Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-12 / 10. szám

STOP! EGY PERCRE! Havonta is lehet a ppjáiiiadót fizetni Autósok, motorosok rorata A héten jelent meg a pénzügyminiszter január 1-i hataly- lyal hozott rendelkezése a gépjárműadó módosításáról. Tu­lajdonképpen a 23 évvel ezelőtti — 1949-ben kiadott —. s az akkori viszonyoknak megfelelő gépkocsiadókat szabályozó rendelkezést módosították ezzel. Azokban az években ugyan­is csupán néhány ezer autó volt személyi tulajdonban. Je­lenleg viszont az ország gépjármű-állománya meghaladja az 1 millió 300 ezret, s ebből 350 000 a magán-személygépkocsi. A gépjárművek számának rohamos növekedésével tetemesen megnőtt a közúti forgalom, s ez egyre nagyobb beruházáso­kat követel népgazdaságunktól. Az utak fenntartására, kor­szerűsítésére államunk éven­ként 6—7 milliárd forintot fordít, százmilliókat emészt fel a csomópontok átépítése, a szervizhálózat fejlesztése, a korszerűbb forgalomirányí­tás feltételeinek megterem­tése. A miniszteri rendeletben közölt adótételek differen­ciáltabbak az eddigieknél, hiszen megállapításuknál a gépjárművek teljesítőképes­ségét legjobban kifejező hen­gerűrtartalmat vették alapul. A személygépkocsi-állomány háromnegyed része az 1300 köbcentiméteres, illetve ez alatti kategóriához tartozik, ezeknél az adó 55—100 fo­rinttal növekszik havonta.. A magasabb kategóriájú gép­járműveknél a díjtétel prog- resszíven emelkedik. Ugyan­akkor azonban a 3000 cm ;-nél nagyobb, de 3000 enr'-t meg nem ha­ladó olyan gépkocsik után. amelyeknek a mo­torteljesítménye a for­galmi engedélybe be­jegyzett adatok alapján nem éri el a 100 lóerőt, két kategóriával alacso­nyabb díjtételt kell fi­zetni. (3000 forint helyett évű 2160 forintot.) Ezt a csökkentést azonban a tulajdonosoknak az illetékes tanácsoknál kü­lön kell kérni. (A rendelet­nek ez a része vonatkozik a Warszawákra és a régi típusú Volgákra.) Az allami es intézményi személygépkocsik után to­vábbra sem kell adót fizetni, de adómentességet élveznek a 125 cm3 alatti hengerűr­tartalmú motorkerékpárok, és segédmotoros kerékpárok is. Felmentést kapnak a* adófizetési kötelezettség alól a mozgásképessé­gükben korlátozott, testi fogyatékos gépkocsi-tulaj­donosok is. függetlenül attól, hogy milyen kate­góriába tartózó gépjár­müvei rendelkeznek. Az adóéveket a tanácsok valamennyi tulajdonosnak ki­tatacia A MTESZ Borsod megyei Szervezetének anyagmozga­tói és csomagolási szakbi­zottsága, a Közlekedéstudo­mányi Egyesület országos állandó anyagmozgatási bi­zottsága, valamint a Közle­kedéstudományi Egyesület miskolci szervezete február 8—9 között a Nehézipari Műszaki Egyetemen országos konferenciát rendez. A téma: az építőanyagok rakodásgé- pesitésének és szállításának technikája. A konferenciát megelőzően január 17-én sajtótajékoztatan ismertetik tf. újságírókkal a kétnapos tanácskozás célját. küldik, de csák júniusban. Korábban külön senkit sem értesítenek az adótétel vál­tozásának mértékéről. Kinek-kinek saját érde­ke tehát, hogv az esedé­kes félévi gépjárműadó­ját március 15-ig befi­zesse. Azon túl ugyanis már bün­tetőkamattal terhelik az adó­fizetőt az elmaradásért. Sok olvasónk fordult hoz­zánk azzal a kérdéssel, hogy mit kell tenniük, ha az évas adót nem kétszerre, hanem havi részletekben akarják fizetni? A városi tanács pénzügyi osztályának illetékesétől ka­pott információ szerint: az adózásra kötelezett gép jármű-tulajdonosnak írásos kérelmet kell be­nyújtania a tanácshoz, amelyben kéri a havi részletekben történő fi­zetés engedélyezését. A kérelem illetékmentes (ók- mónvbélveg nem szükséges rá), s a tanács minden to­vábbi nélkül megadja az en­gedélyt. Mindazok, akik havi rész­letfizetést kérnek, ügyeljenek a határidőkre. A részleteket ugyanis a hónap 15. napjáig be kell fizetni. (róva) Szb-ülés a DIGbP-hen Ma délelőtt ülést tartott a Diósgyőri Gépgyár szakszer­vezeti bizottsága. A résztve­vők megvitatták a vállalati szakszervezeti tanács és bi­zottság elmúlt évi tevékeny­ségét. A jelentést hamarosan kibővített, szakszervezeti ta­nácsülésen is tárgyalják. Döntött a szakszervezeti bi­zottság arról is, hogy az üze­mi és hivatali szakszervezeti testületek mikor kötelesek beszámolni a tagságnak el­múlt évi munkájukról. Látszólag minden éssze­rűség nélkül egymás mellé rakva hevernek az LKJVí durvahengerművének kiké- szítöierén a hatalmas súlyú acélgerendák, a gömbfugák. Csak a szakemberek tudják, hogy minden egyes darabot minőség és méret szerint külön adatszámmal jelölnek, hogy aztán eszerint kerülje­nek tovább a középhenger- débe vagy a kovácsműhely­be. A durvahengermű kiké­szítő részlegének dolgozói is sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a Lenin Kohászati Mű­vek 1972-ben program sze­rint, az elvárásoknak megfe­lelően dolgozott (Mátyás Ferenc felvétele) A kiváló címért A/. LKM acélöntödéjének KISZ-fiataljai az idén is mindent megtesznek azért, hogy újra elnyerjék a Kiváló KISZ-oktatási kör címet. Vállalásaikban szerepel, hogy az üzem 50 KISZ-tagja kö­zül 25-en rendszeresen meg- _ hallgatják a marxista vita­kör előadásait, míg a többiek a politikai oktatás más for­máját választották. A vita­körben politikai témájú rö­vidfilmeket vetítenek, s ezek­re az alkalmakra TIT-elő- adokat hívnak meg. Mit tud a kereskedő a vevőről? Piackutatás és vásárlási analízis Miskolc a nagy munkásvá­rosokhoz hasonlóan kiemelt élelmiszer-ellátásban része­sül. A forgalom 75—80 száza­lékát a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat bo­nyolítja le. Az árubeszerzés­nél körültekintőbben kell ter­vezni, mint az iparcikkeknél, hiszen az élelmiszerek döntő többsége csak bizonyos idő­határokon belül hasz­nálható fel. A Miskolci Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat a nagy ipari város zökke­nőmentes ellátását napi 50— 55 millió forintos árukészlet­tel tudja biztosítani mintegy 240 boltjában. kapcsolat a termelőkkel A minőségellenőrző szak­emberek egyértelműen meg­állapították, hogy 1972-ben lényegesen javult a tej, a ke­nyér, a péksütemény minő­Egy stencilgéppel kezdték Meghívó két nap alatt Szolgáltatás rejtekhelyen Ha pályázatot hirdettek volna, hogy hol dughatnak el üzletet Miskolcon úgy, hogy azt meg­találni, felfedezni csak vélet­lenül lehessen, akkor sem ta­lálhattak volna jobb helyet a Borsod mejyei Fodrász Szövet­kezet másoló és sokszorosító részlegének. Az Arany János utcában egy kis iroda, a Mun­kácsy Mihály utcában a sok­szorosító, a Vörösmarty utcá­ban egy parányi könyvkötészet. Kocsis László részlegvezető is panasszal kezdi: — Rossz helyen vagyunk és itt is kevés a hely. öt évvel ezelőtt egyetlen stencil­gépünk volt, akkor még meg­fértünk, de ma 12 termelő munkásunk évente másfél millió forint értéket termel. Ma nyomdagépünk van, kö­tészetünk, meghívókat készí­tünk. Később Tóth Józsefné, a sokszorosító csoport veze­tője mosolyogva mulatja az „Áranycsillagos” stencilgépet, amit már alig használnak. — Kinőttük — mondja —. a rotaprintes eljárással szeb­bet és gyorsabban adunk. Ide mindenki azzal jön ugyanis, hogy „tegnapra” kéri, amit ma hoz. Tegnapra kérni játék a szavakkal, de a gyorsaság valóban jelszó itt. Ez magya­rázza. hogy vannak rendsze­res budapesti. debreceni, egri. nyíregyházi megren­delőik. — , Beszámolók, munkater­vek, kollektív szerződések programok, belső ügyrendek, körlevelek. Egy-egy vállalat­nak olcsóbb is. mint ha maga csinálná. Készítünk kimuta­tásokhoz nyomtatványokat, kérdőíveket. A kötészetben Rapae.s Lászlómé — a legrégibb dolgo­zó itt — egy könyvet mutat, A több mint 300 oldalas könyv hatvan példányban készült, most kötik. Hegedűs István tizennyolc eves szakmunkás bizonygatja, hogy' itt mindent meg lehet csinálni, bár a hely kevés. Kocsis László átkisér a gépírókhoz. Az iroda „lelke” ez. — öt gépírónk van. A kö­tészet munkáját nem szá­mítva, itt biztosítjuk a lakos­sági szolgáltatásokat is. Hogy ez mit jelent? Vállalunk má­solást, írunk diktálás után Ehhez csak írógép kell. öt- kilenc forintért írunk egy- egy oldalt. Pásztor Zoltánná (itt Ma­rika) meséli el, hogy mi mindent írt már: — Hoztak ide nagyon rossz verseket, hoztak jókat is. trunk levelet, hivatalos be­adványokat. töltünk ki útle­velet, másolunk életrajzot. — Érdekes munka — mon­dom és kérem, hogy' mesél­jen sztorit, de tiltakozik: — Olyan ez a hely, mint az orvos rendelője. Amit itt elmondanak, az magánügy, az titok. Igazából nem is fi­gyelem azt, amit írok. Vannak különleges esetek. Olyankor segítünk, főképpen idősebb embereknek megfo­galmazni azt, amit írni akar­nak, hiszen az se könnyű. öreg néni jön be. A riport felbeszakad, hiszen a meg­rendelő akadó szóval, nehe­zen mondja el, hogy mit sze­retne. Csak látom őket. Nem hallom a beszélgetést. A ko­pott fekete táskából előkerül­nek a papírok és már kopog az írógép. Egy másik vendég esküvői meghívót kér, de nagyon sür­gősen. Másnapra ígérik. Az IBUSZ-lól egy útleveles ügy­fél jön. Kopognak az írógé­pek. Elfelejtem a „bolt” homlokzatán a „Fodrász Ktsz” felírást. Szolgáltatás ez, szükséges, fontos, egy nagyvárosban nélkülözhetet­len. Közös gond lenne, hogy a közelgő szanáláskor megfe­lelő helyet találjunk neki. B. G. sége és ezzel egyenes arány­ban csökkent a vásárlói pa­naszok száma is. Normális nagyságúra „nőttek” a zsem­lék, frissebb baromfihús ke­rült a boltokba, egyre keve­sebb kifogás éri a tasakos te­jet is. Az idén január else­jével már a kedvezményes csecsemőtejet is polipack csomagolásban vehetik át a kisgyermekes szülők az üz­letekben. Az eredményekkel azonban korántsem elégedet­tek a MÉKV vezetői. Mátyás Lajos igazgató el­mondta, hogy' egy év alatt 40 százalékkal nőtt a zöldség­gyümölcs forgalmuk, amit részben a termelőkkel való jó kapcsolatuknak köszön­hetnek: a boltvezetők magá­nosoktól, tsz-ektől, állami gazdaságoktól is vehettek át friss árut. Prognózis — hónapokkal előre Dr. Meggyes Béláné, a vál­lalat közgazdásza kidolgozta a hosszabb távú piackutatási modellt. A korszerű kereske­delem — ott, ahol az éves forgalom meghaladja az egy- milliárd forintot — nem ha­gyatkozhat megérzésekre az áru rendelésénél. Sőt, az sem elég, ha azt tudják, hogy milyen cikkek iránt nőtt meg a kereslet, azt is tudni kell, hogy a vevő holnap mit ke­res majd a boltban. Izgalmas kérdés, hogy eh­hez milyen módszerek állnak rendelkezésre. A közgazdász a kérdőíves, a ..beszélgetésen” felmérések alapján nemcsak következtet, de biztos számí­tásokat is végezhet. A jelen­legi forgalom tüzetes vizsgá­lata, analízise már sokat megmutat a következő hóna­pok várható forgalmából is. A vásárlói prognózis tehát nem valami ördöngös dolog, viszont állandó, friss infor­mációkat igényel: a lehető legtöbbet kell tudni a terme­lő vállalatok kapacitásáról és az igények érzékenyen válto­zó alakulásáról. Kétségkívül a jelenlegi ár­változások is éreztetik majd hatásukat, ami az Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­latnál várhatóan háromszáza­lékos többletbevételt jelent. Számolnak persze azzal is, hogy átmenetileg ezekből a cikkekből kisebb lesz a for­galom. Ugyanakkor viszont olyan árukat szereztek be. ' melyekből emiatt várhatóan több fogyr. Januárban jön a . hazai Az elemző piackutatást végző szakemberek a külön­böző módon összegyűjtött, néha egymástól eltérő ada­tokat egyeztetik és csak a fogyasztási, főzési szokások figyelembevételével készítik el részletes elemzésüket. Eb­be még olyan, talán apró­nak tűnő momentumok is „beleszólnak” mint a tájegy­ségi jelleg, aztán az ősterme­lők számának alakulása. Töb­bek között januárban lénye­gesen csökken a húsfogyasz­tás, mert a családok 20 szá­zaléka juthat közvetlenül vagy' közvetve húshoz, hús­készítményekhez — a disz­nóölések időszakában. Nemkülönben fontos a piackutatók számára a de­mográfiai adatok alapos is­merete, valamint az a körül­mény, hogy városunkban 20—30 ezerre tehető az in­gázók száma, ök ugyanis szabad szombatok előtt szin­te kivétel nélkül Miskolcon vásárolják meg vidéken élő családjuk számára a legalap­vetőbb élelmiszereket, úgy mint a tejet, kenyeret és a húst. NAGY JÓZSEF BÉLYEGGYÚJTÉS A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Kai Földtan-tereptani Tanszéke a ku­bai forradalom győzelmének 14. évfordulója tiszteletére bélyegki- állítást rendez 1973. január 15. —20-a között. A kiállított an vá­gót Vercbcl.vi Kálmán, a Ne­hézipari Műszaki Egyelem Bé­lyeggyűjtő Kör tagja, saját gyűjteményéből állította össze. Az ünnepélyes megnyitóra 197:5. január 15-én to ó’akor kerül sor az Egyetemváros A/4. épület II. emeleti kis üvegtermében. A kiállítást Dr. Richter Richard tanszékvezető egyetemi tanár nyitja meg. A kiállítás napon» 8—Ifi óra között tart nyitva. ★ Megjeleni a Filatéliai Szemle 1373. januári száma, melyből tá­jékoztatást kaphatunk a külön­féle’ bélyegki állításokról és nem utolsósorban külföldi bélyeg- újdonságokról is Szemészet és szemeszek címmel igen érdekes és tanulságos cikket olvashatunk Dr. Buda József tollából A Szovjet Posta az interven­ciósok elleni győzelmes harcok­ról az 50. évfordulón három cím­letből álló bélyegsorozattal em­lékezik meg. ♦ Dudás László grafikusművész tervei alapján előreláthatóan ja­nuár végén adja ki a Magyar Posta a hét címletből álló bé- lycgsorozatot és bélyegblokkot, mely az olimpiai érmeseket fog­ja köszönten» A postahivatalok száma a vilá­gon mintegy 550 0CK)-re tehető, a postaigazgatóságok uedie kb. 4.5 millió alkalmazottá’ foglal­koztatnak. A világ öszes nostái által évenként továbbított kül­demények száma becslések sze­rint 250 milliárdra tehető. V. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents