Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-16 / 13. szám
É4, Hiteles mérleg, pontos árcédula Lj tanácsi rendelet a piacokról Az elmúlt öt évben sokat változott a vásárcsarnokok, piacok helyzete, és ez tette szükségessé a korábbi rendeletek felülvizsgálatát. Miskolc megyei város Tanácsának kereskedelmi osztálya — kilenc illetékes hivatal és szervezet bevonásával — elkészítette rendelettervezetét, amit a végrehajtó bizottság a legutóbbi ülésen el is fogadott és jóváhagyásra a tanácsülés elé terjeszt. Betegből barát, orvosból családtag A „Kazinczy-kollektíva“ Mit tartalmaz az új tanácsi rendelet? Elsősorban az elavult előírásokon kellett változtatni, valamint azokon, amelyeket magasabb szintű jogszabályok időközben már módosítottak. Új pavilonok Télen viszonylag könnyű rendet tartani a város legnagyobb piacán, a Búza téren. Nyáron viszont... Kéri Sándor, a vásárcsarnok vezetője elmondta, hogy eddig csak szép szóval tudták kötelességeikre emlékeztetni az eladókat. Az új tanácsi rendelet különféle szankciókat helyez kilátásba a rend ellen vétőkkel szemben. A régi előírásokban is szerepelt, hogy új építmények, pavilonok csak előzetes megbeszélés, illletve engedély alapján kerülhettek a piac területére. Több gazdaság azonban kész helyzet elé állította a felügyeleti szerveket azzal, hogy áruval teli pavilonjaikat jelentették be. Ha ezeken a polcokon keresett zöldség- vagy gyümölcs- félét kínáltak, bizony az ellenőrző szervek is nehéz helyzetbe jutottak. És a gomba? Az új rendelkezés meghatározza majd a szakvizsgálatot igényő áruk körét is. Ezek közé tartoznak például az élő-, a vágott állat, a tejtermékek, gombafélék. Az ilyen élelmiszereket csak a viszg'álatról szóló igazolás mellett lehet eladni. KorábA kispolgárig elien Tegnap ülést tartott a Diósgyőri Gépgyár szakszervezeti bizottsága. Elsőként azt a jelentést vitatták meg, amelyet az agitációs kulturális, propaganda- és sport- bizottság állított össze a kis- polgáriságnak a DIGÉP-ben tapasztalható megnyilvánulásairól. a kispolgári gondolkodás ellen indított harc formájáról. módszereiről, hatékonyságáról. Végül a szak- szervezeti bizottság idei. I. félé“* i munkaterve szerepelt napirenden. ban sokszor előfordult, hogy a gombaárusok nem vitték be önként vizsgálatra a pQr- tékát. Hasonló esetben — a rendelet hatályba lépése után — szabálysértési bírságot fizetnek. (Itt jegyezzük meg, hogy a szakértők Sü olyan gombaíajtát ismernek, amely ehető ugyan, de a rendelkezések szerint az árusítása tilos. Szerencsére a vásárlók többsége ma mór tudja, hogy csak úgy szabad gombát venni, ha ott van mellette az ellenőr engedélye is. Helypénz A vásárcsarnok és a piacok vezetőinek, felügyelőinek gyakran okozott gondot korábban, hogy bizonyos eladói jogok meglehetősen tisztázatlanok voltak. Igaz ugyan, hogy ezután is mentes a helypénzfizetés alól az a termelő, aki megrendelésre hozza fel a piaci árut, de ehhez most már okmányokat is kell mellékelni. A szakigazgatási szervek, s az > ellenőrök tapasztalatai szerint ez korábban „kiskapukat'’ hagyott az ügyeskedőknek. A régi rendelet is egyértelműen megszabta: a piacra hozott termékek órát jól látható módon kell. feltüntetni. A mostani tervezet készítői is fontos szabályként rögzítették ezt. Foglalkozik a rendelet azzal is, hogy a pigc lerületén csak hitelesített mérleg és súly használható. N. J. Délutánonként ilyen levél- halmazok tornyosulnak az l-es számú postahivatal felvevői előtt. A naponta feladott több ezer levélen egyre gyakrabban jelennek meg a postai irányítószámok. Igaz, sokan téves számot írnak; vállalatok, közületek is. Egyelőre nehezen értik meg a levelek címzői: nem az utca. hanem a postafiók irányítószámát kell a levélen feltüntetniük. Egyes levélfeladók — köztük sokszor közületek is — arra hivatkoznak, hogy az előttük levő két ■évben bőven lesz idő még ráírni a borítékra as irányítószámokat. Pedig a kis többletmunka már most sok segítséget jelentene a posta dolgozóinak ... (Agotha Tibor felvétele) Vért adlak a centrumosok Hagyomány a miskolci Centrum Áruházban, hogy januárban véradó napot szerveznek. Az ideire tegnap került sor. Összesen 47 dolgozó adott vért, majdnem valamennyien az áruház KISZ- alapszervezetének tagjai. Az áruház vezetősége elismerését fejezte ki a véradóknak. Tíz ev is eltelt azóta, hogy a Kazinczy utca 20. szám alatt. Miskolc belvárosának körzeti orvosi rendelőjében jártam. Akkor szusszanni is alig bírtunk a túlzsúfolt váróban, s nem dicsekedhettek nagyobb kényelemmel a rendelőben dolgozók sem. Most viszont nem lehet ráismerni. Tágas, világos, szellős. Gázfűtés, hideg-meleg folyóvíz, vetkőzőfülke a betegeknek, öltöző az orvosoknak-asszisztenseknek. ügyeleti szoba rádióval, frizsiderrel. zuhanyozók, szóval — mintha kicserélték volna. Ám az arcok a régiek. Csupán barázdáltabbak. Dr. Róna György, dr. Darab Gyula, dr. Dégi László olvasom a rendelők ajtaján a városszerte ismerős neveket. Csupán egyetlen névhez nem tudok arcot illeszteni: dr. Guba Páléhoz. Pedig — mint mondják — hat éve elmúlt, hogy ő is a „Kazinczy-kollektívá- ba” került. klód: cny fűszer üzlet Így emlegetik őket a kollégáik, s így beszél magukról Hóna főorvos is: a .,Kazinczy- kollektíva ’. Közöttük — asz- szisztensekkel, írnokokkal együtt tizenketten vannak — alig akad olyan, aki ne számítana törzstagnak a kis közösségben. Dr. Dégi 15 éve. dr. Darab 18 éve, dr. Róna pedig éppen húsz esztendeje dolgozik itt. A főasszisztens — dr. Holló Józsefné — az ..alapítók'’ egyike. Akkor került ide — 1951-ben —. amikor az ócska kis fűszerüzletből orvosi rendelőt csináltak. — Mi innen megyünk tálán még nyugdíjba is — s ez bizakodásként hangzik Róna főorvos szájából. Név szerint ismernek minden beteget. („Van közöttük, akit három-négy éves korában az ölemben tartottam, most pedig kezétcsokolom- mal köszönök neki. hisz családos asszony lett.”) Van aki azzal lép be a rendelő ajtaján, hogy elújságolja: „Vettem új kabátot!” ' — Igen? Örülök. Tényleg csinos — hangzik a válasz, míg a vizsgálatra készülnek. — Volt rá esel. hogy kihívtak egy családhoz a körzetbe. Évek óta voltam a kezelőorvosuk. Kimentem. s kérdezem: hol a beteg? „Ne tessék haragudni. Most nem beteg senki, nem azért hívtuk, csak . .. olyan régen tetszik már kijárni hozzánk. Most új bútort vettünk. És tessék már tanácsot adni hogyan rendezzük el?” Gvósvító-staféta Az évtizedek barátivá kovácsolták a kapcsolatot betegekkel, munkatársakkal egyaránt. Pácienseiket a kórházban is meglátogatják, érdeklődnek állapotuk felöl, figyelemmel kísérik gyógyulásukat. — Így könnyebb átvenni a „gyógyító-stafétát”, amikor kikerülnek a kórházi ágyból — magyarázza Róna főorvos ezt a szívesen vállalt, ám később a beteg javára gyümölcsöző többletmunkát. Egymással szemben is segítőkészek, megértők. A helyettesítés itt nem okoz „üzemzavart”. — Ha netán megbetegszem (mert ugyebár az orvossal is előfordul néha!), elsőként a kollégáknak telefonálok, hogy ne maradjon egy pillanatra sem orvos nélkül a körzet. S biztos vagyok benne: az én körzetem betegeit is ugyanolyan lelkiismeretesen látják el, mint sajátjaikat. Nyilván nem véletlen, hogy Róna főorvos többes szambán, valamennyiük nevében hit- szélt, amikor ezt mondt« — Nekünk nem „lelkiválság” a munkahelyre indulni. Nem úgy megyünk a rendelőbe. hogy: „Na! már megint dolgozni kell!” Hanem — őszinte örömmel. (radvónyi) II tárlókban: gvémántszerszámok ,,A gyémántszerszám és technológiája” címmel előadássorozatot és kiállítást rendez január 18. és 26. között a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviseletén (Budapest VI., Bajza u. 42.), a SZTANKOIMPORT szovjet külkereskedelmi egyesülés, a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviselete és a KGM Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézete. A kiállításon — amelyet több miskolci-borsodi üzem szakemberei is megtekintenek — különböző típusú és szemcsenagyságú gyémánt- és elbor-szerszámokat mutatnak be. A kiállítással egy. időben a kiállítóteremben, illetve a Bánki Don:'*t Műszaki Főiskolán előadásokat tartanak a gyémánt- és elbor- szerszámokkal történő finommegmunkálás eddigi eredményeiről., A kiállítás szombat és vasárnap kivételével naponta 10 és 16 óra között tekinthető meg. Mit szól hozzá, hogy... . . . már kupát is lopnak? — Miért ne. ha lehet? A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupára gondol, ugye? — Igen. Tudja, azon gondolkodom, hogy ennyi erővel, ennyi kockázattal értékesebb, s főleg könnyebben értékesíthető tárgyat is elemelhetett volna a tolvaj. — Szerintem nem egyszerű tolvaj volt az illető. — Hanem? — Valószínűleg egy fanatikus szurkoló. Mondjuk egy olyan csapat szurkolója. amelyik még sohasem ért el sikert a kupaküzdelmekben. — Érdekes feltételezés. Folytassa! — Nos. ez á szurkoló megunva, hogy a lelátóról semmit sem tud segíteni, hiába ordítja rekedtre magát, hiába szidja á- bírót, a játékosbkat. hiába kérleli őket, hiába imádkozik nekik ... — Magad uram, ha szolgád nincs — jelszóval elemelte a trófeát. Igaz? — Ahogy mondja. — Ha követőkre talál az illető, akkor tanúi lehetünk egy uj mozgalom kibontakozásának. A szurkolók maguk veszik kézbe a dolgok irányítását. — Isten őrizz, hogy így legyen! Szép dolgok jutnak az eszébe, mondhatom. — Ne háborogjon, csak vicceltem. De annyi biztos, Hiogy unalmas kissé csak szurkolónak lenni. A •tolvajlás nem a legjobb megoldás, de valamit tenni kellene nekünk, drukkereknek is. — Tenni? Ugyan mit? — Az utóbbi időben egyre-másra jelennek meg az olyan újságcikkek, me lyek kárhoztatják a sport tétlen szem lélését. Igazuk van. Manapság már nem is a lelátón, hanem a tévé előtt ülve — még jó, ha nem fekve — izguljuk végig a meccseket. — Szerintem pompás mulatság. — Pompás, pompás, csakhogy a szír infarktustól, az elhájasodástól s az emésztési zavaroktól nem véd meg bennünket. ha kedvenc csatárunk kifutja a lelkét.-r Kifutja? Ne röhögtessen! Mikot futja ki? Én attól kapok előbb-utóbb szívinfarktust, hogy kedvenc csatárom csípőre tett kézzel álldogál. — Most meg maga komolytalanko- dik. Az egészségről van szó, ember! — Jó. jó. De mit lehet tenni? Mát úgy értem, ki tehet valamit is azért, hogy minket, szurkolókat kimozdítson a szobából? — Valahogy elveszíti a sport a testedző, tömegeket megmozdító jellegét. Sportolókra és szurkolókra oszlik az ország népe, s az előbbiek elenyészően hevesen vannak. Ugyanakkor az anyagiakból — erőnkhöz mérten — túl sokat juttatunk nekik, legalábbis ahhoz viszonyítva, amennyit a tömegsportra költünk. — Igaz, igaz, de azért van megoldás. Én például minimális anyagi ráíordí- ással rendszeres testedzéshez jutok, — Ki adja a pénzt? Talán az MTS? — Hihetetlen talán, de a feleségem. Kezembe nyom néhány forintot és rám kiált: szaladj le a boltba egy kiló kenyérért. Lekocogok, felkocogok, s még ki sem fújom magam, már kapom a következő utasítást. — Szegény ember! Ezt nevezi maga sportnak? — Nem nevezem en annak, de van. S amíg van — mármint feleségem —. nem kell félnem az elkényelmesedéstől. — Tudja mit. ha maga ilyen jó bolond. kaphat meg szép trófeát is. — Olyan kupát? •— No nem. Csak olyat, amit egyes négylábúak elejtésével nyernek. De abból aztán szép nagyot, áaas-bogasat. BÉKÉS DEZSŐ
