Déli Hírlap, 1973. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-28 / 50. szám

belföld SZERENCSI JUBILEUM. Mint arról már hirt adtunk, tegnap ünnepséget rendeztek Szerencsen, a csokoládégyár 50 éves jubileuma alkalmá­ból. Az ünnepségen megje­lent dr. Dimény Imre. az MSZMP KB tagja, mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter dr. Bodnár Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Tamás László, az ÉDOSZ főtitkára és dr. La­dányi József, megyénk ta­nácselnöke. KONCERT A BARTÓK TEREMBEN. A Miskolci Szimfonikus Zenekar kama­razenekarának lesz hangver­senye február 28-án, szerdán este fél 8-kcr a Bartók Te­remben. Az együttest Mura Péter Liszt-díjas karnagy vezényli. FILMKOKTÉL. Frantisek Brenko ezredes, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai es légügyi attaséja a februári győzelem 25. évfor­dulója alkalmából tegnap filmkoktélt rendezett a nagy- követségen, RESTAURÁLJÁK. A bu­dapesti millenniumi emlékmű tetejét díszítő két középső bronzszobor, a háború és a bé­ke szimbólumának helyreállí­tását megkezdik. Az évtize­dek során tönkrement bur­kolólapokat kicserélik, a meg­lazult párkányköveket meg­erősítik. A restaurálás 12 millió forintba kerül és elő­reláthatólag öt évig tart. MÉRI A SZENNYEZŐDÉST. Veszprémben, a Magyar Ás­ványolaj és Földgázkísérleti Intézetben évek óta folytat­nak környezetvédelmi kuta­tásokat. Ennek során kifej­lesztettek két olyan műszer­típust, amelyekkel könnyen és gyorsan meghatározható a környezet szennyezettsége. A műszerek sorozatgyártását hamarosan megkezdik. ÁRCSÖKKENTÉS. Holnap­tól, azaz március l-től átla­gosan 18 százalékkal olcsóbb lesz a ruházkodási célokat szolgáló pamut és pamut tí­pusú szövet és kelme, vala­mint a pamut és szintetikus függöny. Az intézkedés évi 195 millió forint megtakarí­tást jelent a lakosságnak. ZÁHONY—CSOP. Szocia­lista munkaverseny-szerző- dést kötöttek a záhonyi és csopi vasutasok. A két határ- állomás jelentősége közis­mert a Szovjetunió és Ma­gyarország közötti áruforga­lom lebonyolításában. A szerződés szerint mindkét állomás dolgozói az átraká­sok meggyorsítását, az ezzel kapcsolatos munkák tervsze­rű összehangolását tekintik legfontosabb feladatuknak. ÖREGEK. Budapesteil megvi­tatták a Pest megyében éiő szo­ciális gondozásra szoruló idős emberek társadalmi támogatásá­nak lehetőségeit. A megyében je­lenleg 140 ezer hatvan évesnél idősebb ember él, közülük száz­ezren kapnak nyugdíjat, vagy já­radékot. A 60 éven felüliek szá­ma évente 1,2 százalékkal, a szo­ciális ellátásra szorulók száma pedig évente öt százalékkal nö­vekszik. A SZÉKELYFONÓ SIKE­RE. Kodály Zoltánná tegnap a Zeneművészek Klubjában sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a Magyar Hang­lemezgyártó Vállalat új Szé- kelyfonó-felvétele elnyerte a francia Charles Cros Akadé­mia nagydíját. ije Az olaszországi Ravennában egy autósztrádán megtalálták azokat a — csaknem há­romnegyed millió dollár értékű festményeket, amelyeket néhány napja loptak el a raven- nai szépművészeti múzeumból (MTI telefoto) Bealkonyul a brutális löz knek Tendenciáját tekintve tavaly tovább mérséklődött az erő­szakos és garázda jellegű bűnözés mértéke; 1971-hez képest 8,7 százalékos volt a csökkenés ebben a bűntett-kategóriában, amely a hatvanas évek végén különösen sok gondot okozott az igazságszolgáltatásnak. Az összbünözésnek 11,6 százaléka volt erőszakos és garázda jellegű törvényszegés 1972-ben. Előzmény: 1965-höz viszonyítva 1970-ig évről évre követke­zetesen emelkedett e bűncselekmények statisztikai görbéje: akkor 16 464 esetben vontak felelősségre erőszakos és ga­rázda bűnözőket. Először 1971-ben volt csökkenés; ekkor mintegy 500-zaI — 3,1 százalékkal — kevesebb ügy vádlottja került a bíróság elé. A tavalyi év bűnügyi krónikája — a maradéktalan jogszigor nyomán — ismét „szegényebb” lett mintegy 1400 ilyen bűncselekménnyel. A joggal hangsúlyozott szigornak elsődlegesen a ga­rázda jellegű, útonálló tá­madásokkal szemben kell érvényesülni — mutatnak rá az illetékesek. E bűncselekmények emel­kedési tendenciájának idején jó néhány határozott és kö­vetkezetes intézkedés szüle­tett az erőszakos jellegű bűn- cselekményt elkövetők meg­fékezésére. A helyes és ha­tározott rendőri fellépés, a megalapozott ügyészi peror­voslatok 1972-ben is hozzá­járultak a szigorúbb bünte­tések kiszabásához. Minden­nek jelentős szerepe volt ab­ban is, hogy az erőszakos és garázda jellegű bűnözésen belül tavaly — a megelőző évhez képest — 1115-ről 979-re, vagyis 12,2 százalék­kal csökkent az erőszakos szexuális bűncselekmények száma. A hivatalos személy elleni erőszakos bűncselek­mények száma is — 1970-hez viszonyítva — csaknem 20 százalékkal csökkent 1972- ben. A szigorúbb ítélkezési gyakorlat ellenére sem csök­kent viszont a legsúlyosabb, az élet elleni bűncselekmé­nyek, az emberölések száma. Ezeknek a bűncselekmények­nek az okai ugyanis annyira összetettek, hogy a vissza­szorításukhoz egymagában a szigor nem elegendő. Az említett bűncselekmé­nyek másik csoportja az éj­szakai utcához kapcsolódik, amikor is az ittasan garáz­dálkodó személyek szállnak szembe az intézkedő rend­őrökkel. A hivatalos személy elleni erőszakos bűncselek­mények száma 1971-ben 1970- hez képest 9,7 százalékkal csökkent, s 1972-ben további 9,8 százalékos volt ez a csökkenés. Az 1972. évi ügyé­szi tapasztalatok szerint a rendőr ellen támadó bűnel­követők tekintélyes részét al­kohol befolyásolta és 32 szá­zalékuk korábban már bün­tetve volt. Minden út járható A tegnapi erős szél az új­helyi és az encsi járás térsé­gében csaknem egész nap gondokat okozott a közúti közlekedésben. A nap folya­mán a hóekék képtelenek voltak megbirkózni a kisebb hóakadályokkal, mert a va­sárnap leesett havat a szél újra és újra viszahordta az utakra. Tegnap a Volán 31 menetrendszerű járata ma­radt ki a kisebb hóakadá­lyok miatt. A miskolci hó- ügyelet reggeli jelentése sze­rint ma hajnal 3 órától min­den út járható a megyében. 4 madarak a tavaszi jelzik Csongrád megye nagyki­terjedésű vadvizeire, elsősor­ban a pusztaszeri és a fehér­tói természetvédelmi terület­re, egymás után érkeznek délről a tavasz madárhírnö­kei. A vadludak jelentek meg először és most a zöld veté­sekben legelészve rövid pi­henőt tartanak, erőt gyűjte­nek a további nagy vándor­útra. Szaporodik a visszatérő mezei pacsirták, bíbicek és seregélyek száma is. Az ér­dekes hangú fütyülő récék, a lapátcsörű kanalas récék és társaik sűrű csapatokban lepték el a tavakat. Valóság­gal zsonganak a vadvizek a mindig nyüzsgő réceseregek lármájától. Autóstalálkozó Az idén is megrendezik Kőszegen és Szombathelyen a már hagyományos nemzet­közi autóstalálkozót. A há­romnapos, április 21-től 23-ig tartó programban Kőszegen autós ügyességi és túraver­seny, Szombathelyen pedig go-kart verseny szerepel. A túra- és ügyességi versenyen legjobb eredményt elérő autóklub Kőszeg város ván­dorserlegét, a go-kart ver­seny legjobb csapata pedig Szombathely város vándor­díját kapja. Baleset a lusznieiéiian Tegnap délután fél öt táj­ban az 1-es autóbuszjárat Napsugár cukrászda előtti megállójában Eszlári Mihály - né. Miskolc, Rodostó utcai lakos a járda szélén állva táskájában keresgélte az au­tóbuszbérletet. Közben kiha­jolt az úttestre,- s ezért a GC 35—79-es csuklós autó­busz amikor befutott a meg­állóba, nekiütközött az asz- szony fejének. Eszlárinét ki­sebb fejsérüléssel szállították a mentők -a baleseti sebé­szetre. A gépjárművezetői tanfolyamok díjai A közlekedés- és postaügyi mi­niszter — a pénzügyminiszterrel egyetértésben — szabályozta a gépjárművezető-képző tanfolya­mok és vizsgák díját. A módosí­tást az indokolta, hogy a díja­kat még i969-ben a KPM Autó­közlekedési Tanintézet akkori önköltségéhez viszonyítva álla­pították meg.. Azóta a tanfolya­mokkal kapcsolatos kiadások nö­vekedtek. A Magyar Közlöny 15. számá­ban megjelent, s már érvényben levő miniszteri rendelet szerint a járművezetői tanfolyam díja — . ha a gyakorlathoz a gépjármű­vet és az üzemanyagot a tan­folyam rendezője adja — az A- kategóriában (motorkerékpár) 450 forint, a B-kategóriában (sze­mélyautó) 2100 forint, az egye­sített személy- és téhergép jár­művezetői tanfolyamon pedig 4850 forint. A motorkerékpár- vezetői vizsgadíj 300 forint, a személy-, valamint a tehergép- íármüvezeíői vizsgadíj 400 forint, az egyesített B- és C-kategória vizsgáddá pádig 550 forint. A rendelet külön meghatározza a díjakat arra az esetre, ha a vezetési gyakorlatokon a vezető saját járművel vesz részt: intéz­kedik a kötelező vezetési gya­korlatokon felüli óradíjakról, a gépjárművezető-oktató tanfolya­mok, valamint a javító vizsgák díjáról is. Mai kommentárunk: A centráldinamika planetografikus hosszúsága M? február 28-a van, esztendő kilencedik hetének 59. napja. A nap u óra 28 perckor kel és fél hat előtt három perccel nyug­szik le. Ezeket a mai napra jellemző „objektív állandókat” a nem­rég megjelent 1973. évi Csillagászati évkönyvből másoltam ki, bár ha „váj\fülűbbnek” szerettem volna feltüntetni magam, akkor azt írom, h *gy ma a Mars és a Jupiter centráldinamikájának planeto- graxikus hosszúsága a Saturnus gyűrűjére vonatkozólag 247, illetve 93 fok. írhattam volna, de nem írtam, mert fogalmam sincs, hogy mi fán terem a centráldinamika palentografikus hosszúsága. Pláné a Saturnus gyűrűjére vonatkozólag. Bármilyen könnyednek és hányavetinek tűnik ez a bevezető néhány sor, bizony-bizony jó adag hiányérzetet takar. Jól tudom én, hogy a Csillagászati évkönyvet nem a hozzám hasonló laikusok számára adták ki, de mégis bosszant, hogy néhány mondat kivéte­lével szinte semmit nem értek az egészből. Pedig átrágtam magam a pulz- rokon, a szupernóvákon, a röntgencsillagászaton. Mint ful­doklónak a mentőöv, oly jólesett a június 30-i teljes napfogyat­kozásról olvasnom, mert azt legalább felfogtam, örömömet az sem csökkentette, hogy az égi tüneményből Miskolcon semmi sem lesz látható Bezzeg a déli megyéknek nemcsak több napfény, hanem ég napfogyatkozás is jut. Vigaszul szolgálhat, hogy Borsodban az asztronómia iránt érdek­lődőknek imügyis nagy a száma, hiszen a könyv adatai szerint megyénkben évenként mintegy 15 ezren hallgatnak meg csillagá­szati témákról szóló előadást. Felhőtlen nyári estéken, műszakvál­táskor, az LKM vagy a DIGÉP főbejárata előtt több száz ember gyűlik össze, ha Suba István (a Borsod megyei csillagászati szak­osztály leglelkesebb tagja) felállítja 20 centiméteres átmérőjű, síját készítésű távcsövét. Ha a borsodi szakértő és nem szakértő érdek­lődők számához hozzáadjuk a többi 18 megye amatőréinek számát, akkor mindjárt nem tűnik olyan ijesztően nagynak a Csillagászati évkönyv négyezres példányszáma. Sokan vág vünk és egyre többen leszünk, akik laikus módra próbálunk rendet teremteni ott „fenn” is,' időt rabolva mindennapi <örőde«éink vége-nincs keréktaposásától. Most, hogy tisztul az idő, gyakrabban nézünk az égre. Távcsővel és szabad szemmel is . .. Ha a Széchenyi utcai Fotóáruház előtt visz el az utam, soha sem mulasztom el, hogy nagy nyakcsavarások közepette ne bá­muljak fölfelé. Keresem, tekintetemmel óvom azt az alig méternyi hosszú, ujjnyi vastag ecetfát, ameljük a tető mohájából szökkent az ég felé, s amelyiknek rügyet hozó, apró gallyacskái — innen lentről, az utca kőgyomrából nézve — alig nagyobbak, mint a szik­rázó csillagok. (BRACKÖ) DELI HÍRLAP - a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságán*- k politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Balcsv-Zsilinszky u. 15. - Központ: 36-132, 16-6''. 45-380 36-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és várospolitikai rovat- 18-221 - Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-224 — Irányítószám; 3527 — Postafiók: 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó v.. Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY — Tel.: 36-131 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. [. Széchenyi u 15—17 - reléfon: 1B-213 — Terjeszti: a Magyar ^osta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft— index: 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős vezető; SZEMES ISTVÁN külföld MOSZKVA. A Kmpp-mű- vekkel létrejött egyezmény után alig néhány nappal, újabb fontos szovjet—nyu­gatnémet tudományos és mű­szaki együttműködési megál­lapodást írtak alá Moszkvá­ban. A szovjet autógyárak és a Mercedes-gyárak közötti ta­pasztalatcserét, kölcsönös üzemlátogatásokat és szakem­ber-delegációk cseréjét jelen­ti a megegyezés. Ma ennek a megegyezésnek értelmében nyitják meg a szokolnyiki parkban a Mercedes-gyár ed­digi legnagyobb külföldi ki­állítását. PRÁGA. Ceausescu, a2 RKP főtitkára március else napjaiban nem hivatalos ba­ráti látogatást tesz Csehszlo­vákiában. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára meghívá­sára látogat Prágába. BRÜSSZEL. Peter Peter­son, Nixon gazdasági külön- raegbízottja öt nyugat-euró­pai országot átfogó körútját befejezve Brüsszelből, a Kö­zös Piac központjából, haza­utazott Washingtonba. BADGASTEIN. Nyolc út­építő munkást temetett be a lavina az ausztriai Badgas- tein közelében. Ketten meg­haltak, két munkást élve ki­szabadítottak, négy után még kutatnak. A lavinaveszély ne­hezíti a további mentési mun­kálatokat. PÁRIZS — HÁGA. A fran­cia kereskedelmi légijáratok pilótái sztrájkba léptek, azt követően, hogy a munkabe­szüntetést tartó ellenőrző­irányító szervezet munkáját a hadsereg egységei vették át. — Több mint 35 ezer munkás sztrájkkal nyilvání­totta ki Hollandia-szerte szo- lidartását a legnagyobb acél­mű, a Hoogovens sztrájkoló munkásaival. WASHINGTON. Goldt Meir, a hivatalos látogatásra Washingtonba érkezett izrael: miniszterelnök-asszony kí­séretének tagjaival folytatott tanácskozást a külügyminisz­tériumban, a Pentagonban és a kongresszusban sorra kerüli megbeszéléseinek előkészíté­séről. Ma a szenátus, majc a képviselőház külügyi bi­zottságának tagjaival, későbt pedig Richardson hadügymi­niszterrel és Kenneth Rush külügyminiszter-helyettessel találkozik. Izraeli forrás sze­rint elsősorban a közel-kele­ti katonai egyensúly fenntar­tásáról tárgyal. VIENTIANE. Vientianeb újabb ülést tartottak a Pa1 Lao és a királyi kormái megbízottai. A tűzszüm megállapodás gyakorlati m dozatairól tanácskoztak. Patet Lao szóvivője az üi után közölte, hogy az am rikai gépek ismét bombázt Paksong körzetét és a K edény-síkságot. A megbizc tak ma újabb ülést tartans MADRID. Alejandro 1 nusse, argentin államfő be jezte négynapos spanyol szági látogatását és vissza dúl Buenos Airesbe. BÉCS. Ilku Pál művelődés, ügyi miniszter és az általi vezetett kulturális küldöttség folytatta megbeszéléseit a; osztrák fővárosban. Az okta­tásügyi minisztérium veaetői- vei a két országot érintő ok­tatásügyi és kulturális kérdé­sekről tárgyaltak. Ilku Pá: — előreláthatólag — ma fe­jezi be hivatalos ausztriai lá­togatását. LONDON. Egy peremváros] vonat áttörte a vasúti útköze bakokat az egyik londoni pá­lyaudvaron. A balesetnek több mint húsz könnyű sé­rültje van.

Next

/
Thumbnails
Contents