásárlókkal A Centrum Áruházzal szemben szerény kis illat­szerbolt van. ízléses, szép ki­rakata nem egy járókelő fi­gyelmét felkelti. Hosszú évek óta itt vásárolok és csak jó tapasztalataim vannak. A bolt méreteihez képest, na­gyon bő áruválasztékkal rendelkezik. A dolgozók ud­variasak, készségesen adnak felvilágosítást minden vevő­nek. Ritka hely. ahol ennyit törődnének a vásárlókkal. mint itt. Tudom, nem egyedül va­gyok hűséges vásárlója en­nek az iizlenei­Nagy Attiláné Miskolc A holt dolgozói állandó fenye­getőzéseknek vannak kitéve; eb­ben a hónapban már háromszor törték ránk a Hunyadi utcában levő helyiség ablakát. Nem is szólva azokról a . nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekről, mely­ben részesítenek. Mintha mi te­hetnénk a valóban nagy zsúfolt­ságról. sorbanállásról, a szűk hely okozta kényelmetlenségről. Ha valaki, akkor elsősorban mi kívánjuk, hogy végre nyugodt körülmények között dolgozhas­sunk és kielégíthessük minden vásárlónk és beadónk igényét. Saját erőnkből azonban nem tu­dunk változtatni a jelenlegi kö­rülményeken. Kiss Miklós boltigazgató mái megoldani és a tatár- dombi lakosság ilyen irányú kérelmét kielégíteni. Koczka Antal postafőtanácsos az igazgatóság vezetője év. könnvíí kiszámítani. Ame­lyiknek a szamában maradékta­lanul megvan a 4. Így tehát nem minden nullával végződő év >*zámít annak. t«y például nem volt szökőév 1930. és 1950.. de az volt I960, és lesz 1980. A szerkesztőség Kicserélték a névtáblákat A március 1-i szamukban megjelent. Szabó József által írt ..Melyik utcában lakom?” című észrevételre az alábbi­akat válaszol juk: Sajnos, az utcát jelző táb­lák megfordítva kerültek a házak falára. Ezt a szövetke­zet igazgatósága nyomban észrevette, s kicserélésükről intézkedett. A Hoffmann Ot­tó^ utcát jelző tábla a Szupe­réit mögött levő épület falá­ra. míg a Petőfi utcát jelző tábla a belső udvarról meg­közelíthető épület falára ke­rült. Ennek megfelelően átje- lentkezesekre nincs szükség. Kérjük a lakók elnézését és azt, hogy a jövőben észrevé­teleiket az igazgatósággal közöljék: így gyorsan intéz­kedhetünk. ..Avasalja" Lakas es Garázsfenntartó Szövetkezet igazgatósága Rovatvezető: MOLNÁR SÁNDORNÍ Telefonszáma: ií-224. Március 1-től a VIMEL.UX munkásallomanyú dolgozói­nak és művezetőinek bére 9.1. az adminisztratívaké 2.6 százalékkal nőtt. A dolgozók ezenkívül március végén át­lagosan 12 napi keresetük­nek megfelelő nyereségrésze­sedésre számíthatnak. Hra- bár Sándor igazgató szerint a vállalat jól gazdálkodott az. elmúlt évben. Bevált a tfliesílménvbér A VIMELUX-nál a terme­lés viszonylag mérsékelten nőtt 1972-ben. Az ok: ener­giájuk jelentős részét folya­matban levő. a jövőt meg­alapozó beruházásaikra kel­lett összpontosítani. Más vo­natkozásban azonban nag'ot léptek előre: a tavalyelőtti 8.8 millióról 11.1 millió fo­rintra nőtt a lakossági szol­gáltatás értéke. 8.2 millióról 9.6-ra a nyereség. 3.8 száza­lékkal magasabb lett a bér- színvonal. s az egy főre ju­tó anyagmentes termelési ér­téket figyelembe véve. 4.6 százalékkal nőtt a termelé­kenység. — A hatékonyság növelése érdekében számos munka- és üzemszervezési intézkedést hajtottunk végre — mon­dotta Hrabár Sándor igazga­tó. — Az irodagép- —, az órajavító és a háztartásigép- szervizünkben például bevel zettük a teljesítménybéres rendszert. Magunk is meg­lepődtünk. milyen mértékben nőtt a termelékenység. Elé­gedettek a dolgozók is. hi­szen a korábbinál jobban kereshetnek. Az idén továb­bi részlegekben térünk át a teljesítménybérezésre. Egy másik szervezési intézkedé­sünk a rezsigazdálkodás be­vezetése pedig komoly meg­takarítást eredményezett. Ielepavalás: április 1-én Fentebb már említettük, hogy a VIMELUX-nál jelen­tős beruházások vannak fo­lyamatban. Ezek egyike az új központi telephely a Fáskertben, amelynek 10.5 millió forintba kerülő első ütemével már elkészültek. Április 4-én adják át. Az ipari hűtő-, a felvonó- és az elektroszerviz 300 dolgozója kerül korszerű munkahelyre itt. Az emeleten 470 férő­helyes öltöző-fürdőrészt ala­kítottak ki. Egy-két héten belül meg­nyílik a Széchenyi utcai öntevékeny VIMELUX-szer- viz is. Ebben mindenki sa­ját maga javíthatja rádióját, televízióját, lemezjátszóját, háztartási gépeit, kávéfőző­jét. villanyvasalóját. A hely­színen — kereskedelmi áron — alkatrészeket is árusíta­nak amelyeket mindjárt be is lehet szerelni a gepekbe. Az öntevékeny szerviz tech­nikusa díjtalanul ad szakta­nácsot, sőt ..házi” politech­nikai oktatást is terveznek. Philips-stúdiót is berendez­nek. Mintegy 150 ezer forint értékű a közönség körében keresett Philips elektro- , akusztikai árucikket kap a szerviz; magnetofon-felvete­lekre is lehetőség nyílik. A lakossági szolgáltatások javítása céljából 1972-ben öt új szervizgépkocsit vásá­rolt a vállalat, az idén ú.iabb ötöt szereznek be; 16 millióért pedig új autószer­vizt hoznak létre a Győri kapuban és a Szentpéteri kapuban. Tízen az elo-VIT-en A VIMELUX dolgozóinak túlnyomó része fiatal. Ezért is adott a vállalat vezetősé­ge tavaly félmillió forintot szociális, kulturális és sport­célokra. Megalakult a válla­lati sportkör; a versenyző fiatalok autóbuszt kaptak. Tovább fejlődött az elmúlt évben a szocialista verseny­mozgalom is. Függetlenített munka verseny-felelőst alkal­maznak, akinek Irányításával a 33, főleg ifjúsági szocialis­ta brigád egyre szebb ered­ményeket ér el. A ..Lendü­let” brigád például elnyerte a KISZ Központi Bizottsága dicsérő oklevelét. Látva a fiatalok lelkesedését, a válla­lat vezetősége beleegyezését adta. hogy a vállalati KISZ- szervezet kapcsolatot alakít­son ki egy karl-marx-stadti gyár FDJ-szervezetével. akik máris meghívtak tíz miskol­ci fiatalt az elő-VIT-re s néhányat a berlini „nagy” VIT-re is. Nr- I. Tavaszkiáltók Általában mind a négy évszakot szeretem, mert mindegyiknek megvan a szépsége A most búcsúzó telet azonban nem tudtam megkedvelni, mert többször kerülgettem a pocsolyát, mint ahányszor ropogott a hó a talpam alatt. S hiába ajándékoztam meg a kisfiámat ródlival — azzal a szándékkal is, hogy néhányszor, estefelé, én is kimegyek vele a dombra —. a téli örömök e kellékét egyszer sem leheteti amúgy istenigazában igénybe venni. (Búbánatában a vasalása meg is rozsdásodott a pincében.) Egyszóval: kelekótya telet vészeltünk át. s csak az a vigaszunk, hogy jön a tavasz Elseje óta azonban dilemmában vagyok, hogy pontosan mikor is kell megérkeznie Addig ugyanis úgy tudtam, hogy az év első napéjegyenlősége napján, március 2l-én ko­pogtat be hozzánk — az említett napon azonban a rádióból hallottam, hogy itt is van már. Igaz, csak a meteorológiai tavasz köszönt ránk. de azért tavasz az is. Eszerint tehát kétféle tavasz van, már ami az évszak születésének a napját illeti. Az imént említett, meg a később érkező, ame­lyet — ha jól tudom — csillagászati tavasz­nak neveznek. Ebből azt a következtetést vonom le. hogy kel szakma emberei — a meteorologu­sok és a csillagászok — vindikálják maguk­nak a tavasz kikiáltását. Nincs kizárva, abból a meggondolásból teszik, hogy ami­ként egy fecske sem csinál nyarat, a „ta- vaszcsináláshoz” is kevés egyetlen intéz­mény. Szombaton hallottam a harmadik kiál­tást is. Odakünt szürke köd ült a házakra, sűrű massza — s idebenn, szerkesztőségi szobám­ban megülte a hangulatomat is. Egyszer ’■sak a felső nyitott ablakon át madár tur- békolt be hozzam. Egy gerle ült az ablak­rámán, s percekig fuvolázta: „Kru-kruuu ... kru-kruuu ..Nem értek a madárnyelvhez, de biztos vagyok benne, hogy azt adta tud- tomul: Kertek alatt már a tavasz, az igazi. Hétfőn és kedden megismételte a híradást, s valószínűleg több helyütt is, mert kellemes hangja vagy másfél órán át átszőtte, betöl­tötte a környező emeletes házak közötti levegőtengert. Tegnap mar nem hallottam a geriet. Visszarepült az erdőbe, vagy a város más részeibe vitte az örömhírt? Aranyos madár. Ha meglóghatnám, meg­csókolnám. TARJAN ISTVÁN Tíz fillérért láttam a Tragédiát Abban az időben már nagydiákként büszkélkedtem. Sokat is tanultam, mert közelgett az érettségi. Ám ha Misi bácsi fellépett városunk színházában, fütyültem a könyveimre, s rohantam gyönyörködni a művészetében, ahogy korábban a bátyja. Géza bácsi játékában is gyönyörködtem. Mind a ketten nagy színészek és színigazgatók voltak Mis­kolcon. Legkedveltebb szerepük Lucifer volt az Ember tragé­diájában. Nekik volt köszönhető, hogy két hétig műsoron tartották Madách remekművét — holott akkoriban, elegendő néző hiányában, a legjobb darabokat is általában három napig játszották. Misi bácsi leszállította a középhelyekre szóló belépőjegyek árát, hogy a szegényebb emberek is elme­hessenek a színházba — a diákolc például már tíz fillérért megnézhették a Tragédiát. így láthattam én is többször, a két hét alatt szinte minden este. S minő szerencse: később érettségi tételem lett a madáchi mű. Sebestyén Mihály most nyolcvanéves, megérdemli, hogy másokkal együtt nagyrabecsüléssel köszöntsem e szép év­fordulón. Kun Pál Miskolc, HL. Dorottya u. 1. Mikor lesz nyilvános telefon a Tatárdombon?'

Next

/
Thumbnails
Contents