Déli Hírlap, 1973. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-20 / 43. szám
Kilenc szakosztály elkezdte Szombati számunkban csak rövid hírben tudtuk megemlíteni, bog)’ a DVTK elnöksége sajtótájékoztatót tartott arról az intéző bizottsági ülésről, amelynek fő témája a sportiskola, illetve az utánpótlás nevelése volt. Fügeczky Róbert, a DVTK elnöke bevezetésként elmondotta, hogy az egyesületi sportiskola tulajdonképpen már tízesztendős múltra tekinthet visz- sza, hiszen 1963-tól 1968-ig működött ilyen intézmény az egyesület keretében. A feltételek hiánya miatt szűnt meg 1968-ban, 1973-ban viszont a korszerű követelmények kívánták meg, hogy ismét életre keltsék. Annak, hogy a DVTK átvette a korábban városi jelleggel működő sportiskolát, két alapvető oka van. Az együk az, hogy a közben kiemeltté vált diósgyőri egyesület ma már anyagilag és létesítményeit tekintve is olyan helyzetben van, hogy ezt megtehette. A másik ok, hogy az MTS utánpótlásnevelési központjainak kijelölési tervében Borsod jelenleg nem szerepel. Még nem eléggé közismert, de már megszületett az az intézkedés, hogy —a minőségi munkát végző egyesületek kiemelési rendszeréhez hasonlóan — „kiemelt” utánpótlásnevelő központokat is kijelölnek. Az, hogy egy egyesület ilyen kijelölést kapjon, számos tényező függvénye, s a DVTK szeretné ezeket a feltételeket egy-két éven belül megteremteni, hogy ezen a téren is kiemelt lehessen. Ehhez a meglevő sporttagozatos általános iskolák mellett legalább egy sporttagozatos gimnáziumnak is működnie kell, nem is beszélve a kollégiumi elhelyezés lehetőségéről. A DVTK januárban megnyílt sportiskolájában mintegy 750 gyermeket tudnak foglalkoztatni, s a kilenc, már működő szakosztálynak összesen több mint másfél milliós a költségvetése. Nehéz lenne most áttekinteni mindazokat a feladatokat, amiket szeretnének megoldani, egyelőre jellemzésként csak annyit: 1973-ban a sportiskola egymaga 200 pontos tervet kapott. Ezt azért nevezhetjük rendkívüli célnak, mert a DVTK az 1972. évi egyesületi versenyben 279 ponttal végzett a 11. helyen. Vagy megemlíthetjük azt is, hogy a 19 megye között első helyen végzett Borsod 506 ponttal „győzött”. Itt. még feszülten gondolkodó arcok hajolnak a kockás táblák fölé, de néhány órával később a VIMELUX újonc OB Il-es csapatársak tagjai boldogan ölelkezhettek össze: pompás győzelmet arattak a bajnokaspiráns Szegedi VSE csapata felett! (Szabó István felvétele) Hol voltak a DlTK birkózói? Tegnap a megye fekvőt t seabedfogasú birkózói mérték össze erejüket és ügyességüket Miskolcon. A délelőtt 9 órakor kezdődött bajnokságra 6 sportegyesület 31 birkózója nevezett be. — Ami azt illeti, többen is szőnyegre léphettek volna — mondta■ a verseny után Filácz Gyula, a megyei birkózó- szövetség elnöke. — Sajnos, a DVTK nem indult a versenyen, pedig őket is a többi sportegyesülettel egyidöben értesítettük. Lega/lább 10 jó képességű birkózó kényszerült emiatt távolmaradásra az egyébként színvonalas és rangos sporteseményről. A bajnokság váratlan meglepetéseket is hozott. A vártnál is eredményesebben szerepeltek a Papp J. HSE birkózód, ami — jóllehet —- a kemény ellenfélnek számító DVTK távolmaradásának is tulajdonítható. Emellett nagyszerű felkészültségüket bizonyították .a Tiszalúci, illetve a Szerencsi Kinizsi versenyzői is. Az előbbiek közül ki kell emelni Kusper. Gyuran és Fésűs nevét, míg A DVTK közleménye A diósgyőri stadion sportirodájában megkezdődött a DVTK bérleteinek és szabadjegyeinek érvényesítése. Az elnökség kéri a bérlet- és jegytulajdonosokat, hogy az érvényesítést mihamarabb végeztessék el, mert az esetleges MNK-mérkőzésre és a március 4-i bajnoki rajtra már csak a megújított igazolványok érvényesek. a« utóbbiakéból Varga és Magyar érdemel említést. A megyei felnőtt szabadfogású birkózóba) nokság eredményei súlycsoportonként: 48 kg: 1. Fodor (Papp J. HSE). 2. Polgári (Tiszalúc), (induló hiányában 3. helyezett nem volt); 32 kg: 1. Gyurán (Tiszalúc), 2. Szabó (B. Bányász). 3. Mezei (Papp J. HSE), 37 kg: 1. Árva (Papp J. HSE). 2. Varga (Szerencsi Kinizsi), 3. Fekete (Papp J. HSE). 68 kg.: 1. Duiai (Papp j. HSE), 2. Fesü« (Tiszalúc). 3. Bo- dó (Papp J. HSE). 74 kg: 1. Kusper (Tiszalúc), 2. Magyar (Szerencsi Kinizsi). 3. Kiszel (KVSE). 82 kg: 1. Ágoston (Papp J. HSE), 2. Lukács (Papp J. HSE), 3. Juhász (Tiszalúc). 90 kg: 1. Buczko (KVSE). 2. Matta (Paop J. HSE). 3. Gönczi (Papp J. HSE), 100 kg: 1. Tóth (Papp J. HSE), 2. Závodszki (Sárospatak). 3. Gál (KVSE). Nehézsúly: 1. Rusko (Papp J. HSE), 2. Hudak (KVSE). 3. Pintér (B Bányász). V. Gy. Háromszáz induló. négy miskolci aranyérem és számos dobogós helyezés jellemezte az elmúlt hét végén Egerben megrendezett országos kelet vidék újonc, serdülő és ifjúsági asztalitenisz,- bajnokságot. A késő éjszakai órákig elhúzódó szombati ver. senynap nagyon megviselte a részvevőket és ez rányomta bélyegét másnapi játékukra. A verseny, mint az ilyenkor már lenni szokott, több váratlan kellemes és kellemetlen meglepetéssel zárult. A fiú versenyzők nevéhez fűződnek elsősorban a szép eredmények. Közülük is a legeredményesebben szereplő Kriston (MÉMTE) érdemel meg minden elismerést, újonc kora ellenére nemcsak saját korcsoportjában, hanem a serdülő és ifjúsági fiúk között is a legjobbnak bizoKét OB II-es mérkőzési játszottak sakkozóink vasárnap az Ifjúsági Házban, s annak ellenére, hogy csak egy hazai győzelem született, mégis kettős meglepetésről beszélhetünk. A kellemesebbet az újonc M. VIMELUX okozta azzal, hogy a bajnok- aspiráns Szegedi VSE ellen pompás győzelmet aratott! A másik mérkőzésen ugyan vereséget szenvedett a múlt évi bronzérmes együttestől az M. Spartacus csapata. ám a több mestert és mesterjelöltet asztalhoz ültetett fővárosi gárda csak igen nagy küzdelemben tudott — szoros eredménnyel —• nyerni. M. VIMELUX—Szegedi VSE 7,.1:6.5. Győztek: Cseh G., Trembácz, Nemesvölgyi. Bernáth, Korompai, Orgovám. Döntetlen: Gergely, Nyerges. Bellér. Bp. OTP—M. Spartacus 7,5:5,5. Győztek: Kovacs L., Puhl. Keczer, Brandies, Döntetlen: Nándori, Nyíri, Ulics. A More—Koch játszma függőben maradtak. nyull. és három egyéni szám bajnoki címét szerezte meg. A negyedik aranyérmet a serdülő fiú párosban Vinczé- vel az oldalán mondhatja magáénak. A leányok versenyén elsősorban az ÓKSE versenyzői szerepeltek a várakozáson felül. A Széles-testvérek a párosban végeztek az első helyen. A MÉMTE lányai a várakozáson alul szerepeltek, mindössze egyszer állhatták a dobogó legmagasabb fokára az ifjúsági vegyespárosban a Losonczi—Ditrói I. kettős. Ismerve az erőviszonyokat, elsősorban Brilla játéka keltett csalódást, egyetlen számban sem tudott az első helyen végezni. A miskolci asztalitenisze- zök eredményei: Ifjúsági fiú 1. Kriston... 3. Losonczi és A városi sakkbajnokságban lejátszották a ni—IV. fordulót, s ugyancsak tömörül az élmezőny. Az utolsó fordulók meglepetését Molnár József (M. Spartacus) okozta azzal, hogy két I. osztályú sakkozó ellen is nyerni tudott! Az élcsoport állása: 3.5 pontos: Grescsák (DVTK), Há- jer (M. Spartacus), Korompai és Bernáth (mindkettő VIMELUX). 3 pontos: Kurucsai és Liszonyi (M. Spartacus). Pereniczkí (M. Közlekedés). 2,5 pontos Molnár (M. Spartacus). ★ Vasárnap meglehetősen kevés indulóval rendezték Miskolcon a miskolci járás sakk spartakiád- ját. A győztesek bejutottak a megyei döntőbe. A női egyéni versenyt Kurucsai Istvánné (Fel- sőzsolca), a férfiakét Kurucsai István (Felsőzsolca). míg a férfi ifjúságiakét Kánya Gusztáv (Bükkszentlászló) nyerte. A férfi csapat győztese sajószentpé- ter. a női pedig Felsőzsolca együttese lett. ❖ Az HmúU héten közöltük, hogy elvégezték a Miskolci Spartacus—VIMELUX OB II-es sakk- mórkőzés függő játszmáinak értékelését. Az akkor megállapított 8:6-os végeredményt a VIMELUX megóvta. A Magyar Sakkszövetség módosította a korábbi döntést, s a találkozó végeredményét 7:7 arányban igazolta. Fejes (mindhárom MÉMTE). Ifjúsági leány 2. Brilla, 3. Ditrói I. (mindkettő MÉMTE). Ifi fiúpáros 2. Losonczi —Fejes (MÉMTE). Ifi leánypáros 3. Brilla—Ditrói I. Ifi vegyespáros 1. Losonczi— Ditrói I.... 3. Fejes—Brilla (valamennyi MÉMTE). Serdülő számok: fiú egyéni: 1. Kriston, 2. Vincze (mindkettő a MÉMTE versenyzője). Leány egyéni 3. Zséles M. (ÓKSE). Fiúpáros 1. Kriston— Vincze (MÉMTE), 3. Laczkó —Csaba (S. patak, DVTK) és Gulyás—Mocsári (MÉMTE, DVTK). Leánypáros 1- Széles I,—II. (ÓKSE)... 3. Jer- szi—Répási (MÉMTE). Újonc fiú egyéni: 1. Kriston, 3. Demkó (mindkettő MÉMTE). Újonc leány egyéni: 2. Répási (MÉMTE). D. Z. MÉ3Í1 E-sikerek asstnliteninaben Éremhullás Egerben mindenféle Hogyan ölte meg Shaw a ripacsot? Bernard Shaw részt vett színműve premierjén. Előadás után bement az egyik kétségbeejtően ripacskodó színész öltözőjébe és igy szólt: — Átdolgozom a darabot. Holnaptól kezdve ön az első felvonás elején meghal. — Az első felvonás elején? Es miért? — kérdezte méltatlankodva a színész. — A maga érdekében. Jobb, ha én ölöm meg előbb, mint a közönség később! Biztosítás eső esetére Az egyik angol biztosító társaság a biztosítás új fajtáját ajánlja: nyár: szabadságra utazóknak eső esetére. A kockázat meglehetősen nagy, ezért a biztosítási díj is borsos: heti 2 font. Ennek ellenében minden olyan napért, amelyen 10 és 18 óra között 2,5 milliméter eső esik, 5 font kártérítést fizet a társaság. Zokni szobor a szőnyegkiállitáson Hajnal Gabriella a Kulturális Kapcsolatok Intézete budapesti kiállítótermében mutatja be 14, jobbára 196?) óta alkotott faliszőnyegét. (A korábbiak 1965)- ben voltak láthatók ugyanitt, majd később külföldön is.) A látogatónak elsőül az a négy méter magas és 150 centiméter széles óriási zokniszobor öllik a szemébe, amely — hogy a kuriózum teljes legyen — az „Emlékmű” címet viseli. Megkérdeztük a művésznőtől : mi késztette e különös műalkotás létrehozására. — Az „Emlékmű” címmel kiállított, kenderkötélből kötött zokninak látszó lérplasztikál szatirikus céllal készítettem — válaszolta —, tiltakozásul az álmo- derneskedő, minden művészi kvalitást nélkülöző „müvek” ellen, amelyeket nem igazi művészek, tehát néni művészek készítenek, mégis a közönséget sajnos sokszor félrevezetik. A dolgok mindig bonyolultak. összetettek. Adott esetben egy kocka egy másik kockában lehet abszolút meggyőző, sőt feszítőén drámai, ahogyan ezt én számos hasonló természetű festmény megismerésekor is tapasztaltam. Hogy az ilyen műalkotás drámaivá lesz-e, függ az alkotó művészi töltésétől. Ügy érzem, hogy ez a kenderkötött plasztikám túlnőtt az indító célon és 'helytálló mű lett belőle minden magyarázat nélkül is. Amikor már csináltam és nemcsak gondolkodtam felőle, az anyag és az arányok determinálták a saját — és ebben az esetben egyedül lehetséges — formájukat. Ugróverseny kosoknak A Londont Skóciával összekötő nagy autópályát tervező mérnökök magasugrási versenyt hirdettek. A versenyben csak juhok és kosok vehetnek részt. A verseny célja: pontosan meghatározni annak a kerítésnek a magasságát, , amely az autópályát, a két, oldalán elterülő juhlegelőktől elválasztja. Gázzal oszlatják el a ködöt Orly párizsi repülőtéren meglehetősen egyszerű módszert alkalmaznak a köd eloszlatására. E célból a fő kifutópályával párhuzamosan íl sugárhajtású motort helyeztek el, s ezeket a vezérlőpultról irányítják. Amikor bekapcsolják a berendezést, a fúvókákból kiáramló forró gáz 2 perc alatt szétszórja az összesűrűsödött vízcseppeket. A kifutópályán ily módon létrehozott „mikroklíma” rövid időre ködmentes, jó látási viszonyú folyosót hoz létre, s ez lehetővé teszi az utasszállító repülőgépek számai a a biztonságos fel- és leszállást. Már a nyárra készülnek... Jk A Soproni Ruhagyár az idén ezer modellt tervez hazai és külföldi megrendelői számára. A gyár bébi. leányka., serdülő és női felső könnyűruházati cikkeket gyárt: tervezőgárdájuk már elkészítette a nyári modellek nagy részét (Hadas János felvetni«} Meglepetés a sakkozóknál 8:6 helyett 7:7