Déli Hírlap, 1973. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-02 / 28. szám

Nincs olvan kár.., , %/ Mégis lehet szobrászkodni? „...Vannak dolgok, melyek ellentállnak az adminisztra­tív intézkedéseknek" — kezdhetnénk most, ahogy január 9-en befejeztük, ezeken a hasábokon. Kicsit elgondolkod- tato. hogy az elmúlt hetekben több sokgondú közéleti em­bernek kellett foglalkoznia (nem mondjuk, hogy csupán cik­künk inspirációjára) a Bartók Béla Művelődési Központ szobrászkörének azokkal a problémáival, melyeket egy kel­lően nem mérlegelt intézkedés — tulajdonkeppen egyetlen level — okozott. rk Egy kocka az Ötkarikás rapszódiából Új rövidülmek Februárban láthatók a mo­zikban azok a rövidfilmek. Most azonban, amikor a városi pártbizottság rendel­kezésünkre bocsátotta azt a dokumentumot, mely az- LKM szakszervezeti bizottságának a szakkör működésével kap­csolatos észrevételeit, javas­latait taglalja — eszünkbe jut a közismert szólás: Nincs olyan kár. amiből haszon ne szármázná . . Mert mik derülnek ki eb­ből a nagyon lelkiismeretes, korrekt feljegyzésből? Idezem: „A szakkör tagjai rendkívül rossz körülmények között dolgoznak.” (Ezeket a körülményeket első cikkünk­ben mar részleteztük.) To­vábbá: „A Bartók Béla Mű­velődési Központ művészeti előadója nem ellenőrizte a szakkör tevékenységét. így az igazgató csak felületes infor­mációk alapján, és néhány személyes ellenőrzés alkal­mával nyerhetett betekintést a szakkör munkájába." (Eb­ben egy pillanatig sem ké­telkedünk. hiszen egy művé­szeti szakkör specifikumai­nak ismeretében nem intéz­kedhet úgy az igazgató, hogy a ..szakkörvezetést szünetel­teti”, a szakkör azonban csak dolgozzon tovább. Igaz, ha ennek a szakkörnek csupán egy stabil tagja van ... Ne is folytassuk, ki tudja, hova vezethetnek a felületes infor­mációk.) S mindennek .a tetejébe: „A művelődési központ igazga­tója a felettes működtető szakszervezeti bizottsággal a döntés előtt nem konzultált.” De ne legyünk egyolda­Mczőqazdd'áffi könyvhónap A mezőgazdasági könyv- hónap rendezvénysorozata február 5-én, hétfőn délután 4 órakor kezdődik a II. Rá­kóczi Ferenc Megyei Könyv­tárban. Megnyitót Fejes Lász­ló. a Borsod megyei tanács elnökhelyettese mond. majd dr. Bálint György, a Kerté­szet és Szőlészet című folyó­irat főszerkesztője tart elő­adást A kiskertek szerepe az árutermelésben címmel. A megnyitóval egy időben könyvkiállítás várja az ér­deklődőket; a könyvek a helyszínen megvásárolhatók. Kiállítás nyílik a Galériában Bálványos Huba és Gyur- csek Ferenc műveiből nyílik kiállítás február 3-án. szom­baton déli 12 órakor a Mis­kolci Galériáiban. A grafiká­éi szoborbemutatót dr. Vég­vári Lajos művészettörténész nvitja meg. A kiállítás feb­ruár 25-ig, hétfő kivételével délelőtt 11-tői este 7 óráig tekinthető meg. lúak: ..A szakkör vezetőjének adminisztratív munkája nem kielégítő.” (Varga Miklós szobrász- művészt egy szóval sem mentjük: tessék a jövőben rendszeresen vezetni a szak­köri naplót, a kész munkák­ról is illik jegyzéket készíte­ni. és így tovább. Mindezt — gondolom — rendszeresen el­lenőrzik majd a jövőben a művelődési központ illetéke­sei.) A jövőben? A szakkor jö­vőjéről persze csak akkor beszélhetünk, ha a művelő­dési központ megfogadja az LKM szakszervezeti bizottsá­gának javaslatát: ..Javasol­juk az 1972. dec. 28-i döntés visszavonását, Varga elvtárs szerződésének 1973 évre való megkötését.” Mit tehetünk meg ehhez? Részletesen idézhetnénk a szakszervezeti bizottság okos. ésszerű tanácsait — a szak­köri tagok politikai nevelésé­nek fontosságáról, arról, hogy legyen nyíltabb a művészeti közösség, fogadjanak minél több tagot maguk közé a két nagyüzemből, lássák is időn­ként a gyárak a szakkör pro­duktumait. De az is szerepel a javaslatok között, hogy meg kell teremteni ezeket a gazdasági feltételeket, me­lyek a szakkör jobb működé­séhez szükségesek. * Várható, hogy a szobrász- kodóknak rövidesen ki kell költözni megszokott helyük­ről, raktáruk most sincs ... Ezek azonban már belső dol­gok. Bízunk abban, hogy a művelődési központ mérle­geli a „felettes működtető szakszervezeti bizottság” ja­vaslatait, bízunk Varga Mik­lós szakértelmében és lelkiis­meretes munkájában, de mindenekfelett bízunk a szakköri tagok vitalitásában —, akikért kötelességünk volt szót emelni ... (gyarmati) A Napjaink februári száma az évfordulóké, visszaemlé­kezéseké. Madách Imre em­léke előtt tiszteleg Péntek Imre. Pogány Ö. Gabor Fi- czere László emléke című cikkeben a művész emlékki­állításáról ír. Baráti Dezső Verseghy Ferencet, a száz­ötven évvel ezelőtt elhunyt költőt idézi az olvasó ele. A másfélszáz éves Miskolci Nemzeti Színházról Gyárfás Ágnes tanulmányának har­madik részét olvashatjuk. Horpácsi Sándor a 90 évvel ezelőtt született Nagy Lajost, a magyar novellaírás meste­rét állítja elénk. Fekete Gyula folytatja Egy korty tenger című sorozatát. Mostani fejtegetésének témá­ja: mi szükséges ahhoz, hogy az egyéni szándék és a kö­zösségi érdek a teljesülésben találkozzék. ..Annyit sem tudtam elér­ni. hogy alaposan szemügyre vegyék gépemet. Lesajnáló vallveregelésben volt részem amelyeket a filmstúdiók leg­jobb terméseként ajánlunk olvasóink figyelmébe. Csőké József filmje, az ötkarikás rapszódia minden idők egyik legnagyobb szabású sportrendezvényét, .a münche­ni olimpiát idézi. A nagy versenyek emlékezetes per­ceit. Münchennek az olim­piára épített monumentális létesítményeit, az olimpiai város életét mutatja be. A 79 tavasz a vietnami nép nagy fiának, Ho Si Minh-nek A Zeneművészeti Szakkö­zépiskola nagytermében né­pes közönség ünnepelte szer­da este Papp Zoltán zongo­raművészt. az iskola tanárát. Az elismerten kitűnő képes­ségű pianista sikerének tit­kát ezúttal a jó műsorvá­lasztásban és a kellő diszpozí­cióban találhatjuk. Haydn zongoraszonátái üt- törőek a műfaj történeteben; legtöbbjük kiegyensúlyozott nyitó résszel, áhítatos lassú tétellel és pergő fináléval rendelkezik. Papp Zoltán Haydn Esz-dúr szonátájának interpretációjában leginkább a középső tétel bensőséges otthon-világát építette fel ap­rólékos gonddal, puha, bár­sonyos billentéssel. Az első tétel játékos kontúrjai bee- thoveni keménységűvé rajzo­lódtak. Beethoven kéttételes Fisz- dúr szonátája (Op. 78) a ma­ga nemében egyedülálló. A sok lázas, démoni mű között egy nyugalmasabb pihenőt jelez a Brunsvick Teréznek ajánlott, boldogan szárnyaló zene. Az előadóművész azo­nosult az önfeledt hangulat­tal, és hatásosra formálta az a legtöbb helyen. Egyesek ér­dekes játéknak nevezték, má­sok azzal biztattak, hogy majd megvizsgálják a gyár­tási és értékesítési lehetősé­geket, s ha ... Ennél a „ha”- nal tovább nem jutottam." — vallja Gellért Karoly Békés Dezső A miskolci „nehéz em­ber” című riportjában. Mert a „nehéz ember” Gellért Ká­roly. S az a bizonyos érde­kes játék a sokszögeszterga. A kritikus hangú írás a fel­találó és találmányának kál­váriájáról szól. Riport, cím nélkül — ez Bódis Teréz dialógusának cí­me. Szuggesztiv alkotás. Az újságíró és a riportalany be­szélgetéséből egy nyomorék­ká vált bányász sorsa rajzo­lódik ki előttünk. Serföző Simon lírájának eredetiségével, bujkáló hu­morával teszi élvezetes ol­vasmánnyá írását. A Bön­gésző a vidék legszegényebb­jeiről szól. Az író gyermek­korának képeit is felvillantja.. állít emléket. Dévényi László népszerű tudományos filmje az Életlánc. A földi élet alapját, a fotószintézist, a táplálék útját, átalakulását kíséri nyomon a film. Szom­jas György a füredi Anna- bálról készített látványos, szórakoztató kisfilmet. A sportfilmstúdióban készült a Mi ebből a tanulság?, és ma­gyar művészek forgatták a Két város, egy nap-ot is. Sze­repel a februári műsorban két szovjet, egy csehszlovák es egy NDK-kisíilm is. allegro tempo jelzésű téte­leket. Chopin egyik legnagyobb müve az Op. 35-ös b-moll .szonáta. Az 1840-ben kompo­nált négytételes mű igazi ro­mantikus alkotás. Papp Zol­tán amagas színvonalú előadá­sában szólaltatta meg a haj­szolt. szuggesztiv fantázia­muzsikát, a megrázó beveze­téstől a szenvedélyes scher- zón, a tragikus gyászindulón at a feltartóztathatatlan fi­náléig. Ugyancsak az előadómű­vész egyéniségére szabott muzsika az Op. 14-es Bartók- szvit. Papp eszköztárában gazdag választék áll rendel­kezésre, hogy az izgatott, fel­indult érzelmeket (I. és III. tetei) plasztikusan kifejezze. Bartók 1916-ban, az I, világ­háború iszonyatában kelet­kezett művének fájdalmas zenéje, férfias jajszava (Sos- tenuto) kiválóan megoldott­nál; hatott. Papp Zoltán a közönség ünneplését egy Debussy- és egy Chopin-etüd eljátszásá­val hálálta meg. BARTA PETER A szokásos utolsó oldalas riportot Üstök Péter írta. A fűzérieket faggatja; a múlt­jukkal emLkszerüén összefo­nódó jelenüket. A versek között találjuk Kalász László és Akác István alkotásait is. E számot Kunt Ernő. Seres János, Lukovszky László. Pe­tő János. Feledy Gyula, Len- key Zoltán. Kass János. Sev- csik Jenő és Demeter István illusztrálta. * Az Impresszumból és A Nap­jaink szerkesztőségi asztala cí­mű rovatból megtudjuk, hogy személyi változások voltak a szerkesztőségben. Zimonyi Zol­tán. a prózaroval vezetője Ja­nuar elsejétől — belső munka­társként — szerkesztői munka­kört lát el. Új rovattal is bővült a Napjaink: a riport ee publi­cisztika rovat vezetője, ugyan­csak január elsejétől. Molnár lnne lett. aki Péntek Imre né­ven publikál. S. J. A februári Napjaink Papp Zoltán hangversenye r T r Agyúra verébbel... Körülbelül a műsoridő fe­lére tisztult ki teljesen a képzavar. Akkorra váltak ugyanis láthatóvá az ígért, mozaikokból kirakott kép kontúrjai. Annál is inkább, mert az Ágyúra verébbel cí­mű új tv-műsor figyelem­felkeltő címe az eredeti szó­lás (verébre ágyúval — nem lövünk) megfordítása a rá­dióújság előzetes informá­ciói ellenere is eléggé elvont, áttételes. Megpróbálta az ember kikövetkeztetni: mi is lesz Réz Ádám új műsorá­ban, mi vonzza majd a né­zőt. hogy most és ezután is feljegyezze az új összeállítást a saját külön tv-programjá- ba. A műsor jellemzőjeként idézhetünk egy másik szó­lást: mire ilyen szerény? És ezt is megfordíthatjuk: az ú.i tv-sorozat első részét szer­kesztő Réz Ádámnak van mire szerénynek lenni. Kira­kós játék, magazin — a mű­sorvezető így fogalmazta meg az összeállítás „műfa­ját?, amelynek sokszínűsége mellett is volt néhány közös jellemzője. A játékosság, humor, a magas művészi színvonal. Érdemes volt ke­vesebbet ígérni. A különböző műfajú és fajsúlyú mozaikokban csak látszólag nincs semmi rend­szer. valójában egységes egé­szet kepeznek. Visszautalnak valamire, ami utólag, most is vagy általában szót érdemel; művészi kritika csaknem va­lamennyi. A „... köz- és művészeti életünkben fellel­hető ^pózokat, a nagyképűsé­get figurázza ki.” Érdeklődve várjuk a követ­kező adások parodisztikus írói önarcképsorát, amely ha formájában nem is, tartal­mában még Karinthy után is feltétlenül tud újat mon­dani. Egészen biztos, hogy a következő műsorokban is megtaláljuk azokat az apró­ságokat, amelyek Gonda Já­nos improvizációjához. Cseh Tamás dalaihoz, Vujicsics Ti­hamér humorához foghatóan, jó és érdekes művészi meg­nyilvánulások, és minden egyes adás ígér egy, a mű­sor számára készített egyfel- vonásost, amely Hubay Mik­lós Te Imre. itt valami ke­tyeg című komédiájához fog­hatóan aktuális, szórakoztató lesz. Az Ágyúra vérebbel a te­levízió számtalan műsorához hasonlóan (nemigen van rá jobb kifejezés) rélegmüsor. Ha valaki kifogásolni akar­ja. ezt teheti szóvá. Az össze­állítás ugyanis azoknak szól, akik irodalmi, művészeti éle­tünkben otthon vannak, vál­tozásait figyelik, arra érzé­kenyen reagálnak. De hát sokan vannak ezen a terüle­ten otthon, és jól elképzelhe­tő, hogy ennek is kialakul a maga közönsége. (makai) »nUl-l-i'j PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Deli Kró­nika. Lotto. — 12.20: Ki nyer ma — Tatabányán? — 12.80: Reklám. — 12.35: Tánczenei kok­tél. — 13.20: Deki Lakatos Sán­dor népi zenekara játszik. — 13.45: Az szb-titkar fogadóórája. — 14.00: Csicseri bolt. — 14.25: „Nyitnikék”. — 15.00: Hírek. — 15.10: Kóruspodium — Sopron­ban. — 15.43: Cigánydalok, csár­dások. — 15.59: Hallgatóink fi­gyelmébe! — 16.G0: A világgaz­daság hírei. — 10.05: Mindenütt otthon ... — 17.00 : Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: A Szovjetunió állami szimfoni­kus zenekarának hangversenye a Moszkvai Rádióban. 13.06: A tervezés törvénye. — 18.16: Ifj. Magyari Imre népi zenekara ját­szik. — 18.38: Madách világa. Vili. — 18.58: Hallgatóink figyel­mébe! — 19.00: Esti Krónika. — 19.30: Sporthiradó. — 19.40: Bal­lada a városról, amely helytállt Európáért. 21.30: Bemutatjuk uj felvételünket. — 21.42: Nóták. — 22.00: Hírek. — 22.20: Meditáció. — 22.80: Egy óra dzsessz. — 23.30: Werther. Részletek Masse­net operájából. — 24.00: Hitek. — 0.10—0.25: Regi magyar dalok és táncok. Petőfi rádió: 12.00: Az elő nép­dal. — 12.10: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.03: Magda lanculescu és Zurab Arrclzsapa- ridze énekel. — 13.45: időjárás­éi vízállásjelentés. — 14.00: Ket­tőtől hatig ... A Petőfi rádió ze- nedéluiánja. — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő (Ism.) -- 18.20: Ifjú zenebarátok hír­adója. — 18.45: Az Ifjúsági Rádió irodalmi önképzőköre. — 19.15: .Jo estét, gyerekek! — 19.20: A Magyar Rádió Sztravinszk' j-cik- lusa. I. rész. — Közben.: 20.00— 20.20: Esti Krónika II. — 20.50: Ötszázan Washingtonban. —21.05: Uj könyvek. — 21.08: Zenés já­tékokból. — 2.1.40: Iskolarádió. — 22.20: Bartók: I. szvit. — 23.00: 22.20: Bartók: I. szvitl. — 23.00: Hírek. — 23.15: Brahms: Sirató­ének. — 23.30: Könnyűzene Var­sóból. — 24.00—0.10: Hírek. Miskolci rádió: Ezt jelentjük megyénkről ... — ..Lássuk a medvét”... — Legújabb leme­zünk. — ..Félidőben” a TIT-nél. — Gond-e bejárni a körzeti is­kolába? — A dzsessz kedvelői­nek. Televízió: 17.13' Műsorismerte­tés. — 17.15: Hírek. — 17.20: Esti melódiák. — 17.55: Kosárlabda profi módra ... — 18.20: Nysával a Karakorum ba. II. Ázsia ka­puja. — 18.45: Szervezettebben, jobban! Dokumentumfilm. — 19.15: Reklám. — 19.20: Esti me­se. — 19.30: Tv-hírado. — 20.00: Horoszkóp-produkció. — 21.10: Zenei figyelő. — 21.55: Táborno­kok a háttérben. — 22.15: Tv- hírado — 2. kiadás. Bratislavai televízió: 16.45: Hí­rek. — 16.50: Fecske. Ifjúsági magazin. — 17.45: Területi hír­adó. — 18.15: Családi vetélkedő- sorozat. — 19.00: Híradó. —19.30: Az állatvilág ábécéje. — 20.00: Kis ..hit”-parádé. — 20.50: Mikro- komédia. — 21.25: Híradó. — 21.45: A szilveszteri műsor is­métlésé. — 22.55: A töltés. Szov­jet film. Filmszínházak: A tüzes íjasz (színes olasz—francia) f4, hntí, 8. Béke. — A kegyelet pillanata (magyarul beszelő szovjet) fS. — Malomkő (színes angol) f5. f7. Kossuth. — Nem félünk a far­kastól (magyarul beszélő ameri­kai, 16 éven felülieknek!) f5, fT. Filmklub. — Az őrvezető hét menyasszonya (magyarul be­szélő színes szovjet) Í5, f7. Fák­lya. — Kecskeszarv (bolgár, 13 éven felülieknek!) f7. Petőfi. — Jo estét nyár, jó estét szerelem 1—II. (magyar. másfélszeres helyárral!) 5. Szikra. — A tigris- szelíditö nő (szovjet) f5, f7. Tán­csics. Miskolci Nemzeti Színház (7): Berci bácsi. Kiállítás: Miskolci Képtár (10— 18 óra között) : Állandó kiállítás. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés, — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Nagy meste­rek — világhírű előadóművészek. — 10.00: Hírek. — 10.05: Buborék. Rádiójáték. — 11.42: Üj leme­zeinkből. — 11.49: Miért fontos? Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Ofienbach-operettekböl. — 9.00: Hírek. — 9.03: Népdalcso­kor. — 9.45: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 10.00: Szombat dél­előtt. Apróhirdetés Mást kínál Felvételre keresünk több éves tervezői gyakorlattal rendelkező villamosmérnököt és általános mérnököt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: MÉZÖBFR B.-A.-Z. megyei kirendeltsége, Miskolc. Szemete u. 15. sz. alatt. Hirdetésszervezői munkakörbe, középiskolai végzettséggel, rek­lámtevékenységben jártas mun­kavállalót felvesz a Borsod me­gyei Lapkiadó Vállalat. Jelent­kezni lehet február 5—8-ig, reg­gel 7—9 óra között Miskolc, Bajcsy-Zsilins/ky u. 15. j. eme« let 129. szobában.

Next

/
Thumbnails
Contents