Déli Hírlap, 1973. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-21 / 44. szám
mozgalom A munkáskórus-mozgalom hagyományai címmel február 23-án. délután fél 5-kor elöadassorozat kezdődik a Bartók Béla Művelődési Központban. Az első rész előadója: Maróti Gyula, a Kö- TA főtitkára. MunkáskórusRehabilitációs ügyek Az elmúlt évben minimálisra csökkentek a törvényességvédelmi társadalom- biztosítási ügyek a Diósgyőri Gépgyárban. Ezt jól érzékelteti az is. hogy táppénzmegvonásra alig került sor. Annál több munkája volt a vállalati rehabilitációs bizottságnak. A bizottság munkájában a szakszervezetet a társadalombiztosítási tanács egy tagja képviselte, aki aktívan részt vett a döntések meghozatalában is. A bizottság 1972-ben összesen 244 rehabilitációs ügyet tárgyalt, s ezekből 237-et intéztek el. ♦ Kéményseprők (Hegedűs Béla felvetele) \eni volt kedvünk rágyújtani A levegő szennyezéséről volt szó Tegnap részt vettem egy tanácskozáson, mely nem burkolódzott füstfellegbe. Nem volt kedve rágyújtani senkinek, mert mint a vitaindító előadásból kiderült, enél- kül is épp elég teher nehezedik az ipari városokban élő ember tüdejére. Dr. Takács Sándor, a megyei KÖJÁL igazgatóhelyettese beszélt a környezetvédelmi feladatokról, a levegő, a víz és a talaj szennyezéséről a megyei tanács egészségügyi és szociálpolitikai bizottságának tanácskozásán. — A természetes környezet hat az emberre, s az ember visszahat természetes környezetére, sajnos, nem mindig jól — ezzel kezdte előadását dr. Takács Sándor. Kipufogógázok Nemrégiben Jugoszláviában járt az előadó, s ottani tapasztalatait idézve elmondta, hogy Belgrád zsúfolt központjában, ahol óriási a gépkocsiforgalom, rÄiris kimutatható, hogy a mérgező kipufogógázokkal terhelt levegő tüdőrákot okoz. Még Miskolc belvárosában sem okoznak ilyen nagyfokú levegőszeny- nyeződest a jármüvek. Egyszerűen azért, mert ma még kevesebb fut belőlük, mint Belgrádban, vagy más európai, amerikai, ázsiai metropolisokban. A veszéllyel azonban nekünk is számolnunk kell. Különösen azért, mert a levegőt nemcsak a járművek szennyezik. Az ipartelepek által kibocsátott kénvegyületek például vízgőzzel egyesülve kénsavat képeznek, ez pedig nemcsak az embert, hanem a növényzetet is megtámadja, sőt pusztítja, porlasztja az épületeket, szobrokat, műemlékeket. A levegőbe bocsátott flour pusztító hatását már tapasztalták néhány évvel ezelőtt a Péti Nitrogénművek környékén: a közelben levő tsz földieper- szállítmányait ehetetlennek minősítette és visszadobta a külföldi vevő. Sajószentpéter bánja A levegő szennyezettségét tekintve a megyében Mis- kolcnak jut az elszomorító «Asóseg, de nem sokkal jobb a helyzet Ózdon, Leninváros- ban és Kazincbarcikán sem. Leninvárosban és Barcikán főleg a hőerőművek által termelt por mérgezi a levegőt Barcika szerencsés helyzetben van. mert az új telepítésű várost egy hegygerinc választja eí a vegyipari üzemtől; ám a közeli Sajószentpéter annál többet kap a szenv- nyeződésből, ha kedvezőtlen a széljárás. Miskolcon az egyik legnagyobb légszennyező a HCM. Reméljük, már nem sokáig, hiszen a most folyó rekonstrukció során szűrő, prolekötő berendezésekkel is ellátják. — Kormánvrendelet született a levegő tisztaságának védelmére. Mit tettünk eddig a megyében e rendelet szellemében? — tette fel a kérdést dr. Takács Sándor. A válasz: egyrészt igyekeznek javítani a jelenlegi állapotokon az üzemek, másrészt az új beruházásoknál már betartják az egészségügyi előírásokat. Rendszeresen ellenőrzik Az Ózdi Kohászati Üzemek lényegesen kevésbé szennyezi a város levegőjét, mióta áttértek a földgáztüzelésre. Ezenkívül egy újítás is született Ózdon. a tisztább levegő érdekében. Megvalósítását 10 millió forinttal támogatja a megyei tanács. A HCM beruházásáról már szóltunk. A Borsodi Ércelőkészítőmű szá - mára erdősáv telepítését írták elő. Az idén már a megye ipari településein és környékükön, összesen 64 helyen rendszeresen ellenőrzik a levegő szennyezettségét, s ha azt tapasztalják, hogy' az meghalad ia az előírt határt, azonnal jelzik az érdekelt ipari üzemnek. Az eredmények — mint a beszámolóból is kiderült — ma még elég szegényesek. Szegényesek, mert a levegő tisztaságának védelme nemcsak elhatározás kérdése. Sok pénzt emésztő feladatokat kell végrehajtani. De legalább megkezdtük a munkát, s ezért remélhetjük, hogy gyerekeink csak hallomásból ismerik majd a miskolci füstködöt. (békés) Kalász László szer/ói estje Harmadik verseskötete megjelenése alkalmából szerzői estje volt tegnap Kalass László költőnek, a TIT Kazinczy Klubjában. Bevezető, ben Zimonyi Zoltán, a Napjaink szerkesztője beszélt a Hol vagy. jövendő? című új Kalász-kötetről. A költő legszebb verseit Somló Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház művésze mondta el. REFLEKTOR Ma Budapesten a Honvédelmi Minisztériumban ünnepséget tartanak a szovjet hadsereg fennállásának 55. évfordulója alkalmából. * Kecskeméten a mezőgazda- sági munkavezetés gondjairól. a termelésfejlesztés programozásáról tanácskoznak Bács-Kiskum megye vezetői. közgazdászai. * Pécsett a Mecseki Szénbányák szakszervezeti tanácsa a 15 ezer embert foglalkoztató vállalat bérpolitikai intézkedési tervét tárgyalja meg. Központ! támogat fissal Kereskedelmi fejlesztések, áruellátás Nyilatkozik a miniszterhelyettes (Folytatás az 1. oldalról) A belkereskedelmi miniszter helyettese a minisztériumi és tanácsi vezetők tanácskozásán elmondotta, hogy az utóbbi egy-kél évben megerősödött a hálózatfejlesztés központi támogatásos rendszere. Ez mindenképpen jó dolog, hiszen így nem apró- zódtak el a berunázásokra, az uj üzletek kialakítására szánt anyagi erők. és egy- egv városon, községen belül a lakosság érdekében, s nem a konkurrencia letörésére nyitnak új üzletet. A tanácskozás után interjút kértünk dr. Juhár Zoltántól. — Mi indokolja, hogy a borsodi kereskedelem a tervezettnél jóval több központi támogatást kapott a hálózat- fejlesztésre? Túl szegény a kereskedelmünk. vagy túl gazdag a minisztérium? — A Belkereskedelmi Minisztériumnak egymilliárd forint áll rendelkezésere a negyedik ötéves tervidőszakban a nagy alapterületű üzletépítések támogatásúra. A korábbi elképzelése* szerint Borsod megye 35 millió forintot kapott volna, de a támogatás összege már 56 millió forintot tesz ki. Borsod megyét, s ezen belül Miskolcot. Leninvárost, Ózdot a Belkereskedelmi Minisztérium is kiemelten támogatja, részben azért, mert a hálózatbővítés és fejlesztés terén még jócskán akad tennivaló. részben pedig azért, mert a legtöbb vidéki várostól eltérően. a tanácsok is hathatósan támogatlak a kereskedelmi hálózatfeilesztést. — Milyen új üzletek építéséhez járul hozzá a minisztérium? — A/ Búza tér°n a tervek szerint még az idén felépülő szövetkezeti ALC-áruház létesítéséhez 5.1 millió forintot ad a minisztérium. A Széchenyi utca 7—9 szám alatt még ebben a tervidőszakban megvalósuló élelmisaeráru- ház költségeihez négymillió forint állami támogatást kap a Miskolci Élelmiszer Kiske- leskedelmi Vállalat. A miskolciak által oly régen várt 4500 négyzetmóíeres alante- iületű lakberendezési áruház, amelyet a tervek szerint jövő év májusában adnak át. 15 milliós állami támogatással készül. Rövid kimondta Iram József Egyetlen mondat volt tévedés Szombat óta — akkor jelent meg rólam a riport — állandóan csengett a telefon. Őszintén? Jólesett. Amit abban a riportban írtak, az utolsó szóig igaz. Kis másí- tással azt is mondhatnánk, hogy a munka számára valóban meghaltam — dehát élek. Sajnos, betegen dolgozni már nem tudok. Uram József lánya mondja el, hogy igaz, dolgozni már nem jár, volt tanítványok, munkatársak keresik olykor tanácsért az édesapját. — És igen, néha eljárok körülnézni, hogyan építünk. Aki kukoricaföldeken kezdett új lakótelepek alapozásához. annak a szívéhez nő a város. Konyak csordul a pohárba. Józsi bácsi poharába éppen csak annyi, hogy koccintani tudjunk a mondásra: Sokáig él az. akinek holt hírét költik. Aztán beszélgetünk. Múltról, jelenről, jövőről. Az Avas aljába telepített rózsáiról, városképről, és csak néhány szóval arról, hogy no lám: talán az az egyetlen tévedés oldott az emlékek kötegén, az is oldott, segített elmondani mindazt, amiről máskor ritkábban. szűkszavúbban szólunk. Ember és munka, munkával hagyott örökség, hétköznapok, amelyekből munkásnapokhoz példa maradt. Uram Józsi bácsi él. mosolyogva koccint a halálhírét keltő tévedésre, hiszen a mondás szerint sokáig élnek, akiknek holt hírét költik. Szigorú ember volt világ- eletében. Most is az. így hát jóleső érzés leírni: abban a riportban egyetlen mondat volt tévedés. (bartha) időn belül tisztázódnak a ti- nanszírozas feltételei az új miskolci szálloda építésével kapcsolatban is — Úgy hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy az áruellátás összességében megfelel az igényeknek. Mégis néhány mindennapi cikk hiánya jobban felborzolta a vásárlók kedélyeit, mint az utóbbi idők árintézkedése. Csak két ismert példát említek: az élesztő és a sör. — Az a véleményem, hogy a napi cikkek hiányát nem szabad megengedni és eltűrni. Tény, hogy élesztőből nem tudtuk kielégíteni az igényeket. Nem azért, mert kevesebbet rendeltünk, hanem azért, mart a sütőipar áttért az intenzív kenyérkészítésre, és ez lényegesen nagyobb élesztői elhasználással járt. A különbséget import útján igyekeztünk biztosítani, de úgy tűnik, amint azt a borsodi elvtársiaktól is hallottam, az élesztőeliatás meg mindig nincs megoldva. Ami pedig a sört illeti, úgy látszik. hogy most már eiőbb- utóbb megszűnik hiánycikk lenni. Igaz, az elmúlt évben még nem mindig volt elegendő a mennyiség, s gyakran a választék sem volt megfelelő, ám a borsodi sörgyár mindenképpen enyhít az ellátási gondokon. Amikor a bocsi üzem már teljes kapacitással termei. megszüntetjük a nyugati importot és ideiglenesen leállítjuk a jugoszláv sör behozatalai is. Az az igazság — és ezt nemcsak a szakemberek, hanem a vásárlók is tudják —, hogy ezek az italok nem jobbak a magyar termékeknél, csak drágábbak: behozataluk viszont a lakossági ellátás szempontjából szükséges volt, BRACKO ISTVÁN Már nyolmáz M8ZBI -tagcsoport van A Lenin Kohászati Müvek 1971. április 4-i felhívása óta csaknem 800-ra emelkedett az országban a munkahelyeken működő MSZBT-tagcso- portok száma és ezekben csaknem egymillió ember vesz részt a mozgalomban. Tavaly sok önálló kezdeményezés született. Kiemelkedett ezek közül a „Szibériai hetek” rendezvénysorozat, amelynek eredményeként a magyar közvélemény megismerte a Szovjetunió e távoli tájának életét, fejlődését. Nagy sikert aratott a ..Kell a jó könyv” olvasómozgalom is, amelyre csaknem 75 OtH) pályázat érkezett. A könyvkiadók mintegy félmillió példányban jelentettek meg szovjet könyveket. A tv és a rádió mintegy húsz feldolgozást készített ezekből az irodalmi alkotásokból; mindezeken túl ugrásszerűen fokozódott a szovjet könyvek olva- sotisága. A múlt év novemberében hirdették meg az„Ez a való világ” című filmrejt- vénypályázatot, amely ez év május 9-én. a győzelem napján zárul. Ennek kapcsán jelentősen nőtt a szovjet filmek iránti , édeklődés. Uj mű a második világháborúról „A második világháború története 1939—1945” címmel tizenkét kötetes mű kiadását készítik elő a Szovjetunióban. A katonapolitikai jellegűnek szánt munka bemutatja majd, milyen volt a világ a háború előkészítésének éveiben és a háborús esztendőkben, áttekintést ad a fontosabb politikai, gazdasági, diplomáciai és katonai fejleményekről. Kifejezésre juttatja azt a döntő szerepet, amelyet a Szovjetunió játszott a hitleri birodalom es a japán hadigépezet szétzúzásában. A mű összeállításában ismert történészek, közgazdászok, filozófusok, kiemelkedő katonai vezetők vettek reszt. „A háború fogantatása” című első kötettel kapcsolatos munkák mar befejeződtek, a kötet jövőre jelenik meg. A teljes sorozat kiadása 1977-re ér véget. Hunyadi László Fortuna autói Az. Országos Takarékpénztár február 26-án és 27-én Budapesten rendezi meg a gépkocsi -nyereménybetétkönyvek idei első, sorrendben a 47. sorsolását. A húzáson az október 31-ig váltott, s január 31-én még érvényben volt ötezer és tízezer forintos betétkönyvek vesznek részt. Az első napon a Budapesten váltott betétkönyvekre 252, másnap a viléki betétkönyvekre 317 személyautót sorsolnak ki. A kétnapos húzáson összesen 569 nvere- ménygépkocsi talál gazdára. Az összevont nyereményjegyzéket február 28-án hoa* zak nyilvánosságra. * Erkel Hunyadi László című operájának bemutatóját tartja ma este hat órakor a Rónai Sándor Művelődési Központ Audio Színháza hanglemezről. Közreműködik a művelődési központ József Attila Irodalmi Színpada. Barta Péter mond bevezetőt.