Déli Hírlap, 1973. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-12 / 36. szám

Ismét „divat” A hozomány C-vitamin télen A C-vitamin szerfölött ké­Korkedvezmény A fonónők és a búvárok is hamarabb mehetnek nyugdíjba Az egészségre különösen ár­talmas munkakörökben dol­gozók idén január 1. előtt is megkapták a törvényben elő­írt lehetőséget arra, hogy az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár előtt kérjék nyugdí­jazásukat. A föld alatt dol­gozó bányász vagy a kemen­cék mellett dolgozó olvasztár, a röntgensugárzásnak kitett egészségügyi dolgozó, ha fér­fi esetében legalább 25, nő esetében legalább 20 évet töl­tött el ilyen munkakörben, az öregségi korhatár előtt öt év­vel — tehát 55, illetve 50 éves korában — nyugdíjba mehe­tett. Ám ha 20, illetve 25 £vnél kevesebbet dolgozott uven munkakörben, nem kaphatott korkedvezményt. A módosított nyugdíjtör­vény azokra is kiterjesztette a korkedvezményt, akik ke­vesebb ideig dolgoztak kor- kedvezményre jogosító mun­kakörben. Így például 1973.1. 1-től kétévi korkedvezményt biztosítanak már annak a fér­fi dolgozónak is, aki legalább 10 éven át, és annak a nő­dolgozónak aki legalább 8 éven át ilyen munkakörben dolgozott. Ugyanakkor min­den további 5 év — nők ese­tében 4 év — abban a mun­kakörben, egy-egy évvel to­vábbi korkedvezményre ad jogot. (Az a férfidolgozó, aki például 15 évet korkedvez­ményes munkakörben töltött el. 57 éves korában, az a nő­dolgozó pedig, aki 24 évet dolgozott ilyen jogot adó munkakörben, már 49. élet­évének betöltésekor jogosult­tá válik az öregségi nyug­díjra.) Az új rendelkezések ezen­túl újabb munkakörökre is kiterjesztették a korkedvez­ményt. így például a textil­iparban az előfonónők. a fo­nó- és szövőnők, a sütőipar­ban a kemencéknél dolgozó lapátos vetők és kisütők, a hűtőházakban a rakodók, éppúgy korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba, mint a búvárok és a csatornabúvá­rok, a hajósok, repülősök, mentőgépkocsi-vezetők, vas­utasok és stewardesek. Majonézzel Kímélő ételek — ... én ezt nem így mon­danám. Hozomány?! — ódon kifejezés. Inkább: szülői se­gítség a starthoz. Lehetőség arra, hogy ne a nulláról in­duljunk. A menyasszony még az ellen is tiltakozik, hogy ö „menyasszony”. Igaz. már két éve tervezgetik majdani kö­zös életüket a jövendőbeli­vel, de hát ez tulajdonkép­pen mégsem menyasszonyos- di. Legalábbis nem a régi te­kintetben. Más. Kötődés, ami sok tekintetben szorosabb, de önkéntesebb, tehát szaba­dabb, mint nagyanyáink, anyaink idejében volt. — Mi fiatalok már átérté­keltük ezt a fogalmat. És hímezte lepedők és törülkö­zők kerülnek. • • De hat mi is kerül a mai menyasszony „kelengyés lá­dájába”? — Csak ami szükséges. Nyilván nem veszünk 10 vál­tás ágyneműgarnitúrát, mert minek. Hogy a szekrényben málladozzon? Nincs 30 törül­köző, hiszen egy tucat eleg De lesz mosógépem, centri­fugám, hőszabályozós vasa­lóm, Aluteí és jénai edé­nyem. Háztartási kisgépeket, no meg televíziót és rádiót közösen veszünk. Hacsak nem kerül ki a nászajándé­Most. a disznótorok idején aktuálisak az úgynevezett ..kiméló'” ételek. Ezekben pe­dig élen jár a francia kony­haművészet. Az annyit rek­lámozott csodaszép hidegtá­lakat nem mindenkinek bírja a zsebe, sokszor a magunk leleményességére vagyunk utalva, mert hiszen a ház­tartást is a „keretgazdálko­dás” jellemzi. Meg kell tehát találni azokat az ételeket, amelyek kevés munkával, mi­nimális anyagigénnyel, az év minden hónapjában elkészít­hetők. Ilyen a majonéz. Ahány tojás sárgájából ké­szítjük. annyiszor féldeci olaj szükséges hozzá. És azonos hőmérsékletű legyen a tojás, az olaj és a tejfel! Keverő­gép nélkül is 10—15 perc az elkészítési ideje. Két tojás sárgájához — állandó keve­rés mellett csöpögtetve — egy deci olajat töltök. Addig keverem, míg besűrűsödik, majd hozzáadom a kávéska­nálnyi porcukrot és mustárt, a mokkáskanálnvi sót, kés­hegynyi borsot, fél citrom le. vét és egy poharas tejfel két­harmadát. Keskeny szájú be- főttesüvegben, hideg helyén egy hétig eltárolható. De: bármihez készítettük, csak a tálalás előtt öntsük az étel­re. Hideg, meleg húsok, sül­tek mellé jobb csészében szervírozni, így ki-ki saját ízlése szerint vesz belőle. A franciasalátának is a majonéz az egyik alkotóele­me. Levesben főtt zöldség a másik alapanyaga. Ha nincs, akkor enyhén Vegetás vízben jó főzni hozzá. Egy-két szál sárgarépa, gyökér, pici zeller es karalábé — persze felkoc­kázva. Aki szereti, egy egész hámozott almát is kockázhat bele. A puhára főzött egyve­legre — amikor kihűlt — rá­önthetjük a majonézt, és kész a franciasaláta. Általában tartok otthon pár üveg konzervzöldborsót. Ha nincs, mirelit zöldborsót veszek. Ez utóbbit ugyancsaK enyhén vegetás vízben főzöm át; néhány perc alatt meg­puhul, majd kihűtöm és le­szűröm. A leszűrt zöldborsót majonézzel keverem. Remek hideg köret. Még egy gyorsan elkészít­hető étel: 20—30 deka pari- zert vagy szafaládét kockák­ra aprózok, s arra öntöm a majonézt. Nem költséges, s tápláló csemege. FODOR ÉVA így vagyunk a „hozománnyal” is. Mint ahogy a „kelengyés ládánkba” sem a hímzett ingvállak, magunk szőtte­A svájciak nagyon büsz­kék történelmükre, és min­den eszközzel óvják mindazt, ami összefügg vele. Közöttük azokat a fákat is, amelyek mellett valamilyen, a törté­nelemben nyomot hagyó ese­mény történt. Ezex a fák már olyan öregek, hogy min­den bizonnyal kidőlnének, ha doktoraik nem volnának. A fák „doktorai” se nem bel­gyógyászok, se nem seoészek hanem inkább fogászok. kokból ... Mert annak is fellángolt a divatja. Vetélkedik a rokon­ság, hogy ki viszi az ertéke­A doktorok figyelmesen megvizsgálják a fatörzsek odvait, gondosan eltávolítják a korhadt faanyagot, a lyu­kat megtisztítják a törmelék­től, fertőtlenítik, aztán ce­menttel betömik. Egy hársfa ivúrálása 3—4 hétig tart; a olgyé még tovább. Nemrég Afrikából érkezett megrendelés: gyógyítsanak meg egy taobab fát, amely alatt — a hagyomány szerint — David Livingstone pihent.----------------:------------------­Fák doktorai Jól túri a szobalevegőt A dél-amerikai filodendron A Del-Amerikából szárma­zó Philodendron Pertusum is a kedvelt szobanövények kö­zé tartozik. Fajtái közül kü­lönösen a kúszó termetűek népszerűek, talán azért, mert a modern bútorok merev vo­nalait megtörik. A falra erő­sített könyvespolcok tartóva- zainak befuttatására. de ..kaspókban” elhelyezve és felfüggesztve is jól alkalmaz­hatók. A futó fajták színes, változatosan szabdalt leve­lei díszítő hatásúak. A íilodendronok a szobai levegőt nagyon jól tűrik, nem tartoznak a kényesebb növé­nyek családjába. A nem kú­szó fajták, mint egyedi növé­nyek. virágtartó asztalkákon a szoba sarkaiban is elhe­lyezhetők. Nem túlzottan íényigényesek. Laza, tápdús földet ked­velő növények, gyakori át­ültetést nem kívánnak. Át­ültetéskor a légzőgyökereket be lehet tenni az edénybe, s ha sok a légzőgyökér, egy- harmadukat el lehet távolíta­ni. Gyakran kell öntözni, mert a nagy lombú nővé nyék sok vizet párologtatnak. Általában is vízigényesek. Lakásokban a filodendron kizárólag törzsdarabolással szaporítható. Szép növények fejlődnek nem csak a hegy­csúcsból, hanem a törzsdara­bokból is. De a törzsdax'abo- kon egy-két levélíz legyen, a levelet vágjuk le. csak tíz centiméter hosszú levélnye­let hagyjunk meg a dugvá­nyokon. amelyeket homokos földbe ültessük, annyira mé­nyen, hogy a föld a növényt takarja. Szaporítását február­tól augusztusig végezzük. Ez a virágfajta betegségekre nem hajlamos. A levélsárgu- lást a legtöbb esetben táp- anyaghiány okozza. BARNA FERENC sebbet. (Tulajdonképpen di­cséretes „divat”, hisz nász­ajándékra ki-ki úgyis csak annyit költ, amennyit a zse­be enged. S úgy látszik, most már tettebbek a zsebeink.) — Bútor? Mi — hogy mondjam? — speciális hely­zetben leszünk. Bútorról ma­gunk gondoskodunk. Anyá- méktól kapunk egy telket, aminek az árából kerül ki a társasházi lakás. Azt már nem kívánhatjuk — és nem is kívánjuk —, hogy beren­dezzék. Amíg meg össze nem jön a bútorra való, megteszi akár egy szalmazsák is ... • • És mit visz a házasságba a vőlegény? • — A diplomáját, a tudását, a szorgalmát, a megbízható­ságát. Az ő szülei most nem tudnak besegíteni. Ha nem lenne az a telek, nyilván én is csupán a szakmai tudáso­mat és az általában szokásos pár ezer forintos „hozo­mányt” kapnám. Általában szokásos? Igen. általában szokásos összeg alatt a mai házasulandó fia­tal 5—10 000 forintot ért. Ennyi a közös élet induló tő­kéje, amit többnyire még az a szülő is előteremt, össze- kuporgat. ha kell. kölcsönből, aki a saját házát a „nulla pontról” kezdte, s — talán éppen ezért — azóta sem volt alkalma akár szerényebb ösz- szegű ÍSkarekoetétet is össze, gyűjteni. — Hogy' ezt mi fiatalok „követelnénk”? Nem. De ter­mészetesen számolunk vele. Betervezzük a „startba”. A házasság első ötéves tervébe. (rodvónyi) nyes vegyület mert például leszedett, több napig heverő áruk zömében hamarosan tönkremegy. A C-vitamin ja­va része megsemmisül akkor is, ha a zöldségféléket a szo­kásos módon készítik el le­vesnek vagy főzeléknek. Ámde szerencsére vannak olyan élelmiszerek, amelyek még télen, sőt tavasszal is olcsó áron szolgáltatnak C- vitamint. Ilyen elsősorban a savanyúi káposzta. A C-vita. min savanyú közegben arány­lag kiválóan tárolódik, azért marad meg a citromban is meglehetősen sokáig. A sava- nyrú káposztával helyettesít, hetjük a citromot, amikor nyersen vagy salátának elké­szítve fogyasztjuk. Levét se öntsük ki, hanem keverjük az ételbe, mégpedig közvet­lenül tálalás előtt, mert a hosszan tartó forróság csök­kenti hatóerejét. Addig is. amíg az üzletek­ben és a piacokon megjelen­nek a friss zöldfőzelékek es gyümölcsök, fogyasszunk mélyhűtött készítményeket. Ezek is gazdag vitamintól1 - rásul szolgálnak. Ugyanis a C-vitamin, amennyire ké­nyes a nagy hőre, annyira hi- degtűrő, s így a mélyhűtött gyümölcsben és főzelékfaj­tákban megőrződik. Ilyen módon az évszaktól függet­lenül, tehát télen is, minden­ki szert tehet kellő mennyi­ségű C-vitaminra, megóvhat­ja egészségét, s biztosíthatja munkabírását. Tájékoztató a technikusminősítés megszerzéséről A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a Debrecen-pallagi Növénytermesztő-Állattenyész­tő Szakközépiskolát jelölte ki a baromfitenyésztő technikusi minősítő vizsgák szervezésére a Duna Tisza közén, Észak-Magyarországon és a Tiszán­túlon levő területre. A rendelet szerint a nappali tagozaton végzet­tek kétéves szakirányú szakmai gyakorlat után, az esti, illetve levelező tagozaton végzettek az érett­ségit követő évben jelentkezhetnek minősítő vizs­gára. A technikusminősítő vizsgára az iskola igazga­tójához benyújtott írásbeli kérelemmel kell jelent­kezni, amelyhez csatolni kell; — 1973-ban a technikusjelölt az érettségi bi­zonyítványát és a szakiránynak megfelelő szakmunkásképesítést igazoló okmányokat; — a szakirányú gyakorlat letöltéséről szóló munkahelyi igazolást; — a munkahely javaslatát, véleményezését A kérelem benyújtásának határideje: 1973. március 31. A technikusminősítő vizsgát évente egy alka-' lommal, első ízben 1973. november hónapban szervezik.

Next

/
Thumbnails
Contents