Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-03 / 53. szám
Veronába Kossuth hintájával belföld FOCK JENŐ RÉSZVÉT- TÁVIRATA. Fock Jenő, a jj Minisztertanács elnöke rész- * véttáviratot intézett Lubo- [ mir Strougalhoz, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kormányának elnökéhez és Piotr Jarosze- wiczhcz, a Lengyel Népköz- társaság Minisztertanácsa elnökéhez a Szczecin közelében történt repülőgépszerencsét- lcnség alkalmából. VIETNAM-BIBLIOGRÁ- FIA. A fővárosi Szabó Ervin Könyvtár bibliográfiát állított össze a Vietnamról megjelent könyvekről, cik- i ékről, tanulmányokról. A kiadvány kronologikus sorrendben idézi fel a Vietnami Demokratikus Köztársaság tör- . .inetének legfontosabb eseményeit, s részletesen elemzi az eimúlt évtizedek harcait. SZÍNOKTATÁS. A színekkel kapcsolatos korszerű ismeretek oktatásáról szervezett ankétot a Magyar Szín Bizottság tegnap a Magyar Tudományos Akadémián. Az ankét célja, hogy a rejorm előtt álló általános és középiskolai tananyagban a színek ismerete is helyet kapjon. EZERÉVES ESZTERGOM. Esztergom, a magyar állam bölcsője, az idén ünnepli városi létének ezeréves jubileumát. A 100 rendezvényből álló program kiemelkedő ünnepségei lesznek az augusztus 18-i ünnepi tanácsülés és a 19-i politikai nagygyűlés. NÉPRAJZI FILMSZEMLE. Tegnap este néprajzi filmszemlét tartottak Szekszár- don. A Babits Mihály megyei Művelődési Központ amatörfilmstúdiója budapesti néprajzos és filmes szakemberek jelenlétében levetítte a Tolna megyében készült néprajzi témájú kisfilmeket. TÁNCVERSENY. Az idei Savaria nemzetközi táncversenyre eddig 15 ország tánc- szövetsége jelentkezett. A május 18—20 közötti szombat- helyi versenysorozaton e művészeti ág legkiválóbb amatőr művészei vesznek részt: ♦öbbek között Ausztria, Anglia, Lengyelország, Japán. Svájc, a Szovjetunió bajnok ■tarosa lép majd parkettre. A nemzetközi szabályoknak megfelelően nemzetközi zsűri előtt standard és latin-amerikai táncokból mérik össze tudásukat. SVÉD VENDÉGEK SZEGEDEN. A Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter meghívására hazánkban tartózkodó svéd építésügyi küldöttség Eric Holmquist munka- és lakásügyi miniszter vezetésévél tegnap Szegedre látogatott. A vendégeket Bondor József és a minisztérium több munkatársa kísérte el a vidéki látogatásra. A vendégek többek között megtekintették a szegedi házgyárat, valamint a Tarján negyed épülő új lakóházait. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 9. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 148 fogadó ért el. nyereményük egyenként 32 076 forint. Három találata 11 956 fogadónak volt, nyereményük egyenként 199 forint. A két- falálatos szelvények száma 279 173 darab, ezekre egyenként 11 forintot fizetnek. ORVOSI HlR. Dr. Szilágyi László szülész-nőgyógyász szakorvos magánrendelését megkezdte. Miskolc, Győri kaou 41. sz. Tel.: 18-358. Rendel: hétfőn, csütörtökön du. 6-tól 8-ig. A TER1MPEX Külkereskedelmi Vállalat a Magyar Lovasszövetséggel együttesen lovasfogatot indít Veronába, ahol március 11—19. között rendezik meg a nemzetközi mezőgazdasági és állattenyésztési vásárt. Európa legnagyobb élőállat- és mező- gazdasági termékbemutatója ebben az évben ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. Tegnap a kora esti órákban avartűzhüz riasztották az ózdi tűzoltókat. A várostól két-három kilométer távolságban levő Szanna-Kötető nevű kirándulóhelyen egy Különös baleset történt tegnap a Közúti Építő Vállalat nyékládházi telepén: a vállalat egyik dolgozója a fnűhelyből kidobott egy vasdarabot a szemétdombra — és abban a pillanatban hatalmas robbanás rázta meg a levegőt. A robbanás követTegnap délután a Marx tér közelében levő Maros utcában kigyulladt egy 250 köbcentiméteres IZS motorTegnap este kilenc órakor pincetűz keletkezett lyiiskol- con, a Bajcsy-Zsilinszky utca 24-es számú házban. A tüzet feltehetően a nyitott pinceablakon bedobott égő cigarettavég okozta, amelytől a helyiség ablak alatti részében levő papír- és fahulladék kigyulladt. A füstöt szerencsére idejében észrevet„SUBIN KOORHAAZBAN STOP MEGTAAMADTAAK A FARKASOK STOP” — ez a távirat érkezett Georgij Subin barátaihoz. Mindig aggódtak a Moszkvától 200 kilométerre élő egykori fel- derítőért, Subin ugyanis farkasokat idomított filmszereplésre. SZTÁROK A KOSÁRBAN Egyszer, szokása szerint a rjazányi erdőben vadászgatva, fölfedezett egy farkasodul, melyben hat cingár kölyköt talált. Tekintélyes prémium járt minden megölt farkasért, — a kora nem számított —, és sok helyütt még egy bárányt is adtak a tetejébe. De Subin — homályos okból — meghagyott két kölyköt és egy füzfaltosárba dugta őket. Nem sokkal később a Vlagyimir melletti rezervátumba érkezett, ahol éppen filmet forgattak az állatok életéről. A stáb egy olyan filmet is tervezett, amelyhez farkasok kellettek volna, és az egyik operatőr elragadtatva fedezte föl az eljövendő sztárokat a kosárban. Abból a bizonyos filmből ugyan nem lelt semmi (és a filmekben azóta is inkább kutyák szerepelnek farkasok helyett), de a két farkaskölyök: Lóban és Máska sorsa „megpecsételődött”... Subin mindenekelőtt egy dajkakutyát adott melléjük. Nem részletezzük a kutya látható zavarát „fiai” .ádáz játszadozása láttán, sem azt. miképp tanult meg idővel megfelelően nagy poKossuth Lajos híres hintó- ját — amely annak idején a Debrecen és Pest közötti útvonalon közlekedett — harsonások búcsúztatják vasárnap délelőtt 11 órakor a budai várban, majd néhány tiszteletkört tesz, és elindul hosszú útjára. A március 11-i vásárnyitóra érkező lovasfogatot Verona városának vezetői ünnepélyesen fogadják. fiatal fenyveserdő közvetlen közelében kétholdnyi területen égett az avar és a fű. Mindez egy égve hagyott tűzrakás miatt történt. keztében egy kétforintos nagyságú vasszilánk áthatolt az udvaron tartózkodó B. Béla 56 éves tiszadobi kubikos jobb combján. A súlyosan sérült férfit a baleseti sebészetre szállították a mentők. A robbanóanyag eredete még ismeretlen. kerékpár. A tüzet rövidzárlat okozta, a kár nem jelentős. ték, s a tűzoltók gyors közbelépésének eredményeként a keletkezett kár jelentéktelen. Az eset azonban ismét íigyelmeztet annak a tanácsi rendeletnek a betartására, amely előírja, hogy az utca felőli pinceablakokat minden esetben jól zárható ablakokkal vagy védőhálóval kell ellátni. fonókat adni nekik. Tény, hogy a farkasok annyira megszerették, hogy hiába nőttek kétszer akkorára, továbbra is hízelegve, ragaszkodva vették körül. EKKOR MÉG ROKONSZENVEZTEK VELE Ekkor már jókora ketrecben éltek, s kiképzésük is megkezdődött. Ha Subin belépett hozzájuk, szinte eltűnt az állatok között, mert nagy igyekezetükben, hogy az arcát végig nyalják, tolongva rácsimpaszkodtak. ö meg határozott, de barátságos hangon, rendületlenül beszélt hozzájuk hol kicsit fültövön kop- pintva. hol megvakargalva őket aszerint, hogy volt megelégedve velük. Apró húsdarab-ajándékait pedig mindig kéznél tartotta, úgy, hogy a farkasok nagy buzgalommal dolgoztak. Hozzászoktak a reflektorfényhez, és mint felnőtt „sztárok” sem maradtak soha munka nélkül. Lóban például húsz filmben játszott. A farkasok eltűrték ugyan az embferek társaságát filmezés közben, de csak Subin iránt éreztették rokonszenvüket. Mindenki mással szemben oly leplezetlenül bizalmatlanok voltak, hogy a filmesek meglehetősen „tisztelték* a veszélyes állatokat. Ha például Subin szétválasztotta a verekedő farkasokat, meghűlt a stáb ereiben a vér. Ilyenkor büszkén mondogatta, hogy nem dolgozik szelíd bárányokkal. Máskor felszólított valakit, csináljon úgy, mintha meg A műkorcsolyázó világbajnokságon tegnap este a jégtánc versenyen a 3. világbajnoki aranyérem sorsa dóit el. A nagy esélyes Pahomova—Gorskov szovjet kettős igazolta klasszisát, biztosan, „utcahosszal” győzött. A Pahomova—Gorskov kettős tökéletes összhangban, nagyszerű lendülettel, igen szép koreográfiával futotta kürjét, magasan kiemelkedtek a mezőnyből. A világbajnoki 1—3. sorrend ugyanaz lett, mint legutóbb Kölnben az EB-n. Veres Barnabás 44 éves bocsi lakos züllött, felelőtlen életmódot folytató ember. Állandó munkaviszonya már réakarná ütni. S bizony az első gyanús mozdulatra kivillant a farkasok foga, szőrük égnek meredt, szemük pedig tüzet okádott a „merénylőre”, akinek a földbe gyökerezett a lába. MASKA — MÁSÁLLAPOTBAN Máska az évek során többször is kölykedzett, de kölykeit min- dik kutyák szoptatták. Egy napon — amikor már ugyancsak előre haladott állapotban volt — Máska vonakodott minden hancúrozástól, Lóban pedig türelmes gyengédséggel vette körül, mint mindig, ha már nagyon elnehezült. Ekkor lépett be Subin a ketrecbe, de csak Lóban szaladt eléje. A volt felderítő, aki Máska korábbi elléseinél is segédkezett, lehajolt, hogy a tavalyi szőrgubaneokaí ki fésülje a nőstény emlői körül, és Máska ’‘elutasító morgását tréfára véve barátságos barackot nyomott az állat orrára. Máska abban a pillanatban felszökkent és foga közé kapta a férfi karját. Lóban sem késlekedett: Subinra vetette magát, akinek ettől kezdve semmi esélye sem volt ezekkel a vadakkal szemben, „akik” még a lovat is képesek egyetlen ugrással leteríteni. Subin „Lóban! Lóban!” kiáltásai mintha el sem hangzottak volna . . Azóta a farkasok állatkertben élnek. Sub'-n pedig még a kórházban megfogadta, hogy köly- keikből filmsztárt nevel! Jétgtánc vilákbajnok: Ludmilla Pahomova, Alekszan- der Gorskov (Szovjetunió) 9 hsz, 524,20 p, 2. Angelica Buck, Eric Buck (NSZK) 18 hsz, 514,55 p, 3. Hilary Green, Glyn Watts (Anglia) 28 hsz, 499,0 5p, .... 13. Regő- ezi Krisztina. Sallai András 115 hsz, 442,70 p. (Képünkön : A pozsonyi műkorcsolya és jégtánc világbajnokság jágtánc számának győztesei, Ludmilla Pahomova és partnere, Alekszandr Gros- kov szovjet versenyzők, a győzelmi emelvény legmagasabb fokán.) gén nincsen, ha alkalmilag valami pénzt keres, azt is a kocsmába hordja. Az iszákos férfit a miskolci kapitányság két évvel ezelőtt rendőri felügyelet alá helyezte, de az idevonatkozó szabályok megszegése miatt már négy esetben kellett eljárást indítani ellene. Felesége három éve otthagyta, s az ugyancsak Bocs községben lakó szüleihez költözött. Tavaly májusban egy kora délelőtti napon Veres lerészegedve ment el a házuk előtt, amikor látta, hogv felesége szüleivel együtt az udvaron van. Előbb az utcáról szitkozódott, gorombáskodott, majd a bezárt kaput felfeszítette. rátámadt apósára, s a kerítéshez lökte. Amikor a család védelmére sietett az apának. Veres eltávozott, de az utcáról kiabálva minősíthetetlen szavakkal illette anyósát, megfojtással fenyegette. s miközben a kerítést rugdosta, a.zt ordította, hogy rájuk gyújtja a házat. A sértett magániditványá- ra az ügyészség erőszakkal elkövetett magánlaksértés bűntette és becsületsértés vétsége miatt emelt vádat Veres Barnabás ellen. A Miskolci Járásbíróság bűnösségét megállapította; a vádlottat öthónapi fegyházra ítélte, s kényszerelvonó kezelésre kötelezte. Veres Barnabást egy évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. (móri) külföld NEW YORK. A Vályi Péter vezette magyar hivatalos küldöttség tegnap megtekintette New Jersey államban a Ford Motor Company egyik legkorszerűbb gyártelepét, majd New Yorkba utazott. Ma és holnap a város nevezetességeivel ismerkednek meg, hétfőn és szerdán vezető amerikai üzletemberekkel folytatnak megbeszéléseket. Közben kedden visz- szatérnek Washingtonba, hogy befejezzék tárgyalásaikat az USA kormányának vezetőivel. LONDON. Heath brit miniszterelnök, miután Brandt kancellárral még egy műsoron kívüli tárgyalást folytatott a valutaválság új hullájáról, sietve hazautazott Londonba. Azonnal fogadta Barber pénzügyminisztert, akivel ugyancsak a pénzügyi válság fejleményeiről folytatott megbeszélést. LOS ANGELES. 82 éves korában elhunyt Cecil Kel- leway dél-afrikai származású amerikai filmszínész. Nálunk is híres filmje volt az Intermezzo. LA PAZ. A bolíviai fővárosban közölték: Klaus Barbie volt lyoni Gcstapó-íő- nököt, aki Klaus Altmann néven telepedett le Bolíviában 1952-ben, letartóztatták és megindították az eljárást kiadatására. Annak idején — távollétében — Franciaországban halálra ítélték és miután legutóbb La Pazban felismerték, Franciaország kérte a kiadatását. Altmann eddig tagadta, de most már bevallotta, hogy azonos Barbie- val, így kiadják Franciaországnak. KAIRÓ. Az A1 Ahram jelentése szerint Szadat egyiptomi államfő meghívta Brandt kancellárt, aki a meghívást elfogadta. A meghívást Hafesz Iszmail főtanácsadó adta át, amikor Bonnban tartózkodott. Az A1 Ahram úgy tudja, hogy Scheel nyugatnémet külügyminiszter május 18-i kairói látogatásakor közlik Brandt utazásának időpontját. MIAMI BEACH. Golda Meir izraeli miniszterelnök- asszony befejezte washingtoni tárgyalásait és rövid üdülésre Miami Beach-be utazott. DAMASZKUSZ. Egy 38 éves szíriai asszony négyes ikreknek adott életet: az anya és gyermekei egészségesek. BUENOS AIRES. Cesar Guzetti magas rangú argentin tengerésztiszt az NSZK- tól vásárolt két tengeralattjáró átvétele alkalmából kijelentette : Argentína tíz éven belül rendelkezik nukleáris meghajtású tengeralattjáróval. Az argentin haditengerészetnek jelenleg négy tengeralattjárója van. MOSZKVA. Lenin-renddel tüntették ki a moszkvai Moszszovjet Színházat, amely most ünnepli fennállásának félszázados évfordulóját. Az ugyancsak 50 éves moszkvai Majakovszkij Színházat a Munka Vörös Zászló érdemrenddel tüntették ki. WASHINGTON. Az USA fővárosának peremkerületében épülőfélben levő 24 emeletes toronyház öt felső emelete összeomlott. Az első rendőrségi jelentés szerint három munkás életét vesztette, tizenhatot kórházba szállítottak és több munkás sorsa még ismeretlen. DELI HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Központ: 36-132, 16-6/. (5-380. 36-519 - Titkárság: 18-223 - Bel- és várospolitikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-224 — Irányltószáin: 3527 — Postaíiók: 39 — Kiadja ■i Borsod megvel Lapkiadó v.. Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY — Tel.: 36-13) — Hirdetéstelvéiel: Miskolc l. Széchenyi "u. 15—17. - Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn ) Ft — index: 25 951 — Készüli a Borsod meéyei Nyomdaipart Vállalatnál. Miskolc. Baicsy-Zs. u. ts. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Égve hagyták a tüzet Felrobbant a kidobott „vasdarab” Kigyulladt a lofarlerílpr Pincetüzet okozott az eldobott cigaretta Subin most hiába kiáltott Kél farkas támadott rá a ketrecben Bántalmazta ásását A harmadik aranyérem J Jégtánc