Déli Hírlap, 1973. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-08 / 33. szám
Mikor alakul meg Miskolcon? Kisiparosok számvetése A Borsod megyében működő kisiparosok helyzetéről kezdődött ma délelőtt tanácskozás a KIOSZ megyei központjában. Megyénkben jelenleg 69 szakmában 4800 kisiparos működik. Közülük több mint 3100-an látják el főfoglalkozásként hivatásukat. (A többiek mellékfog- lalkozásúak, nyugdijgsok.) A lakosságnak végzett szolgáltatási tevékenységük évi értéke mintegy 40 millió, árutermelő tevékenységük évi értéke pedig mintegy 16 millió forint. Nagy Lajosné, a MÉSZÖV szaktitkára a következőket mondta a munkásszövetkezetek munkájáról: — Ezek a csoportok olyan szolgáltatásokat vállalnak a munkáslakta körzetekben, amilyenekre eddig a vendéglátás vagy a Szövetkezeti mozgalom sem vállalkozott. Többek között reggeliző, tízóraizó boltokat, üzemeltetnek, elősegítik a gyáron belül dolgozók számára a bevásárlást stb. A mun-kásszovetkezeti tagok részjegyeket váltanak 10(1—500 forintos értékben, és ilyen arányban kapnak vtsz- szatérítést i$. hiszen önálló elszámolás alapjan gazdálkodnak. Külön adminisztrációt. nem tartanak, hiszen az áfész-ek keretein belül működnek es Így az alkalmazotti bérek nem terhelik a számlájukat. A tagok — ugyanúgy, mint az általános szövetkezeteknél — vásárlási visszatérítést is kapnak. A legnépesebb a borsodnadasdi szövetkezet ahol eddig már több Vnint száz tagot számlálnak. A legfiatalabb a szerencsiek mun- kásszövetkezete, amelyik taRendszeresen ellenőrzik a vezetékeket: nem szivárog-e a gáz? (Vadas felv.) Azt hitték, hogy gázömlés A riadalmat a merkaptán okozta Munkásszövetkezetek Borsod megyében három éve szerveztek az, első mun- kásszövetkezetet: az Óz.d és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet területén hozták létre. Borsod- nádasdon. Az elmúlt év végén a lemezgyár. a tanács és a szövetkezet összefogásával már áj ABC-áruházat is magáénak mondhat megyénk első munkásszövetkezete. Azóta Sátoraljaújhelyen és Szerencsen is megalakult a mun- kásszovetkezet. És mikor lesz Miskolcon? vasszal kezdi meg tevékenységét a cukorgyár, a csokoládégyár. a tanács és a helyi áfesz összefogásával. Az alapvető élelmiszereken kívül értékesítenek majd zöldséget és gyümölcsöt is. Az árak természetesen ezeken az elárusító helyeken hasonlóak, mint más boltokban. — Ha a megye területén jónak ígérkeznek ezek 0 kezdeményezések, miért nincs még munkásszövetkezete Mis- kolcnak? — Eddig nem sikerült megállapodni a miskolci nagyval- lalatok illetékeseivel. De az eddigi tárgyalások azzal biztatnak, hogy előbb-utóbb létrejön a megállapodás a miskolci fogyasztási szövetkezetek s a nagyüzemek között. (nagy) Beleszólni a közös ügyekbe A Lenin Kohászati Művek hengermű I. gyáregységében az elmúlt év első felét 18 ezer tonna leinaradással zárták. Az okok: váratlan géphiba, alapanyaghiány, s még egy sor, a dolgozóktól független tényező. Az üzem vezetői összehívták a munkásokat, őszintén feltárták a gondokat, s kérték a véleményüket: mit lehetne tenni, hogy a jelentős termeleskiesést pótolni, az évi tervet pedig teljesíteni tudják. A hasznos javaslatokat — számtalan ilyen érkezett — külön munkatervbe foglalták, határidők és felelősök megjelölésével. A vezetők az évi tervíeladato'k végrehajtása mellett erre külön gondot fordítottak. A gyáregység végül is nemhogy teljesítette, hanem jelentősen túlteljesítette a tervéi. Egyetlen példa ez az LKM-ből arra, hogy ha a vezetők a fontosabb kérdésekben, jelentősebb döntések előtt kikérik, meghallgatják a dolgozók véleményét, javaslatait — s hasznosítják is azokat! —•; a nehézségeken könnyebb úrrá lenni. A különböző termelési, munkaszervezési gondok sem okoznak annyi fejtörést, ha megszüntetésükről a vezetők és a dolgozók közösen döntenek. . A kohászat párt-végrehajtóbizottsága a közelmúltban megtartott ülésén a téma fontosságának megfelelően foglalkozott az üzemi demokráciával. A tanácskozáson többször elhangzott — s ezt Koszti Lajos, a városi pártbizottság tagja, az LKM nagyüzemi pártbizottságának titkára az ülést követő beszélgetésünk során is megerősítette: hihetetlen tartalékok vannak a, munkáskollektívában, amelyek kellő időben, megfelelő eszközökkel és módszerekkel „feltárhatók”. Noha az üzemi demokrácia kérdésében a kohászat dolgozói között még nem alakult ki egységes vélemény, a többség a realitásoknak megfelelően ítélkezik: igényli a vállalat, a munkahely ügyeibe való beleszólást. Ami esetenként gondot okoz: sajnos, meg mindig jelentkeznek olyan nézetek, amelyek az üzemi demokrácia ellen irányulnak, lebecsülik a munkában, a termelésben betöltött szerepét. Sokan nem tudják összeegyeztetni az egyszemélyi vezetést a demokratizmussal. A vállalati párt-vb négy évvel ezelőtt már foglalkozott az üzemi demokrácia helyzetével, s az azóta történt változások újabb feladatok végrehajtását sürgetik. Az egyik legfontosabb tennivaló: az üzemi demokráciával kapcsolatos nézetek egységesítése, a dolgozóknak a döntésekbe, az intézkedések megvitatásába való még szélesebb — s a korábbinál konstruktívabb — bevonása. Alapvető követelmény, hogy a munkásoknak megfelelő információval kell rendelkezniük. mielőtt a munkahely döntő kérdéseibe érdemi módon beleszólnának. Köztudott — s ez az elmúlt években a kohászatban is számos esetben érződött —, hogy a kollektív döntések kedvező hatással vannak a termelésre, a hangulatra, a munkahelyi közérzetre, a vezetők és a beosztottak viszonyának alakulására. Az is bebizonyosodott, hogy ott, ahol megkérdezik — es meghallgatják! — a dolgozókat, sokkal kevesebb a terv- leljesitést akadályozó tényező, mint ott, ahol a vezetők maguk döntenek. A folyamatos, tervszerű munka pedig a jó közérzet egyik alapvető feltétele. A kohászai dolgozóinak közérzetét aeéllonnákban lehet mérni. KEGLOVICH JANOS Diósgyőri véradónapok REFLEKTOR Egy héttel ezelőtt valóságos pánik kerítette hatalmába a Szinvától délre eső városrész lakóit. A Gyár utca. Nagy Sándor, Bacsó Béla és Petőfi utcák környékének lakásaiból százszámra menekültek ki a szabadba az emberek. Gázömlés! — mondták mindenütt, és a miskolci gázmüvek ügyeletén szünet nélkül csengett a telefon: sürgős segítséget kértek. Ma Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián emlékülést rendeznek Madách Imre születésének 150. évfordulója alkalmából. + Kiskunhalason a szőlőtermesztés távlati fejlesztési ten'érői és kivitelezési lehetőségeiről tanácskoznak a Bács-Kiskun megyei kertészeti gazdaságok vezetői. * Nagyivánban a Hortobágy nemzeti parkká nyilvánításával kapcsolatos feladatokról értekeznek Szolnok megye vezetői. * Nyíregyházán a Bessenyei-klub- ban előadássorozat kezdődik a Himnusz megírásának 100. évfordulója alkalmából. * Székesf ehér várótt megalakult a Fejér megyei környezetvédelmi bizottság. ★ Tatabányán a gépjárműállomány rekonstrukciójáról tanácskozott a Komárom megyei szállítási bizottság. JÓ SZOMSZÉD — Szomszéd ur, akarja tudni, hol tölti az idejét a felesege önagysága? Leállt a termelés a Sütőipari Vállalat Bacsó Béla utcai finomsütemény-üzemében is a gázszagtól rosszul lettek az asszonyok, s kikapcsolták a kemencéket. Egy órával a bejelentés után pedig — ka~ ronülő gyerekekkel- — egész családok állítottak be a gázmű központjába. Azt mondták, amíg ki nem javítják a hibát, a TIGÁZ számlájára szállodába költöznek. JSem csőtörés A riadalmat • — mint később kiderült — a Talajerőgazdálkodási Vállalat egyik gépkocsivezetőjének és kocsikísérőjének felelőtlensége okozta. A riasztás nyomán nagy apparátussal kivonuló gázosok is meglepődtek az első pillanatban: rendkívül erős gázszag terjengett a környéken. A mérőműszerek azonban sehol sem jeleztek gázt. Az utcára tódult embereket viszont sokáig nem lehetett megnyugtatni. Még a ívkor sem, amikor bebizonyosodott, hogy a gazszagot nem csőtörés, nem gázömlés, sőt, nem is gáz okozta. A gázművek dolgozói az első mérések után rögtön sejtették, hogy a dolog a Chino- in vasgyári telepével van összefüggésben. A gyógyszer- gyár miskolci telepe ugyanis növényvédő szerek előállításával foglalkozik és a gyártás egyik mellékterméke az az anyag, illetve annak hasonló vegyülete —, amellyel az egyébként teljesen szagtalan földgázt szagositják. A csatornába engedték Rövid idő alatt ki is derült, miért árasztott el a merkaptánszag egy egész városrészt. A Chinoin-telepről aznap, a Talajerőgazdálkodási Vállalat egyik .szippantó kocsijával két szállítmány mer- kaptános vegyi anyagot indítottak útnak a város másik végében levő méregtelepre. A kocsivezető és kísérője azonban, hogy az utat megtakarítsa. a teleptől néhány száz méterre levő. félreeső Tatár utcába hajtott. Az utca végében, az üveggyár szomszédságában felnyitották a szennyvízcsatorna egyik aknafedelét és a tankkocsiból a szenny csatornába engedték az egész szállítmányt. A gázmüvek szakembereitől azt is megtudtuk, hogy a városban elhasznált földgáz „szagosításához” naponta mindössze nyolc-tíz liter mer- kaptán-vegyületre van szükség. A tartálykocsiból azonban egyszerre 35 hektoliter naiedelet es a tömtek öcsi ből a csatornába. S amerre a csatorna keresztülvezet a városon, a tömény ..gázszag” — a kanálisokon, lefolyókon keresztül — minden utcát elárasztott. ki kelleti öblíteni A kellemetlen szagot napok múlva is lehetett érezni az egész városrészben. Sőt, még a kérdéses aknától ellenkező irányban csaknem egy kilométer távolságra levő vasgyári rendelőintézetben is. Szombaton — három nappal az eset után — a rendelőintézet igazgató főorvosának kérésére, a kohászat tűzoltói tisztították meg végleg a csatornát a szennyeződéstől, ipari vízzel három órán át kellett „öblögetniük” a ‘csatornát. A felelőtlen gépkocsivezetőnek és társának azonban nemcsak ez az esel terheli a le) ki ismeretét. A másik, ugyancsak 3500 literes szállítmányt ugyanis elvitték a Sajó-oaríig. de azt sem a méregtelepre: Miskolc és Felső- zsolca között az út menti árokba engedték. A két férfi ellen eljárás indult. (lahucsky) A munkások között növekszik a könyvet vásárlók aránya, ami érezteti hatását az országos könyvforga’om- ban. Egy 1967-ben véglett felmérés szerint a könyves- bolti vásárlók 14 százaléka volt munkás. A hasonló jellegű vizsgálódás az elmúlt évben sakkal kedvezőbb eredményt mutatott. A külvárosi boltokban a megkérdezettek 28 százaléka, a belvárosi üzletiekben a vásárlók 23 százaléka volt munkás. Még kedvezőbb az arány az önkiszolgáló könyvesboltok Mint arról már korábban beszámoltunk, a Lenin Kohászati Müvekben véradóakció kezdődött. Az elmúlt kedden azok a munkásőrök Adtak vért. akik egység- gyűlésükön felajánlást tettek a vietnami nép véradással való megsegítésére. .Eredeti' •• A .4s OKL zajtérké/te Ötszáz munkahelyen végeztek zajmérést az elmúlt évben az Ózdi Kohászati Üzemekben. A mérések eredméesetében. ahol minden száz vásárlóból 37 fizikai dolgozó volt. A jó eredményekben része van annak is, hogy a Művelt Nép az elmúlt évben a mai magyar irodalom népszerűsítése céljából írók, kritikusok, színészek közreműködésével rendhagyó irodalomórák sorát szervezte vidéki városokban. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat is nagy figyelmet fordított az üzemekben működő könyvesboltokra. leg 200-an jelentkeztek, am végül is 240-en adtak vért. Tegnaptól a kovácsüzemi orvosi rendelőben megkezdődött a szakásos havi véradás. Ezen a héten a nagykovács- műhelv. a vasöntöde és a tűzálló téglagyár dolgozói adnak vért. nyeiból összeállított zajter- kép szerint négyszáz területen magasabb a zajszint a megengedettnél. A vállalat főmechanikusi szervei által létrehozott környezetvédelmi csoport a mérések alapján sürgősségi sorrendben dolgozza ki azokat a műszaki intézkedéseket, amelyek elejét vehetik a kohászok maradandó halláskárosodásának. Az energiaszolgáltató gyárrészlegben, különösen a fúvógépházban dolgozók zajvédelme igényelt sürgős intézkedéseket. Az eltelt két év alatt négy munkahely dolgozói részére építettek zajcsökkentő fülkéket. A zaj elleni további védekezés érdekében most. a tú- vóberendezések szabadba nyíló részére építenek hangtompítókat. A 2-es és 5-ös számú fúvógépekre a múlt heten szerelték -■-»icsökken tőket. A gyárrészleg gázüzemében dolgozó karbantartó szocialista brigád felajánlotta. hrfcv a még hátralevő három szaoadba nyíló vezeték hes szükséges hangtompítókat Két héten belül elkészítik Hangtompítót készít a szocialista brigád Könyvet vásárló munkások