Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-31 / 77. szám
% Gátmunkások Gy. Szabó Béla fametszete Ma nyílt az ötödik Az évad felénél a Galériában Hangverseny A ma megnyílt bemutatón kívül még két kiállítás, és a a Miskolci Galéria idei évadjának nagyobbik felén túl vagyunk. Már a következő évre készül a kiállítási terv. Jó időpontot választottunk a beszélgetésre Dusza Ár- paduéval, a Galéria művészeti főelőadójával. Mindkét kiállítóterem falait szinte zsúfolásig megtöltik Joan Sime és Gy. Szabó Béla képei: az idei év egyik legszebb bemutatójának az anyaga. Háromhetenként nyílik egy kiállítás. A kolozsvári képzőművészek tárlata — ha jól számolom — januártól az ötödik. — Három hétig látható egy-egy anyag, néhány napba telik a kiállítás lebontása. az új rendezése. Vasárnap még látható az előző, szombaton délben nyílik a másik — általában ez a megszokott rend Ficzere László emlékkiállítása volt ebben az évben az első. ezzel egy időben Teliinger István grafikáit láthatta a közönség. Februárban Gyurcsek Ferenc szobraiból. Bálványos Huba grafikáiból rendeztünk kiállítást, ezt Anna Margit festményei és Ámos Imre emlékkiállítása követte. (Csaknem hatezer látogatónk volt az idén ...) A mostani tárlat után lesz az észak-magyarországi festők és grafikusok munkáiból rendezett, most már hagyományosnak számító Rajzok című bemutató és a nyári tatarozásig még egy. a Gadá- nyi Jenő-emlék kiállítás. — A felsorolás kívánja a kommentárt. — A Galéria elsősorban a mai magyar képzőművészet bemutatását szolgálja, de szívesen helyet adunk az emlékkiállításoknak, a közelmúltnak. Néhány szavas kommentár? Ficzere Lászlót ismerték, tisztelték Miskolcon. Talán az ő kiállításait nézték meg a legtöbben. A modern képzőművészet barátai között sikere volt a Bálványos—Gyurcsek kiállításnak. Anna Margit festményeit fenntartással fogadták. Megmagyaráznám: ő a naiv festészetnek egy. kétségkívül polgárjoggal bíró stílusirányzatnak az a képviselője, aki mellett nem lehet közömbösen elmenni. Tetszik, vagy nem. véleménynyilvánításra inspirál. A ma nyíló tárlat képeit, Gy. Szabó Béla fametszeteit a Nemzeti Galéria bocsátotta rendelkezésünkre. Joan Sima olajfestményei Romániából érkeztek. Azt hiszem, a két művész közötti esetleges felfogásbeli vagy hangulati különbség egymást hangsúlyozza: így együtt nagyon szép anyag, * Joan Sima és Gy. Szabó Béla mintegy száz képből álló kiállítását dr. Végvári Lajos rendezte és ma déli 12 órakor Tok Miklós. Miskolc megyei város Tanácsának elnökhelyettese nyitotta meg. A tárlat április 22-ig tan nyitva. A száguldó riporter Huszonöt évvel ezelőtt. 1948. március 81-én halt meg — 63 éves korában — Egon Ervin Kisch cseh író. „a száguldó riporter". Eleinte rendőrségi tudósításokat írt a prágai német lapokban. Az első világháborúban különös éleslátással ismerte fel az Osztrák—Magyar Monarchia társadalmi ellentmondásait, s ország-világ elé tárta riportjaiban Alfred Redlnek. a monarchia vezér- . kari főnökének kémkedési ■ügyét, leleplezte a felső ka- í tonai vezetés züllöttségét. A háború végén a bécsi forradalom egyik vezére volt. Bebörtönözték. s vissza kellett térnie Prágába. Innen indult el London szegénynegyedei- be, Párizs rongyszedői közé. a lengyel tengerpartra, a holland kisvárosokba, hogy rövidesen megjelenjék a mű. világhírű riportkönyvei közül az első: „A száguldó riporter”. Később Berlinben költözött, s részt vett a fasizmus elleni harcban. Figyelmét Horthy véres garázdálkodása sem kerülte el, s több riportban elemezte a magyar- országi eseményeket. Kétíz- ben is járt a Szovjetunióban, s útjairól két kitűnő riportkönyv született. Ellátogatott Amerikába, Kínába. Ausztráliába, rövid ideig élt Franciaországban, részt vett a spanyol polgárháborúban, s a világháború kitörése előtt mexikói emigrációba kényszerült. Gazdag élményeit ri- portkönyvek sorozatában írta meg. A felszabadulás után visszatért Prágába, tele tervekkel. Ezeknek azonban 1948-ban bekövetkezett halála miatt már csak egy töredékét tudta megvalósítani. Hortobágy Hortobágyi nemzeti park címmel Szabó László természetvédelmi felügyelő tart előadást a Kazinczy Klubban április 5-én délután 3 órakor. Hangversenyt rendeznek a Zeneművészeti Szakközépiskola hangversenytermében április 2-án este fél nyolc kor. Papp Gábor■ és Váradt Emőke zongorán. Varsányi SZÓMBA! Kossuth latlio: i2.U0Déli Krónika. — 12.20; Zenei anyanyelvűnk. — 12.30; Magyaran szólva. — 12.45: Melódiákoktól. — 14.00; Ismeri ön Zápolya-? — 14.10: Petőii-kalendárium. — 14 25: Új zenei újság. — 15.00: Hírek. — 15.05' Kis mag':-!' néprajz. — 15.10: Csak fia . .• '<: — 15.53 * Reklám. — ltC Ki óra. — 17.30; A Rádió . ... ... . .duma. - 18.49: Farkas Gyula Gimba'.om-i kettős népi zenekarral — 18.30:“ Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti Krónika. — 19.25. Öt perc sport. — 19.30- Amphitryon. — Moliére komédiája. — 21.03: A hónap slágerei. — 21.43: Beniamino Gigli operaí'elvétele’böl. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Edwin Fischer zongorázik. Kathleen Ferner énei kel! zongorán kísér John New- mark. — 24.00: Hírek. — 0.10— 1.38: Melódiákoktól. Közben 0.55—1.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00; Verbunkos- muzsika. — 12.20: Dvorzsák: h-moll gordonkaverseny. — 13.30: Leoncavallo: Bajazzók — prológ. — 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. (Isin.). — 13.43: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Fővárosunk: Budapest. Vetélkedő. — 15.90: A hét műsorából. (Ism.). — 16.00: Hírek. — 10.03: Zártkertek. szőlők, gyümölcsösök. — 16.25: Közvetítés a Vasas—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés TT. félidejéről. — 17.20; a hét műsorából. (Ism.). 17.45: Emlékezzünk régiekről... — 18.00: Hírek. — 18.10: öt perc sport. — 18.13: Senki többet? Harmadszor! — 19.30; Ciganydalok. csárdások. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: Öt perc sport. — 20.15: Üj könyvek. — 20.18 A Magyar Vonósnégyes hanglemezei. — 20.58: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. — 21.13: Húszas stúdió. — 22.04: Hangversenynaptár. — 22.19: Ritmus és melódia. — 24.00—0.10: Hírek. Miskolci rádió: Hétvégi krónika. — A tanácsválasztási *vő- k ©szüleiekről. — Tavasz a tatárban. — Akit már régen hallottunk. — Művelődési hetek Lenin városban — Kolozsvári képzőművészek kiállítása Miskolcon. — Hétvégi tánczene. Televízió: 14.53: Műsorismertetés. — 14.53: Michel Vaillant. Vfl. rész. — 15.23: Vasas—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 17.20: Hírek. — 17.25: A műfordító műhelyében. — 17.45: Reklámműsor. — 17.50: Török fürdők Budán. — 18.05: Interklub. 19.00: Világtörténet képekben. — 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Miért nem lehel kabarét csinálni? — 21.20: Beethoven: D-dur szonáta. — 21.35: Tv-hír- adó — 2. kiadás. — 21.45—23.20: Éjszakai előadás. Négyszáz csapás. Francia film. Bratislavai televízió: 12.35: Öveges professzor kísérletei. — 12.55: Randall és Hopkirk. VII. rész. — 13.50: Hírek. 13.55: Csehszlovákia—Lengyelország jégkorongmérkőzés. — 16.20: A liverpooli nagy lóverseny. — 16.45: Hadseregműsor. — 18.00: Tévé- totó-loltó. — 18.45: A szövetségi bűnügyi központ keresi ... — 19.00: Híradó. — 20.00: Karel’ Vlach műsora. — 21.30; a fekete király halála. Cseh film. — 23.10: Érdekességek a nagyvilágból. — 23.30: Éjjeli hangverseny. Filmszínházak: Béke (14. hn6, 8 ó.): A munkásosztály a paradicsomba megy (magyarul beszélő színes olasz. 16 éven felülieknek!) — Kossuth (f,3.. 6 6.): A tengeri farkas I—II. (színes román—NSZK kalandfilm. más- félszeres helyárral!) — Filmk-ub (fő. (7 ó.): Körhinta (magyar). — Fáklya (5 ó.): Menekülés I—II. (magyarul be«szelö színes szovjet. másfélszeres helyárral!) — Petőfi (F7 ó.): Oleszia (színes szovjet). — Szikra (5. 7 ó.) : Nászéjiszaka a börtönben (színes olasz. 18 éven felülieknek!) — Táncsics (5. 7 ó.). Egy bolond Párizsban (színes francia, ifi éven felülieknek!). Miskolci Nemzeti Színház: (3): Cseresznyéskert (Arany. János ifj. bérlet). — (7): Cseresznyés- kert (Katona bérlet). Kiállítások: Miskolci Képtár (10—18 óra között): Állandó kiállítás. — Libresszó (13—20 óra között): Szabó Piroska grafikái. VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00; Hírkk. — 8.05: tk V->ntinens hét napja. — 8.tf0: Jó reggelt, vasárnap! — 10.00: Hírek. — 10.03; .. . egyenesen a jövőbe...” — 10.50: Reklám. — 10.55: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának Franck-hangversenve a 6-o-s stúdióban. — 12.00- Hírek. — 12.10 Édes anyanyelvűnk. — 12.15* Mirella Freni énekel. — 12.40: Egy korty tenger... — 12.50: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 13.20; Rádiólexikon. — 13.30: Mű vészi emezek. — 14.30: Pillantás (ebbe) a nagyviMiklós pedig kürtön ad elő Beethoven-. Haydn-. Mozart- műveket. Közreműködik a Zeneművészeti Szak középis- kola növendékzenekara is. Gombás Ferenc vezényel. iagba . . Külpolitikai Görbe-figyelő. — 15.00: Hírek. — 15.03: Színházi magazin. — 16 üü: Hitek. — 16.05; Mendelssohn: II.’ (Skot) szimfónia. — 16.43: Lírai önarckép. — 16.58' Hallgatóink figyelmébe! — 17.03: Hi-ek. — 17.05: Körkapésoias bajnoki íab- darugór-mérkozesekről. — 13.00: Szergej Kahmanyinovra emlékezünk — 18 58. Hallgatóink figyelmébe! — 18.00' Hírek. — 19.06: Ötyén évvel Petőfi előtt. IV. rész. — 19.Ifi: Nótakedveiők- nek. — 19.56. Taloalatnyi föld. Rádiójáték, TI. rész. — 20.50: Országos Kodály műveltségi verseny. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.25:' Dalida és Bobby Solo énekel Eddy Barclay zenekara játszik. — 23.10 Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: A Harmónia énekegyüttes felvételeiből. Petőfi rádió: 3.00: Miska bácsi . lemezesládája. — 8.30: Mit haliunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9.00: Szívesen hallgattuk ... — 9.54: Zenei anyanyelvűnk. (Ism.) — 10.04: Külföldi kulturális híradó. — 10.24: Vasárnapi koktél. (Ism.) — '11.54: Jo ebédhez szól a nóta. — 12.51: Bo(ond csütörtök. Rádiójáték. (Ism.) — 13.45: Idöjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: A Magyar Rá- dió és Televízió gyermekkórusa magyar szerzők müveiből énekel. — 15.15: Gatti-Sebestyén András: Trombitakettös. — 15.25: Gyerekek a színházban. — 15.55: Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. — 16.50: Ezerajkú párbeszéd. — 17.00: Lendvay Kamilló: A bűvös szék. Egyfel- vonásos opera. — 18.00: Hírek. — 13.05: Könyvek és századok. — 18.30: a. vasárnap sportja, — 19.90: Barokk muzsika. — 19.40: Mikrofon, előtt az irodalmi szerkesztő. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: Sporthírek. Toló. — 20.15: Hu- moi.m.pex. .— 21.45: Népdalcsokor. — 22.14: Kurt ág György: Bornemissza Péter mondásai. — 23.00: Hírek. 23.10: Részletek Offenbach A szép Heléna és Orfeusz az alvilágban című operettjéből. — 24.00—0.10: Hírek. Televízió: 9.23;. Műsoi^smérte- tés. — 9.JJ0: Csák gyerekeknek! — 10.3H:-' Ti ve-^vJ. — 10 JO-' papírsárkány. — ’ 11.50: BSE—MfK női bajnoki kosárlabdá-mérkö- zés. — 14.58: Müsóris'm érlelés. — 15.00: Pedagógusok fóruma. — 15.40: Amíg az asztalra kerül . . . — 16.20: Nótaszó — 16.40: Állatokról bizalmasan. — 1*7.05: Műsorainkat ajánljuk. — 17.30: Rek- lámmüsor. — 17.35: Delta. — 18.00: Reklámműsor. 18.05: Mézga Aladár különös kalandjai. 13. Antivilág (bef. rész.) — 18.30: Sporthírek. — 18.40: Esti mese. 19.00: a Hét. — 20.00: Hírek. — 20 05: Lahotzkv. Osztrák tévéfilm. — 21.05: Televarieté. — 21.50: Chryx-kraksz . . . — 22.10: Hírek — sporthírek. Miskolci rádió: A dolgozó és fejlődő, művelődő borsodi falvak — zenés riport műsor. A sportrovat jelenti. Bratislavai televízió: 9.00: Gyermekeknek. — 9.30: Ranaall és Hopkirk. Vili. rész. — 10.20: Mezőgazdasági magazin. — 10.45: Hangverseny. — i: 30: Heti híradó. — 12.00; Női kézilabda EK- döntö. — 14.30: Lóverseny Ghuchléból, siug roverseny az NDK-ból. — 16.15: Hírek. — 16.20: Április elsejei magazin. — 17.00: Burián filmjeiből. — 19.00: Híradó, sport. — 19.50: A vasárnap verse. — 20.00: A fehér balna. Amerikai film. — 21.50: Híradó. — 22.05: Kultúra ’73. Filmszínházak: Béke (14. hnfi. 8 ó.): A munkásosztály a paradicsomba megy (magyarul beszélő színes olasz. 16 éven felülieknek’) — Kossuth (f3. fi ó.) : A tengeri farkas I—IT. (színei-; román—NSZK kaland film. másfélszeres hely árral!) — Filmklub (de 10 ó.): Hagymácska története (mcsefilm-so-ozat). — Fáklya (4 ó.): Menekülés I—II. (magyarul beszélő színes szovjet, másfél helyárral!) — Petőfi (f5. í'7 ó.) ; Olcszja (színes szovjet). — Szikra (3, 7 ó.): Nászéjszaka a börtönben (magyarul beszélő színes olasz. 16 éven felülieknek!) — Táncsics (3. 7 ó.): Lila ákáe (színes magyar). Miskolci Nemzeti Színház (7): Doktor űr (Goldoni bérlet). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.15- Csembalóművek. vokális művök. — n.ii: Harmatos rózsa. X. rész. — 9.26: Rádióbörze. — 9.30: A hét zenemüve. — 10.00: Hírek. — 10.(>V Vitorla az égen. Eseménykének Kopernikusz életéből. — 10.35: Pedagógus-gondok közelről. — 10.50: Szimfonikus zene Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nótacsokor. — 8.50: D'ecsényi János dalaiból. — 9.00 3 Hírek. — 9.03: Ezercgy délelőtt. . . — 10.01): A zene hullámhosszán. — 11.45: Tenger alatti tájait. /Vem koríesbeszéd volt Hiszek a hely varázsában, s a „Gárdonyinak" (mar az is nagy dolog, hogy a vezetéknév említésekor tudjak a miskolciak. hogy az Íróról elnevezett művelődési házról van szó) van varázsa. Elsősorban nem a pénz teszi. A ház sok-sok színes lámpája számos megvalósult ötletet világit meg. Hogy ebből a régi kúriából művelődési ház legyen, az is merész ötletnek számított meg néhány esztendeje. Akik itt ülnek a klubban. alighanem mindannyian .,ludasok már az ötletben is. S még hány ötletben ... Ha valaki, egy idegen, belehallgatna ebbe a beszélgetésbe, sok mindent nem értene. Mert a városi párt- bizottság titkára, a tanács elnökhelyettese, az egyetem rektora, a cementgyár igazgatója, a második kerület jelenlevő közéleti emberei, s természetesen a házigazda, félszavakbol is értik egymást. Tulajdonképpen — amennyire ezt megfigyelhettem — minden találkozásukkor egy régen, talán évtizedekkel ezelőtt, kezdett beszélgetést folytatnak. A téma mindig a város. De nem mindig Nagy- Miskolc; sokszor csak egyetlen épület, egyetlen ember, egyetlen óvodai férőhely . . . A beszélgetés tegnap délután a klubban kezdődött, majd a nagyteremben folytatódott. Itt már néhány száz partnerrel bővült a beszélgetők köre. Hivatalosan persze úgy kellene ezt hírül adnom, hogy választási gyűlést tartottal; Tok Miklós elnökhelyettes beszéde után felállt valaki, s így kezdte hozzászólását: Nem kortesbeszédet hallottunk. Tényleg nem! Es nem is volt ünnepi beszéd. (Legalábbis a szó hagyományos értelmében.) Talán ennek köszönhető. hogy a nagy számban jelenlevő szakállas, farmeres fiatalok— köztük számos egyetemista — olyan nagy figyelemmel hallgattak. S természetesen figyellek az idősebbek is. (Ők életükben mar többször is kiábrándulhatlak a nagy szavakból, a fiataloknak pedig teljesen idegen a pátosz ...) A beszéd közben úgy éreztem, hogy mindenki számol, viszonyít. Csak egyetlen adat: Miskolc lakossága — mondta a városi tanács elnökhelyettese — minden évben 3000—3500 emberrel növekszik. A falunak, ahol én születtem, körülbelül ennyi lakosa volt. S hány kisebb települése van az országnak, vagy akár Borsod-Abaúj-Zemplén megyének is! Minden évben többen vagyunk háromezerrel. Mennyi négyzetméter lakterület. bölcsődei, óvodai, iskolai, kórházi férőhely kell ennyi embernek! Csak mellékesen jegyzem meg. hogy egyetlen óvodás 3700 forintos ráfordítást kíván évente, egy gimnazista már 3754 forintot igényel, s az említett kórházi ágy éves költsége 4/1 ezer forint. Nagy város, nagy számok, nagy lehetőségek — s persze nagy gondok. A szónok — akiben, azt hiszem, mindannyian az örök tanárt szeretjük — magyaráz és mindig viszonyít. Mert mit értenénk abból, ha csak ennyit mondana: a kulturális ágazat évente 200 millió forintot kap nálunk. Egyáltalán mennyi az a kétszázmillió? Mi választók, tantermekben. mozikban, művelődési házakban. színházjegyekbeá gondolkodunk ... Főleg a gondokról esik szó. (Azt hiszem, korunknak ilyen lesz az igazi kortesbeszéde.) A gondokról szólni. de nem siránkozva — így tartjuk ezt természetesnek. Mert nehézséaeink vannak ugyan, de okunk is az optimizmusra. Megtanultunk számolni, tervezni. s tanulunk dolgozni, sőt egymásért dolgozni is. Egészen mindennapi témák kerülnek terítékre: lakás, viz, közmű, gyermek- intézmények. közlekedés. A teremben egy ember sincs, akit ne érintene a leg- , közvetlenebbül valamelyik. Mennyi munka vár még az új nemzedékre is! Igaz. mire a: itt ülő fiatalok óvodába viszik gyermekeiket, addigra már minden száz kisgyerekből 56' mehet óvodába. (Tízzel több mint most.) S bizonyara könnyebb lesz őket reggelenként ..szállítani’’, hiszen már ebben az évben 12 ezerre növekszik autóbuszainkon a férőhelyek száma, s minden évben bővül a kocsipark. De a kéreg vasútra tizenöt évet ts kell még várni. Mennyivel is leszünk többen addigra? Ha így gyarapszik Miskolc, mint eddig: 45 ezerrel . . . Ennyivel több gond. Es ennyivel több szellemi és fizikai erő! Kicsit elkalandoztam. Valaki arról beszél a felszólalók közül, hogy a cementipari gépjavítóban S—10 emberre csak egyetlen zuhanyrózsa jut. Más a szocialista közgondolkodást emlegeti, s dicséri a fiatalokat, hogy mennyi társadalmi munkaórát teljesítettek. Mindenki vár es mindenki tenni akar valamit. Ezt nevezzük bizalomteljes politikai légkörnek? Már sötétedik, mikor Csutor Tivadar egyetemi adjunktus (Tok Miklós egykori tanítviféiyaá a Hazafias Népfront neveben búcsúszavait mondja. Demcsik Iván. a senívelödesi ház igazgatója (u ff gáncsok tanítvány a sok Földes- gimnazista közül), kikiséri a vendégeket. — Ivánnak most már remek lakása van — jegyzi meg az elnökhelyettes. Gyorsan kell kapcsolnom, mert Tok Miklós most egy három évvel ezelőtt megkezdett beszélgetést folytat, akkor is így álltunk a ház előtt. (gyarmati)